Az osgyáni ütközet után Basta újból eredeti menetvonalára, a losonc–fülek–putnoki útra tért vissza, hogy a Sajó–Hernád völgyén át Kassára meneteljen. Ámde itt újabb hajdú-csoportok állották útját, mert mint már fentebb említettük, Lippay Balázs csapatjainak zömével Sajó Szent Péternél tábort ütvén, ennek biztosítására a Sajó mentén fölfelé biztosító osztagokat tolt előre. Ez utóbbiakra bukkant rá Basta november 25-én Putnoktól egy mérföldnyire keletre a vadnai szorosban s azokkal, valamint a Sajó Szent Péterről erősbítésükre küldött osztagokkal, sőt talán az egész Lippay-haddal egészen estig tartó csatározásokat folytatott anélkül, hogy a harc akár az egyik, akár a másik fél részére döntő eredményt idézett volna elő.[1]

Az e napi harc félbeszakítása után a császári had a harc színhelyéhez közel szállt táborba, azonban november 26-án még hajnalhasadta előtt menetét folytatván, reggelre, illetve a délelőtt folyamán vonatostul-csapatostul szerencsésen átkelt a szoroson, amelynek kijáratánál Basta csapatait harckész állapotba helyezte. A szemben álló hajdúk egy ideig csak figyelték az ellenség manövrirozását, déltájban azonban komoly támadásba mentek át, miből egészen estig tartó kemény harcok keletkeztek, melyeknek eredménye az lett, hogy Basta előbb podgyász-szekereit, majd egymás után ezredeit is újból a szoros mögé vonta vissza és az éjszakát meglehetősen háborítlanul, valószínüleg Velezd tájékán töltötte.[2]

Harmadnap, november 27-én hajnalban a császáriak arra ébredtek, hogy táboruk körül van véve ellenség által. Erre Basta podgyászát menetkész állapotba helyezve, csapatjait csoportokban harchoz fejlődtette, minden irányban biztosító csapatokat előre tolván. Ebből megint estig tartó csatározás támadt, de miután a hajdúk komoly támadást most sem intéztek, az éjjelt a császáriak ugyanazon a helyen, de most már a legnagyobb aggodalom közepette töltötték. Basta most már annyira kishitűvé vált, hogy az összes kocsikat, számszerint 300-at, és a lovakon el nem vihető málhát az összes sátrakkal együtt elégette. Ez a zsoldosok között oly nagy rémületet okozott, hogy mindig jobban és jobban szökdösni kezdtek.[3] Ámde a hajdúk csodálatosképpen sem az éj folyamán, sem másnap reggel még mindig nem intéztek komolyabb támadást. Erre Lippay Balázs erejét úgy látszik kevésnek tartotta s támadás helyett inkább védelmi magatartásra határozta el magát s ehhez képest hadának zömével a Boldva völgyében Edelénynél vett felállítást, hogy a császáriak elől a Kassára vezető legrövidebb útvonalat elzárja, megjegyezvén, hogy közben Bocskay már szintén előnyomulóban volt jelentékeny erősbítéssel Tornán át Edelény felé a Lippay-csoporttal leendő egyesülés céljából.

