Mihály vajda, miután erdélyi közvetlen ellenfelét, Báthory Endrét útjából eltakarította, főfigyelmét és főtörekvését arra irányította, hogy a prágai udvarral megfelelő megegyezést létesítsen, csakhogy kívánságait igen magasra srófolta fel. 1600 elején ugyanis a következő kívánságokkal lépett Ungnad és Székely Mihály, a prágai udvar megbízottai elé: a császár örökösen ruházza őreá Erdélyt, Havasalföldat és Moldvát s egyúttal kapcsolja hozzá Erdélyhez Bihar, Közép-Szolnok, Kraszna, Zaránd és Máramaros megyéket Nagyváraddal és Huszttal együtt s azonkívül Erdélyben Görgényt, Gyalut, Vécset és Fogarast, Magyarországon pedig Husztot és Kővárt családi birtok gyanánt adományozza neki; hasonlókép már előre őreá ruházza mindazt, amit majd a töröktől elfoglalnia sikerülend, így kivált a temesi tartományt; címe és pénzsegélye ugyanaz legyen, mint az, amelyet Rudolf Báthory Zsigmondnak biztosított, háború idején ezenfelül 20.000 fegyveresre való zsoldot kapjon; az ő tudta nélkül a császár a törökkel ne alkudozzék s a megkötendő békébe ő is befoglaltassék; ha a török őt tartamányaiból kiüldözné, Őfelsége Magyarországon adjon neki birtokot 100.000 arany jövedelemmel.[1] Ellenben a császár február 11.-én kelt leiratával csak Havasalföldet volt hajlandó a vajdának biztosítani, mire ez gondoskodott, miszerint a császári biztosok tudomására jusson, hogy a szultán, akinek követe ezúttal is nála volt, minden percben hajlandó őt kegyelmébe fogadni és a zászló megküldésével a fejedelemségében megerősíteni, mihelyt Lippát, Jenőt, Lugost és Karánsebest török kézre juttatja. És ez nem is volt üres kérkedés és fenyegetés, mert március 9.-én már meg is érkezett Konstantinápolyból a vajda számára fejedelmi méltóságának elismerése jeléül a kard, buzogány és a zászló.[2]
Közben Mihály vajda arról értesülvén, hogy Báthory Zsigmond, sógora, Zamojszki lengyel kancellár által segítve, lengyel és kozák hadakkal Moldvába ment, hogy ott Mogila Jeremiás vajdával egyesülvén, Erdélybe törjön, elhatározta, hogy ellenfeleit megelőzi és még Moldvában megtámadja őket. Rudolf biztosai minden áron vissza akarták őt tartani e szándéka végrehajtásától, ám a vajda semmi szín alatt sem akarta a támadást Erdélyben megvárni, ahol a székelyeket kivéve, senkire sem támaszkodhatott, míg ellenben Báthorynak ott igen sok híve és nagy pártja volt. Ehhez képest a biztosok tiltakozásával mit sem törődve, április 22.-én egy 50.000 főnyi székely-oláh haddal és a nála levő török követtel megindult Gyulafehérvárról és május elején a még mindig Szucsavánál álló Báthoryt és Mogila Jeremiást döntő ütközetben megverte és előbbit Lengyelországba visszaűzte. Majd a moldvai vajdát Chocymban ostrom alá fogván, egész Moldvát meghódította s annak rendeit a maga hűségére eskette fel, amit augusztus havában a szultán is jóváhagyólag tudomásul vett. Ezzel a hódítással Mihály vajda természetesen III. Zsigmond lengyel királyt is, akinek fennhatósága alatt Moldva állott, kérlelhetetlen ellenségévé tette.[3]
Ezek után Ungnad és Székely Mihály még jobban sürgették a prágai kormányt, küldené el minél előbb Miksa főherceget Erdélybe, mert csak az ő jelenléte mellett válik lehetségessé egyrészt a folyton merészebbé váló Mihály vajdának a megfékezése és elűzése Erdélyből, másrészt Báthory egyre növekedő pártjának lecsendesítése. Ámde a most már teljesen kedélybeteg Rudolf, [4] testvére iránt is a legnagyobb bizalmatlansággal viseltetvén,[5] semikép sem akart hozzájárulni a biztosok javaslatához, hanem ellenkezőleg, hogy Mihály vajdát a törökhöz való átpártolástól visszatartsa, Petz Bertalan udvari tanácsossal azt a felhatalmazást küldte Mihály vajda számára, hogy az továbbra is kormányozza Erdélyt, azonban csakis a király nevében.[6]
Csakhogy a vajda legutóbbi győzelme és a törökkel való megegyezés után máris Erdély önálló és korlátlan urának tekintette magát. Mindazonáltal, hogy célját még biztosabban elérje, elhatározta, hogy úgy a szultán, mint Rudolf iránt továbbra is hűséget fog színlelni s így július közepén Erdélybe visszatérve, látszólag köszönettel vette tudomásul a Petz Bertalan által hozott újabb engedményt, ellenben annál nagyobb szigorral, sőt hova-tovább drákói kegyetlenséggel lépett fel az erdélyiek ellen, főleg miután elfogott levelekből megtudta, hogy veszélyes forrongás és összeesküvés van ellene keletkezőben.
[1] A cs. és kir. főhaditanács levéltárában levő eredeti után német fordításban közli gróf Kemény József az Erd. Tört. Tár III. 123. old.
[2] Erd. Tört. Tár III. 130.
[3] A kir. biztosok tudósításai gróf Kemény József közlése szerint az Erd. Tört. Tár, III. 130. old.
[4] 1598 óta Rudolf lelki baja állandóan és jelentékenyen fokozódott. Időről időre őrülési rohamok gyötörték s dühöngése rettenetes kitörésekben nyilvánult. Fokozta a bajt, hogy utóbbi időben mértéktelen ivásnak adta magát.
[5] Hatvani, Brüss. Okmt. III. 149.
[6] Tört. Tár, III. 178.