XIV/1. és XIV/22. a), b), c) d) e) számú mellékletek.
A ravasz Mihály vajda Petz Bertalan előtt a portához való jó viszonyát csupán a szükség parancsolta színlelésen alapulónak tűntetvén fel, a tanácsost mult évi kívánságainak megismétlése mellett bocsátotta útnak Prágába. Majd ekként magát a szultán és a császár részéről biztosnak vélvén, kíméletet nem ismerő zsarnokoskodással fogott hozzá erdélyi uralmának berendezéséhez: az eddigieknél még súlyosabb adókat vetett ki, hadait a nép által ingyen tartatta el, a várakba oláh katonaságot helyezett, sokak jószágait feldúlatta, vagy lefoglalta, a hivatalokat és tisztségeket oláhoknak adományozta stb, Sőt többeket ki is végeztetett, ami azt a hitet keltette, hogy az egész nemességet ki akarja irtani. Ez az önkénykedés végre kimerítette magyar urak türelmét, kik közül többen, így Székely Mózes főkapitány, Sibrik Gáspár, Makó György hadnagyok és többen mások, köztük az ifjú Bethlen Gábor is, Báthory Zsigmondhoz Lengyelországba mentek, hogy őt ismét rábírják a visszatérésre. Erre Báthory az említett urakkal, továbbá Zamojszki kancellárral és Mogila Jelemiással haladék nélkül Moldvába mentek azzal a szándékkal, hogy onnan a Havasalföldre betörjenek. Nemsokára az említett urak eltávozása után az erdélyi nemesek, a hunyadmegyeiket kivéve, fegyveresen Tordára egybegyűlvén, nyíltan szembeszálltak a vajdával, akinek az engedelmességet megtagadták. Erre Mihály vajda a fenyegető veszély érzetében sürgősen követet küldött Prágába, kérve a császárt, hogy őt Erdély birtokában a rendek előtt is megerősítse, amit az a vajda személyére annak haláláig terjedő hatállyal meg is tett, s egyben augusztus 14.-én kelt levelével az általa különben gyűlölt Basta Györgyöt is felszólította, hogy neki szorult helyzetében segítséget nyújtson, nem is sejtve, hogy a kassai főkapitány személyében veszedelmes ellenséget hoz a saját nyakára. Basta el is indult Erdély fel, de nem a vajda kívánságára, hanem a prágai udvar rendeletére, mert mihelyt ott megtudták, hogy Mihály vajda a szultántól a buzogányt és zászlót átvette, nyomban parancsot adtak Bastának, miszerint felvidéki hadaival Erdélybe vonulva, ott a császár jogainak épségben maradása felett őrködjék.
A Tordán egybegyűlt nemesség közben minden tőle telhetőt megtett, hogy Mihály vajda helyzetét minél kellemetlenebbé tegye. Tudta, hogy ennek ereje a székelyeken nyugszik s hogy ennélfogva a helyzet kulcsa az ő kezükben van. Hogy tehát a székelyeket a vajdától elvonja, ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogy mindama székelyeknek, akik a nemességhez csatlakoznak, nemcsak hogy visszaadják, hanem biztosítják régi szabadságaikat. És ennek meg is volt a kívánt hatása, mert a székelyek legnagyobb része otthagyta a vajdát, ami ennek erejét nagyon megbénította. Azonkívül a nemesség a Szatmáron tartózkodó Bastával is érintkezésbe lépett s Erdélybe hívta, hogy segítségével űzze ki a gyűlölt vajdát s vegye át Rudolf számára a tatományt.
És a nemesség megfeszített munkálkodásának meg is lett az eredménye. „Mint a patkányok a süllyedőfélben levő hajóról – írja Acsády [1] – úgy menekültek immár Mihály köréből azok az urak, kik megfelelő jutalomért eddig nemcsak buzgón szolgáltak, hanem rombolásaiban is egész kegyetlenséggel vettek részt. Csáky István kevéssel azután, hogy Mihály rendeletére Bánffy-Hunyadot július 4.-én fölperzselte, átállott a nemességhez.[2] Csáky az önzés és az élelmesség egyik tipikus alakja, aki egyébre sem gondolt, mint jószágszerzésre, vagyongyűjtésre, s minden nemzeti szerencsétlenséget fel tudott önzése kielégítésére használni. Ösztöne mindig megsúgta neki az alkalmas pillanatot, melyben a legtöbb haszonnal cserélhet pártot és meggyőződést. Végigszolgálta az utóbbi évek összes fejedelmeit és rendszereit, Zsigmondot, Endrét, Mihályt s most a nemességhez állt, mert sejtette, hogy Mihály uralma bukófélben van.“
Érdekes ezzel a véleménnyel Szádeczky Lajos következő jellemzését szembeállítani:[3] „Adorjáni és Keresszegi Csáky Istvánt, akit a moldvai hadjáratban tanúsított vitézségéért az erdélyi hadak főkapitányává tett, a vajda aug. 20.-ika táján Tordára küldötte, azzal a megbízással, hogy az egész nemességet minél előbb fegyverre szólítsa és táborba hívja.[4] Csákyban a vajda teljesen megbízott, ő volt most a „gratissima persona“ a magyarok közül a vajda udvarában. Előkelő, vitéz és tehetséges ember volt s amellett alkalmazkodni tudó politikus; de mint megmutatta – egyszersmind igaz magyar, jó hazafi. A vajda kegyeit (Somogyi Ambrus kicsinyeskedő indokolása szerint) azzal nyerte meg, hogy ügyesen tudott tömjénezni hiúságának, utánozta őt ruházatában, szokásaiban, magasztalta vitézségét, a világ legnagyobb hőseivel hasonlítgatván őt össze.[5] Tény az, hogy midőn oly előkelő hatáskörhöz jutott, midőn a vajda őt a magyar hadak élére állította, ezt ő hazája javára, felszabadítására használt föl. – Az erdélyi nemesség Csáky felhívására augusztus végén tömegesen gyülekezett Tordára s a mellette elterülő erdélyi Rákosra, a Keresztes mezejére. A táborbaszállás színleg Mihály vajda nevével történt, de szívében titokban mindenki Mihály ellen készülődött… A közvélemény, a haza fölszabadításának szent célja magával ragadott minden igaz hazafit. Csáky István sem sokáig állhatott ellent a nemesség esdeklő szavának s ha egy ideig tán küzdött is lelkében a vajda iránt való köteles hűség s az aggodalom és kétség érzete a siker fölött – végre győzedelmeskedett a haza iránt való kötelesség intő szava s ő is szívvel-lélekkel csatlakozott a fölkeléshez. Mire a nemesség őt választotta vezérévé… Ez a fordulat szeptember 2.-án állott be…“
