A legutóbb letárgyalt hadiesemények legtöbbje már nagyon is túlhaladta az eddigi kis háborúszerű kalandozások keretét, bár a törökök 1585. évi kosztajnicai és a magyarok turai expediciója még mindig ebbe a kategóriába tartozik. A nagyarányúság tekintetében ezeket fölülmúló többi vállalatoknál már seregrészek, sőt mi több, seregek kerültek egymással szembe, amelyeknek összetűzéséből egyik-másik félre felváltva több száz, sőt több ezer főnyi veszteségek hárultak, ami egész komoly hadjárati veszteségnek is beillik. Külön ki kell emelnünk, hogy a kacorlak–szent balázsi remek győzelem tisztán csak a vezető magyar parancsnokok egyetértése és az ő és alárendelt csapataik ügyessége révén vált lehetségessé.

Jellemző, hogy a szultán és a vezírek a különben is esedékessé vált adó lefizetése és pénzbeli ajándékok ellenében e fölött a valóban megszégyenítő vereség fölött is hajlandók voltak napirendre térni és a békét továbbra is fennállónak tekinteni, ha ugyan az akkori állapotot egyáltalában békének nevezhetjük.

A hamzsabégi vállalat után elfogottakkal szemben Konstantinápolyban tanúsított embertelen eljárás, mint a török vad kegyetlenkedés és barbarizmus legocsmányabb és legrútabb jele, az akkori intéző körök és a szultán örök szégyene marad.