| « a) Események a sziszeki csatáig. | KEZDŐLAP | c) Az erdélyi állapotok elfajulása. » |
XIV/1. számú, XIV/4a). számú, XIV/4b) számú mellékletek.
Mialatt a fentemlített események a horvát–szlavon–magyar–török határ mentén történtek, Dervis Hasszán boszniai pasa, mindenesetre az újonnan kinevezett és 80 éves kora dacára felette harcias Szinán nagyvezír tudtával, sőt valószínűleg annak rendeletére, Boszniából és a budai, esztergomi, füleki, pécsi, szigeti, pozsegai és egyéb szandzsákokból összesen 25–30.000 főnyi sereget gyüjtött nagy titokban banjalukai táborában s egyúttal a Száván nagymennyiségű hajókat és tutajokat helyezett készenlétbe nehéz ágyúk, ostromszerek és élelmi készletek szállítása céljából.
Hasszán pasa, miután serege felkészült, megkezdte előnyomulását Kostajnicán át és május 25.-én a zágrábi káptalanhoz tartozó Trencsina előtt megjelenve, azt megostromolta és heves küzdelem után el is foglalta és kirabolta. Az ott talált öreg emberek egy részét lemészároltatta, más részét szabadon bocsátotta, a mintegy 800 főnyi fiatalságot pedig rabságba hurcolta.[1]
Innen útját folytatva, június 12.-én Sziszek alá ért, ott a Kulpa jobb partján táborba szállt s miután a vár helyőrsége a megadás iránti felszólítást visszautasította, másnap korán reggel megkezdte a vár lövetését.
Hasszán pasa serege Eggenberg Rupprechtnek 1593 június 24.-én Ernő főherceghez intézett jelentése szerint[2] a következő részekből állott:
Hasszán boszniai pasa, 4000 gyalogos és lovas,
Ferhád bég, 1000 ember,
Opardi klisszai bég, 3000 ember,
Meszni bég, 2500 ember,
Zeffár szvorniki bég, a boszniai pasa testvére, 700 ember,
Mehemed hercegovinai bég, 3000 ember,
Kurd bég, Ferhád pasa fia, 1500 ember,
Rusztán petrinjai bég, 500 ember,
Ibrahim likkai bég, 2000 ember,
A gradiskai kapitány, 1000 ember, továbbá 2000 szpahi, számos akindsi és 9 nagyobb löveg.
Ez összesen kitesz 22–23.000 embert.[3]
A Kulpa és Száva összefolyásánál lévő Sziszek kivált Bihács és Hrastovica elvesztése után nyert nagy jelentőséget s így annak erődítményeit megújították és még egy új tornyot is építettek.
A vár látrajzát és a birtokáért kifejlődött csata látképét a XIV/4b. számú melléklet mutatja. Bár e térképen az égtájak felerésze – tükörképről lévén szó – el van hibázva és a harc feltüntetése is elég primitív, azért mégis, már érdekességnél fogva is érdemesnek tartottuk a csataképet a közlésre.
A sziszeki helyőrség mindössze 100 német zsoldosból és néhány száz újoncból és polgárból állott, de a védelmet úgy mint tavaly most is Jurák Balázs és Fintics Mátyás kanonokok vezették, erélyesen, ügyesen, kitartóan.
A vár lövetése teljes 10 napon át tartott, ami főleg a vár lakóira igen nagy hatást gyakorolt. Az ostromlottak már a lövetés első napjaiban futár útján a zágrábi püspöktől és Eggenbergtől sürgősen segítséget kértek s utóbbi viszont a Károlyvárosban lévő Auersperget s azonkívül a közelben lévő többi csapatparancsnokokat is felszólította hozzá, Zágrábba való csatlakozásra.[4]
Június 19.-én Auersperg 200 krajnai és 100 karinthiai lovassal Zágrábtól délre összeköttetésbe lépett az ottani többi csapatokkal s ekkor híre érkezett, hogy Brezovica-nál 300 török lovas bukkant fel. Eggenberg azok felkutatására egy Auerspergtől vett 100 krajnai huszárból, a bán által kirendelt 200 huszárból és a maga csapatjából kijelölt 70–80 Montecuccoli-lovasból alakított különítményt rendelt ki, míg a sereg többi része teljes csatarendben várta az elrendelt portyázás eredményét.
Mintegy 3 óra mulva megjött a jelentés, hogy a különítmény rátalált a portyázó török csapatra, azt megtámadta, jól elverte, 40 törököt és ugyanannyi lovat foglyul, illetve zsákmányul ejtett, a többieket pedig szétkergette.
