| « 13. Az 1603. évi hadjáratok. | KEZDŐLAP | b) Az erdélyi események. » |
Az 1602. évi pozsonyi országgyűlésen a rendek részéről Mátyás főherceg iránt megnyilvánult bizalom és hála annyira bántotta Rudolfot, hogy az 1603 február 24.-re ugyancsak Pozsonyba összehítt országgyűlés megnyitásával már nem őt, hanem Miksa főherceget bízta meg, akinek azonban más megbízatása nem volt, mint hogy a szokásos adót megszavaztassa. Ezt a rendek meg is tették, de sérelmeik tolmácsolására Náprágyi Demeter erdélyi püspök vezetése alatt küldöttséget menesztettek Prágába, ahol április 15.-én át is adták Rudolfnak a sérelmeiket tartalmazó feliratukat, melyre a küldöttség május 9.-én egy semmitmondó és az örökös panaszolkodást kifogásoló írásbeli választ kapott. Erre a követek egy újabb rövid feliratban figyelmeztették őfelségét, hogyha a zsoldosok immár tűrhetetlenné vált féktelenségét meg nem szüntetik, a kétségbeesett nép maholnap fegyverhez fog nyúlni, aminek következményei előreláthatatlanok lennének; ezután a követek Prágából eltávoztak.[1]
A magyarországi hadjáratot ez évben már az országgyűlés tartama alatt a Pécs és Szigetvár környékén telelő tatárok kezdték meg, elárasztván és tűzzel-vassal pusztítván a Dunántúl és Horvátországot. Draskovics János horvát bán végre Varasdnál útjukat állotta és visszaszorította őket. Trautmannsdorf Zsigmond szlavóniai főkapitány pedig a pozsegai bég megyéjét feldúlván, Tamásinál a drávai hídfőt szétromboltatta.
Részben e kudarcok miatt, legfőkép pedig mivel a törökök részéről ez évben megfelelő segítségben nem részesült, a tatár khán csakhamar duzzogva tért vissza csapatjaival hazájába.
Annak, hogy a törökök ez évben nagyobbszabású támadásra nem gondolhattak, mélyreható okai voltak. Konstantinápolyban, Ázsiában mindenütt nagy forrongások voltak s így a magyarországi hadjárat erélyes folytatására nem igen jutott elég erő.[2] Ezért a szultán, nehogy a magyarországi hadiszintéren is baj érje, szorultságában foglyát, Isolani grófot, Székesfehérvár volt kapitányát, újabb békeajánlattal küldte Rudolfhoz, mely szerint Pest, Esztergom és Erdély a királyé, Eger és Kanizsa pedig a szultáné maradt volna. Mivel azonbn a nagyvezír e békeajánlat dacára hadikészületeket is tett és Belgrádnál ismét nagyszámú sereget gyűjtött, gyanú támadt a szultán szándékainak őszintesége iránt s így a július eleje óta a komáromi táborban folyó béketárgyalásoknak hamar vége szakadt.[3]
A császáriak részén eleinte elég harcias volt a hangulat és Buda 1602 évi ostromának beszüntetésekor Mátyás főherceg a budai táborban november 2.-án tartott haditanács végzése értelmében azzal a fogadalommal oszlatta szét seregét, hogy az ostromot 1603 április havában, amikor a töröknek még nem lehet tekintélyes számú hada közelben, újra kezdi.[4] „Ámde – fűzi hozzá Veress id. m. 388. oldalán –, aki a császári udvar viszonyait s főleg az udvari kamara szánalmas pénztelen helyzetét ismerte, tisztában volt vele, hogy ez csak jámbor szándék marad s az új korai hadjárat mindenfelé nagy garral hirdetett terve nem valósul meg.“ És tényleg az 1602/1603-iki tél, az azt követő tavasz és nyár csak kisebb incselkedésekkel, portyázásokkal telt el, amelyekről dr. Veress idézett jeles tanulmánya nyomán a következő képet állítottuk össze: 1603 január közepén Esztergomból 40 szekérnyi élelmet indítottak a pesti védőrség megsegítésére. Ezt a törökök elfogták, de a várból 2000-en kirohantak s egy közeli erdőben folyt csatározással azt szerencsésen újból visszavették.[5] – Február 10.ike körül a budai őrség egy kisebb csapata Pestet támadta meg, de azt hamarosan visszaverték. Erre három nap múlva Lehner százados 60 muskétással a mind egy szálig levágta őket, de a nőket megkímélte, kiknek egy része meztelenül futott vissza a várba. Erre a várbeliek társaik segítségére sietvén, Lehner csoportját még a pesti oldalra is követték, kinek szorultságát látva, Schmid kapitány néhány ágyút vonultatott fel, melyeknek tüze elől a törökök ismét visszahúzódtak a budai várba.[6] – Március elsején a törökök erősen bombázták a Gellért-hegyről a pesti erődöt,[7] mire ennek őrsége viszont Budavárát lődözte, még pedig oly kiváló eredménnyel, hogy egyik tűzgolyójuk felgyújtván a lőporos színt, robbanásától a vár körfala 15 ölnyi szélességben leszakadt és 2 béget is megölt. Ennek hírére Althan ezredes 1000 német gyalogossal, 200 hajdúval és 100 huszárral éjjel a rés ellen rohamot próbált végrehajtani, mely azonban a törökök ébersége folytán nem sikerült.[8]
Ilyesfajta kisebb-nagyobb csatározásokkal – írja dr. Veress id. m. 390. – telt el az egész tavasz, – ami másként nem is lehetett – s valahányszor a pesti őrség eleséget kapott, mindig meg-megújultak az összecsapások az egymás pusztítására hivatott két viaskodó fél között. Nevezetesebb volt e csete-paték közül az, mely május végén folyt le a Margitsziget irányában abból az alkalomból, hogy a törökök 8 sajkával el akarták fogni azt a hajót, mely a mieinknek bort és sört hozott; meg az, midőn június elején megtámadták azt az 500 katonát, kik az Esztergomból küldött eleséget kísérték.[9] A folytonos őrködésben és önvédelemben kimerült pesti őrséget végre Mersperg János Frigyes ezredes váltotta fel 6 zászlóalj gyalogságával és 500 német lovassal. Velük jött a két kerületi kapitány is. Nádasdy Ferenc huszárjaival és Thúrzó György hajdúival, kik az élés-szereket kísérték. – Ennyi volt mindaz, ami Pest körül és érdekében jó félesztendő alatt történt, anélkül, hogy bármi tényleges nyoma lett volna a Buda visszavívását célzó nagyobbszerű hadi készületeknek. Beszélni ugyan sokat beszéltek róla a prágai udvarban, mert Rudolf császár-király – bár maga soha háborúban nem járt – legszívesebben háborúról szeretett beszélni s vallásos rajongásból is csüngött a pogány elleni harc folytatásának eszméjén. De ez eszme megvalósítására céltudatos intézkedések alig történtek. Ennek legfőbb oka a pénzhiány volt, hiszen az udvari kamara már 1601 óta állandó deficittel működött, minek folytán évekre előre beszedette az adókat… Ám mindezekkel nem törődve, Rudolf őrült módon költekezett: ágyasaira, törvénytelen gyermekeire és műtárgyakra, melyekért nem sajnált semmi pénzt… A császári udvar lanyha, bátortalan magatartásának azonban az anyagiákon kívül számos egyéb oka is volt. Ilyen elsősorban a haditanács tagjainak marakodása és egymásra való féltékenysége… a hadvezetőségben működő idegen s kivált olasz tisztek áskálódása, szenvedélyessége és irígykedése.“ Sőt magában a hadseregben is, a német-olasz ellentétek annyira elmérgesedtek, hogy egy szóváltás alkalmával Russworm a Mátyás főherceg által is kiválóan protegált olasz párt egyik vezérét, Dentice haditanácsost egyszerűen leszúrta.
Még az is késleltette az idei hadjárat megindítását, hogy a fővezér személyében, mint rendesen, most sem tudtak megegyezni. A prágai udvar legszívesebben Bastát szerette volna a magyarországi hadak élére állítani, de ő Erdélyben nélkülözhetetlen volt s így a császár június 5.-én újra régi kedvencét, Russworm tábornagyot nevezte ki fővezérévé, akit viszont Mátyás főherceg szívből gyűlölt. Fővezér tehát most már lett volna, de a csapatok csak nagyon lassan gyülekeztek, mert a zsoldfizetésre, valamint az ágyúk és lőszer útbaindítására hiányzott a szükséges pénz.
Miután az ellenség ezidei szándékairól és haditervéről semmi bizonyosat megtudni nem lehetett, a haditanács és maga a fővezér sem igen tudta, hogy mitévő legyen. Minden eshetőségre tehát 4 hidat veretett a Dunán: Győrött, Komáromnál, Vácnál és Pest előtt három puskalövésnyire.
Augusztus 12.-én hajókon leérkezett Bécsből a tűzérség felszerelése: 30 ágyú, köztük 12 nagy faltörő, meg egy rakás lőszer. Ugyane napon híre jött, hogy a török hadsereg Eszéknél már javában építi a hidat, eleség szállítmánya pedig már a mohácsi szigetre ért.[10] Ezt a hídverést, illetve az azon való átkelést a tábornagy hamarosan csak úgy gátolhatta meg, ha a Dunán szállítja le hadainak egy részét. Ehhez képest Sultz és Althan ezredeseket 3000 muskétással s a komáromi hajdúkkal és németekkel a komáromi magyar hajóhad bárkáira rakatta, míg Kollonics a Dunaparton gyalog indult lefelé 3000 lovassal s néhány gyalog zászlóval. „Tizenhat mérfölddel Buda alatt Szerdahelynél, Szekszárd közeében – hol a Sárvizen a törökök hidat vertek[11] – akadtak rá Murad basa 6–8 ezer főnyi elsáncolt seregére, melyből 600–700 emberüket levágván, elfogták a szekszárdi béget és elragadtak tőlük 200 foglyot meg 3 zászlót, köztük a basa veres zászlóját meg egy nagy aranygombos zászlót s 2 tarackot.[12] Aztán felgyújtották a hidat, melyet a törökök előbb elszakítottak, ami olyan kavarodást idézett elő, hogy ha Kollonics sajkás hajdúi idejében elő nem kerülnek, a keresztények mind egy szálig elvesznek.[13] Majd futást tettetve, a pogányokat egy szűk bevágásba csalták, hol másik százat öltek meg közülük. E bátor kettős rajtaütésben, melyben a mieink mindössze 200–300 embert vesztettek,[14] Kollonics újra veszélyben forgott. A hídról ugyanis lovastól a sárba esett“, melyből a zsoldján levő kozákjai húzták ki. – Győzelmük teljes kihasználását a muskétások fegyelmezetlensége zavarta meg, amiért végső elkeseredésében két kapitányukat Sultz maga lőtte agyon. Ezek után Kollonics szeptember elején egészen Vácig húzódott vissza, mert Buda alatt nem lett volna tanácsos a török sereget bevárni, mely Lala Mohammed pasának, a Belgrádból Konstantinápolyba rendelt nagyvezír helyettesének vezetésével, akihez előnyomulás közben Murad pasa előretolt csoportja is csatlakozott, közeledett.[15]
Az ezután következő eseményeket dr. Veress idézett tanulmánya nyomán egyes részelteket szószerint átvéve, a következőkben foglaljuk össze: A törökök jövetelének hírére szeptember 17.-én Russworm is felszedte táborát és Sultz ezredest előre küldvén, a pesti erődön alúl egy mérföldnyire helyezkedett el a Dunaparton (a mai Soroksárnál lejjebb), a Csepelsziget[16] felső vége irányában, melyet– hidat vervén reá – rögtön meg is szállottak.[17] Két nap múlva a török had is megérkezett s a budai oldalon (N-nél) ütött tábort mintegy 40.000 főnyi erejével,[18] egy mérfölddel alább a mieinknél, a mai Ercsi és Rácadony között. Másnap reggel rögtön megkezdte Budavára élelmezését, amiben Russworm – kevés hadi erejével – meg sem kísérelhette megakadályozni, még csak ágyúlövésekkel sem, amivel úgy sem sokat árthatott volna. Ekként öszvéreken, lovakon és tevéken három napig szállították az eleséget, harcost és lőszert, – a keresztény csapatok szemeláttára – a várba, melyet oly bőven elláttak, hogy a marsall és főtisztjei nem is gondolhattak többé ostromára s így csak Pest megtartására törekedtek, melynek erődjét pedig a hadvezetőség előbb fel akarta robbantani.[19] A budai őrségnek egyébként nagy szüksége volt erre a felfrissülésre, minthogy már lóhúson élt s még annak is 24 pénzen mérték fontját, akkora lett a drágaság.
Ekkor Russworm seregének java része még csak útban volt Bécsből, nagyobbára hajókon a Dunán lefelé s annak zöme csak szeptember 21. és 23.-ika között, utolsó része pedig csak október hónap folyamán érkezett Pest környékére, ahol a tábornagy következőleg helyezte el csapatjait: A szentendrei sziget Buda felé eső alsó végébe Kollonics Ferdinándot rendelte 5 zászlóalj Landsknecht-tel s néhány ágyúval egy hirtelen hányt háromszögű erdőbe (A.), a sziget közepére pedig Gaisperger bajor ezredét, melynek Szentendrét is körül kellett sáncolnia. Október elején a tábornagy a sziget mindkét Duna-ágán hajóhidat veretett. A sereg zömét a Pest alatti alsó táborba (H.) rendelte; elől a lovasság, a második sorban pedig Pezen, Mersperg, Ehrgott, a morvák és Hoffkirchen ezrede, melyeknek védelmére négy kis földerőddel ellátott sáncot vontak. A tábornagy sátra irányában hajóhíd kötötte össze ezt a tábort a szigettel, melynek nyugati felső végére egy ötszögű erődöt (I.) építve, azt a hídfő védelmével együtt Sultz gyalogezredére bízta, míg Strassoldo ezredével és néhány ágyúval a sziget túlsó partján valami régi kastély düledező falai körül telepedett le. – A pesti erődöt Römer védelmezte tiroli ezredével. A sereg előirányzott létszáma a magyarokon kívül mintegy 40.000 főre rúgott,[20] de nem valószínű, hogy a csapatok teljes létszámmal vonultak volna be.
A mai Tökölhöz közeleső szigetet Lala Mohammed biztosította magának két hajóhíd által, melyekhez megfelelő őrséget rendelt, míg tábora vele szemben a budai oldalon terült el jó távol Buda és a gellérthegyi erőd alatt, melyet újra megerősített.
Hogy a dr. Veress által nyújtott adatok alapján a kölcsönös erővisznyokról és helyzetről ekként megrajzolt képet teljessé tegyük, még a vizi erőkről is kell Dr. Szentkláray és Ortelius adatai nyomán[21] röviden megemlékeznünk. Már fentebb említettük, hogy Kollonics szegszárdi, illetve szerdahelyi expedíciójában a kormáromi magyar hajóhad is részt vett. Ehhez aztán Dampierre gróf parancsnoksága alatt kétsor-evezős bécsi gályák is csatlakoztak. Ezzel szemben Lala Mohammed hajóhada, melyet magával vontatott, 10 nagy hadihajóból s gimbliából, meg 60 sajkából állott. Ezenkívül a dereglyék, bárkák, tutajok és kompok élelmi- és hadiszerekkel megrakott sokasága s azokon valami 3000 janicsár kisérte a tábort.[22]
Megbízható kémei útján Russworm tábornagy megtudta, hogy Murad pasának mintegy 5000 főnyi előretolt csoportjával együtt Lala Mohammed serege aligha erősebb 17.000 fegyveresnél, a hadait követő mindenféle csőcselékkel együtt pedig aligha rúghat többre 24.000 embernél.[23]
Szeptember 24.-től 26.-ig iszonyú zivatar tombolt Buda és Pest környékén, úgy hogy ez idő alatt egyik fél sem tehetett semmit. Utóbb említett napon este egymás után 6 lovas pribék, akik a Dunán átúsztak, elárulták Kollonics Siegfriednek, hogy az ellenség másnap támadni készül,[24] mire a tábornagy még az éj folyamán erejének egy részét a szigetre tolta át.
Szeptember 27.-én a törökök hidat vertek a tököli szigere, azonban hamarosan kitűnt, hogy ez csak azért történt, hogy legelőt és fát biztosítsanak maguknak; azonban 50–60 leadott lövés elég volt ahhoz, hogy ismét visszahúzódjanak. De a rákövetkező éjjel Lala Mohammed, miután a tököli és a Csepel sziget között folyó Duna-ágon a híd még nem készült el, bárkákon és sajkákon mintegy 10.000 embert szállított át a Csepel-szigetre. Ez a csoport a belgrádi bég vezetése alatt 7000 lovasból, 3000 janicsárból és néhány lövegből állott, melynek fedezete alatt a sereg többi részének is át kellett volna kelni a Csepel-szigetre.
Russworm tábornagy, mihelyt kémei útján az ellenség áthajózásáról értesült, Strassoldo olasz ezredét a hajóhíd és a sziget innenső, Pest felé néző oldalának védelmére kirendelvén, ő maga még az éj leple alatt, hajnali 2 órakor, 7 gyalog ezreddel és 8000 főnyi egész lovasságával szintén átvonult a szigetre, ahol hadát 28.-án reggel 8 órakor sűrű ködben a következő módon állította fel négy harcvonalban csatarendbe:[25]
I. harcvonal: Kollonic parancsnoksága alatt 12 zászló[26] huszár, 4 zászló puskás vallon, 4 zászló cseh és 2 zászló kozák;
II. harcvonal: Petz ezredes alatt 1000 morva és 500 rajnai lovas, a Mersperg-, Hofkirchen- és Sultz-gyalogezredek;
III. harcvonal: az osztrák és a morva gyalogezred, 4 zászló Kollonics-féle és 1000 cseh lovas;
IV. harcvonal: Hohenlohe gróf 1500 lovasa és Ehrgott gyalogezrede.
Hogy az ellenséget egész hadának átszállításában meggátolja, Russworm annak megtámadását határozta el. Sűrű ködben, mely vállalkozásának kedvezni látszott, majdnem délig menetelt a sziget hosszában lefelé, amikor ráakadt a törökök előcsapatjára, 1500 főnyi félelmetes vitéz arab lovasra, a rettenthetetlen bátorságú karajazigokra[27] vagyis szerecsenekre, kik ingújjra vetkőzve, majdnem meztelenül harcoltak parittyával[28] és görbe kardjukkal. „A mieink előcsapatjait – írja dr. Veress id. m. 401. – Nádasdy Ferenc kapitány alkotta magyar lovasaival, kitartóan viaskodva velük, míg Kollonics és Thurn német lovasságukkal segítségükre nem érkeztek.[29] „E délelőtti csatározásban azért mindössze 22 vallon pusztult el s a török még az orrokat és füleket is levagdosván, diadalittasan valami 15 katona megcsonkított testét mutatta fel a mieinknek elrettendő például. Ekkor délben megindult a gyalogság is. Erre a török, aki ennyi erőre nem számított, kezdett a part felé húzódni s egy szőlőben helyezkedett el, kitűnő védett téren, úgy hogy lovasságunk nem is bírt vele elbánni. De amint a gyaogság megjött, Petz nekik rontott és Mersperggel együtt kiűzte őket, s hídjuk nem lévén kész, a Dunának szaladtak, a lovasok meg a sziget belsejébe. – E csatározás d. u. félháromtól négy óráig tartott s benne a török 2200 embert vesztett, de felfrissülvén, tovább folytatta a harcot. A sziget egyik dombjáról ugyanis Murad basa lőtte a mieinket, a hegy alatt pedig a szultán megbékült Ázsiai diákja[30] küzdött kitartóan. De mialatt 300 embere a csatamezőről egy nagy sajkán menekült, Russworm 3 ágyú tüzelésével fenékre süllyeszté. Hanem mikor elesni látták a nándorfehérvári és szendrői basát, meg az ázsiai lázadók vezérét, Dervis basát,[31] a többi is hanyatt-homlok szabadult a halál torkából, hogy aztán esetleg a Dunába fuljon. Igy pusztult el 1500 janicsár a csatatéren s ugyanannyi a vízbe fulva, összesen mintegy 5000 ember, míg a keresztények vesztesége kevés halott és 150 sebesült, meg 30 ló volt.[32] A török egyúttal a Gellérthegy alatti sáncból is lövette a tábort, de a marsall ágyúi elhallgattatták. Egyébként míg a csata folyt, a táborban maradt 1500 kocsis lóra ülve vigyázott, nehogy a környékbeli törökök a tábort meglepjék és kifoszthassák s így vártak éjfélig, míg a csapatok visszatértek. – A mód nélkül hosszúra nyúlt csatározásban Nádasdyn kívül kitűnt Kollnics ezredes, ki a török lovasságot kettészakasztva, a hídig űzte s meg is sebesült, meg Petz ezredes, ki a gyalogságot sáncaikba kergette, hol a janicsárokkal kellett megküzdenie. Maga a zsákmány 35 szép zászló, 4 ágyú, egy rakás ló, de kevés fogoly volt,[33] mivel Russworm parancsára – a keresztények megcsonkításáért – minden kézbe esett foglyot meg kellett ölni;[34] míg a halottak közt majd ezer főemberről szedtek le aranyszövésű ruhákat és drága ékszereket. – A véres csatából alig 2000 török szabadult ép bőrrel s a nagy veszteségért a szerdár pasa meg az Ázsiai diák kölcsönösen egymást okolták.“
Russworm a csata után Pest melletti táborába vonult vissza,[35] ahol napokig tétlenül vesztegelt,[36] csupán járőrmeneteket tartván fenn az ellenség szemmeltartása céljából, mely a történtek után táborát a mai Budafok alá, a Háros-szigettel szemben helyezte át.
„Ez a török tábor – írja dr. Veress id. m. 404. – csendes volt, mintha békeidőt élne[37] … míg Russworm katonái a Szentendrei szigetet kötötték össze két hajóhíd által a Dunaparttal, hogy esetleg a budai részen üthessenek az ellenfélre. S midőn ez a szentendrei oldalon tényleg zavarni kezdte a mieinket a hídvezetésben, 12 rakott bárkájukat süllyesztették el, megölvén a székesfehérvári béget is.“
„Október 6.-án a marsall a csepeli hídon a szigetre átvitt ágyúkkal napestig lövette a török tábort, mely ennek következtében kénytelen volt reggelre a parttól beljebb mozdulni,[38] hogy lőtávolon kívül legyen.“
Egyébként az előrehaladt őszi időre való tekintettel Rudolf császár most már azt az utasítást adta Russwormnak, hogy a Csepel-sziget védelmére szorítkozzék s csupán apró csatározásokkal zavarja a törököt, míg szokása szerint hazavonul s utána Székesfehérvárt igyekezzék felmenteni.[39] Ehhez képest Russworm, hogy hadi vállalatának valami eredménye mégis legyen, elhatározta, hogy elfoglalja a Háros-szigetet, melyet a török hajóhíddal kapcsolt újabb táborához. „E feladat megvalósítására – írja dr. Veress id. m. 450. – a budai oldalon egy kis földerődöt akart csináltatni, amire a magyar naszádosokat használta fel. Ezek rendeletére 11.-én átkeltek a budai partra és az október 12–13. közti éjjel szerencsésen megásták a sáncot (R.) egy gyenge erőddel együtt, melyben Kollonics és Sultz parancsnoksága alatt valami 600 hajdú helyezkedett el s a sánc szélére 10 zászlós kopját szúrtak a földbe. Az így keletkezett védővonal azonban – dacára annak, hogy a Duna szemközti túlsó partjáról egy ágyúüteg fedezte – oly gyenge volt, hogy meg is hagyták őrségének, hogy a török netaláni támadása esetére vonuljanak ki belőle. De nem így történt. Másnap, október 13.-án délben a törökök lovasságukkal megrohanták a sáncot s a benne meglepett magyarok közül harmincat levágván, s valami százat megsebesítvén, az erőd mellett kikötött sajkák közül is elfogtak hatot, míg egy másikon a hajdúk Kollonicsot mentették meg nagynehezen. A sáncbeliek segélyére Russworm ugyan muskétásokat küldött, sőt az adonyi (Csepel-) szigeten 40 ágyút is állított fel fedezetükre, csakhogy a tűzmestereket sehogysem lehetett előkeríteni, amikor szükség lett volna reájuk, mert – ép vasárnap lévén – részegen fetrengtek a táborban. A marsall erre egy lustálkodó tűzmestert végig korábcsolt, sőt Hohenlohe ezredessel maga töltött és sütött el néhány ágyút. Hanem az már keveset használt, mert a török két órai tusával elfoglalta a sáncot, bár maga is sok emberét vesztette e harcban.[40] – Október 14.-én este a török az elfoglalt sáncból 4 ágyóval bombázta Sultz és Strassoldo táborhelyeit, de kevés sikerrel. Majd fél olasz mérföldnyire a parttól földerődött hányván, másnap, október 15.-én, mindkét helyről tüzelt a táborra, főleg azért, mert azalatt bárkáit lovaival baj nélkül felvonultatta Ó-Buda felé arra a helyre, hol tavaly az ostromló keresztény csapatok hídja állott, melyet úgy látszik újra meg akart építeni. Egyidejűleg Kollonics ezredes huszárjaival és magyarjaival, meg Hohenlohe Lajos Kázmér 5 kornéta puskás lovasával portyázásra indult s egy völgyszorosban a törökre bukkanván, sok bivalyt, lovat és tevét vett el tőle s hajtott a táborba.[41]
„Az október 18-ikáról 19-ikére virradó éjjelen a török felszedte sátorfáját s reggel a mieinkkel szemben, a Gellérthegy alatt Kelenföldre szállott,[42] honnan 20. és 21.-én iszonyúan ágyúzott, még 24 fontos golyókkal is,[43] ami Russwormot szintén tettre buzdítá. Sultz ezredest ugyanis Petz-el együtt október 20-ika éjjelén a kis (tököli) szigetnél veszteglő török hajóhad szétkergetésére rendelte. E végre 11 sajkára egyenként 12 naszádos hajdút és 20 munkétást raktak, párhuzamosan velük pedig a Csepel-sziget jobb partján 300 muskétás haladt 150 rövid puskással fedezetükre.[44] A magyarok látva a török hajók sokaságát, egykedvűen eveztek, de mikor azt a parancsot vették, hogy kiszálljanak a szigeten s ott hadakozzanak, megtagadták az engedelmességet és oldalt húzódtak a part fel, hol a közel félezernyi fegyveres gyalogság haladt. Ezt a magyarok azonban nem annyira óvatosságból s még kevésbbé gyávaságból, mint inkább sértett nemzeti büszkeségből tették. Erősítésükre t. i. 50 Landsknechtet kértek Russwormtól, de ez elutasítá kérésüket, azzal a – meggondolatlan – kijelentéssel, hogy nem akarja a kívánt német gyalogosok életét kockára tenni. Erre a magyarok vezérei, Nádasdy és Kollonics megtagadták a sziget tervbe vett elfoglalását;[45] de azért a vizen helyt álltak, annyira, hogy a törökök nagyobbszámú hajóikkal nem tudták őket körülzárni, sőt néhány sajkájukat meg is szalasztották és lövéseik ellenére baj nélkül visszavonulhattak előlük.“[46]
A beállott eső miatt Russworm október 27.-én csomagoltatni kezdte a poggyászt és 31-én seregével a szentendrei szigeten keresztül a budai oldalra vonult át, hol a hídfőt Thúrzó György, sógorával, Forgách Zsigmonddal október 21-ike óta védelmezte.[47] „Itt a marsall – írja dr. Veress id. m. 408. – a szentendrei erőd előtt csatasorba állította seregét, de látván, hogy az ellenség nem akarja észrevenni, este tábort ütött, minden elsáncolás nélkül. Egyúttal levelet küldött át a török táborba, jelezvén, hogy mivel maga átjött az ő partjára, megkímélte a hídverés fáradságától s így kényelmesebben megverekedhetik a keresztényekkel. – A szerdár nem felelt a marsall hivalkodó levelére s nem reagált arra sem, hogy november 1.-én Russworm néhány száz lovassal maga vonul feléje. De ha csatára kényszeríteni nem is sikerült – amire a főtisztek úgylátszik a fegyver becsületéért vágyódtak – ez a kis kémszemle elég volt arra, hogy a másnap tartott haditanácsban egyhangúlag kijelentsék, hogy Buda ostromát megkísérelni képtelenség. Hiszen már kenyerük is alig volt 4–5 napra való, zabjuk meg teljesen elfogyott, úgy hogy immár a lovak sem birták tovább.[48] Hanem azért a keresztény lovagok látogatását a török is viszonozta november 5.-én, midőn a délelőtt folyamán a huszárok őrszemére csapván, három (olasz) mérföldnyire közeledett mieinkhez. Erre Russworm délután egész hadával ellene indult s két mérföldnyivel visszahátráltatta,[49] de beesteledvén, minden összecsapás nélkül visszahúzódott; éjjel pedig a török – miután még egy palánkot vert a gellérthegyi erőd körül[50] – csöndesen és észrevétlenül elvonult Nándorfehérvár[51] felé, Buda várát Murad pasa gondjaira bízván.[52] – Russwormnak ekként már nem volt kivel harcolnia s minthogy amúgy is alig 32.000 főnyi s naponta fogyó, fegyelmezetlen hadával alig másfél olasz mérföldnyire Budától, nem kísérelhette meg a vár kiostromlását, tétlenül nézte bevehetetlen ormait és elmélkedett az idei hadjárat újabb eredménytelenségén. Még örült, hogy a budaváriak nem zavarták kirohanásaikkal, de annál gyávább volt az az idén is megújult cselekedete, hogy neszét vevén valami fürdőző törököknek, november 13-ika éjjelén Hohenlohe 300 nemesével körülfogta a budai főmelegfürdőt, kardélre hányván a benne talált 30 fürdőző védtelen embert.[53]
„A Buda elleni idei hadjáratnak majdnem tízheti újabb kudarcáért és sok véráldozatáért a seregek most is Russwormot okolták. Ezért, hogy ellenfeleit elhallgattassa, a szerencsétlen kezű marsall hirtelen Hatvan visszafoglalására határozta el magát. E végből négy ezredét Sultz és Strassoldo vezérlete alatt a magyar huszárokkal és Thúrzó 200 lovasával november 12.-én indítá útnak feloszlatott budai táborából s harmadnapra maga is utána menvén többi seregével,[54] 19.-én sikerült is megadásra bírnia körülárkolt várát.[55] “
Strassoldo mindjárt az első szemrevételezés alkalmával golyó által találva, halva bukott le lováról. Russworm november 18-adikán a vár elé érve, három nagy ágyúból 3 lövést adott le a vár ellen s aztán annak védőrségét megadásra szólította fel. A megegyezés létrejövén, november 20.-án Hatvanból mintegy 1000 férfi, nő és gyermek bántatlanul vonult el Szolnokra, 33 keresztény fogoly pedig ugyanekkor visszanyerte szabadságát.[56] A következő napon aztán a sereg, a várban 400 főnyi őrséget visszahagyván, elvonult Hatvan alól téli szállásaiba. Nemsokára ezután Nádasdy Ferenc, a kiváló magyar hadvezető meghalt. Ugyanebben az évben, még a tavaszon vesztette el a haza egy másik jeles katonafiát, gróf Zrinyi Györgyöt is.
