| « c) Ferdinánd főherceg siker nélkül ostromolja Kanizsát. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
A miriszlói csata és az azt követő események következtében Erdély egészen Rudolfnak, illetve győztes hadvezérének, Bastának hatalmába került. Basta kivívott diadalát nagyrészt az erdélyi nemességnek köszönvén, eleinte teljes bizalommal és rokonszenvvel volt iránta s igen nagy megértést és engedékenységet tanúsított vele szemben. „Jóindulattal akarta – írja Acsády[1] – az új szerzeményt a királynak megtartani s a követendő politikára nézve Ungnad Dávid királyi biztossal, ki szigort kívánt, erősen összetűzött. Basta megmaradt az engesztelékenység útjain s az erdélyiek közt elég népszerűségre tett szert. Annyira bízott bennük, hogy a nemességnek visszaadta a hatalmat, sőt hogy a fosztogatás véget érjen, elbocsátotta hadait s maga igen kis kísérettel maradt Kolozsvártt. A nemesség azonban sajátszerű módon élt a reá bízott hatalommal. Meghódolt ugyan Rudolf királynak s követség útján arra kérte, hogy Miksa főherceget állítsa Erdély élére.[2] Ugyanakkor azonban elszakadását készítette elő s különböző izgatások folytak körében.“ Egy részük ismét Báthory Zsigmond felé hajlott, aki csak a kedvező alkalomra várt, hogy a fejedelmi trónt ismét visszaszerezze. Ez a párt főleg akkor lett hatalmassá, amikor Csáky István, minthogy nagyratörő terveit Rudolf segítéségével, kitől nagy jószágokon kívül hercegi rangot s Erdély kormányzóságát hiába kérte, nem tudta megvalósítani,[3] lépett annak élére.[4] Főkapitányi tisztségéből kifolyólag Csáky 1601. január 21-ére Kolozsvárra országot hívott egybe már azzal az eltökélt szándékkal, hogy azon Zsigmondot újból fejedelemmé választassa. Az egybegyűlt rendek nem a szokott módon nyilvánosan, hanem suttyomban tanácskoztak s inkább magánértekezleteket tartottak. Végre február 3.-án színt vallottak, a császár pártján álló főbb urakat, számszerint hetet, elfogatták, majd a következő éjjel Basta lakásán megjelenve, őt ágyából kiragadták és megbilincselték s másnap immár harmadízben fejedelmükké választották Báthory Zsigmondot, akinek megérkezéséig Csáky Istvánt kiáltották ki az ország kormányzójává s egyszersmind a törökkel is megújították a szövetséget.[5]
Ennek megtörténte után Bastát szabadon bocsátották ugyan s február 7.-én kiengesztelni is megpróbálták; „jószágot igértek neki, ha az országban marad s Zsigmondhoz csatlakozik, – de a bizalmában csalatkozott, becsületében megalázott Basta bosszútól lihegve, a nemességet és az egész országot engesztelhetetlenül meggyűlölve, sietett Kővárra, onnan meg Szatmárra, ostromolva a királyt segítségért, mellyel Erdélybe törjön s a hűtleneket megfenyítse. Ez időtől kezdve lett Basta az a rémalak, aminőnek történelmünk ismeri“.[6]
Ezek az események a prágai udvar felfogásában és politikájában is gyökeres változást idéztek el. A Rudolf által az erdélyi küldöttségnek megígért jóakaró gondoskodás helyett[7] immár Erdélyben a katonai erőszakkal való rendcsinálást vették tervbe, amihez az ép ekkor ajánlkozó Mihály volt havasalföldi vajda segítségét is igénybe vették. Ez utóbbi ugyanis 1600 végén Váradról Bécsbe ment, hgy az ottani körök segítségével a császár előtt való megjelenésének engedélyezését kieszközölje. Ez eleinte sehogy sem sikerült, de amikor Erdélyből egymásután riasztóbbnál riasztóbb hírek érkeztek, egyszerre megnyíltak előtte a prágai királyi