Szokolli Mehemed nagyvezírt 1578-ban egy fanatikus bosnyák orozva meggyilkolván, a nagyvezíri méltóságot Achmed pasa rövid kormánya után a harcias Szinán pasa, Arábia és Tunisz meghódoltatója nyerte el, kinek uralma új, sokkal harciasabb korszakot nyitott meg s a határszéli pasák, nyilván az ő utasítására, még sűrűbben űzték mind Magyar-, mind Horvátországban rabló kalandjaikat.

Eleinte, 1580-ban az útnak eresztett török hadak csak kisebbszerű portyázásokat vittek véghez. Igy január 28.-án a székesfehérvári bég a veszprémmegyei Hathalom és Győr elé küldött egy-egy sarcoló csapatot, de ezek az ottani őrségek ébersége és óvatossága folytán eredmény nélkül tértek vissza. Ép így eredménytelenül végződött, főként a Rábán megindult jégzajlás folytán, a szigeti, babocsai, berzencei, segesdi, kaposi, koppányi, laki és bolondvári török őrségeknek február havában Sárvár ellen intézett együttes támadása is.

Most aztán jó hosszú ideig nyugalom uralkodott. Június 27.-én a segesdi török őrség Csákányt akarta megvenni, de miután itt minden erőlködése hiábavalónak bizonyult, a feldühödött csorda pusztítva, égetve, rabolva tovább folytatta útját s ekkor gróf Zrinyi György és Kielmann ezredes Kanizsáról utánuk iramodtak és zsákmányuakt elszedvén, szétszórta őket.

Július végén Szolnokról kerekedett fel egy 2.000 főnyi török portyázó csapat, mely Tokaj vidékéig portyázva, 800 embert fűzött rabszíjra és tömérdek marhát hajtott el. Azonban Tokaj és Eger parancsnokai, Rueber Károly és Kollonics Bertalan, ezt a bandát is ártalmatlanná tették, elszedvén tőle a foglyokat és a zsákmányt.

Augusztus 9.-én 12 esztergomi török sajka jelent meg Komárom előtt anélkül, hogy ott valami nevezetesebbet művelhettek volna. Ugyanaznap a szigeti bég 2.000 emberrel dúlva, pusztítva vonult Kanizsa alá, melyet meglepni igyekezett s miután ez nem sikerült, azt rendszeres ostrom alá fogta. Augusztus 21.-én éjjel a törökök tüzes golyókkal árasztották el az erősséget és aztán újból rohamra indultak ellene, de eredménytelenül, mert a védőrség derekasan tartotta magát. Szeptember 4.-én a bég Babocsáról, Berzencéről és Segesdről segítő csapatokat magához vonva, megismételte támadását, sikerre azonban ez sem vezetett.

1580 június 6.-ától kezdve Ferhád boszniai pasa hadai is megkezdték rabló tevékenységüket a Dráva–Száva közén s főleg a Zágrábtól délre fekvő termékeny Turopolje-t keresték fel ismételten. Az egyik rabló csapat szeptember 29.-én Kaproncánál szenvedett nagyobb vereséget.[1]

1581-ben a török rablókalandozások még nagyobb mérveket öltöttek. A pozsegai és pakraci bégek mindjárt újév után átlépték Zágráb irányában a határt, azonban hamarosan visszaverték őket. Ugyanekkor a szigeti bég a berzencei, babocsai, segesdi, koppányi és siklósi védőrségek által támogatva, mintegy 1.500 emberrel a befagyott Balatonon átkelve, annak mentén fekvő négy helységet rabolt ki. A Tisza mentéről pedig egy nagyobb portyázó csapat ugyancsak január elején Nagy Kálló és Szatmárnémeti felé tör előre és mintegy 70 fogollyal és sok zsákmánnyal tért vissza állomáshelyére.[2] Február és március hónapja aránylag nyugodtan telt el. Azonban április havában a budai török őrség egy része a Vértes hegységbe szállt ki rablás és fosztogatás céljából, azonban Czobor Márton és Révay Lőrincz győri kapitányok, támogatva Speciacasa Ferdinánd veszprémi kapitány által, Zsámbéknál a visszatérő rablókra ütvén, azok nagy részét vezérestől részben levágták, részben foglyul ejtették. Ugyanez időtájt Rácz Pál érsekújvári hadnagy Párkánynál verte meg az esztergomi törökök egy rabló csapatát, elvevén tőle a magával hajtott gúlyát. Még nagyobb vereséget szenvedtek a törökök július 17.-én Nádudvarnál, ahol Rácz István és Borbély Endre egri hadnagyok, Geszty Ferenc diósgyőri várnagy által segítve, 800 huszárral és német vasassal a Sasvár szolnoki pasa által vezetett mintegy 2.000 főnyi hadat részben levágták, részben elfogták. Az elesettek száma mintegy 300-ra, a foglyul ejtetteké pedig 400-ra rúgott s maga a szintén megsebesült pasa is csak goyrs futással menekülhetett be Szolnok várába.[3]

Még szerencsétlenebbül járt Iszkender pozsegai bég, aki szüretkor mintegy 2.500 főnyi haddal Kapronca felé portyázásra indulván, útközben a gorbonoki vár romjainál Batthyány Boldizsár, Zrinyi György és Nádasdy Ferenc hasonló erejű lovas és gyalogos hadára bukkanván, velük megütközött. A harc heves és sokáig kétes volt, de végre a törökök parancsnokukat elesni látván, a küzdelmet feladták és gyors futásban kerestek menedéket. Ámde a magyarok nyomukban voltak s így a futamodók közül 430-an Hasszán athinai várnaggyal együtt fogságba jutottak, a levágottak száma pedig oly nagy volt, hogy az utat egy mérföldnyire török hullák borították. Egyidejűleg 20 zászló került a győzők kezébe.[4]

Az elért sikereken felbuzdúlva, Károly főherceg újból sürgette egy általános nagy offenzíva megindítását, azonban Rudolf a javaslathoz most sem járult hozzá.[5] Azonban ettől eltekintve minden esetre örvendetes jelenségnek volt tekinthető, hogy most végre a törökökre került a sor a panaszkodásra. A történtek miatt a szultán Rudolfnak, Musztafa budai pasa pedig Ernő főhercegnek írt erős hangú szemrehányó levelet, mire a császár-király Nyáry István honti főispánt némi ajándékokkal Konstantinápolyba küldte, de úgy őt, mint Preynert, az ottani állandó követet, a haragos Szinán nagyvezír a legdurvább bánásmódban részesítette.[6]

[1] Gömöry Gusztáv, Türkennoth und das Grenzwesen in Ungarn und Croatien von 1575 bis 1582. Mittheilungen des k. k. Kriegs-Archivs 1885. évf. 174.

[2] Gömöry id. m. 175.

[3] Hammer-Purgstall id. m. II. 511.

[4] Istvánffy id. m. XXV. 554. – Kerchelich id. m. 259.

[5] Kriegs-Archiv 1581. Fasc. V. 3.

[6] Hammer-Purgstall id. m. II. 512.