Ezután Szádeczky a következőket mondja: „Mihály vajda azalatt Szászsebesnél vonta össze hadait, oda rendelvén összes zsoldosait s a székelyeket, azon ürügy alatt, hogy Temesvár felé a törökre akart ütni. Azután rendeletet küldött a nemesek tordai táborába, fővesztés terhe alatt parancsolván, hogy három nap alatt Gyula-Fejérvárra menjenek. – A nemesek, hogy az összeesküvést palástolják, mentséget kerestek s azt üzenték vissza, hogy Torda inkább központi hely a gyülekező mezei hadaknak s ott nagyon jó legelő van lovaik számára, míg Fejérvár vidéke el van pusztítva; engedje meg tehát, hogy ott táborozzanak. – A vajda úgy tett, mintha belenyugodnék. Engedékenységet színlelve, lépre akarta csalni őket, hogy kifőzött tervét – a nemesség megöletését – végrehajthassa. Az alatt az ürügy alatt, hogy fontos közügyekben óhajt velük tanácskozni, azt rendelte, hogy minden főúr és nemes egy-egy szolgával siessen hozzá… A nemesség átlátván a vajda szándékán, ennek a rendeletnek sem engedelmeskedett, tisztességes ürügyekkel mentegetődzvén.[6]
Mihály vajda ezután jó szerivel, aranyhegyek igéretével igyekezett a nemességet magához édesgetni, de ez sem vezetett eredményre. Ellenben nagy sikerrel járt a nemesség igyekezete a székelyeknek magához való térítése tekintetében, úgy hogy végül csak a belső székelyföldiek, főkép a háromszékiek maradtak meg a vajda hűségén s szeptember közepe táján mintegy 4000 székely vonult be a szászsebesi táborba.
A szászok legnagyobb része azt hozván fel indokul, hogy nekik a határokon őrt kell állaniok, egyik félhez sem csatlakoztak s így a miriszlói csatában csak nagyon kevesen vettek részt.
Kísérletet tett azonkívül a nemesség a vajda zsoldjában álló mintegy 10–12.000 kozák megnyerésére is, de bár ez kimondottan nem sikerült, azért a nemesek mégis „azzal bíztatták magukat, hogy midőn kenyértörésre kerül a dolog, a kozákok nem fognak ellenük harcolni“.[7] Sőt még a vajda gyalog és lovas testőrségéből is sokan átszökdöstek a tordai táborba.[8]
De „a legnevezetesebb vívmány, – állapítja meg Szádeczky is – ami az erdélyiek fölkelését diadalra juttatta, Basta a felsőmagyarországi kapitány megnyerése volt … Basta … 6000 emberével nagy örömrivalgások között vonult be szeptember 13.-án Kolozsvárra s ott egy napi pihenőt tartván, 14.-én Tordára, ahol neki Csáky a vezérséget tüstét átadta. Basta ekkor még abban a hitben ringatta magát, hogy Mihály vajda Erdélyből szép szerivel kitakarodik s ő abban az esetben Temesvár ostromára vezeti az egyesült szép sereget.[9] Az erdélyi rendek most már a győzelem biztos reményével kecsegtették magokat. Seregük a Basta 6000 emberével 18.000 főre szaporodott… Az erdélyi nemesség színe-java táborukban volt… s a főbb várak is kezökben voltak már … A 18.000 főből mintegy 12.000 ember gyalogos, 6000 pedig lovas volt a sereg 4 nagyobb ágyúval és 8 tarackkal rendelkezett. Ezzel szemben a vajda serege 20.000 gyalogosból és 12.000 lovasból állott,[10] az ágyúk száma pedig 27–32-őt tett ki. A sereg magvául a régi szabadságuk visszaállításáért hálás székelyeket tekintették, míg a többiek, a kozákok, oláhok és rácok, sokkal silányabb elemet képviseltek, akiknek inkább a rabláson járt az eszük.[11]
„A fölkelők lelkesültsége, magasabb katonai szelleme s jobb fölszerelése kipótolta a számbeli nagy különbséget.“
„Mihály vajdának egymást érték követei a tordai táborban, most már kérésre és esdeklésre fogván a dolgot a fenyegetődzések helyett… Midőn Basta megérkezéséről értesült, újabb követséget küldött, egyrészt Bastához, hogy a császártól nem lévén ellene megbízatása, hagyja őt békében, emlékezzék meg a császárnak tett nagy szolgálatairól, amikért nem illő dolog neki gonosszal fizetni másrészt a rendekhez, emlékeztetendő őket arra, hogy Erdély elfoglalása után megkímélte őket s életöket, melylyel szabadon rendelkezhetett volna; végül a tőle elpártolt magyar katonákhoz, hogy eszökbe juttassa sok jótéteményeit, hogy úgy tartotta őket, mint fiait, nem mint szolgáit, igérvén, hogy ha visszatérnek hűségére, régi kegyeivel halmozandja el ismét őket. – De a rendek nem engedték meg, hogy a követek a vajda üzeneteit nyilvánosan előadják“.[12]
„Mihály vajda azonban a béke-kísérletek mellett nem hanyagolta el a hadra-készülést sem. Nem várta tétlenül a veszélyt. Hadait mindenünnen összevonta. A török felőli végvárakból, Jenő, Lippa, Lugos és Karánsebes váraiból az őrséget magához rendelte Barcsai András vezérlete alatt. A hozzá hű székelyeket táborába gyüjté. Fiához Havasalföldébe gyors futárokat küldözött. Segélyadásért kereste meg Ibrahim temesvári basát is. Az erdélyi oláhságot is fegyverre szólította, ami azoknak nem igen volt ínyükre, jobb szerették a kész prédát – harcolni érte nem volt oly kedves mulatság … Adókat sietett behajtani, újabb kölcsönöket szedett föl – hadiszerekkel látta el magát, főkép Nagyszebenből – szóval minden lehetőt megtett, minden követ megmozdított…“
De azért Mihály vajda még sem volt és nem is lehetett nyugodt. A sok ingerültségtől egészen magánkívül volt; sokszor sírt, káromkodott.[13] „Szinte képzeljük magunk előtt – írja Szádeczky [14] – a szilaj szenvedélyek emberét, amint a düh és kétségbeesés marcangolja. Megérte fő-fő vágyainak teljesülését – ravasz furfangja és kardja urává tette három országnak s most, midőn a szerencse oly magasra emelte, egyszerre föltünni látja maga előtt a tátongó mélységet, mely őt elnyelni készül. Görcsösen ragaszkodik, mint vízbefúló, minden szalmaszálhoz. Ha a jövőre gondol: elfogja a kétség; ha ellenségeire: megszállja a düh, s haragja s izgatottsága könnyekbe és szitkozódásokba fúl.“
A kölcsönös helyzetre vonatkozó megállapításokat és a további eseményeket Szádeczky nyomán,[15] az ő szövegét legtöbbször szószerint átvéve, a következőkben foglaljuk össze: „A tordai tábor szeptember 16.-án fölkerekedett s Maros-Ujvár alá szállott s ott a Maros partján tábort ütött. Mihály vajda is megindult Fejérvárról s Tövisen át, (melyet pár nappal ezelőtt fölégettetett s lakóit kardélre hányatta “[16] , Enyed felé vonult s azon innen a Tinódi réten állapodott meg. Szeptember 17.-én Basta azzal a szándékkal indult tovább, hogy éppen a Tinódi réten üti föl a következő tábort; de a kémszemlére kiküldött huszárok csakhamar meghozták a hírt, hogy ott már a vajda táboroz! Básta tehát az Enyedtől egy mérföldnyire fekvő Miriszlónál állapodott meg, melyet megszállott és seregét előtte (délre[17] ) csatarendbe állította – Mihály vajda is előbbre vonult valamivel s a tábor helyével szomszédos Holtmaros nevű mezőn állította föl seregét.
