Mátyás főherceg ugyan azt szerette volna, ha Basta minél előbb, Bocskay túlságos megerősödése és térnyerése előtt, határozott támadásba mehetett volna át, de erre se a csapatok állománya, se azok kondíciója nem volt a kívánt állapotban s így Basta legalább a császár hűségében megmaradt várakat és erődített helyeket igyekezett oly állapotba hozni, hogy azok még hosszú ideig dacolhassanak az ellenséggel, remélve, hogy jobb idők vagy kedvező fordulat beálltával ezek segítségével majd ismét az egész országot vissza lehet hódítani. A császári fővezér első gondja a kiválóan fontos Tokaj felé irányult s miután megtudta, hogy Kassánál nem túlságosan erős ellenséges had áll, január vége felé elindult a Tokajban küzködő Rueber György megsegítésére, akit az ottani magyar hadak már hat hét óta, bár kevés eredménnyel ostromoltak. Útközben Basta alig talált ellenállásra, miután a csekélyszámú fölkelő csapatok előle mindenütt kitértek. Igaz aztán Tokajba érve, annak őrségét megfelelő módon megerősítette s azonkívül annyi élelmet is vitt be a várba, hogy ez ennek folytán ismét több hónapra védképessé vált.

Mihelyt Bocskay a császári fővezér vállalatáról tudomást szerzett, ő is összegyüjté hajdúit és hadakozásra alkalmas csapatjait s azokkal január 28-án Kassáról elindulva, Sárospatakra menetelt, ahol táborba szállt. Ily körülmények közt Basta egyéb vállalatokba nem bocsátkozott, hanem sietve visszatért Eperjesre anélkül, hogy ebbe Bocskay hada nehézségeket gördített volna eléje.[1] Közben azonban Eperjesen is tűrhetetlenné vált a sereg helyzete. A mostoha időjárás, az élelem és a zsold hiánya már nyomasztólag hatott a kedélyekre, amin rablással se lehetett segíteni, mivel már az egész vidék ki volt pusztítva, Basta hiába kísérelte meg, hogy csapatjait jó szóval, ékesszólással, igéretekkel, fenyegetésekkel kitartásra, engedelmességre bírja; végre a vallonok kitűzték a lázadás zászlaját s előkészületeket tettek az eltávozásra. Basta most már szívesen alkudozott volna Bocskayval, de ez többé nem állott vele szóba. A császári vezér dühöngött, de elvégre nem tehetett egyebet, mint hogy a lázadó had kívánságának engedve, április 12-én megkezdje a visszavonulást. Eperjesről a sereg Lőcsére vonult, ahol Basta néhány napig abban a reményben időzött, hogy az igért zsold végre mégis csak megérkezik, de a császári kincstár nem tudta igéretét beváltani s így Basta tovább folytatta útját a Vág és Turóc völgyén át a Felső Nyitra völgyébe, Bajmócra, majd onnan Galgócra s innen a sok betegség és a mindig sűrűbbé vált szökdösés folytán 10.000 főre leolvadt seregével Pozsony környékére vonult, ahol elsáncolta magát.[2]

A Basta által elhagyott Eperjes ellen Bocskay Sennyey Miklóst küldte ki azzal a meghagyással, hogy a várost, ha lehet jó szerivel, ha nem, erőszakkal bírja rá az átpártolásra. A felszólítás eredményre nem vezetvén, a hajdúk a falak megmászásához fogtak, de a várban parancsnok gyanánt visszamaradt Puchheim György csakhamar visszaverte rohamukat. Sennyeyvel egyidejüleg Bocskay az Eperjesről elvonult császári sereg üldözésére, illetve jobban mondva csupán nyomon követésére[3] Rhédey Ferencet és Némethy Gergelyt rendelte ki egy-egy hajdú-haddal, akik hébe-hóba ugyan csipkedték és körülrajozták a visszavonuló császáriakat, azok maradozóit és harácsolóit felkoncolták ugyan, miáltal a csapatok élelmezését megnehezítették, de komolyabb támadást nem intéztek ellenük.

