A Báthory Zsigmond és Rudolf között Erdélyre vonatkozólag kötött titkos egyezmény[1] valahogyan mégis tudomására jutott Báthory Endre kardinálisnak, Zsigmond unokabátyjának és a mindössze 27 éves nagyravágyó bíboros mindent elkövetett, hogy unokaöccsét rábírja, hogy az ne adja át Erdélyt, mely már 20 év óta áll a Báthory család uralma alatt, a Habsburgoknak, kik azt ismét ugyanolyan nyomorba fogják dönteni, mint félszázaddal előbb, amikor azt Izabella királynétól vették át. Ha a fejedelem tényleg papi pályára kíván lépni, úgy Erdély birtokáért ő, Endre szívesen átengedi neki összes papi méltóságait, birtokait és jövedelmeit, sőt még Erdély jövedelmeinek egy részét is, melyek együttvéve sokkal többre rúgnak, mint amit a császár neki juttatni hajlandó.[2] De a bíboros intései és ajánlata későn érkeztek, mert Rudolfnak a tartomány átvételére kiküldött követei, Istvánffy Miklós nádori helytartó, Szuhay István váci püspök és Petz Bertalan már 1598 április elején megjelentek Gyulafehérváron a tartomány átvétele céljából. Ámde most már Jósika István, a fejedelem kancellárja, aki mint tudjuk, maga is aspirált a vajdai székre, nemcsak hogy ellene volt az átadásnak, hanem Mihály havasalföldi vajdával összejátszva azon igyekezett, hogy Erdélyt a szultán kezére játssza. Ez kitudódván, Jósika hazaárulónak nyilváníttatott és utóbb Rudolf parancsára Szatmártt lefejeztetett. Utóbbinak követei, utasításukhoz képest, mindent elkövettek ugyan, hogy Zsigmondot a lemondásról lebeszéljék, de az hajthatatlan maradt s így április 10.-én esküvel fogadott kölcsönös biztosítások mellett megtörtént az átadás.[3]

Mialatt a királyi követek a Zsigmond által Kővárba száműzött Mária fejedelemné és Miksa főherceg megérkezésére vártak, Mihály havasalföldi vajdától ismételten követek érkeztek, sürgetvén, hogy a Havasalföld viszonyai is hozassanak rendbe a császár irányában s legfőkép, hogy a zsoldosaira tett kiadásai megtéríttessenek. Ennek folytán a követek átmentek Tirgovistre, ahol a vajdával szerződésre léptek, mely utóbbit Rudolf, mint királya és ura iránt hűségre kötelezi s amelyben Havasalföld hűbéri birtoka Mihálynak és örököseinek adófizetés nélkül, de évi tiszteletdíj elvárása mellett biztosíttatik. Magvaszakadásuk esetén az oláh nemzet vajdáját szabadon választja, de csak olyat, akit a magyar király is megerősít tisztében. Mihály és utódai 5000 fegyverest kötelesek a király rendelkezésére állítani, aki az azoknak járó évenkénti zsoldot megtéríti. Ennek bizonyságául a biztosok nyomban 10.000 aranyat olvastak le a vajda kezéhez.[4]

Közben Báthory Zsigmond elutazott Oppelnbe, ahol csakhamar keserű csalódás érte. A neki szánt vár majdnem düledező félben volt, az évdíj kifizetése mindjárt kezdetben megakadt s azonkívül az udvari egyének gyanús és sanda szemmel tekintettek rá. Midőn tehát megtudta, hogy otthon Bocskay István, akit nemcsak a vajdaság elnyerése iránt táplált reményeitől ütöttek el, hanem a nagyváradi főkapitányságtól is megfosztottak, az elégületlenek élére állt, az ex-fejedelem gyorsan nagyot és merészet gondolt, s utóbbival érintkezésbe lépve, augusztus 20.-án váratlanul Kolozsváron terem, még mielőtt Miksa főherceg Erdélybe betette volna a lábát. Most aztán kibékül nejével és Bocskay segítségével a törökök ellen felparancsolt és Szászsebesnél tábort ütött magyar, székely és szász hadakat, nemkülönben Székely Mózes közvetítésével a székelyeket is magához hajlítja, a királyi biztosokat Gyulafehrvárott őrizet alá helyezi s a rendeket augusztus 29.-ére Tordára egybegyűjtvén, azok ott oly feltétel alatt, hogy jogaikat, szabadságaikat fenntartja, a reformált egyház jogait tiszteletben tartja, a jezsuitákat Erdélyből kiűzi, a multakért mindenkinek bocsánatot ad s halála esetére a rendek szabad fejedelemválasztási jogát biztosítja, ismét fejedelmüknek ismerték el.[5]

Egyben Miksa főherceget is visszatérésének okairól tudomásba helyezvén, felkérte őt, ne fáradjon Erdélybe és ne tápláljon ellene ellenséges indulatot, mert bár a kötött szerződés ellenére, melyet a császár megszegett, fejedelemségét visszavette, azért ő az uralkodóház iránti barátságos viszonyait azután is fenntartani hajlandó, ha ellenben őt ellenségnek tekintik, ő is kénytelen volna magát a török pártfogása alá helyezni s így vele és a királlyal szembeszállni.[6]

[1] Lásd a 261. oldalon.

[2] Bécsi cs. és kir. könyvtár. Hist. Prof. n. 222.

[3] Istvánffy id. m. XXXI. – Bethlen Farkas id. m. IX. 81. – Hatvani, Brüsseli Okmt. III. 97. – Gróf Kemény Imre, Erdélyi viszonyok 1598–1599. – Gróf Mikó Imre, Erd. tört. adatok, III. 34. – Új Magyar Múzeum, 1855., I. 497.

[4] Rudolf 1598 április 25.-én kelt levele Albrecht főherceg németalföldi kormányzóhoz, Brüsseli Okmt. III. 92. – Ugyanannak ugyanakkor kelt levele a pápához, Simonyi Ernőnél, Londoni Okmánytár. – Pray, Dissertatio VII. in Annal. Hung. 155.

[5] Istvánffy id. m. XXXI. 726. – Bethlen Farkas id. m. IV. 145. – Sárospataki Krónika, 159.

[6] Schels id. m. VIII. 362.