| « c) Báthory Zsigmond átadja Erdélyt Rudolf biztosainak, majd ismét visszatér fejedelmi székébe. Örökösödési szerződés Mihály havasalföldi vajdával. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
XIV/1. és XIV/21. számú melléklet
A harcias és nyughatatlan temesvári pasa, a „szemöldökös“ Szulejmán, mihelyt meghallotta, hogy Báthory Zsigmond Erdélyt és a kapcsolt részeket Rudolfnak szándékozik átadni, elhatározta, hogy ezekből a gazdát cserélendő birtokokból minél többet a félhold uralma alá hajtani igyekszik. Ehhez képest mindenekelőtt Csanád ellen fordult, melyet 4 löveggel lövetni kezdett. Ámde Lugossy Ferenc, [1] a vár kapitánya már előbb hallott a pasa szándékáról és Király György Nagyvárad parancsnokától gyors követ útján segélyt kért. Ez a segítség ép jókor érkezett meg, hogy Szulejmán hadát Lugossyval egyszerre támadja meg. E kettős támadás elől a pasa kitért s Csanád ostromával végleg felhagyva s a közbeeső vidéket pusztítva, Temesvárra vonult vissza.
A történtekről értesült Bárczy András, a lugosi és karánsebesi várak parancsnoka, gyanítva, hogy Szulejmán legközelebbi vállalata Lugos ellen fog irányulni, már jó eleve gondoskodott, hogy a telhetetlen pasát méltó módon fogadhassa. E végből néhány temesvári magyar szökevényt céljainak megszerezvén, elhatározta, hogy azok segítségével a törököt tőrbe csalja. Ezek szívesen ráálltak az alkura s Szulejmánnak kémekül és vezetőkül ajánlkoztak arra az esetre, ha Lugost megtámadni szándékában volna. Szulejmán kapott az alkalmon, az ajánlatot elfogadta s július 6.-án[2] 1000 lovassal s ugyanannyi gyalogossal megindult Lugos felé.
A vállalat végrehajtását a Hadtörténelmi Közlemények egyik cikkírója[3] következőleg írja le: Bárczy pontosan értesülvén arról, hogy a török mely úton közeledik s mely oldalon szándékozik támadni, ezt az oldalt erősen megszállotta, azonkívül pedig 200 muskétást egy cserjésben lesbe állított, meghagyván nekik, hogy csak akkor támadjanak, mikor a védőrség kirohanást intéz, s akkor aztán az adott jelre a török hátába törjenek. Végre a Temesen átvezető hídhoz őrséget rejtett, melynek a hidat a törökök átkelése után szét kellett rombolnia. Napkeltekor érkezett Szulejmán Lugos alá s rögtön rohamot intéztetett. Bárczy mindaddig, míg elég világos nem lett, csak tűzharcot folytatott, de ekkor aztán a kaput felnyittatta, a cserjésben állóknak a jelet megadatta és csapataival kirohant. A törökök vitézül harcoltak, de midőn látták, hogy úgy előlről, mint hátulról megtámadtatva kelepcébe jutottak, a kétségbeesés dühével és elszántságával védték magukat. De hiába! Számuk mindinkább apadt s nem maradt egyéb menedék, mint a futás. A Temeshez érve, rémülve látták, hogy a híd eltűnt, de Bárczy lovasai nyomukban lévén, nem volt más választás, mint magukat a Temesbe vetniök; a habozókat az üldöző magyarok a kard élére hányták. Sokan fulladtak a Temesbe s maga Szulejmán is csak nagy bajjal tudott megmenekülni.
A győztesek az ütközet után 481 török fejet tűztek a város falaira, 250 vált hadifogollyá, köztük Ibrahim aga, a török lovasság parancsnoka, ki magát később 8000 aranyért váltotta meg. Azonkívül 3 török zászló esett a győzők kezébe. A magyarok vesztesége csekély volt; a tisztek közül csak egy, Joseffy János, halt meg sebeiben.
