A Gubecz-féle pórlázadásra vonatkozólag az 1570. évi Karácson- és az 1514. évi Dózsa-féle lázadás megbeszélése alkalmával mondottakra utalunk. Ezek a lázadások úgyszólván mind egy kaptafára készültek és mindnyájuk sorsa a gyors leveretés s a parasztságnak utána következő még nyomorúságosabb helyzete lett.

Hogy a Miksa és a török szultánok között esetről-esetre kötött békék mit és mennyit értek, az a letárgyalt időszakban lezajlott eseményekből világosan kitűnik. Ez a béke nem volt igazi béke és annak keretén belül Miksának még az aránylagos nyugalmat és a legalább félig-meddig tűrhető állaptot mindig újabb és újabb rengeteg áldozatok árán kellett megvásárolnia. Ezeken az úgyszólván az ablakon kidobott ajándékösszegeken és az évi adón elég szépszámú sereget is lehetett volna talpra állítani, mely kellően, ügyesen és céltudatosan vezetve, sokkal nagyobb biztosítékot nyújtott volna az orcátlanul garázdálkodó török pasák és bégek sakkban tartására, mint a pusztában haszontalanul elhangzott ismételt kérelmek, panaszok és rekriminációk. Csakhogy Miksa és német tanácsosai fáztak minden fegyveres beavatkozástól.