A szikszói eset érdekes, de egyben szomorú képét is nyujtja az akkori időben a két fejedelem és a két ország között fennálló viszonyoknak. A zsarolás és nyúzás a törökök részéről már oly hallatlanul magas méreteket öltött, hogy immár nemcsak a magyar katonaság, hanem a lakosság is nyílt ellenszegülés terére lépett a vérszopó vámpírokkal szemben. Rákóczyék fegyverténye annál szebb, annál magasztosabb, mert itt ezúttal a magyar csapatok megint, nem sokat törődve a maguk és az ellenség között fennálló létszámbeli különbséggel, elszántan mentek neki a több mint négyszeres túlerőnek, hogy a szegény bajba jutott szikszói lakosságot kimentsék rettenetes helyzetéből.

A két oszlopban való támadás egyrészt jó, de másrészt hátrányos is volt. Jónak azért volt mondható, mert egyszerre két oldalról is fenyegette az újonnan felbukkant ellenséggel szemben csak sietve és hevenyében harchoz fejlődött török tömeget, másrészt azonban ez a támadási mód a vezetést és az együttműködést lényegesen megnehezítette, miért is könnyen megeshetett, hogy a sokkalta erősebb török egyik oszlopot a másik után megverje, amint az a valóságban meg is történt, de ekkor egy szerencsés gondolat, egy ügyes fogás pillanatok alatt szerencsés fordulatot adott az egész dolognak s Rákóczy kürtöse ezáltal a nap igazi hősévé avatta fel magát. Ilyen és ehhez hasonló trükkökkel kellett a magyaroknak rendszerint dolgozniok, hogy a rájuk nézve százszorta nehezebb helyzetben is a hadiszerencsét a maguk zászlóihoz csalogassák és ott végképpen fogva tartsák.

A Rudolf és közegei által a béke fenntartása és meghosszabbítása érdekében alkalmazott eszközök felette érdekesek. Mindenesetre nagy ügyességre vall, hogy Pezzen még a száz lakattal őrzött szultána és a háremhölgyek közelébe is férkőzhetett. Alighanem drágagyöngyök és egyéb csecsebecsék lehettek ama tárgyak, amelyek útját egyengették és kezébe adták a szinte hihetetlennek látszó rejtélynek, a hárem észrevétlen megközelítésének a kulcsát.