Mialatt mindezek történtek, Szaturdzsi Mohammed másodvezír, akinek ez évben az volt a feladata, hogy Báthory Zsigmondon bosszút álljon, s aki a telet Belgrádnál töltötte, innen június közepe táján elindulva, először Pancsovánál, majd Becskereknél türelmetlenül várakozott az őt megsegíteni hivatott tatár khánra és seregére. 45 napi várakozás után végre augusztus 30.-án megjött a tatár sereg Becskerekre, ahol a két sereg egyesült. A krónikák az egyesült török-tatár sereg erejét 50–60.000 főre teszik.[4]
Legelső feladatának a másodvezír a marosmenti várak elfoglalását tekintette és Csanád előtt megjelenve, a Lugossy Ferenc által elhagyott várat hamarosan bevette s az abban talált 150 főnyi védőrséget sátra előtt lefejeztette. Csanád után Nagylak, majd Arad került sorra, melyet az erdélyi fejedelem Oppelnbe való eltávozása előtt Szelestey Jánosnak adott át ajándékképpen. „Teljesen romokba hevert Arad vára – írja dr. Márki[5] –, mikor paracsnokságát átvette Szelestey, ki most minden dicsvágyát ennek az erősségnek helyreállításában kereste. Voltakép nem arra törekedett, hogy ostromnak is ellenállni képes várrá alakítsa át, csak arra, hogy sáncai mögül zavarhassa a törököknek különösen Lippa ellen való működését. Mivel nem állott rendelkezésére elegendő mész és cement, úgy segített magán, hogy az ásatott új sáncokat húsz láb szélességben tégla alakra kivágott gyephantokkal kibéleltette. A hantok közé tölgy- és fűzgallyakat dugdosott, hogy azok ott megfakadván, gyökereikkel össze-vissza fonódjanak s erősen, szinte elválaszthatatlanul együvé tartsák a gyeptéglákat. Az így elkészített hantrétegre újabb hantréteget rakatott s így tovább, mindenütt teleszurkáltatván a közöket vesszőkkel, hogy a sánc fala valóságos gyökérhalmazat legyen. Ez a rugalmas fal ellenállhatott erős ágyúzásnak is. Ellátta falpárkányzattal és fedett folyosókkal, bástyákkal is, úgy hogy távolból falakkal jól megerősített városnak látszott Arad. Azonban több év kellett volna hozzá, hogy a hantréteg megülepedjék s a cserjék ágas-bogas szövevénye megfeleljen a várakozásnak. Erre pedig most éppenséggel nem maradt idő… Mikor Szelestey még csak nagyjából volt készen munkálataival, belátta, hogy a szerdár serege s nehéz ágyúütegei ellen most meg nem védelmezheti hevenyészett várát s mivel fölszerelései hiányosak voltak, az őrség pedig csekély, megsemmisítette eszesen és ügyesen készített erődítéseit, felgyújtotta s majdnem lakhatatlanná tette ismét Aradot, honnan katonáival együtt Váradra ment szolgálni.“ Arad ilyenformán kardcsapás nélkül került a török-tatár had birtokába.
Arad birtokbavétele után a másodvezír eleinte Lippa és Jenő ostromára gondolt, utóbb azonban Arad alól egyenesen Nagyváradnak tartott, ahova útközben Zaránd és Bihar megyéket elpusztítva, szeptember 29.-én érkezett meg elővédével.
Nagyvárad felé való útjában Báthory Zsigmond követei keresték fel a másodvezírt, hogy a két fél között a régi barátságos viszonyt helyreállítsák, de Mohammed kereken visszautasított minden erre vonatkozó ajánlatot, kijelentvén, hogy a hitszegő fejedelem megbízottaival még tárgyalni sem akar.
Nagyvárad akkori képét a XIV/21. számú melléklet mutatja. A várat és várost Redern Menyhért főparancsnoksága alatt Nyáry Pál és Király György védelmezték 3000 német-vallon és 1000 magyar harcossal.
Szeptember 30.-án Redern a csak nehezen védhető várost felgyújtotta s aztán embereivel és mintegy 100 felfegyverzett polgárral a várva húzódott vissza.
Október 1.-én az ellenség megkezdte a sáncmunkálatokat és hozzáfogott az árkok vízmentesítéséhez. Október 3.-án megkezdődött a vár lövetése és nyomban utána egy ellenséges csoport a H-val jelzett fa-bástyát felgyújtotta, de annak védőrsége a tüzet csakhamar eloltotta.[6] Október 5.-én az ellenség megújította előbbeni kísérletét, de a mieink ébersége folytán eredményt ezúttal sem tudott elérni. Október 6., 7. és 8.-án a törökök a G-vel jelzett királyfi-bástya kézrekerítésén fáradoztak s e célból aknák építéséhez is fogtak, amit a mieink ellenaknák készítésével igyekeztek ellensúlyozni. Október 11.-én az ellenség aknamunkálatait a D-vel jelzett Csonkabástyára is kiterjesztette, de ezek az aknák visszafelé sültek el. Épígy nem sikerült az e napon a H-val jelzett földbástya ellen intézett roham sem.
