| « b) Rossworm tábornagy elfoglalja Pestet, de Budát megvenni nem sikerül. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
Mihelyt Basta 1601 őszén kitakarodott az országból,[1] a többi városokhoz hasonlóan Beszterce is Báthory-pártivá vált. Csáky István a városba őrséget rendelvén, ez 1602 január 7.-én meg is szállotta Besztercét, amelynek polgáraitól nyomban 10.000, mások szerint 20.000 forintot erőszakolt ki.[2]
Mihelyt Basta megtudta, hogy Beszterce elpártolt tőle, nyomban elhatározta, hogy ezt meg fogja bosszulni. Ehhez képest 1602 január 30.-án egy vallonokkal vegyes nagyobb hajdúcsoportot rendelt ki a város megfenyítésére. Éppen vásár ideje volt, mely alkalomból sok idegen is tartózkodott a városban. Midőn ezek déltájban ismét hazafelé tartottak, az utakon egy-egy csapat hajdú rohanta meg s a városba való visszatérésre kényszerítette őket; aki vonakodott, vagy éppen ellenállt, azt irgalom nélkül levágták. Közben az előrenyomuló hajdúk száma mindig nagyobb lett s azok végre az egész várost körülfogták. A városbeliek a veszélyt felismerve, a város kapuit bezárták és eltorlaszolták.
Ezalatt a hajdúk és vallonok a közelben fekvő falvakban rettenetesen garázdálkodtak, miről Seiwerts János krónikás a következőket írja: Egyik-másik embernek tüzes parazsat tettek testére, másokat lábaiknál és vállaiknál fogva felakasztottak. Sem férfit, sem nőt, sem pólyás gyermeket nem kíméltek. A nők mellét levágták s sóval meghintették, a fiatal embereket pedig válogatott kínzásokkal végezték ki.
A város magyar őrsége értesülvén, hogy a hajdúkat nagyszámú sereg is követi, kiment a városból s annak külvárosait felgyújtotta, nehogy az ellenség ott magát befészkelhesse. És tényleg február 1.-én már Basta seregoszlopai is közel jutottak a városhoz, amelynek ostromát a védők állhatatos tüzelése dacára még aznap megkezdték. A következő napon a császáriak a városon átfolyó Beszterce folyót onnan eltérítették, minek folytán a kutak kiszáradtak, a malmok megálltak és kenyérben nagy hiány támadt.
Február 9.-én a császáriak a várost kora reggeltől délután 3 óráig nagy ágyúkból lőtték s miután a falon egy 20 rőfnyi széles rés támadt, nyomban megindult a roham. Ezt a német és vallon katonák intézték, míg a lovasságnak a város körül kellett lovagolnia, hogy az esetben, ha annak bevétele sikerülne, a város kapuin kiözönlő menekülőket elfogja vagy levágja. Azonban sem az első, sem a második roham nem sikerült; a védők tüzelése és a befagyott vizeknek az átkelés alatt történt beszakadása a császári hadaknak tetemes veszteségeket okozott. „Basta haragja – írja Gömöry (id. m. 247. old.) – e sikertelen kísérletek folytán dühhé fokozódott, annál is inkább, mivel a város elfoglalását eleinte igen könnyű dolognak gondolta. A lakosok, kik a roham alatt nem maradhattak lakásaikban, a tornyok előtt levő falakra mentek és ott hangos „Jézus segíts!“ kiáltásokat hallattak. A krónikás ezt a jajkiáltást oly fájdalmasnak ecsetelte, mely még a követ is meglágyíthatta volna. Látható volt ezenkívül, amint a szegény emberek feleségeinek, az asszonyok férjeiknek, a gyermekek szülőiknek holttestét a lakóházakból kihurcolták és kis szánokra, vagy taligákra helyezve, mialatt azok fejei vagy egyéb testrészei a hóba csüngtek le, öltözetlenül, minden szó nélkül, némán, minden keresztény szertartás nélkül, s anélkül, hogy azokat koporsóba tették volna, vitték ki a temetőbe. Három nagy gödörbe, melyeknek egyike a temetőben, másika a klastrom udvarán, harmadika pedig a várfalak közt volt, dobták be a holttesteket; nem is említve azokat, kik a bástyákon, városfalakon estek el s kiket alig egy arasznyira ástak a földbe. Ily nagy volt a nyomorúság a városban 14 napi körülzárás után. Midőn Basta február 18.