XIV/1. számú melléklet.

Horvátországban a jobbágyok helyzete kivált Frangepán Ferenc bán halála után a törökök állandó betörései és az urak szívtelen zsarolása folytán még tűrhetetlenebbé vált, mint a magyar parasztság helyzete. Az elkeseredés különösen a zsarnokoskodó Tahy Ferencz szomszédvári uradalmában öltött mindig nagyobb mérvet s amidőn a jobbágyok a királyhoz is benyújtott panaszaikra sem kaptak kielégítő választ, a Gubecz Márton által vezetett parasztság 1573 január havában fegyvert fogott és a szomszédos stájer elégedetlen elemek csatlakozása folytán több mint 10.000-re szaporodott, s épúgy mint régente Dózsa György hadai, az urak és a nemesség kastélyait és falvait megtámadván, iszonyú kegyetlenséggel kezdték dúlni, égetni s öldösni a Száva és Kulpa vidékét, de legkivált Szomszédvár és Samobor környékét, melyet teljesen elpusztítottak. Erre a nemesség is fegyvert ragadt s támogatva a bán dandára, a várak őrsége, valamint a krajnai és karinthiai urak csapatai által, a Keglevich Máté és Alapy Gáspár vezette had a lázadónak Sztabicza tájékán levő táborát február vége felé megtámadván, azt hamarosan szétverte. De a nemesség igazi kegyetlensége csak ezután következett. Ahol parasztra akadtak, azt könyörtelenül magukkal cipelték s nagy részüket vagy lekaszabolták, vagy a legelső fára felakasztották, úgy hogy az utak mentén és a helységekben levő fákon csakhamar a parasztok százainak hullái függtek. Még legjobban jártak azok, akiket megcsonkított orral és fülekkel útnak eresztettek. A foglyul ejtett Gubecz Mátét Zágrábba vitték s ott a Dózsáéhoz hasonló kínos halállal végezték ki. Ilyen eljárás mellett február végén már az egész vidék le volt csendesítve.[1]

A törökök siettek a pórlázadás okozta kellemetlenségeket hasznukra fordítani. Ali Firuz szigetvári pasa megtudván, hogy Alapy Gáspár, Kanizsa kapitánya, a várőrség egy részével a lázadás elfojtására indult, a siklósi, pécsi és kaposi őrségekkel egyesülve, a február 3.-áról 4.-ére hajló éjjel Nagykanizsát rajtaütéssel támadta meg olyanformán, hogy egy Gáspár nevű szökevény kalauzolása mellett a jégen átkelt és behatolt a városba. Itt aztán a pasa csapatjait csoportokra osztotta, melyek az egész várost bejárták s mindenkit elfogtak, vagy felkoncoltak, aki elibük került. Közben a házakat kirabolták, az asszonyokat és gyermekeket rabszíjra fűzték s mire kivirradt, 1000-nél több fogollyal, 750 lóval, 2 elfoglalt ágyúval és tömérdek zsákmánnyal indultak vissza Szigetvárra.[2]

Alig hogy kitavaszodott, ugyancsak Ali Firuz pasa nemcsak hogy visszafoglalta a Dráva mentén fekvő Bolondvárat,[3] melyet a királyi hadak, török őrségének gyakori rablásai miatt a mult évben megadásra kényszerítettek, hanem egészen Győrig terjesztette ki rabló kalandozásait.[4] Egyébiránt magyar területen a nagyobbszabású török portyázások és kalandozások egyideig mintha szűnőfélben lettek volna, de annál nagyobb mérveket öltöttek azok az akkoriban Szlavóniának nevezett Horvátországban, ahol az erélyes és tetterős Frangepán Ferencz bán halála után a bánságban társa, az öreg Draskovics György zágrábi püspök és a Frangepán utódjául kinevezett erélytelen Alapy Gáspár, akit Kanizsán Zrinyi György váltott fel a várnagyságban, sehogy sem bírta elejét venni a folyton meg-megújuló török rabló kalandoknak.[5] Ez az állapot még akkor sem javult, amikor a Konstantinápolyban meghalt Wyss Albert helyett a követi teendőket átvevő Rym Károlynak,[6] illetve utódának, Ungnad Dávidnak az adó és a szokásos ajándékok átnyújtása ellenében a már vége felé járó békét 1573 október 3.-án újabb nyolc évre meghosszabbítania sikerült.[7]