A helyszínrajzot a XIV/22–a) számú melléklet mutatja.[18]
„Szemben állott tehát a két sereg egymással a szűk Maros völgyén. Kelet felé a Maros medre, nyugatra hegyek és dombok láncolata, a kettő között mintegy 1500 lépésnyi sík lapály. A Maroson túl a gombási halmok nyulakodnak előre a folyóig, melyeket a vajda 300 lovassal tüstént megszállatott, nehogy az erdélyiek azok megett megkerüljék vagy hátba fogják seregét s hogy lovasai onnan figyelemmel kísérjék az erdélyi sereg fölállítását és mozdulatait. A Marostól jobbra (vagyis nyugatra) végig húzódó hegyek közül egy bővizű jókora patak ömlik a folyóba. Ennek a pataknak természetes védvonala mögött a völgyszorosban állította föl a vajda seregét és ágyúit, úgy hogy ott megtámadni, vagy őt onnan kimozdítani bajosan lehetett. A miriszlóról Enyedre vezető országutat az úgynevezett Békés-hídja kötötte össze a patak fölött“.[19]
„Midőn ezzel szemben Basta Miriszló falu végén (vagyis déli szegélyén) a hegyektől a Marosig homorú körív lakjában seregét csatarendbe állította, a tűzérség és ágyúk védelmére hirtelen földsáncokat hányatott. A hadrend jobb szárnyán[20] a dombsor alatt állottak a magyarországi magyar csapatok, a falu végén álló templomra támaszkodva. Középen az erdélyi hadak; balszárnyon a Marosig terjeszkedve a német csapatok s az összes ágyúk, jól elsáncolva, a bresciai Cavrioli Tamás gróf tábornok vezérlete alatt“.[21]
„A csatározást szeptember 17.-én d. u. Mihály vajda kezdette meg, egy zászlóalj kozákot küldvén át a patakon az erdélyiek megtámadására. De ezeket az erdélyi lovasság csakhamar visszaverte. A falut azonban sikerült a kozákoknak fölgyújtani… Az erdélyiek erre általános rohamot akartak intézni a vajda serege ellen s Csáky István, Mikola János és más főurak által óhajtásukat Bástával közölték. De Basta azt felelte, hogy nem tanácsos a vajdát ennek erős hadállásában megtámadni, mert onnan alig lehet őt csatára kicsalni a támadók nagy vesztesége nélkül; aztán meg estére járván az idő, már elmúlt az ütközet ideje. „A vajda igen cigán, azért mi is ravaszok legyünk.“ Ám ha nektek úgy tetszik, hogy még ma megvívjunk vele, én sem vonom ki – úgymond – magamat belőle; de gondoljátok meg, hogy ha megveretünk, a császárnak, „az én uramnak sok némete vagyon másutt, nem sok kárt vall ez velem való németek veszedelmében; de nektek csak egy országotok van, azt vesztitek el mind fejenkint magatokat.“ Basta azért azt javasolta, hogy várjanak másnapig: a vajda az éjjel vagy visszavonul, vagy másnap kijő védsánca mögül s ő fog támadni. – Basta okos tanácsa meggyőzte az erdélyieket, akik között a legjelesebb stratéga olt az öreg Borbély György… Ő álapította meg Bastával másnapra a haditervet.“
„Estefelé Mihály vajda Örmény Pétert levéllel küldötte Bastához és az erdélyiekhez. Bástától azt kérdezte, hogy mit keres a császár hadaival az összeesküvők között, van-e arra a császártól rendelete? Az erdélyiekkel szemben pedig esküdözött, hogy ő nem lesz oka a kereszténység romlásának, nem ő gyujtotta azt a tüzet, hanem néhány nemesnek a vakmerősége. Kéri még most is őket, hogy térjenek vissza hozzá s egyesült erővel üssenek a törökre s ostromolják ki Temesvárt. – A rendek és Basta jól ismerték Mihály megbízhatatlanságát s esküszegéseit s levelére mit sem adtak. A rendek azt felelték, hogy eddigelé nem ismerték az ő szándékát a török ellen, ők sajnálják a keresztény vér ontását; de mert már jó késő az idő a hirtelen való válaszra ilyen fontos ügyben, az éjjel meghányják-vetik a dolgot Basta is hasonlóképpen válaszolt, hogy majd reggel megmutatja a császár rendeletét (a császári zászlóra célozván[22] ; és fölszólítja, hogy a tartományt őfelségének engedje át, mely esetben szabad utat enged neki az Oláhországba való visszatérésre; s meggondolási időt ad neki erre másnap reggel 8 óráig.