lak kapui, ahol kitűntető szívélyességgel fogadták s hamarosan megegyeztek vele az Erdély ellen Bastával közösen végrehajtandó támadás ügyében,[8] s amikor az ex-vajda április havában Bécsbe visszatért, ott már Mátyás főherceg is a jóakarat minden látható jelével tűntette ki. Bécsből Mihály Magyarországba ment s nyomban hozzálátott a munkához, amelyben Rákóczy Lajos, Sennyei Miklós, Zólyomi Miklós, Homonnay Bálint és többen mások támogatták a hadak felfogadásában. Nagyváradon 6000 császári harcos várt rá és saját hazájából 10.000 ember küldését igérték neki. De a sereg toborzása nem a legkönnyebben ment. Május elejétől 21-ig a vajda Kassán tartózkodott és az említett hónap 26.-án Bécsben azt hitték, hogy a vajda 20.000 emberével már Erdély határán áll Basta hadával egyesülve, holott június 12.-én Mihály vajda még mindig csak Tokajnál állott és csak június 27.-én ért mintegy 7000 főnyi hadával Rakamazra, 30.-án Debrecenbe, július 10.-én pedig a Szatmárnál tartózkodó Bastával egyesült, ahol június közepén a Báthoryhoz semmi szín alatt csatlakozni nem akaró székelyek egy megbízottja kereste fel a császári vezért azzal a megbízatással és bíztatással, hogyha ő seregével Zsigmond ellen nyomul, akkor ők szívesen bocsátanak neki 6000 lovast és 8000 gyalogost rendelkezésre, mely csapatok Nagybányán fognak a császári sereghez csatlakozni. A vajda és Basta seregének létszáma mintegy 20.000 főre rúgott és nemsokára 2000 sziléziai lovas beérkezésére is számítottak, ami július végén meg is történt.
Közben Báthory sem töltötte tétlenül idejét. Május elején már több város és község meghódolt neki és máris meglehetősen nagyszámú serege napról-napra szaporodott s azonkívül Ibrahim pasa is megigérte neki, hogy mihelyt ő előnyomulását megkezdi, török csapatok nyomban megtámadják Felső-Magyarországot és Erdélyt.
Amikor Mihály vajda Szatmárnál Bastával egyesült, Báthory Zsigmond ugyancsak 20.000 főre menő seregével ez erdélyi határhegységet átlépve, Somlyónál ütötte fel táborát, majd onnan nemsokára Erdőd tájékára nyomult előre, mire Bastáék hamarosan a maguk táborát is előbbre tolták Majtény és Erdőd irányában. Báthory csapataink nagy része lengyel és moldvai parasztokból, törökökből, tatárokból állott s így fegyelem, megbízhatóság és harcratermettség tekintetében elég kívánnivalót hagytak hátra. Azonkívül a vezérek torzsalkodása is sok gondot okozott Báthorynak. A fővezérségért ugyanis Csáky István és Székely Mózes versengtek. Előbbi ősi származására hivatkozott, mire Székely Mózes azt felelte, hogy őt sem a gólya költötte s e mellett van katonai tapasztalata is. De vezérnek való egyik sem volt s mindketten hozzájárultak az utóbb bekövetkezett katasztrófához.[9] A felette nehéz viszonyok tudatában Báthory követséget küldött Bastához, kérvén őt, hogy a keresztény vér kímélése céljából mellőzzék az összeütközést s a dolgok politikai oldalát ő majd elintézi Őfelsége kívánsága szerint.
E tárgyalások folytán, amelyek azonban már csak azért sem vezethettek eredményre, mert mind Basta, mint Mihály vajda égtek a vágytól, hogy ismét Erdélybe juthassanak, előbbi, hogy büntessen, utóbbi, hogy kormányozhasson, egyelőre mindkét fél kisebb csatározásoktól eltekintve, várakozó magatartást tanúsított, miközben mindkét sereg azon iparkodott, hogy magát minél jobban körülsáncolja. Közben kisebb-nagyobb csoportok átszökése egyik táborból a másikba napirenden volt.
