Már említettük, hogy amikor Rhédey Léváról Nyitra megszállására indult, egyik csoportját, amelynek erejét és parancsnokát azonban nem tudjuk, Érsekujvárra küldte.[1] Annyi bizonyos, hogy ez a csoport sem erő, sem hadieszközökkel való felszerelés tekintetében nem volt alkalmas arra, hogy az akkori fogalmak szerint igen jól kiépített erős várat hamarjában hatalmába kerítse.

A vár akkori állapotát feltüntető egykorú, vagy közelkorú képeink nincsenek. Ortelius munkája II. részének 81. oldalán közli ugyan Érsekujvár képét, de ez az 1621. évi ostromra vonatkozik, s közelebbi magyarázatot nem fűz hozzá. Sokkal jobb és részletesebb ennél az említett munka II. rész 278. oldalához csatolt és az 1663. évi állapotot feltüntető kép, amelyet annak idején mi is közölni fogunk. Az 1605. és 1663. év közötti időben lényeges változások a váron nem igen történtek s így az egyes várrészek alábbi elnevezései egybehangzók az utóbb említett képen feltüntetett elnevezésekkel.

Érsekujvár ostromára az időpont 1605 tavaszán annyiból kedvezőnek volt mondható, mert a császári hadvezetőség Esztergomnak a törökök részéről tervezett ostromáról kapván hírt, meghagyta Érsekujvár parancsnokának, Trautmannsdorf Ádámnak, hogy 1000 lovassal és a császári gyalogság java részével Esztergom védőrségének megerősítésére siessen, ami május 9-én meg is történt.[2]

Trautmannsdorf elvonulása után Érsekujvárott a németek parancsnokául Schwarzenaui és Hirschbachi Strein János Reinhard maradt vissza, míg a magyarok parancsnoka Thúry Ferenc, a vallonoké a francia La Motte volt. Hogy embereik létszáma mennyit tett ki, erre nézve adataink nincsenek. Rónai Horváth id. m. 614. old. úgy véli, hogy a Trautmannsdorf hadával megfogyott védőrség száma még mindíg elérte a vár védőrsége számára megállapított legkísebb számot, az 1500 gyalogost és 500 lovast,[3] sőt ezt az erőt meg is haladta.

„A hajdúk – írja folytatólag Rónai Horváth – bizony rég szerettek volna már Újvárba belekötni, de ostromra, vagy csak megszállásra is nem gondolhatván, egyelőre megelégedtek azzal, hogy a vár környékét körülportyázták. – Május 28-án volt az első nagyobb vállalkozás, amikor is a hajdúk rajtatütés útján a surányi várkastélyt elfoglalván, Érsekujvárhoz közelebb férkőzni igyekeztek. A tulajdonképpeni megszállás azonban még csak június második felében hajtatott végre. Június 18-án történt ugyanis, hogy (Nyitrának a 37. oldalon említett, július 11-én történt megadása után) a vár előtt maga Rhédey Ferenc a hajdúk egy osztályával megjelent és azt levélben fölkérte; minekutána pedig a várbeliek a levelet felbontatlanul küldték vissza, másnap a vár fölött, Nyárhidánál, egy erős haddal a Nyitra balpartján táborba szállott. A következő napokban a tábor akként terjeszkedett tovább nyugat felé, hogy úgy az esztergomi, mint a komáromi országút elfoglalva lőn és a felállítás mindkét szárnya a Nyitrára támaszkodott.[4] Rhédey a vár feladása iránti felszólítását június 23-án azon hozzáadással újította meg, hogy ellenkezés esetén a várat valóságos ostrom alá fogja, s fenyegetéseinek komolyságát bizonyítandó, csapatai egy részét a Nyitra jobb partjára küldte át és ott a nyugoti, úgynevezett bécsi kapu átellenében sáncokat kezde fölhányatni.[5] Valóságban azonban csak üres fenyegetés volt biz ez, mert Rhédey táborában az ostromhoz szükséges tűzérség és árkászcsapatok hiányozának, s így hada, mely számra sem volt elegendő, az ostromhoz kellően felkészülve nem volt.[6] A sáncolást meggátlandó, a várbeli németek június 27-én két ízben is kirohantak a várból mi természetesen a németek és a munkálatokat fedező hajdúk közt összeütközést idézett elő, mely után mindkét fél számos halottat hagyott a harctéren. A délnyugati Frigyes-bástyával szemben és a bécsi kapu előtt a sáncok mindennek dacára június 30-án elkészültek és július első napjaiban 5 kisebb löveggel szereltetvén föl, evvel Érsekujvár lövetése megkezdődött. A lövések kivált az élelmező raktár, a német templom és a németek által lakott épületek ellen irányultak, de a távolságnál fogva nagyobb károkat nem okoztak.[7] Július 5-én két nagyobb löveg állíttatván be, a tüzelés most már sokkal hatásosabb lőn, mi a várparancsnokot arra indította, hogy Komáromból és Pozsonyból segélyt kérjen.[8]

„Az ostromló sereg e közben érintkezésbe lépett a várban levő magyarokkal, kik a hajdúkat az ágyúk nagy hatásáról és a bekövetkezett első ijedelemről értesítvén, Rhédey ezt fölhasználni akarván, július 11-én rohamot rendelt. Még az éj folyamán indultak meg a rohamoszlopok, még pedig három pont: a Frigyes bástya, a bécsi és esztergomi kapu ellen; maga Rhédey 2000 emberrel az utóbbnevezett kaput támadta meg. Ámde a várbeliek résen voltak és a Frigyes-, valamint az esztergomi kapu közelében levő Forgács- és Serédi-bástyáról oly hatalmas lövegtüzet fejtettek ki, hogy a rohamot félbe kellett szakítani.[9] A szünet azonban csak rövid ideig tartott; a hajdúság szemet vetett az elhagyatottnak látszó északnyugati császárbástyára és a vizes árkon – melyből a víz nagyobb részét a janicsárok már néhány nap előtt leeresztették – áthatolván, a cölöpkerítést megrohanták és áttörték. De a bástya parancsnoka, Danhäuser kapitány, a dolgot hamar észrevevén, az ostromlókat ismét kiűzte. Még kedvezőbb volt a Forgács-bástya ellen egyidejüleg intézett roham; a magyarok itt már ostromlétrák segítségével magára a bástyára is fölhágtak és a zászlókat is kitűzték. De a bástya birtokbavétele itt sem sikerült; Neydek György zászlótartó ugyanis nemcsak saját embereit, de a közelben levő összes német muskétásokat is magához vévén, dobpörgéssel és nagy zajjal a behatolt hajdúkra rohant és azokat végül a bástyáról visszaűzte. A Forgács-bástyán végbement küzdelem igen heves volt és mindkét félnek sok veszteséget okozott; vadságát jellemzi, hogy a bástyán 36 levágott főt, német muskétások fejeit, szedték össze. A küzdelem egészben 4 1/2 óráig tartott.[10]

A következő hetekben nagyobb vállalatok a vár ellen nem intéztettek, csupán a lövegek száma szaporíttatott néhánnyal; a várbeliek pedig néhány kirohanást intéztek, de azon célt, hogy az ütegek valamelyikét elrombolják, el nem érték.

