Megjegyzések. Elmélkedések.
A Ferhád pasa, valamint a magyarországi pasák folytonos betörései miatt emelt panaszok már csak azért is eredménytelenek maradtak, mert úgy Konstantinápolyban s ennek folyományaként természetesen a helytartók, pasák és bégek körében is az volt a felfogás, hogy a szultán által kötött béke ezeket a kisebb keretben mozgó betöréseket és portyázásokat egyáltalában nem zárja ki. Ezért minden esetre helyes gondolat volt Károly főhercegtől, hogy fegyveres erővel igyekszik majd a törököket az igazi béke betartására kényszeríteni. Sőt, mint már említettük, neki az volt a kétségtelenül helyes álláspontja, hogy a folytonosan garázdálkodó török ellen általános nagy támadó hadjáratot kellene indítani, amire annál kedvezőbb lett volna az alkalom, mert a szultán épp abban az évben, 1578-ban, keveredett Perzsiával újabb háborúba, mely teljes tizenkét évig lekötötte haderejének legnagyobb részét, de a császár-király erről hallani sem akart. Igy került aztán csak a parciális horvátországi offenzívára a dolog. Amíg a főherceg által latba vetett hadsereg egyenértékű ellenséges erőkkel szembe nem került, addig szépen is ment a dolog, de mihelyt az ép oly tapasztalt, tetterős, mint ravasz Ferhád, pláne többszörös túlerővel jelent meg a küzdőtéren, ez nyomban elhomályosította Khevenhüllerék eddigi fényes szerencsecsillagát. És ezúttal újból kiderült, hogy az osztrákoknak sem a kellő hozzáértésük, sem szerencséjük nincsen ahhoz, hogy a törökkel nagyobbszabású hadműveletekbe bocsátkozva, azokat teljes sikerrel tető alá is hozzák. De elvégre ezen nem is csodálkozhatunk, mert amíg a töröknek ember- és pénzforrásai szinte kiapadhatatlanok voltak, addig a császárkirály és összes alárendeltjei csak úgy nyögték a rengeteg adósságot és az azok nyomában járó mindenféle kellemetlenségek szinte már elviselhetetlenné vált óriási nagy terhét. A magyar csapatok és parancsnokok ezen a visszás helyzeten a pillanatnyi helyzethez mérten igazi magyaros virtuskodással, avagy mint a bajcsai eset is bizonyítja, szemfényvesztő ügyes fogásokkal igyekeztek annyira- amennyire segíteni és magukat, amíg csak lehetett, a felszínen és egyensúlyban tartani. Csak ezáltal vált lehetségessé, hogy a török hódítások nem haladhattak gyorsabb tempóban előre.