Az ismételten megüresedett lengyel trón betöltése újabb egyenetlenség csíráját hintette el a magyar király és az erdélyi fejedelem között és lehet mondani, hogy a mindig bonyolultabbá váló kérdés elintézése körül Báthory amíly lojálisan, ép oly ügyesen is járt el, míg a császár-király és kegyeltje, Békés, olyan eszközökhöz is nyúltak, amelyek nem a legszebb világításba helyezik őket az utókor előtt. A Porta az egész ügyben természetesen elsősorban a maga előnyét nézte és inkább Báthoryt, mint Békést vette, utóbbinak jóval előnyösebb adófizetési ajánlata dacára pártfogásába, azon egyszerű oknál fogva, mert ő a császár exponense volt, a töröknek pedig semmikép sem állott érdekében, hogy Miksa Erdélyre erősebb befolyást nyerjen. Sőt a király és Báthory között kitört egyenetlenségeknek még egy kellemetlen oldala is volt az országra nézve. Békésnek erkölcsi és anyagi támogatását Miksa által a törökök békeszegés címén ürügyül használták fel rabló kalandozásaiknak még fokozottabb mértékben való űzésére, ahogyan azt fentebb a 7. fejezetben röviden már volt alkalmunk kifejezésre juttatni.[1]

A hadak gyüjtése és gyors megindítása körül Békés határozottan nagy ügyességet tanusított, hanem aztán mikor már igazi kenyértörésre került a dolog, egyik baklövést a másik után követte el. Ha Tordán nem sokat késlekedve, előnyomulását fennakadás nélkül Gyulafehérvárig folytatta volna, itt Báthoryt még alighanem a legnagyobbfokú készületlenségben és aránylag elég gyenge erők élén találta volna. A Marosvásárhely felé való kitérés annyival is inkább indokolatlannak mondható, mert hiszen a székelyek már amúgy is előre felé voltak gyülekezőben.

A radnóti csatározásoknál ugyancsak Báthory és csapatai mutatkoztak ügyesebbeknek, mert elvégre mégis úgylátszik számottevő veszteségek nélkül sikerült nekik a partváltás. Ennek végrehajtása közben lett volna legkedvezőbb az alkalom az erélyes támadásra, amit azonban Békés elmulasztott, tetézve még ama hibájával is, hogy összetett kezekkel nyugodtan nézte s tűrte, hogy Báthory serege teljesen háborítatlanul harchoz fejlődjék. Miután az ő serege már jóval előbb helyezkedett harcállásba, ő volt abban a kedvező helyzetben, hogy a támadólagos közbevágásra legkedvezőbb pillanatot kiválassza, amit azonban szintén elmulasztott.

Békésnek úgy látszik nem igen volt tűzérsége, s hogy az ellenfél tűzérségének közreműködését kikapcsolja, főleg azért gondolta ki a visszavonulással kapcsolatos csalafintaságot, de azzal csak részben ért célt, mert Báthory hadseregével együtt a tüzérséget is előbbre vonta és rövid idő mulva újból összes csapatai készen voltak arra, hogy egységesen és rendezett kötelékekkel vegyenek részt a nemsokára kifejlődött döntő mérkőzésben.

Hogy eleinte Báthory a visszavonuló ellenséget csupán hadainak egy részével követte, az jónak is, rossznak is mondható. Ez az intézkedés azért volt jó, mert nem engedte az érintkezést a visszavonuló sereggel elveszni, de ennek a célnak megfelelő számú gyengébb lovas osztagok is megfeleltek volna, míg az egész balszárny lovasságának és a palotás csapatoknak előreküldése alkalmat adott Békésnek, hogy a csata kezdetén, harcbavetett viszonylagos túlerejével kedvező harchelyzetet teremtsen a maga számára. Ez azonban csak ideig-óráig tartott, mert mihelyt Báthory serege ismét rendbe jött, azon időponttól kezdve a fölény már minden tekintetben az ő kezében volt.

Közbevetőleg azonban Békésnek egy nagyon helyes cselekedetéről mégis meg kell emlékeznünk és ez az volt, hogy amikor ő német vérteseinek visszanyomatását tartalékcsapatok hiányában paralizálni nem tudta, ő maga a saját egyéniségét vetette harcba, hogy balszárnyának előrevitele által egyrészt vértesei újabb levegőhöz jussanak és ha lehet, egyúttal az ellenség jobb szárnyára is döntő csapást mérjen. Ez eleinte sikerrel is járt, hanem aztán csakhamar érezhetőbbé vált Báthory ama célszerű intézkedése, hogy hadseregét nem egyetlen harcvonalba állította fel, ahogyan azt Békés tevé, hanem megfelelő tartalékot is tartott vissza magának, hogy azzal az időlegesen beálló kedvezőtlen harchelyzeteket ismét jóvá tehesse, illetve, hogy vele a kedvező döntést kierőszakolja. És valóban el kell ismernünk, hogy Báthory nagyszerűen eltalálta mind az időpontot, mind az irányt tartalékának közbevetésére. Az irány azért volt igen jól megválasztva, mert az ellenséges déli szárny, illetve oldal ellen alkalmazott nyomás által csakhamar Békésnek egész harcfelállítása tartahatatlanná vált, miután azt a mögötte volt mocsarakba és tavakba, illetve a Marosba való beszorítás imminens veszélye fenyegette. Ezért a kevésbé, vagy talán egyáltalában nem is szorongatott jobb szárny sem tarthatta magát soká; mert hogy Békés középhada és jobb szárnya valami szívós ellenállást nem fejtett ki, erről a megmenekült alvezérek nagy száma is tanúskodik.

Báthory tüzérsége, melytől Békés úgylátszik annyira félt, hogy miatta szánta el magát a cselvetéses, de kellő eredményre nem vezetett visszavonulásra, alighanem inkább erkölcsi, mint anyagi hatást gyakorolt az ellenfélre, mert nem hinném, hogy a hevenyében előrevont és elhamarkodva elsütött ágyúk valami nagy veszteséget okoztak volna az ellenség soraiban.

Báthoryék részén hiba volt, hogy Gyulafy támadásához a Székely vezette balszárny nem csatlakozott, de nincs kizárva, hogy Székely emberei ekkor még mindig a megelőző nehéz s talán elég veszteségesteljes harchelyzet zsibbasztó hatása alatt állottak.

A rendeknek, kétségkívül Báthory által szuggerált, felette kemény itélete teljesen indokoltnak látszik, mert csakis így volt képes Erdélyben a rendet helyreállítani és a maga hatalmát és fejedelmi trónját megszilárdítani. Hogy ennek dacára Báthory zsarnok és kegyetlen nem volt, annak legjobb bizonyítéka, hogy utóbb igen sok elitéltnek, köztük a fejedelmi állása és élete ellen törő főcinkosnak, Békésnek is megkegyelmezett.

A szentpáli döntő győzelem révén Báthory mindenekelőtt megszabadult Békéstől, mint egyik legveszedelmesebb ellenlábasától, akit veresége után Miksa király is mint hasznavehetetlen embert és eszközt egyszerűen elejtett. „De megszabadult – írja Acsády [2] – a speyeri szerződéstől is, mely megalkotója, Békés bukásával örökre eltemettetett. Azonkívül fegyvereinek sikere Báthoryt ugyanazon fejedelmi hatalom és önállóság birtokába juttatta, minőt azelőtt János Zsigmond élvezett.”

[1] Lásd a 20. oldalon.

[2] Szilágyi–Acsády id. m. V. 420.