„Július 24-én . . . a magyar katonák, kik a várat Bocskay seregének szívesen átadták volna, kérvényt intéztek a várparancsnokhoz, melyben előadták, hogy családjukkal élni nem tudnak s hogy vagy adják a várat át, vagy bocsássák őket ki. A parancsnok e kérelemre, melynek semmi alapja nem volt, semmit sem válaszolt. Midőn tehát a magyar katonák július 24-én este felé a vár piacán összegyülekezve ép kérvényük fölött tanácskoztak, a történetesen arra jövő várparancsnokot megállították és tőle választ követeltek. A várparancsnok elutasította őket és megparancsolta nekik, hogy őrhelyeikre távozzanak. Ekkor az egyik magyar katona a várparancsnok kíséretében levő magyar várnagyhoz, Thúry Ferenchez fordult s midőn ez sem adott nekik kedvező választ, őt szidalmazni és becsmérelni kezdte. Thúry a hozzá közel álló hajdút parancsnoki pálcájával elhárította (vagyis magyarán mondva megütötte), mire amaz lövéssel válaszolt.[11] Erre megkezdődött a lövöldözés. A közelben levő németek ugyanis a parancsnokok védelmére keltek és rövid idő alatt nemcsak a piacon, de a bástyákon is folyt a harc, mely még nagyobb mérveket öltött akkor, midőn a magyar hajdúk a bástyáról az ostromlókat is segítségül hívták és be is segítették. Most elkeseredett küzdelem támadt és Ujvár sorsa talán e napon dült volna el, ha egy véletlen nem segít. A zendülők ugyanis az ágyukat befelé fordítván, a németeket akarták megsemmisíteni; ámde a véletlen úgy akarta, hogy az első lövések a zendülőket és a várba behatolt magyarokat érték, mire az utóbbiak nyomban megfordultak és a falakon átmenekültek velük a zendülők is. Miután pedig az ostromló sereg e dolgot csak későn tudta meg és a csekély számú hajdút, kiket a zendülők a várba segítettek, mások nem követték, a vár a legnagyobb veszedelemtől megszabadult. – Mihelyt Rhédey a várban történtekről jelentést kapott, rögtön feladásra szólította föl a német várparancsnokot, midőn pedig erre választ nem kapott, rohamot határozott. Július 25-én éjfélkor indult meg a roham a két kapu és a Frigyes-bástya ellen, s a harc, melyben még a lovas hajdúk is lóról leszállva részt vettek, egész reggel 6 óráig tartott, de eredményre még sem vezetett. Az ostromlók sokat vesztettek és másnap 21 kocsi sebesültet szállítottak el Buda felé.[12] Az ostromban most szünet állott be. Rhédey hada kimerült a tüzérségi támogatás nélkül végrehajtott ostromharcokban, melyek csak folytonos veszteséget okoztak, de az ostrom ügyét előbbre nem vitték. Még a július 31-én kiütött borzasztó tűzvész sem volt kiaknázható, minek oka részben az, hogy bár a tűz majd 400 házat emésztett el, sem a fegyvertár, sem a lőportornyok, sem az élelmező raktár le nem égtek s így sem a falakban, sem a harceszközökben számbavehető kár nem esvén, a vár védőképessége nem csökkent. A szünet egész augusztus hóban, sőt tulajdonképpen egész szeptember közepéig tartott, miután Homonnay és Szinán egri pasa, kik hadaikkal augusztus végén értek Újvár alá, az ostromnak előkészületeivel majd két héten át foglalkoztak.”

Homonnayt, mint tudjuk, a szerencsi gyűlés választotta meg a hadak fővezérévé,[13] aki az újonnan bevonuló alakulásokat Kassa környékén gyülekeztette. Ezeket a hadakat Bocskay egyelőre visszatartotta, hogy a szükséghez képest vagy Erdélybe, vagy Basta ellen vezesse, vagy esetleg megosztva mindkét irányban küldjön egy-egy csoportot. A dolog további alakulása folytán az utóbbira került a sor. Bocskay ugyanis, mint alább látni fogjuk, a sereg egy részét magával vitte Erdélybe, a másik részt pedig Homonnay parancsnoksága alatt az északnyugati határ felé indította útnak. Rónai Horváth szerint (id. m. 618.) „Homonnay serege nem azon célból küldetett Rhédey után, hogy vele egyesüljön. Bocskay mindenek előtt az ország minél nagyobb részét óhajtotta hatalmába keríteni, s így Homonnay seregének rendeltetése az volt, hogy Rhédeyvel párhuzamosan teljes önállósággal működjék az ország behódításán.”

Homonnay július 20-án indult el a rendelkezésére bocsátott erőkkel Garadnáról és Edelényen, Bánrévén át július 26-án Rimaszombatba ért.[14] Hadának létszámáról nem maradtak fenn adatok; Rónai Horváth (id. m. 618.), bizonyára meglehetősen túlozva, úgy véli, hogy Bocskay összes ereje körülbelül 40–50.000 főre tehető; ugyanő Homonnay hadát 15–20.000 főre becsüli s szerinte valamivel kisebb volt Rhédey és még kisebb Némethy Gergely csoportja. De mindezek a csoportok, valamint az erdélyi sereg is, időnként tetemesen megszaporodtak, majd ismét leapadtak.[15] Rimaszombatból 23-án ment tovább és Losoncon, Szalatnán áthaladva, augusztus 4-én Zólyom alá ért, miután útközben Szendrőn és Füleken 2-2 ágyút vett magához. Másnap hozzáfogott Zólyom ostromához, de mivel Rhédey ismételten sürgette, hogy seregével a Szakolcánál álló német-morva tábor ellen vonuljon, Géczy Andrást visszahagyva, ő maga a sereggel augusztus 9-én elindult és Szt. Kereszten át Zsarnócára ment, ahol Dóczy András, Revistye kapitánya, esküdött neki hűséget.[16]