Egy harmadik csoport Czobor Mihály, Bosnyák Tamás és Dengeleghy Mihály parancsnoksága alatt a Sajó, Rima, Ipoly völgyén át rendeltetett előre. Az előbbihez hasonlóan ennek a csoportnak is feladatául tüzetvén ki, hogy az útjába eső, vagy közelfekvő erődített és egyéb helyeket behódítani igyekezzék. „Igy hódolt meg – írja Rónai Horváth id. m. 603. – Szendrő, mely önként nyitott kaput; Szádvár, melynek 110 németből álló őrsége már a hajdúk közeledésekor megfutott és a várat elhagyá; Kovácsi Boldizsár átadta Drégelyt, melynek példáját követték Csábrág, Buják, Szécsény, Gyarmat, Nógrád, Vác – melyet Verebélyi János adott át – és több más nógrád- és hontmegyei kisebb vár. A nagyobbak ostrom alá vétettek. Igy Czobor, Bosnyák és Dengeleghy ostrom alá fogták az erős Füleket, Rhédey maga Véglest, Zólyomot, Besztercebányát, majd Lévát,” honnan egyik csoportját Érsekujvár felé küldte, míg ő maga hadának zömével Nyitra megvételére indult, ahova május 1-én érkezett meg.

Egy negyedik csoport Tokaj, Szatmár, Huszt és az azokhoz közelfekvő vidék megvételét kapta feladatul. Az említett három város nem rendszeres ostrom, hanem körülzárás és kiéheztetés révén jutott a hajdúk birtokába.

Az ostromlottak közül Rónai Horváth nyomán az alábbiakban kissé részletesebben foglalkozunk Fülek és Besztercebánya, majd külön fejezetben Pozsony és Érsekujvár ostromával.[4]

„Rhédey hada egész váratlanul jelent meg Fülek alatt és a palánkkal kerített város ellen,[5] melyben mintegy 150 beteg és sebesült és ugyanannyi ép császári harcos vala, rajtaütést hajtott végre; a meglepett németek csak gyöngén védekeztek és azután a várost fölgyújtván, a várba menekültek. Rhédey ezután tovább vonult Végles és Zólyom felé, míg Fülek alatt csak Bosnyák Tamás és társai maradtak vagy 3-400 gyalog és lovas hajdúval, de hozzájuk csatlakoztak nemsokára Géczi András szécsényi és Becse Gergely nógrádi kapitány vitézeikkel együtt, továbbá Egerből Dervis bég és Ali kiája, vagy 50 janicsárral és 25 lovassal. Ez utóbbiak két öreg ágyút és ehhez némi lőszert is hoztak magukkal. Fülek várában még mindig Tanhauser Honorius volt a kapitány és védőrsége mintegy 350 német harcosból állott; magyar a várban nem volt. Tanhauser maga erősen rokonszenvezett a magyarok ügyével és korábban hajlandó is lett volna Füleket Bocskaynak átadni, de az osgyáni és edelényi harcok után többé nem tette és az ostrom alatt is kötelességét híven teljesítette. Az ostrom nem igen haladt, kiváltkép azért, mert a lőszer az ágyúkhoz kevés volt. . . Nem is az ágyúk kényszerítették Tanhausert a megadásra, hanem a vízhiány. Élelem, lőszer volt bőven, de a víz, mely a középső várban levő mély sziklakútban máskor mindig bőséges volt és még a megszállás előtt 35 öl vízmennyiséget tartalmazott, hirtelen elapadt. Mikor a várbeliek végre megadásra hajlandók voltak, a magyarok – kik attól tartottak, hogy ágyúi révén a török a várat magának fogja követelni – úgy játszották ki a törököt, hogy Dervis béggel elhitették, hogy a németek a törökök iránt bizalmatlanok és a várat mindaddig meg nem adják, míg azok el nem távoznak a vár alól. A törökök tehát ágyúikkal együtt elvonultak a vár alól, mire Tanhauser a várat szabad elvonulás föltétele alatt megadta. Tanhauser Véglesig kísérte el a kivonult várőrséget, de onnét visszatért és szolgálatait Bocskaynak ajánlotta föl.

