A drinápolyi békekötésnek két olyan pontja volt, amelynek egyikét Miksa, másikát János Zsigmond tartotta magára nézve sérelmesnek. Miksának nem tetszett a szultánnak ama kategorikus kijelentése, hogy János Zsigmondnak örökös nélkül történő elhalálozása esetén Erdély szabadon választhat magának fejedelmet. Miksának erre nézve az volt az álláspontja, hogy az említett esetben Erdély minden körülmények között őt illeti, de ő azért a török béke sikerülése miatti örömében egyelőre ehhez a rossz pecsenyéhez is megelégedett, jó képet mutatott. Másképpen állott a dolog János Zsigmondra nézve. Rajta a hiúságában megsértett Mehemed nagyvezír most állott bosszút, amennyiben a békét az akkori birtokállomány alapjára fektette, ez pedig János Zsigmondra felette kedvezőtlen volt, mert oly területeket, városokat és erősségeket hagyott meg Miksa birtokában, ahonnan gyors és váratlan betörést lehetett Erdélybe végrehajtani. Ezért a fejedelem csak úgy akart egyezkedni, ha a királyi had kiüríti az elfoglalt területet s a király visszaadja neki mindazokat a részeket, amelyeknek 1566-ban, mikor Lengyelországból hazajött, birtokában volt. Erre viszont Miksa nem volt hajlandó. Ily körülmények között a viszony a két fejedelem között fokozatosan mindig feszültebbé vált. Sőt János Zsigmond a gyűlölet és bosszú démona által inspirálva, annyira megfeledkezett magáról, hogy a magyarok elégedetlenségét felhasználva, immár arra törekedett, hogy Miksát a török szandzsákbégek segítségével az országból kiszorítsa s aztán magát kiáltassa ki királlyá. Evégből egyik meghitt emberét, Bocskay Györgyöt, még 1568-ban a Miksát uraló országrészbe küldte, hogy az ottani urakkal érintkezésbe lépen s főleg Balassa Jánost és Dobó Istvánt, az egri hőst, a maga terveinek megnyerje. Sőt még ennél is tovább ment János Zsigmond. Nagyratörő tervéhez még a szultán segítségét is próbálta igénybevenni; figyelmeztette a keresztények között Európaszerte dúló vallási viszályokra és biztosította a Portát, hogy soha sem volt alkalmasabb a pillanat a Miksa elleni háborúra, mint a jelen viszonyok között, amikor a magyarok is készek elszakadni tőle, mert sérelmeik orvoslására vonatkozó igéreteit nem váltotta be.

Nagyon természetes, hogy János Zsigmond terve, amelybe annyi ember be volt avatva, nem maradhatott titokban Miksa előtt sem, akinek különben Szokoli Mehemed nagyvezír is megküldte János Zsigmond ama levelét, amelyben ez terveinek végrehajtására engedelmet és segítséget kért a Portától.

E nagyarányú szemérmetlen ármánykodások miatt Miksa egyrészt panaszt emelt a lengyel királynál, a budai pasánál és a Portán is, másrészt pedig intézkedéseket tett a tervezett puccsban részes urak ártalmatlanná tételére. Igy többek között az 1569 augusztus 1.-re hirdetett pozsonyi országgyűlésen Balassa és Dobó elfogatását is keresztül vitte, az Erdélybe menekült Bocskay Györgyöt pedig a hűtlenségben bűnösnek mondatta ki és javait elkoboztatta.[1]

Dobó az ellene kovácsolt vád miatt évekig sínylődött Pozsonyban várfogságban, Balassának ellenben sikerült neje segítségével megszöknie. Az egri hős sanyarú sorsán az sem segített sokat, hogy a királyi hatóságok csakhamar rájöttek, miszerint azokat a leveleket, amelyek alapján az elfogatás történt, egy Kenderessy István nevű kalandor hamisította.[2] Mindazonáltal Dobó 1572. évi április 16.-ig fogva maradt, amikor aztán társaival együtt kegyelmet kapott.

Másrészt Szelim szultán is annyira örült a békének, hogy távolról sem volt hajlandó János Zsigmond kalandos tervéhez segítséget nyujtani, sőt ellenkezőleg nyomatékosan figyelmeztette védencét, hogy ne szegje meg a békekötést és igyekezzék jó viszonyban maradni Miksával. És a könnyen befolyásolható, gyenge fejedelem annyira megszívlelte a jó tanácsot, hogy most egyszerre a másik végletbe csapott át. Bizalmas emberének, Békés Gáspárnak szavára hallgatva, akit titokban az a vágy hevített, hogy János Zsigmond halála után magának szerzi meg az erdélyi fejedelemséget, 1570 január 1.-én Medgyesen gyűlést tartott és azon azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a béke végleges helyreállítása érdekében Miksa császárhoz békekövetség indíttassék útba, amelynek vezetését Békés vállalta magára. Az alkudozások 1570 április 12.-én vették kezdetüket a Prágában időző császárral, akit a követség utóbb Speyerbe is elkisért. Végre augusztus 16.-án létrejött a megállapodás, az úgynevezett „speyeri szerződés”, a következő feltételek mellett: János Zsigmond lemond a királyi címről és Erdély, Bihar, Közép-Szolnok, Kraszna és Mármaros megyék fölött fejedelmi címmel, függetlenül s örökös joggal fog uralkodni s ezentúl Miksa is fenséges fejedelemnek fogja címezni. Amit János Zsigmond a fenti részeken túl Magyarországon jelenleg bír, az Miksára száll, amit ellenben Moldvában és Havasalföldön utóbb netalán elfoglalhatna, az az övé marad.[3] A törököt mindketten közös ellenségnek tekintik s ellene egymást közös erővel segítik. Miksa a maga sógorának, Albert bajor hercegnek Mária leányát nőül szerzi a fejedelemnek. Ez a szerződés, nehogy a török általa békeszegésre ingereltessék, titokban marad; ha mindazonáltal János Zsigmond emiatt a török által fejedelemségétől megfosztatnék, kárpótlásul Oppeln és Ratibor hercegségeket nyeri örökségül. Ha pedig János Zsigmond örökös nélkül találna meghalni, akkor az erdélyiek szabadon választanak maguknak fejedelmet, aki azonban, valamint a rendek is hűséget esküsznek a magyar királynak, ami a Porta előtt szintén titokban tartandó. Végül a császár Békést biztosította, hogy a beteges János Zsigmond halála esetére őt a vajdaság elnyerésében tőle telhetőleg segíteni fogja.[4]

János Zsigmond ennek a szerződésnek a megkötését nem sokáig élte túl, mert a mértéktelen borivás és folyton súlyosbodó nyavalyatörése folytán már a következő 1571. év március 14.-én elköltözött az élők sorából.[5]

[1] Forgách id. m. XIX. 576. – Istvánffy id. m. XXIV. 507. – Corpus Juris Hung. I. 533.

[2] A bécsi levéltár adatai és egyéb egykorú adatok nyomán utóbb kétségtelen beigazolást nyert, hogy Dobót és társait igazságtalanul üldözték. Lásd Tört. Tár. 1879. évf. és Károlyi Árpád cikkét a Századok 1879. évfolyamában.

[3] A speyeri szerződés alapján kialakult területi viszonyokat a XIV/1. számú melléklet mutatja.

[4] Forgách id. m. XIX. 573. – Istvánffy id. m. XXIV. 517. – Dogiel Cod. Dipl. Polon. I. 151.

[5] Forgách id. m. XX. 616. – Bethlen–Farkas, Historiarum Pannonico dacicarum libri X., V., 204.