Negyednap, november 28-án korán reggel sűrű köd borította el az egész környéket, amelynek leple alatt a császáriak csatarendbe sorakozva, elindultak a Sajó völgyén lefelé, legnagyobb csodálkozásukra anélkül, hogy jó hosszú ideig erősebb ellenséges osztagokra bukkantak volna. A vadnai szoros kijáratához érve, Basta csapatjaival Edelény felé vett irányt, hogy aztán Szendrőn és Tornán át a legrövidebb úton Kassára vezesse seregét. Hogy vajjon előzetesen volt-e arról tudomása, hogy Edelénynél igen nagyszámú ellenséges csapatok védőállást foglaltak, az bizonyosan meg nem állapítható; elég az hozzá, hogy a császári csapatok előnyomulásuk közben észrevétlenül érték el ama magaslatot, melyen Bocskay hadának nagyobb része és tüzérsége állott. „A támadás – írja folytatólag Rónai Horváth id. m. 597. – a hajdúkat meglepte ugyan, de azért több órán át küzdöttek, vitézül támogattatván a mintegy 600 főnyi török segélyhad által, mely különösen az ágyúk megvédelmezésében fejtett ki rendkívüli szívósságot. A harc azonban végre mégis a császáriak javára dőlt el; előbb Magócsi hada, majd a Rákóczy által vezényelt palotás hajdúk is oda hagyták a csatatért és velük távozott el a csatában személyesen jelenlevő Bocskay István is. A vitéz törökök az ágyúk mellett mindvégig kitartottak s a német csak holttestükön át jutott azokhoz; 8 kerekes ágyú vált a császáriak zsákmányává. Bocskay vesztesége a törökökön kívül 1500 fő volt, míg a császáriak állítólag csak 200 halottat vesztettek. A megvert hajdú-sereg részben Miskolc-Szerencs, részben Torna-Kassa, végre egy rész Gönc felé futott.”[4]

November 29-én a császáriak a magát önként megadó Szendrő megszállása után Szent-Andrásig jutottak s a következő napon Basta, miután hadának egy részét a hajdúk által ostromolt Tokaj felmentésére indította, nagy ünnepséget ült a kivívott győzelem örömére. Ennek egyik programpontja Némethy Balázs embertelen módon történt kivégzése volt. Basta a vitéz hajdú-vezért mindenekfölött lábánál fogva felakasztatta s miután 2 óra hosszáig e kínos helyzetben hagyta, maga elé állíttatta, kihallgatta s azután fejét vétette.[5]

„A vakmerő Némethy – fűzi hozzá Rónai Horváth id. m. 598. old. Ortelius szavait némileg kiegészítve – jelleméhez haláláig hű maradt; mert nem közönséges dolog az, mit a kivégzés alkalmával elkövetett; összekötözött kezeit kiszabadítván, elragadá a hóhér pallosát és megkísérlé magát a tömegen keresztülvágni; nem egy német feje hevert már a porban, midőn végre legyőzték és ismét a vérpadra vezetvén, vakmerő fejét leütötték.[6]

[1] Ortelius id. m. I, 381. erre nézve ezeket mondja: „…unterdessen ist die Nacht herbey kommen und haben die Unsern ihr Quartier im Flecken Empten am Wasser, die Theysa genannt, geschlagen.” Annak megállapítása, hogy az említett Empten helység és Theysa víz alatt mit kelljen értenünk, az erős néveltorzítás miatt teljesen lehetetlennek látszik.

[2] Az e napi eseményekről Ortelius, mint e tekintetben egyedüli részletesebb adatokat tartalmazó főforrásunk, melyben az események sajnos sokszor össze-vissza kuszálva és gyakran igen nehezen érthető módon tárgyaltatnak, az id. helyen a következőket írja: „ . . .die Unsern sind den 26. Nov. zu früher Tageszeit mit den Wägen und Pagagy über den Pass fortgezogen. Inmittels hat Herr Basta mit seinem wolbestellten Krigsheer jenseit des Passes . . . halten lassen. Sobald es Mittag worden, haben die Rebellen . . . den Pass . . . geschwöllt und denselben zu ihrem Vortheil besetzt, und weil sie wahrgenommen, dass die Unsern mit ihrer Pagagy fortgerückt, . . . sind sie mit irer gantzen Kriegsmacht auff sie zugerückt, darauff dann die Unsern fast den gantzen Tag hertzhaft und unerschrochen . . . dem Feind Abbruch und Widerstand gethan. Unter währendem Scharmützel liesse der Herr Feldoberster allgemach ein Regiment nach dem andern, so der Feind nicht anderst als für eine Flucht hielte, über die Brücken und Pass rücken, . . . worüber bey hundert unserer Soldaten. . . geblieben sind. Doch sind sie, . . . ungeacht dass ihnen der Feind über den Pass stark zugesetzt, aus ihren Händen entrunnen, und haben dieselbe Nacht in einem schlechten Dorff, Besele genannt. . . in guter Gewarsam quartiert, dess Feindes einfall zwar besorgt, sind aber wider Verhoffen in Ruhe und unangefochten blieben.”