„Mihály vajda olvasván ezt a visszautasító választ, megfuvatta a trombitákat, megverette a dobokat s másnap reggelre az ütközetet kihirdette. – Fölvirradván szeptember 18.-ika, (hétfői nap) Basta midőn látta, hogy a vajda erős állásából nem készül kimozdulni, haditanácsot tartott az erdélyi vezérekkel s azt proponálta, hogy vonuljanak egy darabig visszafelé s így csalják ki a vajdát a patak által védett állásából, „onnat az szorosból“ s „mikoron kijű onnat az mezőre, akkor lássunk dologhoz.“ Basta megigérte, hogy a visszavonulásnál a hátvédet maga fogja képezni gyakorlott hadi népével. Tetszett a fortélyos haditerv, amibe csak főbb hadnagyokat avatták be. De azért a sereget Miriszló alatt csatarendbe állították,[23] “ mielőtt a visszavonulást megkezdették volna. Az első harcvonal közepére, melyet a támadás legelőbb érendett, 300 puskás gyalogot állítottak a Tokaj és Kálló várában már néháyn év óta begyakorlott vitézekből; jobb szárnyára 1500 magyar és erdélyi huszárt Toldi István és Sennyei Miklós hírneves bajnokok vezérlete alatt; balszárnyára az aranyos-széki székelyeket s a kolozsvári s besztercei hadakat Túri Ferenccel az élükön, akinek sebhelyei Báthory István és Sennyei Miklós hírneves bajnokok vezérlete alatt; bal-tézségét nyilván hirdették. A második harcvonalba Basta 2000 lovast állított, Csáky István az erdélyi hadak fővezérének, Pethe László, a kassai magyar katonák kapitányának és Makó György a Mihály vajdától átpártolt huszárok kapitányának vezetése alatt. A harmadik harcvonal volt a legnagyobb, amelynek magvát, mintegy 1500 német puskást Petz Henrik János vezérelte; jobb szárnyán állott a gazdag Thököly Sebestyén (a későbbi híres kuruckirály nagyatyja) és Bocskay (Petki) István 2000 huszár élén; balszárnyán pedig a német gyalogság egy erős csapata (4000 ember), melyet Basta maga vezényelt 100 válogatott testőrség élén. 12 ágyú támogatta és fedezte itt a német gyalogságot.[24] – Az így csatarendbe fölállított seregtől jobbra 200 aranyos-széki lovas őrködött, nehogy az ellenség megkerülje őket; a balszárnyon pedig, a Maros partja felől, ahol az ágyúk is állottak, Tamásfalvi János állott 400 marosszéki lovassal, Perusith Máté (anyai révén szerb deszpota-ivadék) pedig néhány ezer paraszt katonával az utolsó harcvonal hátvédét képezte.
Mihály vajda is sietett csatarendbe állítani seregét, bár az ő különféle nemzetiségű serege a szigorú hadirendet nem szerette megtartani s rendetlenül, tetszés szerint szokott volt támadni, meg visszavonulni. – Az első vonalban 4500 kozákot és kurtyánt állított Lugasi Ferencnek és Tahi István Enyed fölperzselőjének vezetése alatt. A második vonalban 10.000 (?) székely gyalog állott; élükön Sennyei Pongrác, Bodoni István és Barcsay András magyar főurak (akikről némelyek azt mondották, hogy fogságban tartattak,[25] mások, hogy a kényszernek engedve[26] vettek részt a csatában. E két vonal között állította föl az ágyúk egy részét. – A harmadik harcvonalat 4000 oláh, rác és székely harcos képezte. Vezérük volt Budai György és Petko Odabasa. Ezektől jobb-oldalvást ismét ágyúk állottak. – A balszárnyon maga Mihály vajda vezényelt néhány ezer embert, az ágyúk harmadik sora által támogatva. A vajda különben nem kötötte magát egy helyhez, szokása szerint hol egyik, hol másik csapathoz lovagolt, hogy mindent lásson és maga intézzen. A tartalékban álló 3000 székelyt, oláh gyalogságot és nagyszámú parasztságot Farkas György, a magyarországi csatákban jó hírnevet szerzett magyar vitéz vezette, akit a vajda nemrég fosztott meg Lippa vára kapitányságától. – Leghátulra állította a vajda az elpártolás gyanuja miatt megbízhatatlannak tartott 800 gyalogosból álló magyar testőrséget (a vörös és kék drabantokat) Gyarmathy Máté vezérlete alatt. – A Maroson túl a gombási partokon 300 lovas őrködött, védve a sereget a megkerüléstől.
„Mihály vajda buzdító beszédet tartott seregéhez és magasztalván vitézségüket, legelőbb is balfelül az országút fölött húzódó dombsor megszállására vezényelt ki néhány (kozák) csapatot…“
„Básta átlátván a vajda szándékát, hogy erős állásából kimozdulni nem akar s apró csatározásokkal arra akarja őket bírni, hogy ott támadják meg őt a Holt-Maros szorosában: hozzálátott megállapított fortélyos haditerve kiviteléhez. – Amint így csatarendben állott a két sereg egymással szemben, Basta és Csáky egyszerre csak megfordítják az erdélyi sereget, az ágyúkat a földsáncok mögül kivonják s szép renddel lassan visszavonulni kezdenek Miriszlón Décse felé. Miriszlót, menekülést színlelve, hátuk mögött felgyújtják, „mintha Mihály vajda előtt ugyan el akarnának menni és futni.“ Mindez előre megálapított haditerv szerint azért történt, hogy Mihály vajdát ütközetre csalogassák s a nyílt mezőre kaphassák. – „A cselfogás pompásan sikerült. Mihály vajda egyszerre csak azt hallja kémeitől, hogy Básta seregével visszavonulóban van. – Hova fut az olasz kutya? – kiált föl erre gúnyos önhittséggel örömében, – nem tudja, hogy én mindenütt utólérem?! S tüstént utána indult seregével, azzal az elbizakodott mondással, hogy immár Prágáig meg sem állunk. Annál jobban sopánkodtak a visszavonuló erdélyiek, még a főemberek is, akik a hadicselbe nem voltak beavatva… De csakhamar megvígasztalódtak, amint Décse előtt, „az hadnagyok megállatják és rendbe állatják a sereget“, miután látták, hogy Mihály vajda utánok siet s „Miriszlón által takarodik minden hadával és az mezőre sok tarackokkal. álgyúkkal“.[27]
„Mihály vajdát megdöbbentette a váratlan fordulat…, majd Barcsayval, a sereg másodvezérével egyetértőleg „hamarosan hadirendbe állítják seregüket, mintegy 500 lépésnyire Miriszlón innen a sík mezőn, egy csatasorban hosszan elnyújtva a sereget, a hegy lábától a Marosig.“
„Mintegy 500 lépésnyire tőlük Décse falu előtt sorakozott Básta és az erdélyiek serege az egész völgyet keresztben elfoglalva. Básta s az erdélyiek felállítását rajzban és írásban így írja le az egykorú olasz „giornata“.[28] Legelöl külön állott 300 puskás muskatéros. Föladata az leendett, hogy a hegy aljában az országút mellett fölálított ágyúk ellen vonuljon, támogatva a német gyalogságtól. – Az előcsapat mögött a hoszú harcvonal előtt állott Básta egy compagnia lovassal. – Mögötte a hosszú harcvonal közepén 3000 német gyalogos képezte a sereg magvát (középhadát). Ettől kétoldalt, jobbra és balra elosztva 1500 sziléziai lovas (Raiteri di Slezia) állott azzal a föladattal, hogy a szemben álló ellenséges gyalogságra ütve, azt széjjel szórja. A két szárnyat jobbról és balról a magyar és erdélyi lovas és gyalog csapatok képezték, azzal a rendeltetéssel, hogy midőn az ellenség az első roham közben megzavartatik, előtörjenek s a győzedelmet eldöntsék. Igy a jobb szárnyon a hegyek felé a sziléziai lovasság mellett állott egy kopjás lovas csapat és attól jobbra két zászlóalj erdélyi gyalog had; a középtől pedig balra balszárny gyanánt a Maros felé egy erdélyi gyalog zászlóalj és két kopjás lovascsapat.
„Mihály vajda is gyorsan csatarendbe szedte seregét. A hegy lábánál s az alatta vezető országút két oldalán nagyobb ágyúkat helyezte, mögötte és alább a balszárnyon gyalog csapatait. Középen ismét egy ágyútelep a kisebb ágyúkból (tarackokból), mögötte egy zászlóalj gyalogság és jobbra tőle két zászlóalj kopjás lovas kozák csapat. A jobbszárny elején volt a harmadik ágyútelep, háta mögött gyalogság fedezete alatt. Ettől is jobbra a Marosig még három lovas csapat, ketteje kopjákkal, egy nyíllal fegyverkezve.
A kölcsönös erőviszonyokat már a 309–310. oldalon említettük. „Mihály vajda tehát látszólag erősen túlsúlyban volt, úgy hogy maga Basta is látván Mihály vajda népének sokaságát Miriszlónál, azt mondotta a magyaroknak: vas ti fejetek, mert ha én ezt tudtam volna, soha ennyi néppel szembe nem szállottam volna…“
„Az ütközetet Mihály vajda kezdte meg, heves ágyúzással, három ágyútelepéből kereszttűzbe fogván az ellenséges csapatokat, mert – mint mondók – „nagy hosszú rendbe állatta volt az vajda az tarackokat az Marostúl fogva az hegyig“. „És miért hogy az Basta serege és magyarok veszteg állottanak, ugyan nagy kár lött az lövés miatt benne, mert mind igyenesen és mind harántokon két felől oldalba lűttön lűtte az vajda űket“.[29] – Ámde az erdélyiek jól tudván, hogy hazájuk sorsa e harcon dől el, a heves ágyúzást emberül állották. „Amint Mihály vajda lőtette az magyarokat – írja az egykorú Szamosközy – úgy állottak, mint az kőszikla hogy csak nézni is szörnyű dolog volt.“ Ekkor esett el mindjárt Bessenyei István magyarországi jeles ifjú vitéz.
„A csatáról nem maradtak ránk részletesebb tudósítások, ennek hű képét tehát nem adhatjuk. Annyit tudhatunk, hogy Basta csakhamar általános rohamra vezényelte seregét. „Az ország hada (nem várva be a vajda támadását) Jézus-t kiáltván reája mennek egyszersmind“.[30] A kállai és tokaji vitézek (muskatérosok) nekivágnak az országút mellett működő ágyútelepnek, a német gyalogság a középhadnak, a sziléziai lovasság a vajda jobb szárnyán álló kozákságnak. Barcsay (a vajda „generális“-a) a balszárnyon álló „székelyekkel jó idejin kisütteti a puskákat (elhamarkodásból avagy szándékosan?), úgy, hogy nem ártott semmit az magyar hadnak.“ – A kézi tusában azonban sokáig emberül megállják helyüket a székelyek, mígnem az újabb heves rohamok által a hegyre szoríttatnak, ahol legtovább ellenálltak még a harc eldőlte után is. – Középen is sikerült a roham, mert „a német a derekán általment“ a vajda seregének. A jobb szárnyon a sziléziai és erdélyi lovasok „a Marosnak szorítják a kopjás lengyelt és kozákot.“ Úgy hogy „az kozákok, kik azelőtt úgy pökik volt az marokat, semmit nem víván, praecipites (hanyatt-homlok) az Marosba ugrottanak“.[31] Sokan a megáradt folyóba vesztek, amit a többiek látván, inkább a szárazon igyekeztek menekülni. Hiába próbálta a vajda megállítani őket, sem a szép szó, sem a kard nem használt. Legtovább tartották magukat a székelyek, akik a hegyoldalra tömörültek. „Állott vala pediglen föl – írja Nagy Szabó Ferenc – egy erős hegyre futó székelység, nagy csoport nép, azt mondották, hogy 18 száz volt; akiket hívtak ugyan alá onnan, hogy adják meg magokat. De ők azt mondották, hogy nem jőnek, mert attól félnek, hogy levágják őket; hanem ha ugyan meg kell halniok, kereken (t. i. karddal kezükben) halnak meg inkább.“ – „Ezt meghallván a nemesség, Daczó Jánost oda küldék és megesküszik nékiek. De valamint lőn az esküvés, – ők lássák – azok szegények hitre lejöttenek és az esküvés mellett nem szánván az ártatlanokat, reá rohant a nemesség és körülvévén mind levágták, nagy sivalkodással szegényeket, annyira, hogy mint egy halom, olyan volt a (holt) test. Azt mondották, hogy a holttest alól vérpatak folyt ki.“ – „Igy torlá meg a nemesség, hogy Mihály vajda mellé ment volt Szebenhez a székelység (1599-ben). És így ismét jobbágyság alá hajtá őket.“
„Mihály, amint látta, hogy a csatát elvesztette, letépeté a főzászlót nyeléről – menekvés után látott s meg sem állt Fejérvárig. Ott bosszúját a fogságban levő Kornis Farkason töltötte ki, akit saját szemei előtt vágatott le. Azután feleségének ezüstkészletét és egyéb drágaságait magához véve, tovább száguldott. Előtte s utána roncsolt sereg maradványai futottak. – Égetés és gyilkolás jelölte útjokat Fogaras felé.“
„A miriszlai vérengző csata az erdélyiek soraiból kevés áldozatot követelt; az egykorú olasz „giornata“ Básta seregéből mindössze 40 halottat és ugyanannyi sebesültet említ, míg a vajda seregéből e szerint mintegy 10.000-en vesztek volna el.[32] Más forrás szerint Básta és az erdélyiek seregének vesztesége mintegy 4000 halott volt, míg a Mihály seregéből 5000 esett el s 900-at tett csak a lemészárolt székelyek száma.[33] Ágyút 25-öt foglaltak el a vajdától.
„Az üldözés egész nap s még a rákövetkező éjjel is tartott… A miriszlói csatából másfél száz kozák a Mezőség felé futott, hogy azon át meneküljenek Lengyelországba haza. De szerencsétlenségükre a marosvásárhelyi mintegy 200 főnyi gyalogos hadra találtak, melyet a város megkésve küldött Nagy Tamás parancsnoksága alatt. Ez a kozákokat egy szálig levágatta s így jó nyereséggel tértek haza.[34]
Básta és az erdélyi sereg szeptember 19.-én a miriszlói csatateret odahagyva, 19.-én bevonult Gyulafehérvárra, ahonnan az erdélyiek sürgetésére a sereg 21.-én tovább vonult Szeben–Fogaras irányában, ahol a vajda Erdélyben harácsolt kincseit és családját tartotta, megjegyezvén, hogy már ezt megelőzően Csáky István 400 huszárt küldött előre a visszavonuló vajda üldözésére.
Mihály vajda csakugyan megállapodott Fogarasnál, ahol szétszórt seregét is, amennyire lehetett összeszedte, mely a Havasalföldről, Moldvából és a Székelyföldről időközben beérkezett csoportokkal mintegy 16.000 főre szaporodott. „Ő maga ugyanis – olvassuk Szádeczkynél (id. m. 447) – mintegy 3000 embert szedett össze a miriszlai harc után s azzal érkezett meg Fogarasba. Ott csatlakozott hozzá a híres szabadhajdú kapitány, Bába Novák 4000 gyalogossal, kiket Moldvából vezetett a vajda segítségére. Száva Armás, egy előkelő bojár, 1000 lovast hozott Moldvából. Deli Marko 2000 rác lovassal csatlakozott. Kulcsár Radul is hozott segítséget Havasalföldről, de csapatát a szebeniek széjjelverték, úgy hogy csak egy része futhatott a vajda mellé. Ezeken kívül mintegy 3000 székely is táborozott Fogaras vidékén, akik a csatából elkéstek. Ugy hogy Mihály vajda ezekből ismét egy tekintélyes sereg fölött rendelkezett, amellyel még szerencsét próbálhatott volna.[35]
„A segédcsapatok különben nem könnyen juthattak be Erdélybe, mert az erdélyiek, különösen a határszéli szászok siettek a szorosokat eltorlaszolni és védeni. A nép annyira el volt keseredve, hogy nem akarta, hogy a vajdának egy porcikája is kimeneküljön Erdélyből. A szászok már a csata előtt elállták az utakat s a menekülőket üldözőbe vették. Nagyszebennél szeptember 12-től 14-ig mintegy 18 szekeret tartóztattak föl s a rajtok menekülő bojár családok tagjait (bojarn weiben und khinder) fölkoncolták. A Vöröstorony szorosnál a szebeniek álltak őrt. A Törcsvári szorosban rosznyaiak és brassaiak tartóztatták föl a benyomuló oláhokat. Még erősebb harcot vívtak a brassaiak a Bodzai szorosban. Egy ideig sikeresen védték sáncaikból a szorost, megszalasztották az oláhokat, zászlókat és két ágyút foglaltak, de később a Moldvából is elősiető túlerő s főkép az oláhok segítségére siető székelyek elől városukba kellett zárkózniok. Az oláhok dühe Brassó erős falain megtörött, bosszújokat a barcasági falvakon töltötték, melyeket egymás után fölperzseltek s védtelen lakosaikat pokoli kedvteléssel öldökölték, míg az erdélyi üldöző hadsereg sarkukba nem jutott.[36]
Basta az erdélyi sereggel szeptember 21.-én Szászsebesbe érve, itt megtudta, hogy Zamojszki lengyel kancellár Mogila Jeremiással és Báthory Zsigmonddal Moldvában van, ami a császári hadvezért gondolkodóba ejtette, mert attól tartott, hogy esetleg a lengyel királlyal is konfliktusba keveredhetik. Ezért menetét csak lassan folytatva, szeptember 24.-ig mindössze Nagyszebenig jutott, mire Mihály vajda sietve elvonult Fogarasból, irányát Brassó felé vevén. Szeptember 26.-án Basta Szebenben megtudja, hogy Székely Mózes és Potocki Jakab tetemes számú lengyel hadakkal Beszterce tájékán már Erdélyben állanak, de szerencsére csakhamar megérkezik Székely Mózes követe Csáky Istvánhoz, tudtára adván, hogy őket a lengyel kancellár nem Erdély, hanem Mihály vajda ellen küldötte. Majd azt a hírt veszi Basta, hogy a lengyel kancellár tetemes had élén az Ojtozi szoros elé Tatrosba érkezett. Ez még jobban nyugtalanította a császári sereg vezetőit, mert attól tartottak, hogy most már nemcsak Mihály vajdával, hanem a lengyelekkel is meg kell ütközniök. De ez a félelem túlzott volt. A lengyelek megjelenése tényleg nem Erdélyre és az ottani császári seregre, hanem Mihály vajdára jelentett újabb veszedelmet. Ezért az „szorongatott helyzetében nem gondolt újabb ellenállásra, mikor utolsó menedéke, Havasalföld fölött is két oldalról tornyosult a vész. A lengyel a határon, a török az ország belsejében Bukarestben volt, a lakosság a hegyek alá menekült, katonái hűsége is ingadozott. Híres szabadcsapatának kapitánya, Bába Novák ugyanis, október 1.-én felajánlotta szolgálatát az erdélyieknek…“ Ilyen viszonyok között Mihály vajda menedéket egyedül abban látott, hogy ha hirtelen kibékül a császáriakkal, akiktől így még segítséget is remélt a lengyelek ellen.[37] Levelet írt tehát szeptember 23.-án üldözőinek még fogarasi táborából, „kérvén Bastát és az erdélyi rendeket, hogy ne taszítsák el erővel őfelsége szolgálatától; hűsége zálogául kezükbe adja anyját, feleségét, fiát, Petrasko vajdát, Florika leányát és kincseit.[38]
Basta és az erdélyi urak elfogadják az ajánlatot; a tárgyalások megindulnak. Mihály azt kívánja, hogy Fogaras, Vécs és Görgény birtokában megmaradhasson s hogy a székelyek szabadsága meghagyassék, de Bastáék azt kívánják, hogy a vajda minden feltétel nélkül távozzék Erdélyből s hűsége jeléül küldje családját és kincseit Erdélybe. Hosszas tárgyalások után végre a vajda beadta a derekát október 6.-án bojárjaival együtt letette a hűségesküt a császár-király iránt s másnap átkelt a határhegységen. „Amíly fenhéjázva lépte át egy év előtt a Bodzai szorost – írja Szádeczky (id. m. 453.) – ép oly meghúnyászkodva s megalázva sompolygott most azon át. Tavaly vérmes reményekkel, minden ellenállás nélkül; most kétségbeesetten; mögötte az üldöző erdélyiek, előtte újabb harcra váró ellenség, a lengyelek.“ De a drámának még ezzel sem volt vége, mert Báthory Zsigmond vezére, Székely Mózes és a Zamojszki lengyel kancellár által vezetett lengyel sereg részéről október 15.-én a Szeret mellett újból megveretvén, üldözői elől Crajovára, majd innen egy kis had élén Vulkán szoroson át s Hunyad megyén keresztül Lippára, majd Nagyváradra menekült s innen Bécsbe, majd Prágába Rudolfhoz ment.
Székely Mózes és a többi erdélyi urak, akik Báthory Zsigmond környezetében voltak, utóbbit azonnal vissza akarták vezetni Erdélybe, de a rendek Basta ellenzésére való tekintettel, nehogy országukat újabb bonyodalmaknak tegyék ki, a főkapitánnyá választott Csáky István, Székely Mózes meghitt barátja által Zsigmondot s a vele volt magyarokat rábírták, hogy ideiglenesen Moldvába vonuljanak, amíg a fejedelemség újból való átvételére viszonyok kedvezőbbekké válnak. Hogy Csákyt emellett minő önző célok vezérelték, arra később visszatérünk.
Közben a rendek az október 25.-én Lécfalván megtartott országgyűlés határozatából, amelyen bosszútól lihegve első dolguknak tartották a székelyek rabszolgaságának visszaállítását, érvénytelennek nyilvánítván a csak az imént tett igéreteket, sőt még a fegyverviselést is megtiltván nekik, Bornemissza Boldizsárt harmadmagával Prágába küldték, kérve Rudolfot, hogy Miksa főherceget haladéktalanul küldje Erdély kormányzására, vagy pedig engedje meg nekik, hogy ők maguk válasszanak maguknak fejedelmet. Bornemisszáék csak több heti várakozás után juthattak a király színe elé, aki őket azonban azzal a semmit mondó válasszal bocsájtotta vissza, hogy Erdély javáról és sorsáról gondoskodni fog. Nemsokára azután a várakozásba belefáradt Miksa főherceg még ideiglenes erdélyi kormányzói megbízatásáról is lemondott,[39] s így Erdélyben egyelőre Basta maradt a prágai udvar teljhatalmú megbízottja.[40]
[1] Szilágyi–Acsády id. m. V. 553.
[2] Deák Farkas, Adatok a „nagy“ Csáky István életéből. Nagynak ezt a Csákyt Acsády szerint az egykorú krónikások nem azért nevezik, mintha kíváló egyéniség lett volna, hanem a jelzővel csupán megkülönböztetik őt családja többi hasonnevű tagjától.
[3] Dr. Szádeczky Lajos. A miriszlai ütközet az erdélyiek, Basta és Mihály vajda közt. Hadt. Közl. 1892. évf. 225.
[4] Hurmuzaki id. m. V. 115.
[5] Simigianus (vagyis Somogyi), Rerum Hung. Historia, 224.
[6] Bethlen F. id. m. V. 224.
[7] Szádeczky id. m. 432.
[8] Szádeczky id. h. a fölkelésre vonatkozó kútfők közül a következőket említi: Marosvásárhelyi Nagy Szabó Ferenc, Memoriale. Mikó Ferenc gróf, Erd. Tört. Adatok I. 56. – Enyedi Pál éneke az erdélyi veszedelmekről (Gróf Mikó Imre, Erd. Tört. Adatok I. 1.) – Mikó Ferenc Historiája (Akad. Kiad. II. o., 7. k.) – Kulcsár István Krónikája, 98. – Miles Siebenbürgischer Würg Engel oder Kronik u. d. XV. Jahrh.
[9] Básta jelentése Mátyás főhercegnek Tordáról szept. 14. Bécsi titkos levélt. Varia Turcica.
[10] Tarducci id. m. szerint a vajda serege 32.000, Bethlen F. szerint csak 25.000 embert számlált volna.
[11] Tarducci Achilles, Delle Machine, Ordinanze stb. (Venetia, 1601.) című művében La Giornata di Giorgio Basta contra Michele vaivoda di Vallachia li 18. Septembre 1600 című fejezete.
[12] Bethlen F. id. m. IV. 571.
[13] Ungnad szeptember 14.-én ezt jelentette Kolozsvárról Prágába: „Er soll vor Zorn und ungedult aller entfarbt und furiosissimus jetzt, und also confundirt sein, dass er auf täglich einkummende wiederwertige zeitungen und obfäll nicht wäs, wo und wie er daran ist, ein weill weine er; ein weill fulminir er… (Bécsi titk. levélt. Hurmuzaki id. m. IV. 133.)“
[14] Id. m. 435.
