XIV/1. számú melléklet.

Belgiojosonak az álmosdi ütközet után Nagyváradon még mindig 10.000, mások szerint ellenben csak 6.000 főnyi hada volt. És pedig állott ez a had 3 zászló magyarból, 1 zászló erdélyi nemesből, 1000 székely gyalogosból és 2 zászló rác gyalogosból, 2 zászló lovasból; a fenmaradó rész német és nagyobb számban vallon zsoldos volt. Hosszas tanácskozás után, amelybe a császári párton levő magyar urakat, ezek között Sennyei Pongrácot, Petey Lászlót és Kornis Boldizsárt is bevonta, a császári fővezér a Tisza mögé való visszavonulást határozta el s így október 20-án délben el is indult a sereggel Tokaj felé, azonban szekereit podgyászának legnagyobb részével, sőt talán tüzérségét is visszahagyta Váradon.[1]

Miután útközben a hajdúk nyomon kísérték, folyton körülrajzották és minduntalan csipdesték hadát, Belgiojoso még október 24-én este átkelt a Tiszán és Tokajnál ütött tábort, csupán a rácokat hagyván Rakamazon, ahol azok családjai laktak.

A hajdúk az est beálltával megrohanták Rakamazt, s a rácok, valamint az ott levő újonccsapatok közül mindazokat, akik melléjük állni nem akartak, felkoncolták vagy foglyul ejtették. Majd a menekülők nyomában nekiestek a hídnak és csak kevésbe mult, hogy azt hatalmukba nem ejtették.[2]

Belgiojoso, miután a Tisza-hidat részben fölszedette és Tokaj várát Rueber hűségére bízta, még megmaradt csapataival, a Caprioli által Erdélyből hozott 13 vallon századdal, 4 végbeli ijjász századdal (a sárga, vörös, fehér és vörös kabátosokkal), a sziléziai lovasság megmaradt részével és saját vallon testőr századával, október 25-én elindult Kassára. Egyik alvezérét, Rottwitzot, előre küldte, hogy megérkezését Kassa városával tudassa, akit egyszersmind arra is felhatalmazott, hogy a protestánsoknak a kis templomot, szükség esetén pedig a nagy templomot is átengedje és az annak előtte tulajdonukban volt birtokokat is visszaadja. Egyidejüleg Ducker Gusztáv kapitányt Basta-hoz küldte, hogy tőle a történtek megjelentése után segítséget kérjen.[3]

A Kassára ért Rottwitzot nagy meglepetés érte. A kassaiak ugyanis az álmosdi győzelem hírére nyomban Bocskay mellé állottak, most pedig Belgiojoso szándékának hallatára nyomban becsukták várkapuikat s azokat a polgárőrség által erősen megszállván, kijelentették, hogy sem Belgiojosot, sem csapatjait a városba be nem engedik s amikor ez október 27-én a város elé érkezett, még alkudozásokba sem akartak vele bocsátkozni, sőt még nejét is csak akkor bocsátották ki, amikor a császári vezér a városból való távozása előtt az elkobzott templomok és javak visszaadására írásbeli garanciát vállalt. Egyébként a városi tanács óvatossága annyira ment, hogy még ama 4 végbeli íjjász-századot sem akarta bebocsátani, melyek útközben Belgiojosotól elszakadtak. Épígy hátat fordítottak neki az összes székelyek és a magyar és erdélyi nemesek nagyobb része, úgy hogy már a Tokajból való elinduláskor is alig 2000 embert számláló had létszáma naponta száz és száz emberrel fogyatkozott meg. Ily körülmények között a császári vezér sokkal kevesebb erővel rendelkezett, semhogy a városba való bebocsáttatást kierőszakolhatta volna, „de ideje sem volt rá – írja Rónai Horváth – mert a hajdúk már nyomában jártak. Kassáról Eperjesre ment tehát, innét pedig a katholikus Thurzó Kristófhoz Szepesvárra. Kassánál maradtak vissza az ijjászok és a vallonok egy része, Eperjesnél a sziléziai lovasok és a vallonok más része, ami pedig maradt, még az úton oszlott szét, úgy hogy a császári fővezér, kassai kapitány és királyi helytartó, midőn Szepesvárott menedéket lelt, Dampierre, Sennyey Pongrác és még néhány úron kívül csak alig 50 főnyi kísérettel érkezett meg. Ez volt a Bocskay megfenyítésére indult közel 20.000 főnyi császári hadsereg utolsó maradványa. Valóban egy szép sereg siralmasabb véget, vállalat nyomorúságosabb sorsot nem érhetett.”[4]

Október 30-án a kassai polgárok hosszas tárgyalás és alkudozás után[5] megnyitották kapuikat a csapataikkal október 28-ika óta a város alatt tanyázó Lippay Balázs és Némethy Balázs hajdú kapitányok előtt, akik másnap kiadott körleveleikben közhírré tették, hogy Bocskay tisztán csak a fenyegetett vallási és nemzeti szabadság oltalmára fogott fegyvert, miért mindenkit felszólítanak, hogy Kassa példájára az ő zászlójához csatlakozzék.[6]

A hajdú-csapatok bevonulása után Kassának Lassota Erik hadnagy parancsnoksága alatt álló császári őrsége kivonult a városból.

[1] Istvánffy id. m. XXXIII. nyomán történeíróink közül a legtöbben az elindulás napját október 23-ikára teszik, miután azonban Belgiojoso hada már 24-én este a rakamazi Tisza-hídhoz érkezett (lásd Ortelius id. m. I, 367), valószínűbb az, amit Gyulafi Lestár mond (Följegyzései, Tört. Tár, 1893. évf. 141. old.), hogy t. i. Belgiojoso Váradon „ötödnapnál tovább nem késett.”

[2] Rónai-Horvát id. m. 589.

[3] Ortelius id. m. I, 367–368.

[4] Rónai-Horváth id. m. 591. – Istvánffy id. m. XXXIII. 808. – Sepsi Luczkó Máté Krónikája, gróf Mikó Imrénél, Erd. Tört. Adatok, III. 51. – Sárospataki Krónika, Tört. Tár, IV, 65. – Új Magyar Múzeum, 1856. évf. VI. füz. 316. – Ortelius id. m. I, 370.

[5] Ortelius id. m. I, 373–378.

[6] Ribinyi, Memorabilia Confess. Aug. in. Hung. I, 329.