Október 17.-én reggel 9 órakor az ellenség a Csonka-bástyánál épített aknáját felrobbantván, az a falazatot 22 ölnyi terjedelemben az árokba röpítette. Erre aztán délután 4 óráig ismételt rohamok következtek a Csonka- és a Fa-bástya ellen, de azokat a védőrség mind hatálytalanokká tette. E harcoknál Király György tűnt ki bátorságával, aki karján ellenséges puskagolyó által meg is sebesült és abba október 24.-én bele is halt. Épígy hősiesen viselkedett az ellentámadások alkalmával egy lelkes magyar asszony is, akinek nevét azonban a krónika, sajnos, nem jegyezte fel.[7] A törökök és tatárok e napon véres veszteségeket szenvedtek és többek között 8 zászlójuk is odaveszett. Október 18.-án az ellenség megismételte támadását, mely délután 3 óráig tartott, de újból eredmény nélkül végződött.
Október 20.-án az ellenség a Királyfi-bástya ellen fejtett ki nagy erőlködést, de célját itt sem érte el. A következő napon a nagyvezír a már előbb említett mindhárom bástya ellen ismételt rohamokat rendelt el, de sikerre ezek sem vezettek. Ezeknél a harcoknál kivált Nyáry Pál tüntette ki magát.[8] Ugyane napon a Királyfi-bástya lőporkamrája vigyázatlanságból a levegőbe röpült, de szerencsére nagyobb kárt nem okozott.
Az október 22.-én, 24.-én és 26.-án ismételten végrehajtott ellenséges támadások szintén nem vezettek eredményre, ellenben az aknázási munkálatok serényen és elég jó eredménnyel folytak tovább.
November 1.-én a másodvezír az összes aknák felrobbantása után még egy utolsó nagy és hatalmas rohamot intéztetett a már többször említett három bástya ellen, de a védők ezt is szerencsésen visszaverték.
Miután most már a törökök és tatárok mindjobban felmondták az engedelmességet és az időjárás is állandóan esősre fordult, Mohammed másodvezír az ostrom félbehagyását határozta el és tűzérségének visszavonása után november 3.-án megkezdte a visszavonulást Szolnokra, majd onnan Buda felé. A folytonos esőzés, a feneketlen utak által okozott kimerülés, nemkülönben az élelemhiány a janicsárokat lázongásra készítette, amelynek folyamán a másodvezírt alaposan elverték. Ez utóbb hadait Belgrád alá vitte, a tatár khánnak pedig Buda és Szeged környékét jelölte ki téli szállásul.
A törökök veszteségét Ortelius[9] 13.000 emberre teszi, de a szívós kitartás és védelem a keresztények sorait is nagyon megritkította, úgy hogy az ellenség elvonulásakor már mindössze 700 védképes és egészséges ember volt a várban.[10]
[1] Dr. Márki id. m. 362. szerint Csanád vár parancsnoka ekkor Móré László volt s a támadás június 19.-én történt volna.
[2] Dr. Márki id. m. 362. szerint ez az ütközet június 27.-én játszódott le.
[3] Szulejmán pasa kudarca Lugosnál, Hadt. Közl. 1888. évf. 489.
[4] Schels id. m. VIII. 363. old. 48.000 embert említ, de tévesen Omár pasát mondja a sereg fővezérének.
[5] Id. m. 362.
[6] Ortelius id. m. 244.: „Stracks darauf hat der Feind noch denselbigen Tag (3 Oct.) mit Schiffen über den Graben gesetzt und die höltzerne erdene Pastey in Brand gesteckt, welche aber bald wiederumb gelöscht worden.“
[7] Ortelius id. m. 246.: „Unterdessen hat sich ein Ungarisch Weib, so was Deutsch hat reden können, auff die Tschoncka Pastey begeben, unter dem Stürmen vornen an die Spitz unter die Deutschen Knecht getretten, in der einen Hand einen blossen Säbel führend, und damit gantz hertzhaft und unverzagt den Feind angegriffen, und mit der andern Hand mit Steinen auff ihn geworffen, sich so lang und viel, dess sich zu verwundern, gewehrt, bis man sie letzlichen, als sie mit einem Janitschar Rohr durch den Arm geschossen, von der Pastey abführen müssen.“
[8] Ortelius id. m. 246.: „In diesem und andern fürgeloffnen Stürmen hat sich der Niari Paul nicht allein mit Rath, sondern auch mit seiner eygnen Faust gantz ritterlich erzeigt.“
[9] Id. m. 248.
[10] Istvánffy id. m. XXXI. – Bethlen Farkas id. m. IV. 167. – Hatvani, Brüsseli Okmt. III. 96. – Decsy id. m. 292. – Szamosközy id. m. II. 161. – Szilágyi, Erdélyi Országgy. Eml. IV. 132. – Szalárdy, Siralmas Magyar Krónika, 20. – Hammer-Purgstall id. m. II. 627.
| « c) Báthory Zsigmond átadja Erdélyt Rudolf biztosainak, majd ismét visszatér fejedelmi székébe. Örökösödési szerződés Mihály havasalföldi vajdával. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |