Az 1593. évi hadjárat befejezése után, amelyben Báthory Zsigmond mint tudjuk, ügyes amerikázással meg tudta óvni csapatjait törökök oldalán való közbelépéstől,[1] az ifjú fejedelem újult erővel látott hozzá a Rudolffal való megegyezés nyélbeütéséhez. Ezt most annál inkább tehette, mert jezsuita gyóntatója, Cariglia Alfonz az 1594-re hajló tél folyamán kedvező hírrel tért vissza Rudolftól és VIII. Kelemen pápától.[2] Bocskay István, a fejedelem anyai nagybátyja, jelenleg váradi főkapitány, helyeselte a tervet, amelynek a fejedelem két unokabátyját, Báthory Istvánt és Boldizsárt az ügyes Cariglia azáltal nyerte meg, hogy nekik az aranygyapjas rendet helyezte kilátásba. Maga a fejedelem az említett telet leginkább arra használta fel, hogy Áron moldvai és Mihály havasalföldi vajdákat, valamint a temesi tartományban lakó rácokat és oláhokat is megnyerje tervének. A megindított tárgyalások mindenütt eredményre vezettek. A törökök zsarnoksága által elkeserített két vajda örömmel jelentette ki csatlakozását a Báthory Zsigmond és Rudolf között létesítendő szövetséghez, a Palatics György által befolyásolt temesi oláhok és rácok pedig írásban is kötelezték magukat, hogy Zsigmondot fejedelmük gyanánt elismerve, parancsnoksága alatt szívesen fegyvert ragadnak a törökök ellen.[3]

Ily kedvező előkészítés után a fejedelem 1594 május 12.-ére Tordára országgyűlést hirdetett, amelyen a rendeket újból felhívta, hogy a keresztény elvekkel és felfogással össze nem egyeztethető török barátsággal szakítva, a Rudolfhoz való csatlakozást határozzák el. De a Kendy Sándor által vezetett ellenzék most is a leghatározottabban ellenezte a tervet. Vezérük újból emlékeztette a rendeket, hogy míly nyomorba jutott az ország, amikor Izabella idejében a németekhez csatlakozott; Rudolftól sem várhatnak kellő támogatást, mert ő Magyarországnak kezei között lévő töredékeit sem képes megvédelmezni, nem hogy még Erdélyt is megoltalmazhatná. Az efölött támadt vita után a rendek oly határozattal oszlottak szét, hogy amíg a keresztény had Budát vissza nem foglalja, addig Erdély ne álljon el nyíltan a töröktől és amennyire lehet, semleges magatartást tanúsítson mind a török, mint Rudolffal szemben.

Ezalatt a temesi rácok igéretükhöz képest fegyvert fogva, elfoglalták a Maros mentén lévő Ohad és Dobra erődöket, majd a temesvári pasát kéz ízben is megvervén, Becskereket is hatalmukba kerítették. Ezt a fejedelemnek bejelentvén, tőle segítséget kértek, mert a temesvári pasa újabb erőkkel készül őket megtámadni, mire a fejedelem Székely Mózest, addig is, míg nagyobb erőt összegyüjthet, egy csapat zsoldossal útnak indította hozzájuk.

Minthogy pedig közben a moldvai és havasalföldi vajdától is kedvező hírek érkeztek, Báthory Zsigmond június elejére Gyulafehérvárra újabb országgyűlést hirdetett. Ezen a rendek ellenzéki tagjai ismét állást foglaltak a Rudolffal kötendő szövetség ellen, mire Zsigmond fejedelem hívei és testőrsége kíséretében a tanácsterembe lépve, hosszabb felvilágosító beszéd után kijelenti, hogy ha a rendek továbbra is ellenzik szándékát, úgy nem szóval, hanem fegyverrel fog annak érvényt szerezni. Ez a nem várt fenyegetés és erőszak a „török barátság híveinek nyelvét lekötötte“, a többiek pedig hozzájárultak a fejedelem indítványához.

Ebbe azonban az ellenzék tagjai sehogy sem tudtak beletörődni. Hozzájuk csatlakozott Báthory Boldizsár is, miután Rudolf tőle az aranygyapjas rendet megtagadta. Ezek Tordán összegyűlve, a gyulafehérvári végzést, mint kierőszakoltat, semmisnek nyilvánították, s új, érvényes határozathozatal céljából a fejedelmet is felkérték a körükben való megjelenésre. Egyben úgy vélekedvén, hogy „jobb ha egy ember, a vajda, mintsem az egész ország vesszen el“, az egybegyűltek többsége már azzal az eszmével foglalkozott, hogy Zsigmond letétetvén, száműzessék, esetleg megölessék, s aztán a török szövetség megújítása és Báthory Boldizsárnak fejedelemmé választása mondassék ki határozat gyanánt. Erről persze titokban Zsigmond is értesült, mire Bocskay István és Geszty Ferenc tanácsára titokban Kővárra távozott. Ezt az összegyűlt rendek megtudván, Zsigmond fejedelmet nyomban letették s egyúttal Kolozsvárra fejedelemválasztó gyűlést hirdettek. Erre azonban Báthory Zsigmond is elment, még pedig nem üres kézzel, hanem Bocskay István váradi, Kornis Gábor huszti, Geszty Ferenc dévai kapitányok és őrségeik, valamint 8000 székely kíséretében és augusztus 27.-én boszszúszomját elrejtve, színlelt nyájassággal fogadta a rendek üdvözletét és amikor eltökélt szándékát nyilvánította, hogy végleg szakít a török barátsággal, egyetlen egy hang sem mert ellene felszólalni. Másnap a rendeket további tanácskozás örve alatt magához rendelvén, közülük Báthory Boldizsárt, Kovacsóczy Farkas kancellárt, Kendy Sándor tanácselnököt, Kendy Ferencet és Gábort, Iffjú Jánost, Bornemissza Jánost, Forró Jánost, Lónyay Albertet, Gerendy Jánost, Szilvásy Boldizsárt, Szegedi Deák Gergelyt és Szalánczy Györgyöt elfogatta, váraikat és egyéb javaikat lefoglalta[4] s azokat Gerendy, Lónyay, Szalánczy és Szilvásy kivételével néhány napon belül minden kihallgatás és ítélet nélkül mint felségsértőket részben lefejeztette, részben megfojtatta. Végül pedig Báthory Boldizsárnak Lengyelországban tartózkodó testvéreit, Istvánt és Endrét, a bíborost, hazaárulóknak nyilváníttatta.[5]

Ezek után már nem volt többé ellenzék az országgyűlésen, sőt az még a fejedelem véres tettét is helyeslőleg tudomásul vette.

Báthory Zsigmond ilyenformán most már teljesen szabad kezet nyervén, megbízottait, Bocskay Istvánt, Csáky Gergelyt, Süveg János szebeni királybírót és Cariglia Alfonzót nyomban Prágába küldte s azonkívül a temesvári pasától közben vereséget szenvedett s előle Erdélybe menekült szerbek támogatására Geszty Ferencet küldte ki újabb tetemes haddal, aki azonban a temesi tartományba betörve, egyebet nem igen tudott produkálni, mint hogy egy arra visszatérő tatár csapatot széjjelszórt. Sokkal fontosabb volt ennél az, amit a fejedelem a szomszédos tartományokban ért el. Megbízottai, Jósika István és Sennyey Pongrác ugyanis 1594 november 5.-én Bukarestben Mihály és Áron vajdákkal egyezséget kötöttek, mely szerint ezek a Rudolftól is nyerendő támogatás reményében a szultántól való elpártolásra, illetve az ellene való fellépésre kötelezték magukat.

Ezalatt Báthory Zsigmond megbízottai Prágában is sikerrel végezték el a rájuk bízott feladatot s ehhez képest itt 1595 január 28.-án a következő szövetségi szerződés jött létre: Rudolf és Zsigmond közösen viselnek háborút és közösen kötnek békét a törökkel, melybe a moldvai és havasalföldi vajdák is betudatnak. Erdélyt Zsigmond és örökösei a magyar korona felsőbbsége alatt esküvel fogadott hűségben a magyar király iránt, de hűbéri kötelezettség nélkül bírják oly kiterjedésben, aminőben azt János Zsigmond s Báthory István és Kristóf bírták. Ha Zsigmond fiúörökös nélkül hal meg, tartománya visszaszáll a magyar koronára, s mint a magyar birodalom kiegészítő része erdélyi születésű vajda által kormányoztatik. Rudolf a vajdát „Erdély fenséges fejedelmének“ címezi és néhai Károly főherceg leányai egyikével házasítja össze. Ha Zsigmond Erdélyből a neki nyújtandó segély dacára elűzetnék, a császár az ő és övéinek sorsáról gondoskodni köteles.

Ezt a szerződést a Pozsonyban együtt levő magyarországi rendek is megerősítették és a törvénykönyvbe beiktatták.[6]

Zsigmond megbízottja, Bocskay, ezután Grácba ment, ahol a Károly főherceg özvegye által kijelölt Mária Krisztina és közte, mint Zsigmond képviselője közt március 5.-én megtörtént az esküvő s június 15.-én az anya Szatmárra vitte az arát, ahova a fejedelem is megérkezett, hogy az általa addig még nem látott nejét szemügyre vehesse. A valóságos menyegző aztán augusztus 6.-án történt meg Gyulafehérvárott.[7] Csakhogy a fejedelem már három nappal előbb rájött, hogy – nem férfi és nincs asszonyra szüksége. De a fiatal asszonyka beletörődött szánalmas s egyszersmind nevetséges helyzetébe s nem mint feleség, hanem mint nővér akart férje mellett maradni, de ez nem tűrte a szegény asszony közelségét; valami démoni erő hajtotta el mellőle s vitte, mint alább látni fogjuk, új szövetségeseivel együtt felette veszélyes, de egyúttal dús babérokat is termő események forgatagába.[8]

[1] Lásd a 89. oldalon.

[2] Lásd a 89. oldalon.

[3] Bethlen Farkas id. m. VII. 458.

[4] Ez Báthoryt rengeteg kincs birotkába juttatta. Csupán az ezüstnemű, melyet 25 szekér szállított be Kolozsvárra, 220 mázsát nyomott.

[5] Istvánffy id. m. XXIX. 650. – Sárospataki Krónika, Tört. Tár, IV. 54. – Barovius, Kovachichnál, Script. min. II. 351. – Báthory Endre card. lev. Erzsébet angol királynéhoz, Magy. Tört. Emlékek Okmt. V. 192. – Conjutatio adversus Sigismundum Bathoreum, Brüss. Okmt. III. 64. – Bethlen F. id. m. VII. 470.

[6] Corpus Juris Hung. I. 579.

[7] Bethlen F. id. m. III. 593. – Gróf Kemény J., Uj M. Múzeum, 1854, II. 315. – Hurter, Ferdinand II. und seine Aeltern, III. 324.

[8] Szilágyi–Acsády id. m. V. 538.