Amikor Báthory július végén megtudta, hogy az ellenfelek táborába a fentemlített 2000 sziléziai lovas is bevonult, elhatározta, hogy visszavonulását a Székely Mózes parancsnokság alá helyezett sereggel a Meszesen át meglehetősen észrevétlenül megkezdi, még pedig a Kraszna völgyén Sármaságon, Zilahon át vezető úton Kolozsvár felé. A császáriak és Mihály vajda szabad hajdúi ugyanazon az útvonalon követték. Közben Zsigmond tanulatlan, fegyelmezetlen és hiányosan felfegyverzett népseregének létszáma Gömöry szerint[10] „30–36.000 főre emelkedett és számos nagyobb és kisebb löveget vitt magával, miáltal a vonal a keskeny hegyi utakon a végtelenségig elnyúlt, ami annak legnagyobb gyöngéjét képezte. Erre építettek a császári táborban és különös súlyt helyeztek rá az estben, ha harcra kerülne a dolog. – E sereggel Basta, Mihály vajdával egyesülve is csak 24.000 főnyi gyalog és lovas csapatot tudott szembe állítani s lövegeinek száma sem lehetett valami sok.“
A két sereg összeütközését Gömöry (id. m. 80.) következőleg adja elő: „A császári sereg a Székely Mózes által vezetett Báthory-seregnek állandó elővéd-csatározások mellett folyton nyomában volt. Augusztus 3.-án goroszlói völgyszorosba, Zilah városától két mérföldnyire, a Magyar-Zsomboron át Kolozsvárra vezető útra érkeztek.[11] A császáriak a völgytalp két oldalán levő magaslatokat megszállva, az odavezető utakat eltorlaszolva, elárkolva találták. A magaslat jobban hozzáférhető részét Báthory erősebben szállotta meg és e részt lövegekkel is ellátta. – Mindent megfontolva kitűnt, hogy csakis gyors, erélyes, Báthorynak a szorosban beékelt, átvonulásban levő csapatjára intézett támadás bíztatott jó eredménnyel.
„Augusztus 3.-án délelőtt 9 órakor kezdték meg a császáriak a támadást. A délmagyarországi, valamint Rothal trabantjai, részint lovasok, részint gyalogosok, a balra fekvő állás felé rendeltettek, míg Stadnitzky 500 kozákkal támogatásukra a völgyben maradt. A sereg zöme az úton vonult tovább. – A magaslatra előreküldött osztálynak, bár az ellenséges lövegek erősen működtek, sikerült Báthory ott elhelyezett csapatait visszanyomni. E közben délután 4 óra lett, amikor Basta a felső-magyarországi sárga kabátosokkal az egyik, Mihály vajda a zöld kabátos lövészekkel, valamint a huszárokkal és tatárokkal a másik oldalról intéztek támadást Báthory állása ellen. – Báthory lövegeinek működése az előnyomulást eleinte megnehezítette és meg is akasztotta. De midőn a sziléziai lovasság Zsigmond huszárjaira támadt, az ellenséges állásban ingadozás mutatkozott, mely végre sorait megbontotta és futásszerű visszavonulást okozott. A lövegtűz mindinkább elnémult, az éj beállt és a sötétség az erélyes üldözést meggátolta, bár a hajdúk az egész éjen át a visszavonuló csapatok után vágtattak.
„Báthory lovasai közül csak kevesen, de a gyalogosok közül sokan, mintegy 1000-en, estek el, míg a császáriak csak 150 embert vesztettek. Zsigmond egész tábori irodája és titkos irományai a császáriak zsákmánya lett, valamint 166 zászló, 48 kerekes ágyú a többi tűzérségi kellékekkel együtt. A lövegek különféle nagyságúak voltak“.[12]
A vesztett csata után Báthory Zsigmond Moldvába, Székely Mózes a temesvári pasához menekült, a sereg legnagyobb része pedig szétfoszlott.
