Miután Szelim szultán üzenetében a béke egyik feltételéül Tata és Veszprém lerontását kötötte ki, ebben a bécsi körök oly akadályt láttak, hogy Miksával együtt a háború kiújulását ha nem is kikerülhetetlennek, de igen valószínűnek tartották. Ezért Miksa császár újabb török segély kérése végett 1567 március 9.-ére Regensburgba birodalmi gyűlést,[1] június elsejére pedig Pozsonyba országgyűlést hirdetett.[2] Mire a rendek itt összegyűltek, a török béke felől már biztos hírek kezdtek szállingózni s ezért a tanácskozás főtárgyát ismét a még mindig orvosolatlanul maradt sérelmek képezték, amiket Miksa még azzal tetézett, hogy az országgyűlést nem mint a mult alkalommal latin, hanem célzatosan német nyelven nyitotta meg, eleget akarván tenni az augsburgi gyűlésen a német rendeknek tett ama igéretének, hogy a felajánlott segítség fejében Magyarországot a német birodalomhoz fogja kapcsolni. Emiatt nagy lett a felzúdulás, de végre Miksa megnyugtató kijelentése után a rendek ismét megszavazták a szokásos kétforintnyi adót, a jobbágyok részéről teljesítendő ingyen vármunkák napszámát pedig hatról tizenkettőre emelték fel.[3]

Még az országgyűlés tartama alatt, június 23.-án Miksa kiadta az utasításokat Verancsics Antal egri püspöknek és Teuffenbach Kristóf stájer tanácsosnak, mint a Portához küldendő követeknek, hogy míly alapon tárgyaljanak a Konstantinápolyban maradt Wys Alberttel együtt a megkötendő békéről.[4] A követek augusztus 22.-én érkeztek Konstantinápolyba, de Szelim szultán csak szeptember 21.-én fogadta őket s hét hónapig tartó alkudozások után végre 1568 február 17.-én Drinápolyban létrejött a megegyezés. A békeokmány 25 cikkelyből áll, melyek közül a legfontosabbak: Miksa király és testvérei, Ferdinánd és Károly főhercegek megtartják mindazt, ami jelenleg birtokukban van s János Zsigmond fejedelmet békében hagyják a maga birtokában; a rablás és párbaj, illetve bajvívás, mely oly gyakran szolgáltatott okot a fegyverszünet megbontására, ezentúl szigorúan tilos; az esetleg mégis előforduló viszályok egyrészt a budai pasa, mint a szultán helytartója, másrészt a magyarországi főkapitány, vagy az e végre kinevezendő más biztos által egyenlíttessenek ki; a szerződő felek saját területeiken új erősségeket emelhetnek, a már meglévőket pedig kijavíthatják; Miksa követei ezentúl ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint más hatalmasságok képviselői és békebontás esetén nem fogják többé bebörtönözni, hanem hazabocsátják őket; a határok megállapítását egy határszéli bizottság fogja elvégezni; a béke nyolc évig tart és Miksa a szultánnak minden év elején 30.000 aranyat küld tiszteletdíj gyanánt.[5]

Március 10.-én megérkeztek a Portához János Zsigmond fejedelem követei is, Orbay Miklós és Balog Ferencz, a szokásos évi adóval. Ezeknek a császári követek jelenlétében tudtul adatott, hogy fejedelmük szintén köteles a megkötött békéhez alkalmazkodni és Miksa és János Zsigmond csak a szultán jóváhagyásával állapodhatnak meg egyes helységek és területek kicserélése iránt. Ha a fejedelem örökös nélkül találna meghalni, Erdély szabadon választ magának fejedelmet.

A békekövetek május 10.-én érkeztek Bécsbe s ekkor Schwendi Lázár, aki ellen az elmúlt országgyűlésen annyi panasz hangzott el, lemondott kassai főkapitányi állásáról s helyét a magyarok nagy bosszúságára ismét német tábornok, Rueber János foglalta el, szatmári kapitánnyá pedig Miksa a török követségből visszatért Teuffenbachot nevezte ki.

[1] Hatvani, Brüsszeli okmánytár. III. 45.

[2] Kovachich, Supplem. ad Vest. Comit. III. 257.

[3] Corpus Juris Hungarici, I. 522.

[4] Miller Jakob. Epistolae Ferdinandi I. et Maximiliani ad suos oratores, 195.

[5] Verancsics, Összes munkái, V. 283. – Miller id. m. 409. – Hammer-Purgstall id. m. II. 367.