-ikán az intézkedéseket a harmadik rohamra megtette, melyet előkészítendő, Szamos-Ujvárról néhány faltörőt, melyek 28 fontos golyókat vetettek, hozatott és azokat a Schiberecher hegyen, a keményen befagyott Besztercén át az elmúlt éjjel a város- s toronyőrség által észre nem véve, a várostól mintegy kődobásnyira felállíttatta, egy cigány levelet csempészett be a városba, melynek tartalma az volt, hogy Báthory Zsigmond fejedelem Brassóban tartózkodik és Bastához egy Bogáthy Mihály nevű követet küldött azzal a kéréssel, hogy Beszterce városát kímélje, még ha a lakosok magukat alázatosan megadják, annál is inkább, mivel Báthory semmikép sem akar Ő római császári Felsége ellen háborút viselni, sem Rudolf császár ellen fellázadni…[3] De miután már a harcosok a harmadik rohamra csatarendben állottak, Basta nem tudta, vagy nem akarta a rohamot beszüntetni s így a roham az említett 5 faltörő támogatása mellett végbement; a város falai megreszkettek és 3 ölnyi szélességben beomlottak. Midőn ezt a védők észrevették, nagyon megijedtek, különösen a városbeliek, kik földet hurcoltak oda, hogy a rést kitömjék. Ez emberek ijedtsége általános rémületet terjesztett a többi lakosok között is, kik a kis várövön át a piacra szaladtak és kezeiket tördelve kiáltozták, hogy bejött az ellenség, itt van már, fusson mindenki, ki merre tud! E jajveszékelés nemsokára a város egyik végétől a másikig hangzott és sokan félelmükben elbújni igyekeztek és részben a templomba, részben a klastromokba, pincékbe és egyéb alkalmas helyekre rejtőztek. Az Isten különös rendelése folytán az ostrom kritikus percében egy Pfaffenberger nevű kovács, ki a réstől nem messze, hol már az ellenség a falakon állt és a császári zászlót feltűzte, bátran felkiáltott: „Polgárok ide! ide! a város a miénk!“ Aztán odaugorva, alabárdjával a császári katonákat letaszigálta, a zászlót kezeibe kapta és bíztatólag kiáltott: „Jertek polgárok, Isten segedelmének jelét tanúsította nekünk; a város ismét a mi kezünkben, fussatok, siessetek, hogy a nép ismét idejöjjön!“ Ekkor egy ember a templomhoz futott, azt kiáltva: „Imádkozzatok ti kedves papok, hogy Isten továbbra is győzelmet adjon nekünk!“ Hasonlóképpen a városházára is mentek és hívták a tanácsosokat: „Jöjjenek le, Isten segített rajtunk!“ – Miután ily módon a nép lassanként összegyülekezett, a résnek szükséges betöméséhez láttak. E közben azonban úgy a toronyról, mint a bástyákról és várfalakról, ágyúkból és puskákból a császáriakra heves tüzelést intéztek és azok többé nem merészeltek a réshez közeledni.
„Amikor Basta ezt a rohamot is, nagy veszteségei dacára, sikertelennek látta, indíttatva érezte magát, hogy a követnek, Bogáthynak kérésére hallgatva, borzasztó fenyegetések között, hogy a városban egy követ sem fog majd a másikon hagyni, hadaival a város alól elvonuljon.“ De egyúttal Bogáthy tanácsára 6 napi fegyverszünet köttetett, mely alatt utóbbinak közvetítése mellett a városi tanáccsal alkudozásokba bocsátkozott, melynek eredményeként elhatároztatott, hogy a lakosság és a magyar védőrség elvonulása a következő feltételek mellett végrehajtható: a) a polgárok hitszegő eljárásuk büntetéseképpen 30.000 tallért fizetnek; b) a parasztoknak és nemeseknek, kik a város segítségére jöttek és ott maradni nem akarnak, minden birtokukkal, feleségeikkel és gyermekeikkel dobszó és kibontott zászlók mellett oda, ahova akarnak, szabad elvonulás engedélyeztetik; c) Steinkellner Mihály városi rendőrbíró Bastának kiszolgáltatik.