Basta, kit egy golyó súrolt, de anélkül, hogy megsebesítette volna, Acsády szerint (id. m. V. 558.) „nyomban a csata után megkezdte a büntetést s a foglyok közül többeket embertelen módon kivégeztetett. Ugyancsak még a harcmezőn tűzött össze Mihály vajdával, ki iránt régi gyűlölete ismét lángot vetett. Mihály is, Basta is maga akarta a zsákmányul ejtett zászlókat Prágába küldeni. E csekélységen végképpen összevesztek.“ Végre abban állapodtak meg, hogy mindketten együtt küldenek egy-egy követet a győzelmi jelentéssel Prágába. Ezek közül Cavriolo olasz gróf a császártól egy 600 forint értékű aranyláncot és 400 forintot készpénzben, Radibrati Alajos oláh nemes pedig egy 300 forint értékű aranyláncot kapott.[13]
A sereg augusztus 5.-én folytatta menetét Kolozsvár felé, útjában szokása szerint pusztítva, rombolva és fölégetve mindent. Kolozsvár az egyik verzió szerint minden ellenkezés nélkül megadta magát, egy másik jelentés szerint a dolog nem ment egészen símán.[14]
A kolozsváriaknak Basta meghagyta, hogy összes készpénzüket, ezüstneműiket, fegyvereiket beszolgáltassák, továbbá, hogy hűtlen elszakadásuk büntetéséül a sereg három havi zsoldját térítsék meg.
Közben Basta és Mihály vajda közt mind feszültebbé vált a viszony. A fentebb említett kicsiségeken kívül ugyanis fontos politikai ellentétek is forogtak fenn a vezérek között. Mihály nem mondotta ugyan, de minden cselekedete elárulta, hogy ismét a maga hatalmába akarja Erdélyt keríteni. Basta ellenben az országot a császár birtokának tekintette s ismételve felhívta a vajdát, menjen Havasalföldére, a saját országába, melynek visszaszerzésében kész volt fegyverrel segíteni. Mihály nem ment s végre azt felelte, hogy a király Erdélyt is neki adta. De még más dolgok is közreműködtek a két győztes vezér közötti ellentétek kiélesítésén. Basta gyanút fogott, hogy Mihály vajda összejátszik a törökkel. Azonkívül Basta maga megtorlást gyakorolt ugyan a legyőzötteken, hadai pedig szörnyű pusztítást vittek véghez, de azok a baromi kegyetlenségek, azok az oktalan rombolások, melyekre a vajda vetemedett, még az ő zordon lelkét is felháborították. Ő csak megsarcolta a városokat, de Mihály felgyújtotta és kirabolta. Tordát, Nagyenyedet, Gyulafehérvárt, hol martalócai kifosztották nagyjaink sírjait s szélnek eresztették haló poraikat. Basta a városok felgyújtása ellen erősen tiltakozott s újra távozásra utasította a vajdát. Ez azonban büszkén, dacosan felelt, mire Basta röviden végzett vele.“
Hogy ez miért, miképpen történt, azt Gömöry (id. m. 235.) következőleg adja elő: Basta augusztus 13.-án Kolozsvárról Tordára ment… Különböző jelek és hírek révén kiderült, hogy a vajda mindenféle titkos terveket kovácsol, hogy úgy a törökkel, mint a lengyelekkel és tatárokkal szövetséget keres és az uralmat egészen magához akarja ragadni. Basta tehát elhatározta, hogy a vajdát elfogatja és a császár nevében vasra vereti. Miután azonban a vajda a felhívásra nem jelent meg, Basta augusztus 19-én 2 zászlóalj vallont és ugyanannyi németet küldött a vajdához, felszólítván őt, jelenjen meg a tanács ülésén, miután fontos elhatározásokról van szó. De a vajda nemcsak megjelenését tagadta meg, hanem még gúnyos szavakban oda nyilatkozott, „hogy Erdély nem Rudolf császáré, hanem az övé, miután ő azt immár másodszor foglalta el és tartja kezeiben és így sem Basta, sem a császár neki nem ura többé.“
A szóváltást tettlegesség követte, amelynek az lett a vége, hogy egy vallon altiszt a vajdát alabárdjával átdöfte, egy német zsoldos pedig két vágással a vajda fejét levágta. Ezek után Basta az oláh seregnek mintegy 5000 főnyi még együtt maradt részét Rákóczy Lajos parancsnoksága alá helyezve, azt a székely föld meghódítására használta fel, szeptember 1.-én pedig Ferenczi ezredest 5 zászlónyi fekete lovassal Beszterce megsarcolására küldte, ki is dolgát végezvén, a Maros völgyébe csapott át, ahol Vécset és Görgényt hasonló sors érte mint Besztercét.
Maga Basta szeptember elején Tordáról 14.000 emberrel Medgyes és Segesvár ellen indult, míg Fogaras ellen, melynek várába Csáky és még néhány erdélyi úr menekült, egy erősebb különítményt rendelt ki. Szeptember 25.-én megtudta Basta, hogy Báthory Zsigmond Moldvából újból betörni készül Erdélybe. Utóbbi ugyanis követség útján a történtekért bocsánatot s egyúttal pártfogást és fejedelmi jogainak újbóli elismerését kérte a szultántól, aki szeptember 11.-én kiadott ahtname-jával[15] az összes kívánságokat teljesítvén, a temesvári pasát egyidejűleg utasította a kívánt segély megadására. A Basta tudomására jutott ezen kellemetlen hírt némileg enyhítette az a tény, hogy október elejéig majdnem az összes szász városok meghódoltak a császárnak. Ugyanekkor jelent meg Basta előtt egy oláhországi küldöttség azzal a kívánsággal, hogy a császár a jelenleg Oláhországban levő, legelőkelőbb Stréva nevű embert, ne pedig Radult bízza meg az ország kormányzásával. Utóbbit ugyanis, aki Mihály vajda megöletése után a havasalföldi vajdai széket elfoglalta, a moldvaiak Maros-Ujvárnál hamarosan megverték, mire az megmaradt 3–4000 főnyi oláhjával és rácjával Bastához fordult segítségért.[16] Egyébként a moldvaiak biztosították Bastát, hogy vele szemben ellenséges indulattal nem viseltetnek.
Ellenben újabb veszedelem fenyegette a császáriakat Báthory Zsigmond részéről, aki, miután a temesvári pasa támogatását is biztosította magának, október végén hirtelenül Brassónál termett. Hívei közül Borbély György, 4–5000 emberrel Gyulafehérvár és Déva között tartózkodott. Az utóbb említett erősség felé közeledtek a temesvári pasa segítő csapatai is, de amikor meghallották, hogy Erdély legnagyobb része megódolt Bastának, azok újból visszahúzódtak. Ellenben Báthory Zsigmond hívei, Csáky István, Székely Mózes, Borbély György és a Vécs és Görgény tájékáról elmenekült 500 nemes siettek vele egyesülni, hogy a harcot a gyűlölt Basta ellen újból felvegyék. Csáky a tatár khántól, Székely pedig a temesvári pasától hozott segítséget, mely hadaknak létszáma mintegy 12.000 embert tett ki. Ezzel Báthory egybegyűlt hadainak létszáma mintegy 30.000 főre emelkedett, melyekkel Medgyesnél ütötte fel táborát.[17]
Ezzel szemben Basta csak 17.000 ember felett rendelkezett s így a Deés felé való visszavonulást határozta el, csupán Kolozsvár és Kővár megszállására rendelvén ki mintegy 1000–1000 főnyi császári őrségeket. A deési tábort Basta egy a városhoz közel fekvő hegyen ütötte fel és azt jól körülsáncolta. A védőművek oly módon voltak elhelyezve, hogy a lövegekkel a hegyek közt elvonuló utakat lövetni lehetett. Deésnél várta be Basta a kért erősítéseket is. Az erdélyi urak közül Bornemissza Boldizsár és Bodonyi István csatlakoztak házi népeikkel együtt, birtokuk elhagyásával, Bastához. A császári sereg legnagyobb része lovasságból állott.
Közben Csáky hadai Kolozsvárig portyáztak, Székely pedig 1601 november 1.-én Beszterce előtt termett, ahol akkor Rákóczy Lajos tartózkodott, akit Basta küldött oda élelmiszerek beszerzése végett. Amint Rákóczy Székely Mózes közeledéséről értesült, 2000 hajdújával nyomban ellene indult. A Besztercétől délkeletre fekvő Nagy-Demeter helységnél egész napon át véres harc folyt, melynek folyamán Rákóczynek a törököket az ottani szorosba beszorítani s aztán Székely egész hadát megvernie sikerült. A törökök közül mintegy 80-an, Rákóczy hajdúi közül pedig 28-an estek el. A sebesültek száma mindkét részen tetemes volt, néhány előkelő török pedig fogságba jutott. A harc befejezése után Székely Marosvásárhelyre húzódott vissza, Rákóczy pedig Deésre vonult be. Utóbbinak visszavonulása közben állítólag egy 500 főből álló ellenséges csapat cselt vetett, ami neki 150 főnyi veszteséget okozott.