Augusztus 13-án Homonnay Nagytapolcsányt érte el, 15-én pedig a sereg Egerszegre, a fővezér pedig Illésházyval Nyitrára ment, ahova Rhédeyt is meghívták. Utóbbi arra való tekintettel, hogy az osztrák–morva had a határon át visszament, nagyon erősen kardoskodott amellett, hogy az újonnan beérkezett sereg az ő érsekújvári hadát támogassa, mert e nélkül ő a vár ostromát nem folytathatja. De a másik két vezér másképp határozott, mert a sereg augusztus 17-ikén Gagócra, 18-án pedig Nagy-Szombatra menetelt. Itt augusztus 21-ikén nagy zendülés tört ki a hajdúk között, akik Dengelenghy, Dezsőffy és Egri István kapitányokat elfogták, a tábort felgyújtották és a Vág balpartjára átmenve, Galgóc és Sempte között szálltak táborba, de végre Homonnaynak sikerült őket megbékíteni. Ezután a sereg új beosztást nyert. „Bocskay népe 17 sereget[17] tett, más csatlakozó hadak 4 sereget, a törökök két bég-alját és még ezeken kívül voltak a tatárok.” Hogy szám szerint mily nagy volt a sereg állománya, azt Homonnay nem említi.”

Arra a hírre, hogy Beckóra 3000 német érkezett, a sereg augusztus 24-én Csejtéig nyomult előre s a következő napon támadásra is indult a német had ellen, de annak csak utóvédét érte el, mert a főcsapat idejekorán kitért a támadás elől s újból a határ mögé húzódott vissza, mire a magyarok is visszavonulót fuvattak. Augusztus 26-án Homonnay a két bég-alja törököt és a tatárokat Rhédeyhez Érsekújvárra küldte, Szinán egri pasát pedig, akit a nagyvezír 10.000 főnyi haddal Homonnay támogatására rendelt, tekintve, hogy ez nem nagyon kívánta a törököt maga mellé, Tatára irányította, ott további intézkedést bevárandó.

Augusztus 27-én Rhédey ismételt sürgetései folytán Homonnay a kapitányaival tartott haditanács határozata alapján elhatározza, hogy az egész sereggel Érsekujvárra megy. Ehhez képest augusztus 29-én elindulva, másnap a sereg megérkezett Újvár alá, ahova 31-én Szinán egri pasa serege is bevonult, 7 öreg ágyút hozván magával.

Ennek megtörténte után Homonnay vette át az ostrom vezetését, aki megérkezése után nyomban fölkérte a várat, de eredmény nélkül. A következő napokban a fővezér sáncásásra környékbeli lakosokat rendelt be; „először is Rhédey régi sánca a Frigyes-bástyával szemben állíttatott helyre, mely a várbeliek által augusztus folyamán behányatott, majd új ütegek és sáncok emeltettek a bécsi-kapu és az Ernő-bástya átellenében. Amennyire az előadásból kivehető – írja folytatólag Rónai Horváth id. m. 621. –, Homonnay serege az északi, Szinán pasa hada a nyugoti, Rhédey csapatai a déli oldalon voltak elhelyezve és a várnak megfelelő oldalai ellen működtek.”

Szeptember 6-án Homonnay haditanácsot tartott, amelynek folyamán tisztába jön a török ama szándékával, hogy Érsekujvárt a maga számára tartsa meg s erre vonatkozó aggodalmait a fejedelemmel is közli. „A török iránti bizalmatlansága növekedvén, Homonnay – miután megtudta, hogy a nagyvezír Visegrádot elfoglalta – szeptember 8-án Verebélyi Jánost és Baxi Mátét 600 magyar vitézzel és 1 tarackkal Nógrád megszállására küldi, nehogy azt a nagyvezír a magyar sereg szemeláttára elfoglalja.” Ily körülmények között Homonnay hozzájárult Illésházy ama javaslatához, hogy a császárral való békét ő is elősegítse, annál is inkább, mivel tudomására jutott, hogy már a török is alkudozásokba kezdett.