1574-ben, amikor Szelim szultánnak 1573 december 12.-én bekövetkezett halála után III. Murad került a trónra, a török becsapások és foglalások még nagyobb arányokat öltöttek, sőt a következő évben, 1575-ben a törökök, a magyar király és Báthory között támadt egyenetlenségeken vérszemet kapva, már várak elfoglalására is vetemedtek. De lássuk a török becsapásokat és garázdálkodásokat az 1575. év elejétől kezdve. Január 25.-én egy török csapat átkelt a Nyitrán és egyéb dúlás és fosztogatás közben 500 marhát hajtott el. Február 5.-én a nógrádi bég a bányavárosok felé szimatol, de a korponaiak visszaverik. Ugyanebben a hónapban egy másik csapat Szentgyörgy várát[8] rohanta meg, de eredmény nélkül. Áprilisban a törökök Egert támadták meg, amelynek külvárosába be is hatoltak, de aztán visszaverték őket. Virágvasárnapján 3000 török Kanizsa előtt termett, de aztán negyven embert magukkal hurcolva ismét eltávoztak. Májusban török bandák megrohanták és feldúlták Letenyét, Szentgyörgyöt, Becsehelyt, Bolhást és Bize községeket s onnan 50 jobbágyot, 60 lovat és 400 marhát hajtottak el. Ugyanebben a hónapban az esztergomi bég Tormos községet rabolta ki, Nyitrából 50 leányt és fiút hajtott el és Várgedét szétrombolta. Június 12.-én egy rablócsapat újra megtámadta Szent-György várát, egy másik Marczaliból 5 embert, egy harmadik Móriczhidáról egy ménet hajtott el, majd Győr egyik külvárosát gyújtotta fel. Ugyancsak június havában Szokoli Musztafa budai pasa, akit Balassa János azzal tréfált meg, hogy egy csapatát török rabjai által tőrbecsalta, ezt megbosszulandó, Balassa várát, Kékkőt, ostrom alá vevén, annak a falait a földdel egyenlővé tette. Az ostrom megkezdésekor Balassa nyomban fölmentő had után nézett, miután a Balassa által szerzett csapatokhoz Forgách Simon főkapitány a felvidék nemességével és Kielmann András komáromi kapitány a komáromi, győri és pápai királyi zsoldos gyalogsággal is csatlakozott, Véghlesnél rövid időn belül 10.000 főnyi sereg gyűlt össze. Ámde míg ez a tekintélyes had az óvatosságot ajánló Kielmann tanácsára a felmentő hadművelet megindításával késlekedett, Kékkő védőrsége, mely Temesy Imre várparancsnok vezetése mellett az első rohamnak vitézül ellenállt, a második rohamnál kishitűvé válván, a várat odahagyta és Balassa másik, Divény nevű várába vonult. A török Kékkő megvétele után Temesyt Divény alá is követte, aki itt is hősiesen állott ellen Musztafa erőlködésének, de amikor a vitéz várparancsnok az erősség védelmében elesett, a védőrség a várat észrevétlenül odahagyta. Ámde a törökök a távozást még idejekorán megtudták s a magyarok után iramodván, a menekülőket utólérték és felkoncolták; az összes magyar csapatvezérek elestek s állítólag csak egyetlenegy, szerb származású alvezér tudott megmenekülni. Divény alól Musztafa Somoskő vára alá vonult és azt is elfoglalta. „Mindez – írja Rónai Horváth[9] – a 10.000 főnyi császári és magyar sereg szeme láttára, tőle 2–3 mérföldre[10] történt és a fölmentő sereg, a német vezér miatt, ki óvatosságában semmit sem mert kockáztatni, tétlenül vesztegelt, a török elvonulása után pedig szétoszlott. Ime ily gyümölcsöket termelt az Auerspergek, Schwendiek, tudós iskolája, mely immár a magyar vezéreket is gyávasággal inficiálta. Hiába dühöngött Balassa János, hiába a többi magyarok; a várak török kézbe kerültek.”

Ugyanez év őszén Ferhád boszniai pasa Horvátországot pusztította. Szeptemberben egy csapat megrohanta Kapronczát s annak külvárosát felgyújtotta. Ugyane hó 22.-én az említett pasa Auersperg Herbart krajnai parancsnokot Hrastovicánál Petrinja mellett meglepvén, azt hadával együtt felkoncolta, azután pedig a Keglevichek várát, Buzint, majd a Kameni Péter által csak gyengén védett Zerinvárt és több más kisebb erősséget is elfoglalt.[11] Ugyancsak szeptember havában a szigeti, mohácsi és koppányi bégek Kanizsán túl a Mura vidékét fosztogatták, számos községet fölperzseltek és sok embert és töméntelen marhát hajtottak el. Október havában az esztergomi bég Andódról 29 embert és sok marhát vitt magával. Ugyane hónapban 100 török lovas a zalamegyei Boncodföldéről 40 jobbágyot rabolt el, Tolna megyében az oda betört rablóhad négy községet hamvasztott el és sok embert hurcolt magával. November 23.-án Ferhád pasa újra betör Horvátországba, ahonnan dúlva-fosztogatva 400 embert hajtott el. December havában török bandák Vas és Tolna vármegyékbe törtek be, a fehérvári bég pedig Palotát akarta rajtaütéssel elfoglalni. Más csapatok Szalatnából 40, a Rábán túli vidékről pedig több száz embert hurcoltak el. Ebben az egy esztendőben a törökök összesen mintegy 76 erősséget és községet foglaltak el, 3200 embert pedig rabszíjra fűztek. Hogy hány embert vertek agyon és még mi mindenféle más kárt okoztak, ki tudná azt elősorolni? A következő 1576 évben a dúlások és fosztogatások talán még ennél is nagyobb mérveket öltöttek, mert a török betörések száma a 60-at is elérte.[12]

