Basta a kolozsvári vérengzés után[1] még sokáig folytatta Erdélyben garázdálkodásait; majd miután Radult a havasalföldi vajdaságba visszahelyezte, 1603 elején hadainak jó nagy részét Szatmárba, Debrecenbe és Tokajba vezette.

Székely Mózes, aki magát néhány meghitt emberével a gyulafehérvári szerencsétlen csata után[2] a temesvári pasánál húzta meg, a kedvező alkalmat és Basta távollétét felhasználni akarván, Karánsebes és Lugos elfoglalása után április 15.-én néhány ezer főnyi török-tatár haddal a Vaskapun át Erdélybe nyomult be, ahol Borbély György, Toldy István és többen mások nyomban hozzá csatlakoztak. Majd Gyulafehérvárt és Kolozsvárt s a fővárosokkal együtt Erdély legnagyobb részét, Besztercét, Medgyest, Tordát, Enyedet, Szászsebest és a többi főbb városokat elfoglalván, a melléje állott rendek által magát fejedelemmé választotta. Csak Szeben s Segesvár, valamint a Maros- és Aranyosszékiek egy részének kivételével a székelyek maradtak meg egyelőre állhatatosan a császáriak pártján. Azonban a nyár derekán Szeben is meghódolt neki, minek hírére a Basta által a történtekről értesített Rudolf már azzal a gondolattal foglalkozott, hogy ő is elismeri Székelyt fejedelmül. Ámde a véletlen más fordulatot adott a dolognak.

Székely Mózes, hogy a székelyek zömét is, ha lehet jó szerivel, ha nem, erőszakkal magához hajlítsa, július elején Brassó tájékára helyezte át táborát s közben Radul havasalföldi vajdával is szövetséget kötött. Ámde ez, miután a székelység legnagyobb része hozzáfordult segítségért, a Székely Mózessel kötött szövetségi szerződés ellenére a Bárcaságba betörve és magához vonván a csíkszéki székelyeket, mintegy 10.000 főnyi seregével július 22.-én éjjel meglepőleg megtámadta Székelyt és a vele volt Bektás temesvári pasa hadait. A meglepett törökök és tatárok rövid harc után, amelyben azonban igen súlyos veszteségeket szenvedtek, meghátráltak, ellenben Székely maga csekély számú magyar hadával sokáig vitézül tartotta magát, míg végre a túlnyomó ellenség által bekeríttetvén, megöletett. Ugyanez a sors érte Bogáthy Miklóst, Toldy Istvánt, Szentpály Jánost, Perusich Mátét, Makó Györgyöt, az öt Apor testvért mintegy 4000 főnyi magyarral és székellyel együtt. Bogáthy Menyhértnek és Bethlen Gábornak is csak egy kis csapattal sikerült Dévára menekülni; épígy Bektás pasa még bíborát és tigriskacagányát is eldobta, csakhogy könnyebben futhasson.[3]