A következő napon, június 20.-án, a sereg, amelyhez időközben a már említett vezéreken kívül Draskovics János, Turóczy Benedek, Tahy István és Erdődy Péter magyar huszárjaival, valamint Rődern Melchior (Menyhért) 500 sziléziai lovasával is csatlakozott,[5] miáltal annak ereje mintegy 8000 főre szaporodott fel, Novigrad felé útját folytatva, Selin-nél megállapodott, hogy Zrinyi Györgyöt bevárja, aki szintén megigérte csatlakozását, de nem tudni mi okból, nem érkezett be. Június 21.-én a sereg, még mindig Zrinyit várva, csak néhány kilométerrel jutott előre. E napon haditanácsot tartottak, amelyen két egymással ellentétes vélemény alakult ki. A parancsnokok egy része, köztük Auersperg, az azonnali támadás szükségét hangoztatta, aminek Eggenberg néhányadmagával ellene volt. Ebből az említett két magasrangú tiszt között utóbb igen feszült viszony alakult ki.[6]
Ekkor a várbeliektől, akiknek helyzete, kivált miután a derék Fintics kanonok ágyúgolyó által találva, életét vesztette, felette aggályossá vált, újabb felszólítás érkezett sürgős beavatkozásra, „mert az ellenség által folyton lövetve a helyőrségnek már éppen semmi reménye sincs, hogy a várat csak még egy napig is tarthassa.“[7]
Erre a sereg megindult Novigrad irányában, majd ezt egy mérföldnyire elhagyva, felvette a harctagozást, még pedig elől a huszárok és a horvát gyalogság elővéd, utána Auersperg 300 lövésszel és 200 krajnai és karinthiai lovassal derékhad s végül Rődern 500 lovasa, továbbá a Montecuccoli- és Reitenau-zsoldosok utóvéd gyanánt nyerték beosztásukat.
E tagozás felvétele után a sereg tovább folytatta előnyomulását. „De teljesen homályban voltak afelett – mondja Auersperg idézett jelentésében, – hogy tulajdonképpen az ellenség hogyan áll; birtokában van-e a Kulpán át vezető hídnak, vagy sem? A Sziszekről jött hírnök ugyan azt említette, hogy a törökök mintegy 2000 lovassal már a Kulpa balpartján állanak. – További félórai menetelés után… három jó nagy ellenséges csoportot láttunk ugyanazon az úton ellenünk nyomulni. Az ellenséges gyalogság – mind lövészek – balszárnyukkal az Odrára támaszkodtak, középen Meszni bég állott csapataival, míg Hasszán pasa a jobb oldalon állott támadásra készen. Ámbár ezt senki sem sejtette, más mód nem volt, mint vagy az ellenséggel bátran szembeszállni, vagy meghátrálni; elhatároztuk tehát, hogy támadást intézünk.“ Ehhez a sereg a XIV/4-a) számú mellékleten látható csoportosítást vette fel, amihez Gömöry [8] a következő megjegyzést fűzi: „A császáriak a szokásos zárt csoportokban (t. i. az egy hosszú harcvonalban) való fölállítástól, melynek központját a nehéz lovasság, szárnyait a lövészek és a könnyű lovasság képezték, eltértek, jobban kiterjeszkedtek (t. i. nem szélességben, hanem mélységben) és ezáltal maguknak nagyobb mozgás-tért és cselekvési szabadságot biztosítottak, mint a két folyó közé beékelt törökök, kik ennek folytán fejlődésükben is akadályozva voltak.“
Hasszán pasa ugyanis, amint a fölmentő sereg közeledéséről hírt vett, seregének zömével, mintegy 15–18.000 emberrel „a Kulpán át újonnan épített hídon a Száva és Odra közti térségre vonult s ott ívszerű állást vett föl, háttal a Kulpának, bal szárnyával az Odrára, a jobbal pedig a Kulpára támaszkodva.“[9]
Az ezután következő harc elég gyorsan pergett le. Teljesen világos képet a csata lefolyásáról nehéz megalkotni, mivel Auersperg és Eggenberg jelentései némileg ellentmondanak egymásnak. Ezért a következőkben mindkettőjük jelentéseinek idevonatkozó részeit egymás mellé állítjuk és Gömöry összefoglaló harcleírásának megfelelő részét is ideiktatjuk. E három tényező és az általam összeállított XIV/4a. számú csatavázlat nyomán aztán mégis legalább főbb vonásaiban helyes fogalmat nyerünk fegyvereink eme érdekes és sokszoros túlerővel szemben kivívott fényes győzelméről.
A támadásról szólva, Auersperg ezeket írja: „Az egész oly hirtelenül és váratlanul ment végbe, hogy a huszárok, akiknek meg volt parancsolva, hogy mellettünk támadjanak, bennünket (bár mi őket nyomon követtük) be nem vártak, hanem amint az mindig szokásuk volt, hogy az elsőség az övéké legyen, határozott parancs ellenére, egyedül támadtak a törökre; ámde alighogy az ellenséget csak meg is nézhették, visszaverettek és gyalogságunkból is meglehetős sokan az Odrába szoríttattak. Én azonban, ki 200 karinthiai és 100 krajnai lovassal a huszárokhoz legközelebb állottam volt, … Jézus nevében az ellenséget azonnal megtámadni határoztam… Ámbár a mi 600 lovasunk rendben együtt volt és mint azt jelentették, mélységben 15 méter állt egy sorban (t. i. egymás mögött), Meszni bég csapataival mégis bennünket körülfogni merészelt és a pasával egyidejűleg, ő hátulról, az utóbbi pedig előlről támadtak reánk. Mivel pedig a Rődern-lovasság és gyalogság meglehetős messze hátul állott, mi pedig azok előtt jöttünk s így könnyen nem kaphattunk volna segítséget, Meszni bég ezt könnyen meg is kísérelhette annál is inkább, mivel a mi hadrendünk ketté vágatott. A krajnai lovasok tehát Meszni bég ellen küldettek, akik valóban vitézül viselkedtek, mert vissza nem űzettek. Miután tehát a huszárok visszaverettek és elmenekültek, én az én lovagjaimmal és 100 karinthiai lovassal a pasa, a krajnaiak pedig Meszni bég ellen intéztünk támadást és a Mindenható segítségével, a szorongatott ország vígaszára és a szegény kereszténység örömére, 600 lovasunkkal, kikről az egész világnak el kell ismernie, hogy minden lehetőt megtettek, az ellenséget visszavertük és annyira a három folyóhoz, a Szávához, a Kulpához és az Odrához nyomtuk, hogy akiket agyon nem lőttek, vagy le nem vágtak, azok csapatostul a vízbe szoríttattak és ott megfúltak. Természetesen azok közül, akik katonáink kezei közé kerültek, életben egy sem maradt.“
Eggenberg pedig ezeket írja a csatáról:[10] „A mindenható Isten kegyesen megengedte, hogy Hasszán boszniai pasát, akivel f. hó 22.-én d. e. 10 és 11 óra között Ottanek mellett a Száva és Kulpa között találkoztunk, seregével együtt teljesen megverjük. A bán huszárjai és gyalogosai kezdték meg a támadást, de az Odra mentén felállított janicsárok hamarosan visszaverték őket. A lövészek segélynyujtásra felszólíttatván, odasiettek, majd a krajnaiak, karinthiaiak, károlyvárosiak, valamint Rődern ezredes csapata, nemkülönben a zöld és fehér kabátos német hadinép is támadásba ment át, mire az ellenség menekülni kényszerült. Midőn a pasa észrevette, hogy csapatjainak helyzete válságossá kezd válni, az Odra beömlésénél a Kulpán át vert híd mellett felállított janicsárjaihoz sietett abban a reményben, hogy velük a többi csapatokat megállítani és visszafordítani sikerülend. Ezalatt azonban a mieink oly elementáris erővel törtek előre, hogy az ellenség helyt állni nem tudott s így mindenki a Kulpán át vert híd felé igyekezett. De a károlyvárosi lövészek, kik az ütközet alatt igen vitézül viselkedtek, az ellenséget megelőzték és a hidat megszállták. Most aztán csapataink iszonyúan kezdték a menekülő ellenséget kaszabolni, mely a hídon át nem juthatván, a Kulpába vetette magát, ahol az emberek és lovak legnagyobb része odaveszett.“
A bekövetkezett döntés után történt eseményekről Auersperg a vele összekülönbözött Eggenberg működését és érdemeit lekicsinyelve, a fenti idézet folytatásaként a következőket írja: „A dolgoknak általunk hála Istennek szerencsésen történt elvégzése után és miután az ellenséget nagy örömünkre a vízben láttuk, az utolsó csoport is, melynél Eggenberg tartózkodott, vele együtt nemsokára hozzánk jött; de itt már semmi teendője sem akadt. – Hogy kik és mennyien estek el török legfőbbeken kívül, az nem bizonyos; de sok bég, zaymen, vajda, aga és szpahi vesztette el életét. – A török sereg 50.000 (?!) embert számlált. A pasa 20.000 válogatott emberrel ment át a hídon… Hír szerint Hasszán pasa a főbb emberek közül Kurd és Ferhád béget a Kulpán túl a lövegeknél hagyta. A 20.000 ember közül alig maradt meg 3500 ember.“
Eggenberg pedig folytatólag következőleg fejezi be jelentését: „Nyolc kerekes löveg, köztük a „Katzianerin“ nevezetű, továbbá három 40, 44 és 45 fontos, valamint 30 lőszerrel, élelmicikkekkel és egyéb szerekkel megrakott hajó esett zsákmányul. A többi tárgyakat, azok kivételével, amelyet a derék, becsületes emberek az első támadás alkalmával erőszakkal vettek el, az uszkókok és a gyalogság azután szedték össze és a sötétségben 100 szép és hitvány lovat is elvittek magukkal.“
Auersperg és Eggenberg jelentése, nemkülönben egyéb bécsi hadilevéltári és más anyag alapján Gömöry a következő képet festi a sziszeki csatáról:[11] „Magának a harcnak mozzanatai gyorsan folytak le. Az első harcvonal nagyon korán kezdett támadni és a válogatott és a számban sokkal erősebb spahik hada által visszaveretett. Auersperg azonban a menekülő horvátokat és huszárokat megállásra bírta és vérteseivel az ellenség derékhadára fényes rohamot intézett. A törökök a merész támadókat eleinte túlszárnyalni igyekeztek, de eközben rendetlenségbe jöttek és saját jobb szárnyukra és a Kulpa-hídra verettek vissza. – Ezt a percet Eggenberg alkalmasnak látta arra, hogy teljes erővel a törökökre rontson; jobb szárnyukat csakhamar körülvette és ezáltal a Kulpa-hídon való visszavonulásukat elvágta. Hasszán pasa hiába igyekezett futó csapatait megállítani; a keresztények nagy elkeseredéssel vágták az ellenséget és a zavar tetőpontját érte el, midőn a törökök a folyóhoz szoríttattak. Nem maradt számukra egyéb hátra, mint a megdagadt Kulpa és Odra vízébe ugratni, bár ez is biztos halál volt, miután a meredek partokon felkúszni, majdnem lehetetlen volt; a lovasok hanyatt vágódtak és bizony legnagyobb részük a vízbe fulladt. Csak kevés embernek sikerült a hídon, vagy a Kulpán átúszva menekülni és Kurd bég és Ferhád pasának a Kulpa jobb partján lévő táborába eljutni, kik a rossz hír hallatára lőporkészleteiket a légbe röpítették és lövegeik, sátraik és egyéb tábori kellékeik hátrahagyásával futásban kerestek menekülést. A császáriak a heves küzdelem után a hídon átkeltek és a törökök táborát elfoglalták. Délután 2 órakor Eggenberg, Auersperg és Erdődy ágyúdörgés és harangzúgás közt vonultak be a felszabadított Sziszek várába… A törökök veszteségeit illetőleg az adatok különbözők; Lampe,[12] Hammer[13] és Khevenhiller szerint a törökök 18.000, Zeiler szerint 12.000 embert vesztettek; Istvánffy is 12.000-nél többet említ. Zwiedinek 8000-re mondja az elesettek számát, míg a többiek a vízbe fúltak. Más forrás a vízbefúltak számát 3000-re teszi. Hogy tulajdonképpen melyik szám az igazi, azt bajos lenne meghatározni. Hasszán pasa is a vízbe fúlt, fegyverhordozója pedig fogságba jutott; a bégek közül is 6-an részint elestek, részint a vízbe fúltak.[14] A császáriak vesztesége egybehangzóan 500 főre tétetik. A 100 német zsoldos közül, kik Sziszeket védelmezték, csak 50-en maradtak életben.[15] Az elfoglalt lövegek száma sem biztos, némelyek 5 nagyobb és két kisebbről beszélnek; Zwiedineck számukat 7–11-re teszi. Mind megemlítik a híres Katzianer[16] elfoglalását, melyet a keresztények Eszék alatt 1533-ban[17] vesztettek volt el. Továbbá számos lófark, szpahik zászlói, valamint a nagy vérzászló, a török főhadiszállás jelvénye, estek zsákmányul. Ezenkívül még 2000 ló, sok sátor, 30 hajó és pompás öltözékek kerültek a keresztények kezei közé. A győzelem hírével gyorsfutárok küldettek Rómába és Prágába, Rudolf császár székhelyére; a három fővezér mindegyike aranyláncot kapott jutalmul. A győzelem fölött az öröm általános volt. A vitéz hadvezéreket képekben és írásban dicsőítették.“
A sziszeki fényes győzelem után Erdődy Tamás bán azt ajánlotta vezértársainak, vonuljanak nyomban Petrinja elfoglalására, de ezt Eggenberg azzal az indokolással ellenezte, hogy miután hivatalosan a törökkel a béke még érvényben van, várakat ostromolni nem lehet. Ez természetesen annál kevésbé volt helytálló, mert hiszen tudjuk, hogy a törökök a fennálló béke dacára foglalták el és építették ki Petrinját kiválóan fontos erősséggé. Sőt Eggenberg még más műveletre sem volt hajlandó és csapatait egyszerűen elbocsátotta; ilyen körülmények között Erdődy egyebet nem tehetett, mnt hogy Sziszeket újból karba hozatta.[18]
[1] Gömöry id. m. 821.