[1] Corpus Juris Hung. I. 633. – A követek felirata Supplicatio Regni Ungariae cím alatt Illésházy feljegyzéseiben; épígy az arra adott válasz Responsum suae Majestatis ad supplicationem regnicolarum ddo 9-ae maji 1603 és az azt követő újabb rövid felirat Replicatio legatorum ad responsum suae Majestatis ddo 10-a maji 1603. cím alatt.
[2] Az akkori török viszonyokról a török források alapján dolgozó Hammer-Purgstall id. m. II. 655. és köv. old. adatai nyomán Fessler–Klein id. m. IV. 56. ezeket írja: „Das Jahr 1603 war für das osmanische Reich ein Jahr der Aufstände, Niederlagen und Zerrüttung. In Asien dauerte die Empörung der durch Cicala geächteten Flüchtlinge aus der Schlacht von Keresztes fort, die sich dort in Haufen gesammelt hatten. In Konstantinopel lehnten sich de Sipahi auf und die Köpfe hoher Pfortendiener, die sie forderten, fielen. Der Schah Abbas von Persien schritt als Sieger in den asiatischen Provinzen einher. Am 22. December starb der Sultan Mohammed III., nachdem er zwar seinen Sohn Mahmud und dann den Grosswezier Hassan hatte hinrichten lassen.“
[3] Rudolf császár 1603 augusztus 30.-án hagyta meg Mátyás főhercegnek, hogy a béketárgyalásokat hagyja abba, Russworm pedig készüljön a fegyveres ellenállásra. A bécsi állami levéltár Hungarica és Turcica osztálya.
[4] Giacomo Serra pápai biztos 1602 nov. 6-iki jelentése a római vatikáni Borghese-levéltár III. 69. a. köt. 50. old.
[5] Ortelius id. m. I. 331.
[6] Ortelius id. m. I. 332.
[7] Dilich (Schäfer) Vilmos, Ungarische Chronica (Cassel, 1906.) 352.
[8] Ortelius id. m. I. 333.
[9] Ortelius id. m. I. 336.
[10] A váci táborban 1603 augusztus 12.-én kelt olasz tudósítás a vatikáni könyvtár kézirattára urbinate 1071. kötetében.
[11] Istvánffy id. m. XXXIII. 491. – Szamosközy István, Összes munkái, IV. 208.
[12] Az esztergomi táborból 1603 aug. 30.-án kelt tudósítás az Urbinate 1071. kötetében és Giacomo Vendramin prágai velencei követ 1603. aug. 18.-iki jelentése a bécsi udvari levéltár Dispacci di Venezia 33. kötetében.
[13] Ortelius id. m. I. 341. – Istvánffy id. m. XXX. 491.
[14] A minoriták ausztriai provinciálisának Bécsből írt 1603 szept. 6-iki levele a Borghese-levéltár III. 51. a. kötetében és Vendramin követ 1603 szept. 8-iki jelentése a Dispacci 33. kötetében.
[15] Pecsevi id. m. nyomán. Századok. 1892. évf. 406.
[16] Akkor is részben így, részben Adonyi, mások meg Ráckevei szigetnek hívták.
[17] Lásd a XIV/28. számú mellékletet, melyet dr. Veress Endre tanulmányából vettünk át.
[18] Mint alább látni fogjuk, török sereg ereje legfeljebb 25.000 főt számlált.
[19] A bécsi állami levéltár Hungarica osztályában őrzött és Locatellohoz intézett 1603 szept. 30-iki tábori névtelen olasz jelentés nyomán.
[20] Ortelius id. m. I. 338. a magyarokat teljesen figyelmen kívül hagyván, következőleg tünteti fel a sereg előirányzott létszámát:
Lovasság: 10.000 fő Gyalogság: Sultz német ezrede 3.000 fő Merspurg ezrede 3.000 fő Strassoldo olasz ezrede 3.000 fő Ehrgott ezrede 3.000 fő Hofkirchen ezrede 3.000 fő Petz ezrede 3.000 fő Kollonits Fedinánd ezrede 1.500 fő Rőmer tiroli ezrede 1.500 fő Gaisperger ezrede 3.000 fő Jagenreutter ezrede 1.500 fő Bercka ezrede 2.000 fő összesen: 39.600 fő
Soronzo Ferenc prágai velencei követ 1603. nov. 10.-iki jelentése (lásd a Dispacci di Venezia 33. kötetében) Russworm seregét 24.000 gyalogsoból és 8000 lovasból állónak mondja; ellenben Bassompiérre (Stauffer id. m. 225.) annak erejét 45.000 főre teszi, ami – a magyarokat is hozzászámítva – alighanem közel jár a valósághoz. – Ami az utóbbiakat illeti, Thurzó érsekújvári kapitány ama kijelentésére utalunk, hogy sok ideje, hogy annyi magyart együtt nem látott. (Thurzó Levelei, II. 46.) És mindjárt itt hozzátehetjük, hogy a magyarok és vezéreik, úgy mint eddig ebben a hadjáratban is derekasan kitettek magukért.
[21] Dr. Szentkláray id. m. 205. – Ortelius id. m. I. 343.
[22] Ortelius id. m. I. 343.
[23] Ortelius id. m. I. 343.
[24] Ortelius id. m. I. 343.
[25] Ortelius id. m. I. 343.és a fentebb említett 1603 szept. 30-iki olasz jelentés.
[26] Hogy zászló alatt mit kell érteni, lásd a 646. számú lábejgyzetben foglaltakat.
[27] Istvánffy nevezi őket így.
[28] Bethlenfalvi gróf Thurzó György levelei nejéhez, czoborszentmihályi Czobor Erzsébethez, II. 86.
[29] Ezt a becses adatot Istvánffy jegyezte fel id. m. 492. old.
[30] Igy nevezi Thurzó, Levelei, II. 31. Latinul meg olaszul rendesen Niger Scriba, il Scrivano néven fordul elő.
[31] Hammer-Purgstall nevezi így id. m. II. 663. Naima nyomán.
[32] A Borghese-levéltár III. 51. a) köt. 304. a halottak számát 40, a sebesültekét 200 főre teszi. – Russworm a törökök veszteségét erősen túlozva 10.000 főre teszi. – Ortelius id. m. I. 344. a törökök 8000, a mieink mintegy 600 embert vesztettek halottakban és sebesültekben.
[33] Istvánffy id. f. XXXIII. 491. – Simigianus (Somogyi) Ambrus históriája, 327.
[34] Ciancherotti 1603 szept. 30-iki és az említett névtelen olasz tábori jelentése.
[35] Hogy Russworm a pesti, nem pedig a soroksári táborba vonult vissza, ez a 785. számú lábjegyzetben közölt Ortelius-idézetből is kitünik.
[36] Stauffer id. m. 127.
[37] Ciancherotti 1603 okt. 4-iki jelentése, Borghese-levéltár, III. 100. C. 2. köt.
[38] Russworm 1603 okt 7-iki jelentése a bécsi állami levéltár Turcica osztályában.
[39] Rudolf császár Prágából 1603 okt. 1. és 2.-án kelt két rendelete az említett levéltár Hungarica osztályában.
[40] Ortelius id. m. 345., összeegyeztetve a szemtanu Bassonpiérre Ferenc naplójával, (Stauffer id. m. 128.) és Ciancherottinak 1603. okt. 15.-iki levelével. Borghese-levéltár III. 100. C. 2. köt.
[41] Ortelius id. m. I. 346.
[42] Thurzónak a váci táborból 1603 október 19.-én írt tudósítása; Levelei II. 93 – Gróf Sultz Lajosnak a Csepel szigeten 1603 okt. 20.-án kelt jelentése Rudolf Császárhoz, a bécsi állami levéltár Hungarica osztályában.
[43] Ortelius id. m. I. 346.: „Den 18. Octob. in der Nacht is der Feind von seinem alten Lager auffgebrochen und hat den 19. früh dasselbe gleich gegen dem Unsern auf dem Ofner Land unter das Blockhauss auf dem Gebürg herumb geschlagen und denselben den 21. und 22. aus grossen Stücken gantz ungestümb auff unser Lager zugeschossen.“
[44] Sultz 1603. okt. 21-iki jelentése Rudolf császárhoz u. o.
[45] Ezt az érdekes epizódot Bassonpiérre jegyezte fel naplójába (lásd Stauffer id. m. 128.)
[46] Sultz id. jelentése.
[47] Thurzó Levelei II. 95.
[48] Russworm jelentése Mátyás főherceghez a szentendrei táborból 1603. nov. 2. és 5.-ről, a bécsi hadi levéltár Wiener-Hofkriegs-Rath 95. fasc. No. 78. Exp.
[49] Ciancherotti 1603 nov. 5-iki jelentése nyomán.
[50] Ortelius id. m. I. 347.: „… und nachdem der Feind Ofen und Stuhlweissenburg, sampt den umbliegenden Grentzhäusern der Notthurfft nach proviantiert und mit Besatzungen versehen, auch das Blockhaus mit einer noch sondern Pallancka von aussen herumb verwahrt hatte…“
[51] Ortelius id. m. I. 347. szerint a mieink csak hajnali négy órakor vették észre a török megtörtént elvonulását.
[52] Pecsevi adata. Lásd Thúry József, Pecsevi viszonya a magyar törtnetíráshoz. Századok 1892. évf. 406.
[53] Jellemző, hogy ezt a csínyt a tábornagy személyes vezetése alatt a nemesség legelőkelőbbjei hajtották végre, amint az Ortelius id. m. I. 347. következő szavaiból kitűnik: „Den 13. Novemb. ist Herr Feldmarsall, sampt dem Herrn Grafen von Hohenlohe und seinen fürnehmtenr vom Ade bey 300 starck, zu Nacht im Lager auffgebrochen dem Warmen Bade, so nahend Ofen gelegen, zugezogen, das Bad umbringt, bei 30 Türcken so gebadet, niedergehauen und stracks wiederumb zu dem Lager, ehe die Türcken in Ofen solches wahrgenommen, zugerückt.“
[54] Ortelius id. m. I. 348. – Ciancherotti Hatvan alatt 1603 nov. 18.-án írt levele; Borghese-levéltár III. 100. C. 2. köt. – Thúrzó Levelei, II. 102. – Sutz 1623 nov. 19.-iki jelentése a hatvani táborból Mátyás főherceghez, a bécsi hadi levéltár Wiener Hof-Kriegs-Rath 95. fasc. Nov. 72. Exp.
[55] Ciancherotti nov. 22-iki levele.
[56] Ortelius id. m. I. 348. – Istvánffy id. m. XXXIII. 793., 800.
| « 13. Az 1603. évi hadjáratok. | KEZDŐLAP | b) Az erdélyi események. » |