„Mihelyt Basta a hajdúság erejéről és táborhelyéről értesült, – írja folytatólag Rónai Horváth – azonnal elhatározta, hogy a hajdúk ellen menetel és azokat megtámadja. Utóbbiakat Miskolczi Nagy János hadnagy értesítette a császáriak közeledtéről, kiket 18.000-re becsült,[1] s úgy ő mint többi társai is azt tanácsolták Némethynek, hogy a császáriakat be ne várja, hanem a hadat a Rima és Balog folyókon át Tornalja-Pelsőc, vagy pedig a Sajó mentén Szt. Péter felé a fősereghez vonja vissza. Ezt annál inkább javasolták, mert a hadnak több mint háromnegyed része rendetlen, rosszul fegyverzett, kaszákkal és nyársakkal fölszerelt parasztokból állott, melyekkel a császáriak jól fegyelmezett és fölfegyverzett serege elé állani több volt, mint vakmerőség. De Némethy Balázs vakmerő ember volt és elhatározta, hogy a császáriakat bevárja. Ebből keletkezett november 14-én az osgyáni ütközet.

„Némethy 300 hajdú lovassal Nagy-Darócig az ellenség elé lovagolt, a többi hajdúságot és a paraszt gyalogságot pedig, egy „Sólyom”-nak nevezett kis ágyúval az Osgyán előtt folyó patak hídjánál állította fel.[2] A csatározást Némethy már Darócnál megkezdte a császáriak elődvédjét vezető Hollach Frigyes gróf ellen s annak túlereje elől lassan és harcolva hátrált a tulajdonképpeni állás felé. Itt a németek erős tüzelést kezdtek a fölkelő csapatok ellen, mely részben Némethyt is érvén, ez az állás mögé akart vonulni, hogy ezáltal saját gyalogságának lőtere is szabaddá váljék. Ámde alig látta meg a harcban járatlan parasztság Némethy csapatának hátráló mozdulatát, azt futásnak magyarázván, azonnal megszaladt s felállításában hagyta ágyúját is. Hiába állott most Némethy a futók elé, még lováról is leszállva, – a megindult áramlatot nem hogy föltartóztatta volna, de sőt maga is elsodortatott általa s végre a futók zömével a várkastélyba vonult, remélve, hogy a németeket a gátpuskákkal távol fogja tarthatni. A császáriak nyomban követték a futókat, irgalom nélkül kaszabolván őket, midőn pedig azok a várkastélyban menedéket leltek, Basta két ágyút hozatott elő és a kastélyt lövetni kezdé. A gyönge épület az ágyúzást nem bírta meg s Némethy – ha a romok alá temetkezni nem akar – csak a kirohanás és a megadás közt választhatott. Becsületére válik a derék hajdúnak, hogy a hozzá és multjához méltóbb kirohanást választotta. Megnyitotta tehát a kaput és vitéz bajtársai élén, kezében fegyverrel kitört. De nem messze jutott; a németek csakhamar körülfogták, társait, alig egynéhány kivételével, levágták, őt magát pedig foglyul ejtették. – A fölkelők vesztesége, német források szerint, közel 3000 fő volt; de a hajdúk nagy vitézségéről tanuskodik az, hogy a császáriak is 700 főt vesztettek. Némethy Balázst Basta magával vitette.[3]

[1] Szamosközy István, Történeti maradványai, Tört. Tár, 1889 évf. 323.

[2] Istvánffy id. m. XXXIII.

[3] Ortelius id. m. I, 381.