[3] Ortelius id. m. I, 381: „Alss den 27. Nov. zu füher Tageszeit die Unsern in ihrem Quartier auff einem Berg sahen, dass sie allerseits von dem Feind Ringsweiss herumb in grosser Anzahl umgeben wären, hat sich Herr Feldoberster nicht lang gesäumet, sondern seine Soldaten zu Ross und Fuss aufgemahnt, in unterschiedliche Hauffen getheilt, die Gutsch- und Wagenknecht in guter Ordnung und Gewarsam zu halten, auch die Päss, wo den Unsern beyzukommen, starck u verwahren anbefohlen, unterdessen haben die Unsern mit dem Feind den gantzen Tag gescharmützelt und mit Stücken auff einander lossgebrennt. . . doch haben die Rebellen denselbigen Tag kein völlige Schlacht lieffern wollen und hat man sich beiderseits wiederumb, weil es Abend worden, in Gewarsam begeben. Alss aber Herr Feldoberster sahe, dass wegen vorstehender Feindsgefahr mit so viel Wägen und Pagagy fortzukommen und durchzubrechen unmüglich, hat er alsbald Anordnung und Befehl gethan, dass man die Wägen und alles wass auff den Rossen nicht fortzubringen, verbrennen solte, wie beschehen, und wurden über 300 Wagen sampt den Gezelten zu Aschen verbrennt, welches in gemein unter allem Kriegsvolck bey so grosser Noth, und da sie Ringsweise mit dem Feind umbgeben wären, grosse Kleinmütigkeit verursachte, und völliger Flucht kommen möchte.”

[4] Ortelius id. m. I, 382: „Alss die Unsern nach vollbrachtem Gebet zu früher Tageszeit auf den Feind zu völliger Schalchtordnung zurücken wollen, ist ein dicker finsterer Nebel eingefallen, in welchem sie in der Still fortgezogen und biss auff des Feindes Feld-Stücklein unvermerckt gestossen, da sie dann mit schnellem, unversehenen Blasen und Lärmen-Geschrey den Feind gantz hertzhafft angegriffen und ihm alsbald zwey grosse Stück Geschütz, so auff einem Berg gestanden, abgetrungen, ihn auch mit Freudigkeit zurückgetrieben, und fürter selbigem bey 3. Gantzer Stund lang mit mannlicher Gegenwehr gantz ernstlich zugesetzt, endlich . . . in ein völlige Flucht geschlagen. In solcher Schlacht hat Herr Oberster. . . den Rebellen . . . ihren Muthwillen . . . dermassen gestillet, dass sie nicht allein flüchtig entrunnen, sondern derselben biss in 1500 zu Ross und Fuss, theils niedergehauen, theils erschossen auff der Wahlstatt blieben, auch viel beschädigt worden, die andern sampt dem Botschkay flüchtig den Pässen und Wälden zu, dass man ihnen nicht beykommen, entrunnen seyn, in solcher Niedarlag sind auch der Unsern über 200. vom Feind erlegt und nicht ein geringe Anzahl beschädigt worden.”

[5] 1604. évi jelentés a tört. bizottság másolatai között.

[6] Ortelius id. m. I. 382: „Den 30. Nov. hat Herr Feldoberster den Blasium Nemethi, der Rebellen gewesenen fürnehmsten Hauptmann… niederhauen lassen, der dem Scharpfrichter, unangesehen, dass ihm die Hände gebunden waren, bald zu geschwind worden, dann er hatte ihm die Handl loss gemacht, das Richtschwerd erwischt, und sich auff etliche Schritt dammit durchgehauen, also, dass man dem Scharffrichter zu hülff kommen musste, da dann der Nemethi seinen Lohn empfienge.”