„Besztercebánya városa sokkal jobban meg volt erősítve, semhogy rajtaütéssel lehetett volna elfoglalni, minek folytán Rhédey április 15-én a város alatt megjelenve, a dolgot előbb alkudozásra fogta. A városbeliek azonban a csapataival a bányavárosok oltalmára különvált és ép most Besztercebányán időző Kollonics Siegfried, Basta alvezérének tanácsára,[6] Rhédey ajánlatát elutasították. A jó tanácsot azonban Besztercebánya városa drágán fizette meg. Az első napokban ugyan a polgárság büszke volt arra, hogy a hajdúkat föltartóztatta és Kollonics muskétásai és lovasai segítségével még sikerült kirohanásokat is intézett, de a dicsőség hamar véget ért. – Rhédey hadában volt egy török segélycsapat is, Cselej bég vezérlete alatt; midőn ez a város szívós ellenállását látta, tudatta Rhédeyvel, miszerint szilárd elhatározása, hogy a várost tűzzel támadja meg. E végből másnap, április 16-án, három órával napfelkölte előtt, csapatával a város közelébe lopózott és a várost egyszerre hat helyen fölgyújtotta. Iszonyú volt a tűzvész, mely most dühöngött és a szép város az olvasztókkal, rézbányákkal, nagymennyiségű fakészlettel egyetemben, három óra alatt porrá égett. Aki pedig kimenekült, az a törökök és hajdúk által fölkoncoltatott. A bölcs tanácsadó pedig a tűz után csapataival együtt elvonult Rózsahegyre, hogy Bastát kövesse, üldöztetve a hajdúk rajai által.”[7]

Mialatt Bocskay Szerencsen a rendekkel tanácskozott, majd Kassán az ország ügyeit rendezte, a hajdú-seregek hadműveleteiben a Nyitra vonalának elérése után „rövid szünet állott be, mi Bastának és Kollonicsnak módot nyujtott arra, hogy Pozsonyt elérjék és egy kissé megpihenjenek.[8] Nemsokára azonban Bocskay, Illésházy tanácsára,[9] a hadműveletek további folytatását rendelte el, meghagyván hadainak, hogy ne csak az ország nyugati határáig nyomuljanak előre, hanem, ha szerét tehetik, az osztrák örökös tartományokba is törjenek be. E rendelet folytán az immár Nyitrát ostromló Rhédey erősen kezdte szorongatni Forgách Ferenc püspököt, aki a maga jobbágyaival és a városba vonult vidéki nemesekkel egy ideig vitézül védte magát, de amikor Rhédey június 11-ike éjjelén a várost hatalmába kerítette, a belső várban levők pedig fellázadtak, a püspök végre kénytelen volt szabad elvonulás feltétele mellett ezt is átadni s azután Bécsbe menekült.[10] Még könnyebben került kézre Trencsén. Bár a már természettől fogva erős vár hadiszerekkel is bőven el volt látva, a benne levő Hofkirch-ezredbeli németek igen lanyhán védelmezték és nemsokára ugyancsak szabad elvonulás feltétele mellett ők is megadták magukat a vár alatt tanyázó Szilassy Jánosnak és Károlyi Istvánnak. Nagyszombat Rhédey hadát önként fogadta be, míg kevéssel azelőtt a császáriak előtt kapuit bezárta. Ezt azért tette, mert a vallonok az alkudozások alatt, melyeket Thurzó Szaniszló vezetett, a külváros csürjeit és tanyáit felgyujtották. Thurzó ekkor Bocskay pártjára állott és példáját követte testvérje, Kristóf is, aki előbb Szepesvárban szívesen látta és megvédelmezte Belgiojosót.[11]

Rhédey főhadiszállását Nagyszombatban ütötte fel, ahonnan a vett parancs értelmében Dengeleghyt, Czobort és Bácsyt 7000 hajdúval és Bektás pasát 1000 törökkel és tatárral Morvaország pusztítására indította útnak. Ez a had Szakolcánál találkozott a Lichtenstein Károly, Hoditz György, Poppel Vilmos és gróf Salm által vezetett, Magyarország ellen küldött lovassággal és köztük véres, de eldöntetlen ütközet fejlődött ki, mely után mindkét fél visszavonult ugyan, de aztán a hajdúk és a törökök mégis átkeltek a morva határon, amelynek mentén óriási dúlást és fosztogatást vittek véghez,[12] mely még akkor sem szűnt meg, amikor Dengeleghy a Csallóközbe távozott, mert a visszamaradt törökök és tatárok, akikhez számos szabad hajdú csatlakozott, tovább folytatták portyázásaikat. Amikor végre Bektás pasa is megelégelte a sok vérengzést, 27, rablott kinccsel és holmival megrakott szekérrel megkezdte a visszavonulást Bocskay főhadiszállása felé, de amikor a komáromi hajdúk ezt megtudták, tőrbe csalták a pasát és megölték.[13]

A Szakolcáról visszahívott Dengeleghyt, mint már föntebb jeleztük, Rhédey egy erős hajdú-csoport élén a Csallóközbe küldte, mely a Somogyi testvéreket Bocskay pártjának megnyervén, az egész Csallóközt a fölkelők hatalmába kerítette, nagy rémületére a komáromi és győri császári csapatoknak, melyeknek ezentúl állandó harcot kellett folytatniok s amellett minden vizi és szárazföldi közlekedéstől meg voltak fosztva. Sőt most már a csallóköziek is gyakran betörtek Ausztriába és Dengeleghy hajdúival csaknem Bécsig kalandozott, a császárvárosban nagy rémületet keltve.[14]

Ugyanekkor, 1605 május közepén, Némethy Gergely egy erősebb hajdú csoporttal a Csallóközből a Dunántúlra csapott be, miről alább részletesebben szólunk majd.

[1] Ortelius id. m. I. 384.

[2] Istvánffy id. m. XXXIV. 815. – Bethlen F. id. m. VI, 231. – Sárospataki Krónika, 68. – Mátyás főherceg Bécsből 1605 augusztus 2-án kelt levele a mainzi választófejedelemhez: „Gróf Basta György Felső-Magyarországon volt hadserege a fizetés elmaradása miatt fellázadt és ott tovább megtartható nem volt. Basta intéseinek és befolyásának mégis megvolt az a hatása, hogy a hadi nép a császár hűségén megtartatott és miután onnét április 12-én elvonult, ide Pozsonyba jött.” (Gömöry Gusztáv, Mátyás főherceg levelei a mainzi választófejedelemhez az 1605. évi magyarországi hadi eseményekről. Hadt. Közl. 1893. évf. 711. a bécsi cs. és kir. udvari könyvtár kéziratgyüjteménye 8750. számú codexében.)

[3] Ez tünik ki Mátyás főherceg fentemlített leveléből is, melyben többek között ezeket mondja: „Dabei die Hayducken ihnen allzeit auf den Fuss nachgefolgt, und nicht über eine oder zwey Meilen wegs Entfernung von ihnen ihre Quartiere einnahmen.”

[4] Rónai Horváth id. m. 603–634. – Szamosközy tört. maradv. (közli Pettkó B. Tört. Tár, 1889, 324–325.), Ortelius, I, 385–386 és 395–404, továbbá Istvánffy id. m. és Homonnay Bálint naplója (Tudománytár 1839. évf. IV.) nyomán.

[5] Lásd a XIV/7. számú mellékletet.

[6] Ortelius id.m . I. 385. szerint ezt a jó tanácsot nem Kollonics, hanem Trybel Gáspár és Trat alezredes adták.

[7] Ortelius id. m. I. 385–386.

[8] Rónai Horváth id. m. 608.

[9] Illésházi 1605 június 6-án kelt levele Bocskayhoz: „Austriát köllene jobban bántani, Bastat azzal talám által vihetnék az Dunán.” (Bocskay és Illésházi levelezése, Tört. Tár, 1878. évf. 7–13.)

[10] Forgách püspök levele 1605 júl. 21-ikéről Mátyás főherceghez. Bécsi csász. Könyvtár kézirattára, Hist. Prof. 222. – Pray, Epist. Proc. III, 283. – Istvánffy id. m. XXXIV. 825.

[11] Rónai Horváth id. m. 609.

[12] Mátyás főherceg fentidézett levele 1605 aug. 2-ikáról: „A fölkelők, törökök és tatárok a Dunántúlon Érsekujvárt és Nyitrát ostrom alá fogták és ismételten betörtek a Morván át Ausztriába és Morvaországba, kimondhatatlan károkat okozván, anélkül, hogy ezt saját föllázadt lovasságunkkal – mely nem kevésbbé dúl és pusztít, mint az ellenség – megakadályozhatnók.” (Hadt. Közl. 1893. évf. 711.)

[13] Istvánffi id. m. XXXIV.

[14] Mátyás főherceg fentebb idézett aug. 2-iki levele: „Rövid idővel ezelőtt az egész Csallóköz föllázadt és a fölkelőknek a törökök is, úgy az egyik, mint a másik oldalról segítségükre jöttek. Nemsokára ezután 5000 főnyi török, tatár és hajdú sereg a nevezett szigetről Magyar Óvár közelében átkelt a Dunán és a fraknói és kismartoni uradalmakon át egész az osztrák határig nyomult, sok szép várost és falut földúlva, a föld népét fölkoncolva, marháját elhajtva, pénzét és egyéb holmiját elrabolva. Basta Hohenlohe egynéhány ezer lovasát küldé utánuk, de ezek mit sem tudtak ellenük végezni és ismét a pozsonyi táborba tértek vissza… Az ellenség… a Csallóközből és más helyről egész 3 mérföldnyire ide (Bécshez) portyáz.”