[2] Bécsi cs. és kir. titkos levéltár, Hungarica.
[3] Ellenben Lampe históriája a sereg létszámát 30.000 emberre, – 10.000 lovasra és 20.000 gyalogosra – teszi és azt mondja, hogy 20.000 emberrel mentek neki a keresztényeknek.
[4] Radius, Die Schlacht bei Sissek, 3.
[5] Zwiedineck. Rőderer elbeszélése után indulva, a keresztény sereg tagozását és számerejét következőleg adja elő:
a) Krajnaiak: Auersperg András a károlyvárosi lovagokkal, 300 lovassal, Rauber Ádám 200 lövésszel és 400 huszárral; Paradeiser György és Zsigmond 1 zászlóaljjal, 200–300 zsoldossal;
b) Karinthiaiak: Altenburgi Obritschan Kristóf 100 lovassal: ez ugyancsak Auersperg parancsnoksága alatt állott;
c) Stiriaiak: Graswein István Kapronca és Ibanics helyőrségével, 400 emberrel, gyalogosok és huszárok vegyesen;
d) Horvátok: Erdődy Tamás bán 150 lovassal;
e) Császáriak és segélycsapatok: Rődern Melchior (Menyhért) 500 sziléziai és 100 Montecuccoli-lovassal;
f) Eggenberg Rupprecht 4 zászlóalj Reitenau-lovassággal, mintegy 1200–1600 ember;
g) Néhány kisebb csapatosztály.
Mások ezenkivül megemlítik még: Erdődy Pétert, huszárokkal és martalócokkal, Tahy Istvánt huszárokkal, Altenhofi Pietsching Mártont és Weidner Ferdinándot, német zsoldosokkal, továbbá Prank Jakabot, stiriai német zsoldosokkal.
[6] Zwiedineck id. m. 29.
[7] Auersperg Herbart, Eigentliche Perticularitaet, wie und was Wegs die jüngste des Pascha in Bosnien Niederlag unter Sissek den 22.-ten Juni 1593 vorgegangen. Bécsi cs. és kir. udvari levéltár. Kéziratok, No. 8966 folio 452–457.
[8] Id. m. 631.
[9] Gömöry id. m. 631.
[10] Jelentésének eredeti szövegét Hugyecz A. közölte a Hadt. Közl. 1894. évf. 264–266. oldalán.
[11] Id. m. 631–634.
[12] Lampe, Hist Eules. Reform in Hungaria et Transilvania.
[13] Id. m. II. 582.
[14] Más adatok szerint a harcban és hullámokban életüket vesztett törökök között volt maga Hasszán pasa is 14 béggel és Musztafa és Mohammed, a szultán hugainak fiaival. A rengeteg veszteségről a török évkönyvek ezt az évet a romlás esztendejének keresztelték el. Hammer-Purgstall id. m. II. 583: „Ob nahmanhaften Verlustes von Geschütz und Heer, von mehreren Begen und zwei Enkeln von Sultaninnen, heisst das Jahr in der osmanischen Geschichte das Jahr des Verderbens.“
[15] Auersperg jelentése 458.
[16] Ennek a nagy ágyúnak nem Katzianer, hanem Katzianerin volt a neve. Ez volt az az ágyú, amelyen 1566-ban a haldokló Zrinyi Miklós fejét vették. Egy más ágyút Erdődy Simon zágrábi püspök, egy harmadikat Miksa király címere díszítette.
[17] Tévedés; ez nem 1533-ban, hanem 1537-ben történt. Lásd a XIII. rész 127. oldalán.
[18] Barovius, Comment. de reb. ungar, Kovachichnál, Script. rerum hungaricum minores, II. 245. – Istvánffy id. m. XXVII. 602. – Megiser id. m. 1666. – Valvasor id. m. IV. 521.
| « a) Események a sziszeki csatáig. | KEZDŐLAP | c) Az erdélyi állapotok elfajulása. » |