Szeptember 17-én elhatározzák, hogy úgy az északi Ernő-bástya, melyet az ostromlók ezentúl Homonnay-bástyának neveztek, valamint a déli Serédi-bástya nagyobb ürméretű tarackokkal támadtassanak meg, továbbá hogy a roham a jövő hét folyamán okvetlenül végrehajtassék. A lövegeket másnap be is állították, úgy hogy a várnak most már három bástyája állott erős tűzérségi tűz alatt. Egyúttal a roham végrehajtásának részleteit is megállapították úgy a magyar, mint a török csapatok számára. „Homonnaynak e közben elég baja volt török fegyvertársaival, kik már most ki akarták kötni, hogy akár a magyarok, akár a törökök veszik be rohammal a várat, bele okvetlen török védőrség helyeztessék. A magyar fővezér ebbe nem egyezett és két küldöttséget is menesztett Esztergom alá a nagyvezírhez, hogy a magyarság jogait megvédelmezze. A munkálatok legjobban haladtak a sokkal ügyesebb törököknél, kik a közelítő árkokkal úgy a Frigyes- és Császár-bástyánál, mint a bécsi kapunál már egész a vár-árokig jutottak. A bécsi kapunál megjelent e napon Rhédey személyesen és a várparancsnokkal kívánt beszélni, – de ez a találkozásra nem állott reá. Ekkor a hajdúk bekiabáltak a várba, hogy 1-2 nap mulva rohamot intéznek; ez nem volt előnyös, mert ezáltal a németek figyelmessé tétettek és annál jobban előkészültek.

„Szeptember 19-én Kollonics felmentő kísérlet-félét tett; átkelt a Dunán és Újvárhoz közeledett. Homonnay mindjárt „csatát küldött elébük”, majd maga is „tizenhárom szép sereggel felült” és Kollonics elé ment. De csak az elővédek ütköztek meg s Kollonics – valószínűleg látva a nagy túlerőt – csakhamar visszafordult. – E napon érkezett meg a törökök két nagy faltörő ágyúja, 25 szekér porral és golyóval, Homonnay nagy busszúságára, mert ezeket Szinán pasa a magyar fővezér tudta és akarata nélkül hozatta Újvár alá.[18]

Szeptember 21-én ment végbe a nagy roham. A vár öt bástyája és a bécsi kapu ellen intéztetett a roham hajnalhasadtakor, de az, bár reggel 7 órakor megismételtetett, eredmény nélkül maradt. A magyarok közel 1000 fő veszteséget szenvedtek . . . A balsikert Homonnay a törökök lanyhaságának tulajdonítja . . .[19] Szinán pasa másnap mentegette magát, de ez a dolgon többé nem segített.

„E roham után az ostrom ügye ismét lankad, annál is inkább, mivel a hajdúk közt ismét lázadás ütött ki és Homonnay csak egy hétre is csak azon föltétel mellett bírta őket megtartóztatni, hogy sem a sáncokra nem küldi őket, sem őrszolgálatot nem teljesítenek. – Pedig, hogy Újvár ügye mily fontosságú, azt jól tudták úgy Homonnay mint Illésházy is, és ez utóbbi már most gondol arra, jó volna Érsekujvárt, ha máskép nem, egyezség útján a némettől megvenni, hogy török kézre ne kerüljön; vagy legrosszabb esetben bele kell bocsátani a németet, hogy a török ostromának nagy erővel álljon ellen.”[20] Másrészt Basta és Kollonics azon mesterkedtek, hogy Homonnayt a Bocskaytól való elpártolásra rábírják, ami azonban nem sikerült.

Szeptember 29-én az Esztergomot ostromló nagyvezír, akinek sikerült a vár főerősségét képező Tamáshegyi sáncot birtokába ejteni s így a várnak rövid időn való elfoglalhatóságára biztos kilátásai voltak, arról tudósítja Homonnayt, hogy legközelebb Ali pasát és még egy béglerbéget fog nagyobb erőkkel Érsekújvár alá küldeni. Ez Homonnaynak sehogyan sem volt ínyére, s így másnapra haditanácsot hívott össze, amelyen állítólag a különben Trencsénben tartózkodó Illésházy is résztvett s aki újból hangoztatta, hogy inkább Mátyás főherceggel kell érintkezést és megállapodást keresni, semhogy a török támaszthasson igényt Újvárra is.

Október 3-án a nagyvezír tényleg hatalmába ejtette Esztergomot. „Ez esemény hatása – írja Rónai Horváth id. m. 626. – nagy volt Újvárnál, de különböző. A várbelieket maguk az ostromlók értesítették az eseményről, őket egyszersmind megadásra szólítván fel. De a dacos német, Strein ezredes, derék katona volt s bár Esztergom elestét fájlalta, alkudozásba nem bocsátkozott. A törökök természetesen mód nélkül örültek a dolognak . . . Ámde a magyarok, kiknek tulajdonképen szintén örvendezni kellett volna, mert hiszen a szövetséges győzött a közös ellenségen, azok nem örvendeztek. Hogy is örvendeztek volna? hiszen a vár, melyet a török elfoglalt, nem német, hanem magyar vár volt; a terület, melyre a vár elvesztése folytán a török hatalom kiterjedt, magyar terület volt. Szomorú, átkos viszony volt ez, melybe Magyarország sodortatott. Akár a török, akár a német győz, a vesztes, a káros mindig csak a szegény magyar. – Homonnaynak is nagy bút okozott Esztergom eleste . . .[21] Egyszersmind feltámad benne az aggodalom Nógrádért és Léváért, melyek még mindig a németek kezében vannak, de már Homonnay által szorongattatnak. Léva végett Illésházyt közbenjárásért sürgeti . . .[22] Nógrádnál a Verebélyi alatt levő és szeptember 8-án küldött hadat keveselvén, mivel a németek a várat már feladni igérték, előbb Keresztúry István meghitt kapitányát küldi Nógrádhoz, ki ott mint várnagy maradjon; majd midőn a nagyvezír arról értesíti, hogy a budai pasát Nógrád alá küldötte, október 9-én Somogyi Györggyel és Kopechi Miklóssal 800 lovast küld még Keresztúrynak, megírván neki: hogy az törököknek semmit sem engedjen, ha Nógrádért sok töröknek és magyarnak meg kell is halni.”[23]

Október 4-ikétől kezdve „az újvári német védőrség dolga igen rosszra kezdett forulni, legfőkép azért, mivel az eleség fogytán volt s a védőrség már napok óta csak lóhúsra volt utalva; október 10-ikéig már 200-nál több ló fogyasztatott el még pedig – só nem lévén – sótalanul . . .

„Október 12-én érkezett meg az Esztergom alól ide küldött Hasszán boszniai pasa 2000 janicsárral és sok más török hadi néppel, valamint 3 nehéz faltörő és több kisebb ürméretű ágyúval, melyek mindjárt másnap beállíttattak az ütegekbe. Homonnay azonban az ágyúk működéséről nem valami sokat tart…[24] Ámde a vár mégis végső szükségre jutott; már mutatkozott az éh-halál és a lőszer is erősen fogyatékán volt. A megadás csak napok kérdése lehetett.

„Október 15-én végre megjelent Illésházi István, ki Mátyás főherceg és Bocskay közt a közvetítést elvállalta és megkezdette az alkudozást a várbeliekkel.”

Erről Istvánffy id. m. XXXIV. a következőket írja: „E nehézségek közt nem maradt egyéb hátra, mint a megadásról alkudozni. De kettős ellenségtől lévén megszállva, bizonyos volt, hogy megadás esetén a számosabb és erősebb török, ki lövegivel ostromlott, kivetvén Homonnayt és a magyarokat, a saját részére foglalja. Ez okból Illésházy . . . Mátyás főhercegnek írt, hogy tanácsosabb volna a nagyfontosságú s már úgy sem tartható várat a magyaroknak, kik azt majd visszaadják, megadni, mint a barbárnak, ki ha bizonyos helyet elfoglal, abba gyarmatot telepítvén, benne magát megfészkeli s ott magának török uralmot igényel.” Ez ügyben Caprian főlovászmesterrel értekezvén, „Illésházy magáról szorosan kötelező iratot adott, hogy ha a vár neki átadatik – mi most annak megtartására egyetlen út – ő azt, bevégeztetvén a háború, amikor Mátyás főherceg parancsolja, vonakodás nélkül visszaszolgáltatja. A herceg a két fennmaradt rossz között ezt látta kisebbnek, noha Basta és mások nem nagy különbséget láttak benne, a hajdúknak, vagy a barbároknak adatik-e meg a vár. Strein és az őrség tehát parancsot kaptak, hogy a törököt az alkudozásból kizárván, a várat Homonnaynak és Rhédeynek megadják és maguknak szabad elvonulást kötve ki, azt hova hamarább odahagyják.”[25]

Az átadás október 17-én éjjel hajnal előtt meg is történt. „Előbb Bosnyák Tamás kapitány vonult be, Farkas Mihály és Nagy Márton 200 főnyi válogatott magyar vitézével, majd maga Homonnay a fővezér számos kísérettel. A vár piacán szolgáltatta át Strein ezredes a vár kulcsait Homonnay saját kezébe. Homonnay ez éjjel a várban maradt, de másnap a várat és annak parancsnokságát Bosnyák Tamásnak átadván, ismét a sereghez ment ki . . . Másnap aztán a törökkel gyült meg a baj. A pasák követelték, hogy Újvárban török legyen, ahány magyar van. De Homonnay semmikép sem akar erről hallani, még akkor sem, midőn a törökök fenyegetőznek: „ha baráti akartok lenni a töröknek, hát legyetek, és ha nem, válassza el szablya köztünk,” mondák a törökök, de Homonnayt ez sem ijesztette meg. Kiküldi nekik a török foglyokat, kiknek váltságdíja 16.260 forintot tenne, „egy pénz hijja nélkül, ajándékul,” küld nekik 4 szép lovat, két sátort, stb., de Újvárba törököt nem ereszt be . . . A török hadak ennek folytán október 19-én Homonnay „híre és akarata nélkül, nagy haraggal és búsulással” elvonultak Újvár alól Esztergom felé. – A német helyőrség október 21-én vonult ki a várból. Homonnay néhány ezer magyar vitézzel személyesen kísérte el őket Komárom felé a Dunáig és ott barátságosan búcsúzott el tőle . . . Homonnay serege még 3 napig időzött Újvárnál és október 24-én megindult Pozsony felé, hogy a még mindig Szakolcánál álló morva hadat, mely állítólag szintén a Dunántúlra, Némethy Gergely ellen rendeltetett, lekösse. E napon Mocsonokra ért és itt is maradt mindaddig, míg Bocskayhoz nem ment, őt a nagyvezírhez a Rákosra kísérendő. – Innét Mocsonokról kérte fel Homonnay október 28-án Pozsony városát, fenyegetvén őket az újvári ágyúkkal, törökkel, tatárral. Illésházy azonban, kinek a béke megkötésére irányzott törekvéseit egy Pozsony ellen intézett támadás kompromittálta volna, a pozsonyiakkal – a szüret okából! – egyezséget kötött, Homonnaynak pedig – mint maga Homonnay mondja – „feddőző” levelet írt.”[26]

Újvárba visszatérve, Homonnay a hajdúkat téli szállásokra küldte, ő maga pedig november 8-án Bocskay elé ment s ezzel a felső-magyarországi hadjárat véget ért.

[1] Lásd a 35. oldalon.

[2] Ortelius id. m. I, 395.

[3] Országos Levéltár, Limbus.

[4] Ez mindenesetre igen általános, nem valami könnyen megérthető meghatározás.

[5] Ortelius id. m. I, 396. – A sáncokat a hajdúk fedezete alatt török katonák hányták fel.

[6] Ezt Illésházy is megerősíti Trencsénből 1605 szept. 25-én kelt és Bocskayhoz intézett levelének következő szavaival: „Ujvárát minden mód nélkül szállotta volt meg Rédei uram.”

[7] Ortelius id. m. I. 396.

[8] Ortelius id. m. I. 396.

[9] Ortelius id. m. I, 397.

[10] Mátyás főherceg 1605 aug. 2-iki levele a mainzi választófejedelemhez: „Bocskay hadi népe három rohamot intézett Érsekujvár ellen, de mindannyiszor visszaveretett, legjobb katonáit veszítvén.” – Ortelius id. m. I. 397.