Radul győzelme utat nyitott Bastának Erdélybe, aki, miután az Eperjesen nemrég meghalt Dobó Ferenc kincseit és javait lefoglalta, németekből, vallonokból és hajdúkból álló hadakkal ismét megjelent a tartományban. Másrészt Székely Mózes halálának és Basta megerősödésének hírére Lippa, Jenő és Várad végváraiból a Maros vonalán Dampiérre Henrik, Horváth Ábrahám, Csatáry János és mások vezetése alatt mintegy 2000 hajdú és rác felkerekedett s a Dévánál csatlakozó néhány némettel együtt Déva közelében aug. 6.-án a Borbély György alatt táborban maradt hunyad- s zarándmegyei nemesekre támadtak, de csúfos vereséget szenvedtek. Mivel azonban Basta időközben a Kenyrmezőre ért, Borbély a Vaskapun át Magyarországba kívánt visszahúzódni. „Köszvénye miatt – írja dr. Márki Sándor id. m. 480. – kocsin vagy gyaloghintón vezette seregét a Vaskapu felé, hol Rákóczy Lajos 800 hajdúja leselkedett reá. Augusztus 8.-án délben Horváth Ádám 3 zászlóalj magyarral s lengyellel rátámadt s mikor zavarba hozta, Konkoly Péter 200 embere erős puskatűzzel üdlözte, majd Rákóczy Lajos rontott elő és rettenetes vérontást vitt véghez a bujdosók közt, kik szűk úton saját szekereik miatt sem bírtak mzogni. Borbély háromezred magával mégis eljutott Karánsebesre, melynek irányában valami 6000 lépésre üldözték őt a győztes lippaiak, kiket azután, zsákmánnyal megrakva, a Kenyérmezőre, Basta táborába vezetett vissza Rákóczy. A bujdosók Karánsebesen és Temesvárott, török segítséggel bíztatva, már arra gondoltak, hogy az ifjú Bethlen Gábort választják meg fejedelemmé. Alkudozásaik hírére Basta októberben Facsád (Facset), majd Lippa alá vezette seregét. Eleinte a várostól délre levő mezőn várakozott, nem támadnak-e rá Bektás törökjei; utóbb a Maros tulsó partjára, a teljesen elhagyatott Pálélése (Paulis) vidékére ment át. Seregét ott a Maros és a mai Glogovác felé elterülő ritkás erdőség közt állította fel. Három őrséget rendelt ki 2000 lépés hosszan. Mivel erősített táborában napokon át hiába várakozott, kevesed magával Boros-Jenő megtekintésére indult. Alig ért oda, hírét hallotta, hogy táborának fölverésére Bektás is kiindult Temesvárról. Jenőn félnapot em töltve, rögtön visszament Paulis alá, mellyel szemben a Maros túlsó partján 6000 emberrel éppen akkor, október 28.-án, ütött tábort Bektás, ki gázlót kerestetve a folyón, 500 legerősebb és legbátrabb emberét azonnal átküldte az erdők és ligetek kikutatására. Basta, ki a hajnali ködben semmit sem látott, kémszemlére viszont Rákóczy Lajost és Sennyei Miklóst küldte ki egy csapat hajdúval s maga is csatarendbe állt. Rákóczyék csakugyan törökökre bukkantak s közülük megöltek vagy elfogtak néhányat, míg a többi visszamenekült Bektás táborába. Ebben a táborban szolgált az a 132 vallon is, kik Pápa bevétele után állottak át a törökhöz s kiknek most gázlót kellett volna megvédeniök ágyúikkal; azonban ők is visszavonultak. Mire a nap eloszlatta a ködöt, Bektás maga is hazafelé indult. Basta küldött ugyan üldözésére néhány vallon- és hajdú-csapatot, derekas ütközetet azonban maga sem akart kezdeni, mert fegyelmezetlen hajdúi napról-napra többen hagyták oda, úgy hogy 100 helyett már 30 is alig állott egy-egy zászló alatt s a francia Boleta Antal parancsának már csak 2000-en engedelmeskedtek. Velük azután Lippára húzódott Basta, hol Dampiérre Duval helyett Rákóczy Lajos hajdúvezért tette lippai főkapitánnyá s ő maga hazatért Gyulafehérvárra, majd Kolozsvárra, hol fogadni sem akarta Borbély Györgyöt, ki testben, lélekben megtörtve utazott oda s vissza Karánsebesre, hol már 8 nap múlva, december 15.-én elhunyt. Társai közül, kik Erdélybe visszaköltöztek, Basta sokat kivégeztetett“.[4] A kegyetlen ember különben most még jobban éreztette zsarnoki önkényét a szegény, szerencsétlen tartománnyal. Zsarolásai leginkább a városokat sujtották; így többek között Brassóra 80.000, Kolozsvárra 70.000 forint sarcot vetett.[5]

[1] Lásd a 387. oldalon.

[2] Lásd 386. oldalon.

[3] Nagy Szabó Ferenc memorialeja, gróf Mikó Imrénél, I. 81. – Mikó Ferenc históriája 157.

[4] Szamosközy és Bethlen Farkas id. munkái nyomán.

[5] Istvánffy id. m. XXXIII. 794. – Bethlen Farkas id. m. V. 175. – Pray, Epist. Proc. III. 260. – Kazy, Hist. Universitatis Tyrnav. 75.