„A kivonulás – írja Gömöry [4] – a Pflanz kapitány vezénylete alatt álló fekete lovasok, Kottowitz lovasai, valamint 3 lovas vallon század kísérete mellett, február 24.-én történt meg. Az említett nap reggelén Basta a kíséretre kirendelt csapat élén a kórházkapunál jelent meg. Eközben mindazok, kik vagyonukat és egyéb tulajdonaikat a városba rejtették volt el, valamint a magyar nemesek és legénység is, kik a beszterceieknek segítséget nyújtottak és kiknek száma gyalog és lóháton mintegy 300 fő volt, menetszerű rendbe helyezkedtek. A kocsik száma 96 volt, részint kocsik, részint szánok lovakkal és ökrökkel befogva, melyek nagyobbára asszonyokkal, gyermekekkel és egyéb házi néppel voltak megrakva. Az egész szállítmány a Kórházkapu-utcán át a wallendorfi templom felé mozgott, míg kétoldalt vallon zsoldosok és hajdúk képeztek sorfalat. A kocsioszlop előtt a magyar városparancsnok, Vitéz Miklós, – kit másutt Mihálynak neveznek – aztán Sigismundi és Nováky Albert – kit más forrás Nagy Albertnek nevez – szenátorok 100 kopjás lovassal haladtak, míg a kocsioszlopot 200 gyalogos követte.[5] – A wallendorfi templom alatt egy ideig megálltak, a sorfalakat bevonták és a további kíséret az előbb említett csapatokra bízatott. Igy haladt e menet egészen a Krecsmer malomig, aztán a Beszterce folyó vizén át, miután a vallonok a hidat már régebben fölégették. – A Petz-ezred legénységének, valamint a vallon gyalogságnak is szigorú testi büntetéssel való fenyegetés mellett megparancsoltatott, hogy esetleg az elvonulás megszemlélése céljából egyikük se merjen zászlójától, vagy szállásától távozni. – Midőn ilyenformán az egész szállítmány mozgásban volt, Basta a városban lévő templomba ment isteni tiszteletre, onnan pedig a wallendorfi táborba, néhány száz zsoldost hagyván a városban őrségül. Ekkor megfoghatatlan módon, néhány száz vallon és zsoldos a Petz-ezredből, zsákmányra szomjasan, a seregtől elszakadt és az elvonuló magyarokat Várhelyen át egész Budákig, tehát 12 mérföldnyire, űzőbe vette, a kocsikat megrohanta, kifosztogatta és mindenkit levágott, aki ellentállni akart. E rossz példát nemsokára a szállítmány védelmére kirendelt Pflanz-ezredbeli zsoldosok, valamint a német és vallon lovasok is követték. Az ezt követő zavarban Vitéz magyar kapitányt is lelőtték. Kottowitz ezredesnek lovát kilőtték alóla, Vernim kapitány, ki 3 lázadó katonáját leszúrta volt, lebukott lováról és úgy ő, mint a Pflanz-ezredbeli Hoffmann kapitány, kik mind a kocsisor elejét, melyben a nemes hölgyek ültek, akarták védelmezni, saját katonáik által lövésekkel megsebesíttettek. De mindennek dacára a nőket tovább is lovagiasan védelmezték és a kocsik rablását meggátolták. Azonban emellett is sok nő fogságba jutott és meggyaláztatott, így többeket meztelenre levetkőztetve, a nagy hidegben ide-oda kergettek. – Sigismundi tanácsos megmenekült, de kocsiját kirabolták.
„Amint Basta embereinek a szigorú tilalom és esküjök ellenére történt eme gaztettéről délfelé jelentést kapott, nagyon felháborodott és szigorú büntetést akart reájuk mérni. Haladék nélkül útra kelt ezredével Beszterce felé, hogy a vétkes gonosztevőket megtalálja. Különféle szállásokon szétszórva mintegy 30, egész az ingig levetkőztetett nőre akadtak; ezeket Basta felöltöztette és ezredesének fejvesztés terhe alatt megőrzés végett átadta, hogy ezeken a szerencsétleneken több kegyetlenséget el ne követhessenek addig is, míg mind együvé nem kerülnek és ellátásukra és egyebekre nézve intézkedés nem történik. – Még ugyanazon éjjel 9 vallont fogtak el, kik a városba behatolva egy nemes ember házát kirabolták; úgy ezeket, mint a Petz-ezred egy tettenért katonáját lefejezték. Egy vallonról kitűnt, hogy Bastát akarta lelőni; ezt a városból Wallendorfig s onnan ismét visszahurcolták, azután pellengérre állították, négy részre vágták és a testrészeket a négy országúton megrémítésül és figyelmeztetésül kiszögezték. A Petz-ezred Geel-zászlóaljának hadnagya, kinél több mint 6000 tallér értéket találtak, mit azonban a megrablottnak visszaadtak, pallos által múlt ki, úgyszintén még többen is, kiket az ezredes buzgó kutatása folytán elfogtak, részint lefejeztettek, részint felakasztattak.“
Ily komoly és kemény büntetések által Basta nemcsak saját katonái, hanem az erdélyiek előtt is félelmetessé vált, de egyszersmind engedelmességet is biztosított magának.