November 25.-én Báthory Zsigmond mintegy 1200 főnyi, nagyobbára lovasokból álló csapattal és 6 ágyúval Kolozsvár előtt termett s azonnal hozzáfogott a város lövetéséhez. De sem ez, sem az utána következő támadás eredményre nem vezetett. Ez alkalommal Báthory Zsigmond hívei közül 100-an, de a császáriak részén is sokan estek el. Báthory erre mintegy félmérföldnyire délre visszahúzódott a várostól, de már november elején friss és nagyobbszámú csapattal újból a város elé érkezett és éjjel nagy ágyúiból 38 lövést adott le Kolozsvárra, de a támadás most sem sikerült s ezért, mivel hírt kapott, hogy Basta a város felmentésére siet, az ostromot abbahagyta és Toda felé vonult vissza.
A kolozsvári kudarc arra késztette Báthoryt, hogy Bastával megegyezést keressen; azt üzente neki, hogy ő az országot békében és nyugodtan akarja kormányozni, felajánlván emellett, hogy a király az Erdélyben lévő összes városok és erődített helyek őrségét saját belátása szerint határozza meg. Erre Basta határozott választ nem adott; ő legjobban a támadást szerette volna folytatni, de erre erejét gyöngének találta s így csapatjait csakhamar téli szállásokba helyezte el, majd Erdélyből kivonulva, Bihar megyébe húzódott vissza. „Alig hogy seregének egy részével Erdélyből kivonult, ott a politikai érzések azonnal megváltoztak; az egész ország Habsburg-ellenessé vált és ismét a Déván időző Báthory Zsigmond felé hajlott. E változások főoka a nemesség volt, melyet Csáky István ez irányban hathatósan befolyásolt“.[18]
[1] Szilágyi–Acsády id. m. V. 554.
[2] Lásd a 321. oldalon.
[3] Gömöry Gusztáv, Az 1601–1602. évi erdélyi hadiesemények, Hadt. Közl. 1897. évf. 70. old. a bécsi cs. és kir. udvari könyvtár kéziratgyüjtemény, Codex 8974. pag. 367. nyomán.
[4] Az előzményeket lásd a 321. oldalon.
[5] Gömöry id. m. 66. – Szilágyi–Acsády id. m. V. 556.
[6] Szilágyi–Acsády id. m. V. 556.
[7] Lásd a 321. oldalon.
[8] A fentebb említett Codex 8974. pag. 346., 374. A megállapodás szerint a vajdának Bécsben 100.000 tallér volt kifizetendő s azonkivül a parancsnoksága alatt álló oláh és császári csapatok fenntartására havonként 20–20, vagyis összesen 40 ezer tallér lett kilátásba helyezve.
[9] Szilágyi–Acsády id. m. V. 558.
[10] Id. m. 80.
[11] Lásd a XIV/1. számú mellékletet.
[12] A fentebb említett Codex 8974. pag. 563., 565.
[13] Chmel, a bécsi cs. és kir. udvari könyvtár kéziratai. II. köt. 55–59.
[14] Henckel-Donnersmark Jakab császári követ írja (Codex 8974. pag. 557., 601.), hogy Mihály vajda és Básta Kolozsvárt erővel vették be míg Zsigmond és serege nagy szégyennel és veszteséggel vonultak ki az országból.
[15] Katona id. m. XXVIII. 40.
[16] Az említett Codex 8974. pag. 731.
[17] Codex 8974. 708., 731.
[18] Gömöry id. m. 244. – Mikó F. históriája, Monum. Hist. Hung. Scriptores, VII 151. – Istvánffy id. m. XXXII. – Bethlen F. id. m. XI. – Gróf Mikó I. Erd. tört. adatok, I. 60.
| « c) Ferdinánd főherceg siker nélkül ostromolja Kanizsát. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |