Mialatt a török folyton sanyargatta az országot, a király és a nemzet között fennálló megnemértés következtében annak belső állapota sem volt irígylésreméltó. A király helyettese, Ernő főherceg az 1580. év elején a Pozsonyba összehívott rendektől újabb pénzsegélyt szorgalmazott, ezek azonban az ország szabadságán ejtett csorbákat, az évek hosszú sora óta orvosolatlanul maradt sérelmeket és a külföldi tisztviselők és hatóságok hatalmaskodásait és az ország ügyeibe való beavatkozását hozván fel indokul, a királyi előterjesztések tárgyalását félbeszakítva, a kívánt pénzsegély megajánlását megtagadták és azután szétoszlottak.[1]

1582 január közepétől február 19.-ig újabb országgyűlés volt Pozsonyban, amelyen a király is megjelent, de miután a sérelmek időközben nem orvosoltattak, a rendek most is hevesen követelték jogaik tekintetbevételét s csak miután a főrendek kezességet vállaltak, hogy a király által kilátásba helyezett jogorvoslatokat életbe is fogják léptetni, szavazták meg a kapunkénti 2 arany forintnyi adót. Azonban mondanunk sem kell, hogy ezek az igéretek megint csak igéretek maradtak.

1583 március 1.-én megint együtt volt az országgyűlés, mely egészen az előbbinek jegyében folyt le. Ezen a rendek megint csak egyes főrendek nógatására, megint megszavazták két évre a kívánt 2–2 forintot, de csak oly feltétel alatt, hogy a király időközben helyrehozza az alkotmányon ejtett csorbákat és a már nagyon is felgyülemlett sérelmeket, mert különben sem pénzsegélyt nem ajánlanak fel neki ezentúl, sőt még az általa hirdetett országgyűlésen sem jelennek meg.[2] Eredménye azonban ennek se volt; maradt minden a régiben. Rudolf még abba sem ment bele, hogy az évek hosszú sora óta üresen álló nádori méltóságot betöltse. Az egyedüli engedmény az volt, hogy a gyűlölt Ungnad helyett Erdődy Tamás neveztetett ki horvát bánná, ellenben az 1584 március 12.-én meghalt Rueber János kassai főkapitány helyét megint csak idegen, a külföldi Nogarola Ferdinánd foglalta el.

Ezek után Rudolf már csak 1587 november 1.-ére hívta össze Pozsonyba az országgyűlést, amelynek legfőbb ténykedése megint csak abban merült ki, hogy az 1588.-iki évre portánként 2 forintot ajánlott meg pénzsegélyül s azonfelül Ernő főhercegnek 40 denárt tiszteletdíjul.[3]

Mialatt a tulajdonképpeni Magyarországon a nemzet testén úgy a kül-, mint a belpolitika terén egyik sajgó seb a másikat követte, addig Erdély Báthory Kristóf bölcs, mérsékletes és igazságos kormányzása alatt annál is inkább boldog napokat élt, mert Erdélyt sem a török, sem más külellenség nem bántotta. Halála előérzetében Báthory Kristóf 1581 április havában az erdélyi rendeket Kolozsvárra egybehíván, ott 9 éves Zsigmond fiát utódává választatta s nemsokára azután, május 27.-én meg is halt.[4] A szultán az Erdélyt magának követelő Márkházy Pál cselszövényei dacára Zsigmondot hamarosan megerősítette fejedelmi méltóságában, ellenben Rudolf egyelőre nem nyilatkozott, hogy milyen álláspontot foglal el Báthory Zsigmond fejedelemségével szemben. Eleinte a gyermekfejedelem mellé rendelt 14 tagú tanács kormányzása mellett minden elég szép rendben folyt a tartományban, később azonban pártviszályok fenyegették a belső nyugalom fenmaradását, miért is Báthory István, aki Lengyelországba való eltávozása után is megtartotta főhatóságát Erdély felett, a rendek kívánságára 1585 május 1.-én Géczy János nagyváradi főkapitányt nevezte ki Erdély kormányzójává.[5]

Ebben az évben Péter oláh vajda egy kisebb haddal betört Erdélybe, de mikor látta, hogy ott felkészülten várják, paraszt ruhába átöltözve tíz hű emberével a hegyeken át Magyarországba szökött, hova állítólag mesés kincseket küldött előre. Mihelyt katonái szökését megtudták, azonnal a táborban maradt társzekerekre vetették magukat és azokat kifosztották. De most viszont az erdélyiek törtek rájuk s elszedvén tőlük a zsákmányt, azt a szultánnak küldték meg, aki viszont díszparipával és aranyos ruhával jutalmazta meg hűségüket.[6]

E kis incidenstől eltekintve, Erdélyben egyelőre továbbra is békések maradtak a viszonyok, de csak kifelé, mert bent a tartományban magának is megvoltak a speciális bajai: a székely kérdés és a vallási mozgalmak. Az előbbiről már volt alkalmunk bővebben szólani, a vallási súrlódások pedig onnan datálódtak, hogy Báthory István unszolására bátyja, Kristóf 1579-ben megtelepítette Kolozsvárt a jezsuitákat s egyúttal nekik adományozta a kolos-monostori apátságot, ami a protestánsokban erős visszatetszést szült s ez elvégre végnélküli vitákra és súrlódásokra adott alkalmat, aminek az lett a vége, hogy amikor Báthory Zsigmond 1588 október 29.-én az enyedi gyűlésen nagykorúsítását hozta szóba, a protestánsok ehhez csak a jezsuiták kitiltása árán voltak hajlandók hozzájárulni. Igy aztán 1588 december 8.-án az ifjú fejedelem a meggyesi országgyűlés határozata értelmében[7] maga vette át a tartomány kormányzását, melyet a jezsuitáknak záros határidőn belül el kellett hagyniok.

Közben 1586 december 13.-án Báthory István is elhalálozván, vele Lengyelország legjelesebb fejedelmeinek egyike szállt sírba.

A megürült lengyel trónért most Rudolf öccse, Miksa és János svéd király fia, Zsigmond versenyeztek egymással, mindegyikük a lengyel rendek egy-egy pártjára támaszkodva.

[1] Istvánffy id. m. XXV. 553.

[2] Corpus Juris Hung. I. 566.

[3] Corpus Juris Hung. I. 567.

[4] Bethlen Farkas id. m. VI. 430.

[5] Bethlen Farkas id. m. VI. 477.

[6] Bővebb adatok a tört. bizottság másolatai közt.

[7] Szilágyi Sándor, Az 1588.-i medgyesi országgyülés története. Uj Magyar Múzeum, 1858. évf., XI. füzet.