[15] Id. m. 436. és köv.
[16] Ungnad szept. 14.-iki jelentése, Hurmuzakinál, IV. 134: „Der Waida häb zu Tuisch ein meill von Weisenburg, man, weib und khindt niderhauen lassen.“
[17] Illetve, helyesebben precizírozva a dolgot, az első megállás a sereg zömével a falu mögött, vagyis attól északra történt, mert délre csak a biztosító csapatok voltak előretolva s csak később állott az egész sereg a helységtől délre csatarendbe.
[18] A majdnem egykorú, érdekes csatavázlat Tarducci Achilles, Successo della fassioni occerse nel' ongaria stb. című. Velencében 1601-ben kiadott művéből van véve, mely a 602 számú lábjegyzetben említett Delle Machine, Ordinanze függelékét képezi. A képen látható betűk magyarázata az olasz szöveg szerint a következő (Történelmi Életrajzok, 1893. évf.):
A. Nagy viziárok, mely mögött erősen elsáncolva várták az oláhokat.
B. Erdő, melyet az oláh nagy számmal szállt meg.
C. Miriszló, nagy falu 2 mfldre Gy. Fehérvártól.
D. Básta tábora szeptember 17.-én.
E. Magyar őrség, fedezve a templom és magaslat által.
F. Erdélyi őrség.
G. Német őrség az összes jól elsáncolt tűzérséggel.
H. Itt, 500 lépésre a falutól állottak meg szept. 18.-án az oláhok, egy vonalban fölállított csatarendben.
I. Itt állott meg Básta.
K. Országút, mely Gyulafehérvárra vezet.
L. Maros folyó.
M. Hegy- és domb-láncolat, mely a Marost nyugotra kiséri s ott, ahol Básta megütközött, 1500 lépés síkot hagy.A csatatérről egyébként Szádeczky még a következő érdekes felvilágosítást nyujtja (lásd ehez a miriszlói csatatér mostani helyszínrajzát XIV/22–b) sz. mellékleten): „Miriszló község ma Nagy-Enyedtől mintegy 5 km. távolságra északra egy völgynyilásban, a Marostól 1000 lépés távolságra fekszik. A Maros folyó és a tőle nyugotra, (azaz jobban mondva északra) fekvő Dealu Chisto magaslat között most éppen csak annyi tér van, hogy az országút és a vasút, melyek egyike sem érinti Miriszló falu szegélyét – elfér. A miriszlói csata idejében azonban a Maros nem folyt annyira nyugot felé, hanem Miklóslakától kezdve délnyugoti irányát megtartva a Gombási Magura lábait mosta. Ezáltal a Maros és a D. Chisto közt egy 1000–1200 lépés szélességű szoros képződött, mely északelet felé folyton tágult. A szoros kijáratánál, a D. Chistotól egyenesen délre (és nem nyugotra mint most) feküdt Miriszló falu, házaival egész a Marosig terjeszkedvén. A patak, mely mögött Mihály vajda serege állott, ugyanaz, mely Csákó felől jőve, ma Miriszlón keresztül folyik a Marosba. – Ha tehát Básta meg akarja Mihály vajda seregét támadni, a szorosban kénytelen harcolni, míg Mihály vajda mögött tág tér lévén, erejét kifejthette volna. Ezért kívánta Básta, hogy Mihály vajda a szorosból ki a decsei tág mezőre jöjjön; ekkor ugyanis Básta serege állt szabadon, míg a vajda mögött Miriszó falu és a miriszlói szoros van.“
[19] Az egykorú térképen A-val jelezve.
[20] Tarducci Giornata-ja szerint.
[21] A falu akkor nem a hegy mögött, hanem azon innen a Maros mellett állott.
[22] Tarducci id. m. 42.: „Respose'l Basta, che la mattina segneute gl'harebbe mostrato l'ordine ch' havea, alludendo al stendardo Imperiale, che seco portava.“
[23] Lásd a XIV. 22–d) számú mellékletet.
[24] Simigianus id. m. és Bethlen F. id. m. IV. 582.
[25] Simigianus szerint.
[26] Bethlen F. id. m. V. 585.: „qui tamen a nonnullis coacti ibi fuisse dicuntur.“
[27] Szamosközy tört. följegyzései. IV. 125.
[28] Lásd a XIV/22-e) számú mellékletet.
[29] Szamosközy id. m. 125.
[30] Nagy Szabó Ferenc id. m. I. 56.
[31] zamosközy id. m. V. 125.
[32] A veszteségnek, valamint a kölcsönös erőviszonyoknak ily tudatosan hamís színben való feltüntetése egyik nagy gyengéje a középkori és az ezt követő időszakok krónikásainak.
[33] Simigianus azt mondja, hogy mindkét részről együtt 6500 esett el. – Mikó Ferenc id. m. 245. old. 11.000 halottat említ.
[34] Nagy Szabó Ferenc id. m. 57.
[35] Lásd Ungnad szept. 20.-iki jelentését a Csáky üldöző huszárjaitól kapott hírek nyomán (Hurmuzaki id. m. IV.)
[36] Trausch Jos., Chronicon Fuchsio – Lupino – Oltardinum. 990–1630., 160. – Krauss Gy., Tractatus rerum Transylvanicarum (kiadta gróf Kemény J., Deutsche Fundgruben der Gesch. Siebenbürgens, 164.). – Weyss Mihály, Liber Annalium (kiadta Trauschenfels, Deutsche Fundgruben, Neue Folge, 137.) – Nössner S. Res actae in Hung. et. Trans. (U. o. 62.) – Album Oltardinum (U. o. 34.) – Bánfi P. naplója (U. o. 247.).
[37] Ungnad jelentése Brassóból 1600 okt. 6. (Hurmuzaki id. m. IV. 148.).
[38] Szádeczky id. m. 450.
[39] Hatvani, Brüss. Okmt. III. 152.
[40] Illésházy fölejgyzései. – Mihály vajda levele a császárhoz, Tört. Tár, III. 174. – Nagy Szabó Ferenc id. m. I. 54. – Istvánffy id. m. XXXII. 747. – Bethlen F. id. m. X/IV. 485. – Bisselius Joannes, Aetatis nostrae gestor eminent. medulla Ambergae 1675. 119.