Miután Basta, a Bocskay-hadaknak a Dunától északra és délre Morvaországba és Ausztriába történt betörése ellenére, Pozsonyt még mindíg nem akarta odahagyni, nem maradt más hátra, mint őt ottani állásában közvetlenül megtámadni, amit aztán Bocskay el is rendelt, még pedig úgy, hogy míg egyrészt Rhédeynek Nagyszombatból, másrészt Somogyi Mátyásnak a Csallóközből kellett Pozsonyt megtámadnia. A Pozsony megvételét célzó hadműveleteket Rónai Horváth[1] következőleg írja le: „Nagyszombatból Búcsy Benedek 6000 főnyi hada nyomult elő és Szempcet, Bazint, Szt. Györgyöt és Cseklészt elfoglalván, Pozsonyra tört; ugyanekkor Somogyi Mátyás egyik alvezére, Maky György, egy erős csapattal átkelt a Dunán és szintén Pozsony ellen nyomult. Május 17-én ment végbe az első nagyobb ütközet, melyet Bocskay a németek és rácok, Somogyi a vallonok ellen vívott és amely délután 4 órától éjjel 11 óráig tartott. Eközben a virágvölgyi-külváros felgyujtatott és leégett. De ez csak bevezetése volt a pozsonyi harcoknak, melyek most alig szüneteltek és Basta csapatait Pozsonynál lekötötték. Május 26-án történt ugyanis a második támadás Pozsony ellen, melyben a főszerepet a török-tatár csapatok vitték, melyek egész a Mihály-kapuig hatoltak és a virágvölgyi külvárost újból fölégették. Június 1-én ismét kettős támadás történt Pozsony ellen, egyrészt Szt. György, másrészt a Csallóköz felől; e harcban a császáriak részéről úgy a vallonok, mint Kollonics muskétásai élénk részt vettek.”

Bocskay nagyarányu térnyerése és Basta pozsonyi szorongatott helyzete ismét békülékenyebbé tette a prágai udvart és Mátyás főherceget, aki – mint a következő fejezetben bővebben látjuk majd – újból megbízottakat küldött Bocskayhoz valamelyes megegyezés létesítése érdekében. Ettől eltekintve Pozsonynál tovább folytak a kisebb-nagyobb hadműveletek. Így többek között „június 5-én – írja folytatólag Rónai Horváth id. m. 610. – a császáriak indultak takarmányolás céljából Szt. György és Bazin felé, miközben a Csallóközből előtörő hajdúk által megtámadtatván, takarmánnyal és egyéb zsákmánnyal megrakott szekereiket elvesztették. A hajdúk azonban az ejtett zsákmányt csak részben biztosíthatták, mert a Pozsonyból utánuk iramodó császári lovasság által megtámadtattak, akik a szekerek egy részét tőlük ismét visszavették. Másnap, június 6-án, új és hasonló összeütközés támadt a hajdúk és a császáriak közt, hasonló eredménnyel. Így folyt ez hétről-hétre tovább s miután Rhédey csapatai részben más irányban valának elfoglalva, a főszerepet majd mindíg a csallóköziek vitték, kik a császáriak elleni vállalkozásokban fáradhatatlanok voltak. Miután e folytonos támadások a pozsonyi táborban levő császári hadat folyton nyugtalanították, és kivált a csallóközi fölkelő csapatok a Dunán való közlekedést és így a Komárommal és a törökök által újból ostrom alá vett Esztergommal, lehetetlenné tették, de vállalataik Ausztriába való gyakori betörésekkel is jártak, a császári biztosok mindent elkövettek, hogy legalább a csallóköziekkel békés egyezményt kössenek. Náprágyi Demeter veszprémi püspök és Aranyosi Pál közbenjárásával csakugyan sikerült Somogyi Mátyással egyezséget kötni, aki – miután őt Mátyás főherceg pénzzel és Ausztriában birtokkal ajándékozta meg – július 18-án csapataival együtt a császár hűségére tért.”[2]

„A Nagyszombat körül és a Csallóközben levő többi hajdúk nagy megütközéssel vették társaiknak átpártolását tudomásul, sőt nyomban meg is támadták őket. A véres harcnak a Mörsburg és Öttingen császári ezredek közbelépése vetett véget. A villongás azonban ismét újra kitört, mihelyt erre alkalom nyilt; ezek közt legnevezetesebb a szeptember 6-iki hajdú-ütközet. Előbb Bocskay hajdúi támadták meg az átpártolókat s vagy 200-at közülük fölkoncoltak; de ezek most segítséget nyertek Kollonicstól, mire Bocskay népe visszaszorittatott. A Bocskay-pártiak azonban csakhamar megerősödve tértek vissza, újra támadtak és Kollonicsot, ki a harcban maga is megsebesült, egész Pozsonyig nyomták vissza, hol a menekülő császári és hajdú-hadat Basta vette fel. A vérszemet kapott Bocskay-hajdúk másnap magát Pozsonyt is megtámadták, de véresen verettek vissza. E harcok árát azonban leginkább a Csallóköz adta meg, mely a legborzasztóbb módon kifosztatott és feldúlatott.”

Bastát ilyenformán az országból és Pozsonyból kiszorítani nem sikerült, de azért a császáriak helyzete már nagyon is gyenge lábon állott, mert 1605 szeptember havában a Duna mellékén csupán Pozsony, Komárom és Esztergom, egész Felső-Magyarországból pedig csupán Érsekujvár maradt kezükben.

[1] Id. m. 609

[2] Mátyás főherceg 1605. aug. 10-én kelt levele a mainzi választófejedelemhez (Hadt. Közl. 1893. évf. 714.): „Mörsburg ezredes . . . sietett a csallóközi ezredessel, Karcsai Somogyi Mátyással egyezséget kötni, melyek folytán ő, valamint összes zsoldosai Ő Felsége szolgálatába állni ajánlkoztak. De mivel az emberek közt valóságos söpredék népség is volt, a legjobb 1000 magyar lovas és 2000 hajdú választatott ki, s ezek lőnek császári zsoldba véve. Hála Istennek a Csallóköz ilyenformán ismét meghódolt a császárnak és a Duna Pozsonytól Esztergomig föl van szabadítva.”