A kacorlak–szent-balázsi nagy kudarc után a törökök 1587-ben és 1588-ban aránylag nyugodtan viselkedtek; nagyobbszabású kalandozások és portyázások ebben az időben egyáltalában nem fordultak elő. 1589-ben Szinán pasa esztergomi helytartónak könyörtelen adókivetési és adóbehajtási rendszere váltotta ki egy újabb fegyveres összeütközés kipattanását. Az említett pasa telhetetlen pénzszomja elviselhetetlen terheket rótt a már különben is agyonsanyargatott lakosságra s ha a városok és falvak lakosai ezeket a rendkívül súlyos adókat meg nem fizethették, úgy azokat rabságra vitette s közönséges rabszolgák gyanánt adatta el. S miután ezt nemcsak Szinán pasa, hanem többi kollegái is cselekedték, a hódoltsági területen levő helységek csakhamar igen nagy nyomorba jutottak s emellett el is néptelenedtek.

1589 nyarán a budai helytartó Szikszó városára 1000 arany forintnyi adót vetett ki, amit azonban a város, bízva a kassai és tokaji őrségek által igért védelemben, megfizetni vonakodott. Erre a helytartó az említett év szeptember végén Szinán pasa[1] vezérlete alatt 11.000 főből és 4 ágyúból álló hadat küldött a szikszóiak megfenyítésére. Rákóczy Zsigmond egri kapitány még idejekorán értesült a törökök tervéről s így mire azok október 8.-án Szikszó alá értek, már ő is közeljárt a városhoz. Rákóczy felkérésére ugyanis a kassai, szendrői, ónodi, diósgyőri és kisvárdai várnagyok is elküldték hozzá nélkülözhető csapataikat s így Rákóczy az ekként összegyűlt és Serényi Mihály kassai, Szécsy Tamás szendrői várnagyok, Homonnay István zempléni főispán, valamint a Rothel János, Rüssel Kolozs és Reibitzer Albert német parancsnokok vezette mintegy 2600 főnyi haddal Szikszó felmentésére sietett. A törökök közeledésének hírére a lakosság szétfutott s csak a lőfegyverrel ellátott fiatalok vonultak a templomba, hogy ott magukat a kilátásba helyezett segítség megérkeztéig védelmezzék. Már esteledett, amikor a magyarok az említett napon két oszlopban Szikszóhoz közeledtek, minek hírére a templomot ostromló törökök annak ostromával felhagyva, a várost felgyujtották s az alatta fekvő Sajó és Bársonyos által szegélyezett térségen gyorsan harchoz fejlődtek. A két magyar oszlop beérkezte után nyomban az ellenségre vetette magát, de az első összecsapásnál a túlszámban lévő törökök csakhamar felülkerekedtek, sőt Homonnay is fogságba került. Alighanem az általa vezetett oszlop volt az, mely az égő város lángjai által megvilágított mezőn felállított török tömegtől s annak ágyúitól meghökkenve, hátrálni kezdett. Ennek láttára a Rákóczy által vezetett másik csoport is megingott, de szerencsére ennek trombitása egymaga a közeli szőlők közt levő dombra lovagolván, ott teljes erővel fújni kezdte az indulót. Az e szárnyon harcoló törökök ezáltal tévútra vezetve, itt új csapatok beérkezését és harcbabocsátkozását gyanítván, hátrálni kezdtek. Mihelyt ezt Rákóczy észrevette, nyomban nemcsak megállította hátráló csapatait, hanem új támadásba átmenve, a törököknek még helytálló részét is visszanyomta, majd futásra kényszerítette s így a török most teljes vereséget szenvedett s az újonnan kezdett harc folyamán még az előbb foglyul esett Homonnay is kiszabadult.[2] Majdnem 2500, mások szerint 1400–1500 török holtteste fedte a csatateret, 300 pedig a Sajóba veszett. A foglyok száma 400, a zsákmányolt lovaké 500 volt. A szécsényi béget futás közben a parasztok verték agyon, a fehérvári bég ellenben súlyosan megsebesülve megmenekült. A törökök összes ágyúi és poggyásza, 600 szekér tele élelmiszerrel, igen sok zászló és mindenféle zsákmány jutott a győztesek kezébe. A magyarok vesztesége valami 600 főre rúgott.[3]

Öt héttel a szikszói eset után Gregoróczy Vince győri és Huszár Péter pápai várnagyok a védőrségeikből vett 2000 főnyi haddal a Vértes hegységben portyáztak s miután török csapatra sehol sem bukkantak, a gyönge Gesztes várra vetették rá magukat, amelyet éjjeli rajtaütéssel elfoglaltak.[4]

Rudolfot a történtekről vett jelentés nagyon feldühösítette és a győztes vezéreket nem hogy megdícsérte volna, hanem mint békebontókat meg akarta őket büntetni, mely szándékáról csak nagy nehezen lehetett lebeszélni. „Ellenben a magyarság körében, – sőt külföldön is – örömmel és lelkesedéssel üdvözölték a fényes haditettet… Költők dalban, énekben dicsőítették, a szomszéd vármegyék kitüntetésekkel halmozták el a hősöket.“ Abaúj legközelebbi közgyűlésén kimondotta, hogy a magyar és német katonák, kik a roppant török hadat szétverték, az egész kereszténységért, „leginkább pedig érettünk, kik oly kevesen vagyunk,“ harcoltak s hálája jeléül szintén ajándékot ajánlott, melyhez nemes és jobbágy egyaránt járulni tartozott.[5]

Ellenben Konstantinápolyban megdöbbentek a vereség hírére s Szinán pasát menten elcsapták,[6] hivatalos beállítás szerint azért, mert megszegte a békét, tényleg azonban azért, mert meg hagyta magát verni. Ez nem is lehetett máskép, mert hiszen tudjuk, hogy az efféle portyázásokat Konstantinápolyban mindenki összeegyeztethetőnek tartotta a fennálló békével.

Ettől eltekintve, a legutóbbi események bő alkalmul szolgáltak a kölcsönös vádaskodásra, miáltal a két fejedelem közötti viszony annyira feszültté vált, hogy Rudolf be sem küldte az 1589. és 1590. évre szóló adót, mire a nagyvezír azt üzente neki, tegyen eleget kötelességének, mert különben maga megy el a hátralékos összegért. Ez a fenyegetés úgylátszik megtette hatását, mert Rudolf meggondolta a dolgot s Pezzen Bertalan útján Gesztes visszaadása és 3 fogoly bég szabadon bocsátása mellett[7] nemcsak az adót, hanem a rendesnél is gazdagabb ajándékokat küldött Konstantinápolyba, ahol az ügyes követ, miután még a szultánát és a háremhölgyeket is lekenyerezte, 1590 november 29.-én újabb 8 évre meghosszabbította az 1592-ben lejáró békét.[8]

[1] Khevenhüller mondja (id. m. 629–631), hogy a törökök vezére, Szinán volt. Mások Kara Alit említenek, de ezt a szultán már megfojtatta.

[2] Gonzaga spanyol követ 1589 október 18.-án kelt jelentése a spanyol királyhoz.

[3] Istvánffy id. m. XXVI. 582., Wagner Analecta Scep, II. 269. és Epistolae Rudolphi, 4. nyomán Fessler–Klein id. m. IV. 15: „Im blutigen nächtlichen Kampfe, zu welchem die Flammen des brennenden Szikszó leuchteten, errangen die Unsrigen einen glänzenden Sieg, den am Morgen, ausser dem im Flusse ertrunkenen, 1744 auf dem Platze gebliebene und 376 gefangene Feinde und deren sämmtliches Gepäck und Geschütz verkündigten, der aber auch mit dem Verluste von 410 Ungarischen und 220 deutschen Streitern erkauft wurde.“

[4] Istvánffy id. m. XXVI. 585.

[5] Korponay, Abaujvármegye, I. 70. – Szilágyi – Acsády id. m. V. 444.

[6] Khevehüller id. m.

[7] Rudolf levele Katonánál id. m. XXVI. 459., 481.

[8] Hammer-Purgstall id. m. II. 579.