E folytonos betörések és portyázások ellen Miksa hiába tiltakozott a fennálló békére hivatkozva Konstantinápolyban; hiába követelte a jogtalanul elfoglalt várak visszaadását, miután követeléseinek megfelelő erejű hadseregre támaszkodva a kellő nyomatékot megadni nem tudta, a betörések csak nem akartak megszűnni. Végre 1575. július 6.-án báró Preyner igen nagy összegre rúgó ajándékok fejében[13] elérte azt, hogy a szultán november 22.-én újból megerősítette a békeszerződést s parancsot adott a határszéli pasáknak, hogy támadásaikkal hagyjanak fel, ellenben az elfoglalt várak továbbra is török kézen maradtak. A kiadott parancsnak azonban csak annyiban volt foganatja, hogy a török alvezérek ezután várakat már nem foglaltak el, ellenben a portyázásokat és rablókalandozásokat továbbra is folytatták, miután ezt Konstantinápolyban sem tekintették békeszegésnek, illetve a fennálló békével ellentétes tevékenységnek.[14] Igy többek között az esztergomi bég 600 lovassal Érsekújvár előtt jelent meg és a várőrséget kopjatörésre szólította fel; a drégelyi bég Pukkancot, a székesfehérvári palotát igyekezett meglepni, stb., stb.[15]

A magyarok más elégtétel hiányában, ahol csak lehetett, hasonlót hasonlóval viszonoztak.

[1] Istvánffy id. m. XXIV. 527. – Katona id. m. XXV. 423. – Valvasor id. m. IV. 5.

[2] Istvánffy id. m. XXV. 532.

[3] Bolondvár néven nálunk több, részben őskori, részben népvándorláskori földvár-maradványt neveznek. Ezek rendesen kör- vagy tojásdad idomú, sáncolással ellátott kisebb halomból állanak. A Bolondvár elnevezés főleg Fejér megyében van elterjedve; így nevezik többek között az adonyi, bárándi, ercsii, sárbogárdi, stb. vármaradványokat. Egyéb népies vár-elnevezések: Pogányvár, Ebvár, Kupavár, Leányvár, Tündérvár, Szöszvár, Gémvár stb. Lásd Könyöki I. Magyarországi várak és Rómer Flóris, Résultats Généraux du mouvement archéologique en Hongrie.

[4] Hubertus Langvetus, legatus Saxon, id. m. I. 192.

[5] Kerchelich, Hist. Eccl. Zagrab. 246.

[6] Az új követnek kiadott utasítás „Instructio pro Carolo Rym” cím alatt a bécsi cs. és kir. házi levéltárban.

[7] Hammer-Purgstall id. m. 433.

[8] Szent György vára Keszthelytől nyugatra a Zala mellett mocsaras területen feküdt; ezért Békavárnak is nevezték.

[9] Magyar Hadi Krónika II. 99.

[10] Ez az állítás kissé sántikál ugyan, mert Divény Véghlestől mintegy 25, Somoskő pedig legalább 60 km.-nyire, vagyis 8 mérföldre fekszik, de azért alapjában véve az erős szemrehányás mégis indokolt.

[11] Istvánffy id. m. XXV. 546. – Kerchelich id. m. 247.

[12] Gömöry Gusztáv, Türkennoth und Grenzwesen in Ungarn und Croation während 7 Friedensjahren 1575–82. Mittheilungen des Kriegs-Archivs, 1885. évf. 162.

[13] Hammer-Purgstall id. m. II. 451: Das von Freyherr von Preyner überbrachte Ehrengeschenk bestand aus Uhren, silberne, reich vergoldete Becher, 9.000 Thaler dem Grosswesir, und diessmal noch 12.000, besonders für die Friedenserneuerung, dem zweyten Wesir 2.000 jedem der andern 1.000, dem Pascha von Ofen 3.000, dem Pforten-Dolmetsch 1.800 Thaler, den anderen Begen und Aga in absteigendem Verhältnisse; das Ehrengeschenk für den Sultan 45.000 Thaler, oder nach damaligem Fusse 30.000 ungarische Ducaten (Gerlach, Tagebuch der durch David Ungnad vollbrachten Gesandschaft, 109.).

[14] Bethlen Farkas id. m. VI. 270. – Istvánffy id. m. XXV. 546. – Kerchelich id. m. 214. – Megisser id. m. 1590. – Wagner, Analecta Scep. II. 62. – Valvasor id. m. IV. 486. – Gerlach, Tagebuch 91. – Szalay, Adalékok 236. – Ugyanez, Erdély és a Porta 220. – Kőváry László, Erdély történelme IV. 23.

[15] Hammer-Purgstall id. m. 451.