[11] Az Ortelius id. m. I, 399. old. foglaltak, összeegyeztetve Mátyás főhercegnek a mainzi választófejdelemhez 1605 aug. 10-én intézett levelében foglaltakkal.

[12] Mátyás főherceg már idézett aug. 10-iki levele: „a fölkelők ez alkalommal sokat vesztettek ... s Érsekújvártól egy fél mérföldnyire visszavonultak, a törököktől remélvén segítséget.” – Ortelius id. m. I, 399.

[13] Lásd a 32. oldalon.

[14] Ezekre és a továbbiakra nézve lásd Homonnay Drugeth Bálint naplóját, a Tudománytár 1893. évfolyamában.

[15] Ezzel szemben Acsády (Szilágyi–Acsády id. m. V, 598.) megállapítása szerint: „Bocskay rendes szolgálatában csak 9252 hajdú állt. De azonkívül volt még vagy 15–20.000 foglalkozásnélküli, mindenféle szökött, a háború dúlásai által lakóhelyéről elűzött jobbágy, szedett-vedett nép, kiket még a fejedelmi hajdúság is le igyekezett rázni a nyakáról (Károlyi, Magyar Országgyűlési Emlékek. XI, 222.), noha sokszor kitűnő szolgálatot tettek neki s a nemzeti ügynek. De minden vitézségük mellett sem voltak eléggé fegyelmezve, fizetésük, ellátásuk nem szabályszerűen történt, sőt nagyobb részük egészen a zsákmányolásra volt utalva. Vitézségükkel csak féktelenségük állt egy színvonalon s roppantúl dúlták ama vidékeket, ahol megjelentek.”

[16] Homonnay naplója, 180.

[17] E seregek alatt valószínűleg századokat kell értenünk.

[18] Homonnay erről ezt írja naplójában: „Nem akartam vala, hogy török ágyúval vijják meg Érsekujvárát, tudván az ő jövendő gondolkozásokat.”

[19] Homonnay naplója: „ . . . megcsalának a latrok, mint pogányok és hitetlenek, holott az ostrom idején az fejeket az sáncokból sem dugták ki.”

[20] Illésházy levele Bocskayhoz, Trencsén 1605. szept. 25. Tört. Tár, 1878. évf.

[21] Homonnay levele Illésházyhoz. Bocskay és Illésházy levelezése, Tört. Tár, id. h.: „Mivelhogy Esztergomot az vezér megvette, Kegyelmed jó itéleti rajta, mi következik ezután. Újvár alá sok török akar jönni, sőt ő maga is a vezér; kiből mi következzék, csak Isten tudja; Kegyelmed meggondolhatja . . . Uram, valamig állhatom, végig akarom az szegény országért szenvednem az kimondhatatlan gondokat.”

[22] Homonnay levele Illésházyhoz u. o.: „Uram, én immár Lévát igen féltem; Kegyelmed írjon mindjárt mind az asszonynak (t. i. Kollonics nejének, Perényi Zsófiának, aki Lévának úrnője és birtokosa volt s jelenleg is ott tartózkodott) és mind az lévai tiszttartónak: adják át urunk számára, mert bizony úgy jár, mint Esztergom.”

[23] Homonnay naplója az id. h.

[24] Homonnay naplója okt. 14-ikéről az id. h.: „Nem lehet erősebb vár, mint akinek földbástyái vannak; szememmel láttam, hogy sem tűz sem ágyú ennek nem árthat; Érsekujvár is ilyen.” Az ágyúk kevés hatását különben megmagyarázza Ortelius id. m. 403, mely szerint még október 14-én 20, október 16-án 75 lövés tétetett a vár ellen, de a lövedékek mind magasan mentek és így aránylag kevés kárt okoztak.

[25] Istvánffy id. m. XXXIV, 833. és vele egybehangzóan Ortelius id. m. I. 403. – Ezzel szemben Homonnay naplójában október 21-iki bejegyzésével úgy igyekszik feltüntetni a dolgot, mint hogyha a vár tisztán csak az ostrom folyományaként a közte és a várparancsnok között létrejött kényszer-egyezség révén jutott volna a magyarok birtokába, ami nem felel meg a valóságnak.

[26] Rónai Horváth id. m. 633.