Nemsokára ezután Basta Kolozsvárra tette át táborát. Hadi ereje 1602 március havában 17.800 főből állott, köztük 4000 fizetett hajdú, 3000 huszár és 800 kozák, a többi német és vallon volt.
Ez a szám nyolcszorosan múlta felül Báthory Zsigmondnak ez időben Brassónál egybegyűlt gyülevész népét. Ezért utóbbi ismételten kérte Bastát, találna valami utat és módot a kibékülésre, mert ő jövőben hűségesen kíván a császárnak szolgálni, ha ez ezzel szemben őt Erdély kormányzójává teszi és uralkodni engedi. Basta erre azt válaszolta, hogy a kérelmet a császár elé terjeszti.
1602 június havában Basta csapataival Brassó felé nyomult előre, hogy lássa, mit is akar tulajdonképpen Báthory elérni. Nemsokára Csáky jelent meg a császári táborban, hogy Báthory megbízásából a békéről alkudozzék. Ezután Basta Gyulafehérvárra ment, ott Zsigmondot bevárandó, hogy tőle Erdélyt a császár nevében átvegye és a békét megkösse.
Mindezek az előzetes tárgyalások a legnagyobb titokban folytak, de amikor azok híre mégis kiszivárgott, Székely Mózes, Borbély György, Szelestey János és mások által támogatva, a nemesség nagy részével és mindenféle hamarjában összeszedett néppel, székelyekkel, törökökkel, tatárokkal, összesen mintegy 9000 gyalogossal és 3000 lovassal Gyulafehérvártól nem messze táborba szállt és a Maroson átvezető hidakat és gázlókat megszállotta.
Mindezekről az eseményekről, valamint arról, hogy nagyarányú összeesküvés készül, Csáky írásban értesítette a Gyulafehérvár felé közeledő Bastát, aki erre Székely Mózest Sennyei Pongrác és Székely Mihály útján felszólította, tartózkodjék a fegyveres összeütközéstől s ő maga is hódoljon meg híveivel együtt Rudolfnak. Ezt azonban Székely megtenni vonakodott, miért is Basta június 28.-án éjjel 15.000 emberével a Gyulafehérvárral szemben levő Maros hidakhoz vonult, ahonnan nem messze Székely Mózes négy csoportba osztott hadával állást foglalt volt.
A két ellenfél között keletkezett összeütközést Gömöry (id. m. 254.) következőképpen adja elő: Június 29.-én alig hajnalodott, amikor a szemben álló hadak apróbb csatározásokba keveredtek. Egy nagyobb méretű golyó, mely Basta mellett csapott le, volt a jel a harc általános megkezdésére. A császári vezér Warlin kapitányt, ki a környéket jól ismerte, bízta meg a támadás bevezetésével. Nevezett kapitány 4 századdal és Solms gróf zászlóaljával elől ment, aztán jöttek a vallonok a jobb szárnyon, kiket moldvaiak és kozákok, aztán Basta a fekete lovasokkal és 4 század a Pflanz-ezredből támogattak, míg a bal szárnyon a Tescheni herceg következett. Ebben a tagozásban támadt Warlin Basta rendelete szerint az erdélyiekre s azokat az első rohammal összetörte. A harc folyamán a császáriakat 500 kopjás lovas ott, ahol a magyarok hátrálni kezdtek, oldalba támadta. De amikor Basta ezt észrevette, a sziléziai lovasokkal az ellenkező oldalon azonnal ellentámadást intézett és az ellenséget visszavetette. A baloldalon a Tescheni herceg verte vissza az ellenséget, míg végre a császáriak győzelme teljessé vált, akik Székely Mózes egész táborát elfoglalták.
A harc alatt a császáriak 500 embert vesztettek, a székelyek, törökök és tatárok ellenben majd 3000-et. Sebesült mindkét részen sok volt. Székely Mózesnek sikerült elmenekülnie.
Báthory Zsigmond a gyulafehérvári harcok alatt Déván tartózkodott s három nappal később tanácskozás végett Bastához menve, ott a legünnepélyesebben kijelentette, hogy Székely Mózes terveiről és szándékairól nem volt tudomása. Gyulafehérvárról Basta és Báthory Szászsebesre mentek, ahol Báthory Erdélyt ünnepélyesen átadta a császári vezérnek és egyszersmind újból Rudolf császár oltalma alá helyezte magát.
Ezek után Báthory előkészületeket tett a Prágába való utazásra, melyhez Basta egy 200 németalföldi és 1000 vallonból álló kíséretet, valamint 10.000 forint útiköltséget adott. Júliusban az ex-fejedelem örökre búcsút vett Erdélytől és december havában Csehországba érkezve, hamarosan megegyezett Rudolffal, aki a hűtlen Lobkowitz Poppel Györgytől elkobzott két uradalmat, melyek együttvéve 50.000 tallért jövedelmeztek, ajándékozta Zsigmondnak, „aki aztán 12 év múlva be is végezte nyavalyás életét, mely alatt annyi ínséget hozott szerencsétlen hazájára.“[6]
Székely Mózes magát Bastának megadni nem akarván, néhány hívével, Bethlen Gáborral és még másokkal, a magyar származású Bektás vagy Bakta temesvári pasához menekült.
Csáky István a gyulafehérvári harcok után abban fáradozott, hogy a török határon levő Lippát és Jenőt szintén Basta kezére juttassa, de az ezekben a várakban levő Báthory Zsigmond-féle őrség csak az esetben volt hajlandó azokat elhagyni, ha hátralékos zsoldjukat kifizetik nekik, mire Csáky és Basta saját vagyonukból elégítették ki őket és a várakba német zsoldosokat helyeztek el. Mindjárt itt jegyezhetjük meg, hogy a Székely Mózes tulajdonát képező Solymos várát ellenben, melyet egy aga 90 emberrel védelmezett, Basta november havában fegyveres erőszakkal vette be. Ilyen körülmények között igen jó fogásnak bizonyult, hogy júliusban egy török csauszt sikerült elfogni, kinél 40.000 aranyat találtak, mely összegből a Basta által a katonák fizetésére előlegezett 11.000 tallér fedezhető volt.
Utóbb Csáky Fogarast és Dévát is Basta kezére juttatta.
Augusztus 23.-ára Basta Kolozsvárra országgyűlést hirdetett, amelyen a rendeket újból megeskette Rudolf hűségére, de egyúttal mindjárt megkezdte rémuralmát is, mely hosszú időre gyűlölet és utálat tárgyává tette a császári uralmat. Ugyanis a törökkel való összejátszás vádja miatt még e gyűlésen elfogatta Kis Farkast, Kálmándy Mihályt, Boronkay Jánost és Csíszár Gergelyt, akiket kivégeztetvén, minden vagyonukat elkoboztatta s megtiltotta, hogy e tárgyban bármiféle nyomozás is megindíttassék.[7]
[1] Lásd a 360. oldalon.
[2] Erre, valamint a következőkre nézve lásd leginkább Gömöry Gusztáv. Az 1601–1602. évi hadi események című tanulmányát a Hdt. Közl. 1897. évf. 245. és köv. old.
[3] Lásd Báthory erre vonatkozó első ajánlatát a 360. oldalon, melyet most újból megismételt. Miután az erre vonatkozó tárgyalások csak a prágai udvar hozzájárulásával voltak lefolytathatók, Bogáthy, küldője megbízásából Bastával február 13.-án két havi fegyverszünetet kötött.
[4] Id. m. 250.
[5] Ungarischer Magazin, II. 173.
[6] Horváth Mihály id. m. IV. 479.
[7] Istvánffy id. m. XXXIII. 785. – Illésházy évkönyve. – Nagy Szabó Ferenc id. m. gróf Mikó Imrénél, Erdélyi Tört Adatok, I. 66, – Bethlen F. id. m. V. 75. – Kazy, Hist. regni Hung. I. 17.
| « b) Rossworm tábornagy elfoglalja Pestet, de Budát megvenni nem sikerül. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |