| « 4. A magyarok támadólagos fellépése. Csanád, Nagylak, Csálya és több más palánk visszakerül a magyarok birtokába. | KEZDŐLAP | 6. Martinuzzi megöletése. » |
A dévai haditanács által elhatározott lippai ostromhoz Martinuzzi úgy az erdélyi hadakat, mint a tiszai megyék felkelő hadait Tótváradra rendelte, ahol a csapatok gyülekezése meglehetősen lassú, vontatott menetekkel az október 21. és 31.-ike közötti időben véget ért. A hadműveletek vezetését Martinuzzi magának tartotta fenn, a harcintézkedések és ostrom-munkálatok kiadását, illetve szabályozását ellenben Castaldonak engedte át, aki a rendelkezésére álló csapatokat 4 hadtestbe osztotta be. Az 1. hadtestbe Castaldo és Sforza-Pallavicini tábornokok német, olasz és spanyol gyalogzászlóaljai és lovas századai nyerték beosztásukat; ezeknek létszáma 12.000 embert tett ki.[1] A 2. hadtest Fráter Györgynek mint erdélyi vajdának csapataiból alakult; ezekhez még hozzájárultak: Bánky Pál alvajda, Enyingi Török János, Kendy Ferenc és Ödönffy László lovas csapatai, az erdélyi hadra kelt nemeség, továbbá a székelyek és szászok hadjutaléka.[2] E hadsereg létszáma ismeretlen. A 3. hadtest Nádasdy Tamás dunántúli főkapitány, továbbá Magyar Bálint, Gyulafy László és Abstémius Sebestyén dandáraiból alakult, de ennek létszámáról sincsenek adataink. A 4. hadtest a tiszai megyék fegyverköteles nemeseiből és Dóczy Miklós, Dersffy István, Nagy-Horváth Ferenc, Forgách Simon, Balassa Menyhért, Gersei Pethő János, Báthory Endre és Patócsy Ferenc királyi hópénzen szolgáló huszárcsapataiból alakult meg. Ezekhez járult még a Varkocs Tamás által zsoldba fogadott, s a szegedi Tóth Mihály és Nagy Ambrus vezetése alatt álló 5000 szabad hajdú.[3] valamint a temesi rácok közül királyi szolgálatba lépett Cserepovics Miklós és Perusics Gáspár 300 lovassal.[4] Ez az összesen mintegy 15.300 főt számláló hadtest Varkocs Tamás bihari főispán és Perényi Gábor parancsnoksága alatt állott. Az egész hadsereg létszámát Istvánffy és Hammer-Purgstall (id. m. II, 215.), 100.000-re, Centorio 90.000 főre teszi. A sereghez 7 faltörő ágyú, mások szerint csak 4 ostromlöveg és 2 tábori ágyú tartozott.[5] A málha-vonat csak a podgyászt és a hadiszekereket szállította, az élelem a Maroson hajókon követte a sereget.
A sereg és annak élén Castaldo, november 1-én ért Lippa alá, aki nyomban személyesen is szemügyre vette a várat és annak környékét. Attól tartva, hogy a béglerbég a budai pasával találna egyesülni s aztán közös erővel támadásra indulhatnának a keresztény sereg ellen, még ugyanaznap parancsot küldött a felvidéki csapatok parancsnokának, Teuffel Erasmusnak (magyarul Rézmánnak), akit a magyarok általában Ördög Mátyásnak hívtak, hogy hadaival vagy azonnal vonuljon Lippára az erdélyi sereg támogatására, vagy pedig a budai pasát a béglerbéggel való egyesülésben akadályozza meg.[6]
Itt kell még megjegyeznünk, hogy Martinuzzi a Déváról Lippára végrehajtott menet közben tudta meg esztergomi érsekké és bíbornokká történt kinevezését, amit azonban ő bágyadt hangulatban nem valami kitörő örömmel fogadott.
A Maros balpartján fekvő Lippa régi módon kőfallal volt körülvéve, melyet néhány bástya koszorúzott.[7] Maga a vár a városon belül állt s azt külön vízzel töltött és a Marossal összekötött mély árok vette körül. A vár alaprajza négyszögletű volt s minden szögletben egy-egy torony emelkedett.[8] A bekerítő fal 720 lépés hosszú és 380 lépés széles, tehát hosszúkás alakú volt. Más adatok szerint a vár egyik végén négyszögletes, vagyis két derékszögben végződő, a másik végén pedig tojásdadalakú volt. Északnyugati frontját a Maros tette erőssé, a város keleti oldalán azonban elég magas hegy emelkedik, mi miatt a város védelme meglehetősen nehéz volt, mert az ellenség arról a vár és a város gyomrába látott és azokat onnan hatásosan lőhette is. A várostól egészen külön állott a rácok által lakott és a kereskedők raktárait magában foglaló külváros,[9] épúgy, amint azt Temesvárnál is volt alkalmunk megemlíteni.
November 2-án Castaldo körülzárta a várost, mi célból a csapatokat következőleg osztotta el: Az említett uralgó magaslatot, amelyen a tűzérség is állásba ment, a spanyol és német zászlóaljak szállották meg; a záróvonal többi részein a magyar hadtestek helyezkedtek el, még pedig dél felől az erdélyi hadak, nyugat felől pedig a 4. hadtest. A tűzérség felállításával megbizott Aldana az említett magaslat tövében, a körfaltól alig 200 lépésnyire, 3 ágyút és 2 félsugár ágyút állított fel. Továbbá a magaslatra vezető lejtőn mintegy félmagasságban 4 középnagyságú ágyút helyezett el; ezek Sforza-Pallavicinire voltak bízva s végül a magaslat legtetején még 4 vagy 5 ágyú helyezkedett el Davila Péter kapitány felügyelete alatt.[10]
Ugyanaznap Uláma pasa várparancsnokot felszólították a vár átadására, amit azonban ez, bízván a béglerbég szavában, aki akkor, midőn Lippán visszahagyta őt, megigérte, hogy veszély esetén a vár felmentésére fog sietni, kereken visszautasított. Egyébként Uláma csapatainál vasfegyelmet tartott és az erősséget, amennyire lehetett, jól berendezte a védelemre.[11] November 3-án Uláma felgyújtotta a külvárost, amelynek raktáraiban sok élelmiszer, a pincékben pedig sok bor volt.
Castaldo, egyet-mást katonái számára megmentendő, Villoa János századost spanyolokkal a tűz oltására rendelte, de az emberek az égő külváros pincéiben lerészegedtek s féktelen kedvükben nagy ordítozással hágcsók nélkül hozzáfogtak a falak megmászásához, de a törökök a mellvédek mögül gyilkos nyilazással és puskatűzzel nagy pusztítást vittek véghez soraikban. Az elhamarkodott oktalan támadásnak a helyszínén megjelenő Fráter György vetett véget.[12]
A faltörő ágyúk november 5-én hajnalban kezdték meg működésüket és féltizenkettőig az általuk a falban tört rés „már egy lándzsányi széles volt[13] és kívül oly magas, mint az ember melle, belül pedig olyan, hogy az ember guggolás nélkül kényelmesen állhatott benne.“ Ezzel egyidejűleg a megközelítő árkokat is a város faláig vezették előre.[14] „Amint a törökök észrevették, hogy az ostromlók hol akarnak rést törni, azonnal hozzáfogtak belül egy új védőmű, t. i. egy rekeszték, szorító (németül Zwinger) építéséhez a törendő rés bekerítésére. E mű oldalai földdel megtöltött és egymásra helyezett fahordókból készültek, melyeket oly módon raktak egymásra, hogy helyenként a védelmezők számára lőréseket hagytak.“[15] Ezt az új védőművet, mely 10 láb széles volt és két kisebb tábori ágyúval is meg volt rakva, 100 janicsár szállotta meg, akik mögött, valamint a város egyéb veszélyeztetett pontjain 3000 török helyeztetett el, részint a falak védelmére, részint tartalék gyanánt.[16]
Castaldo, hogy a rés teljes befalazását, illetve elrekesztését meghiúsítsa, november 6.-án reggel még két újabb réstörő löveget hozott működésbe s egyszersmind tudatta a csapatokkal, hogy a résre indítandó roham megkezdésére délután 2 órakor adatja meg a jelt, melyet 13 trombitás fog fújni s egyúttal jutalmat tűzött ki ama harcosoknak, akik elsőknek tűzik ki a zászlót a város falára.
„Ezután a tábornok kijelölte a spanyol zászlóaljat, mely a résre rohamot intéz; a tartalékba állított olasz és német csapatok vezetését Sforza-Pallavicini tábornokra bízta. A tábor őrzésére az erdélyi és tiszai felkelő hadakat utasította. Török Jánost a huszárcsapatokkal és Serotin Károly ezredest a morva és sziléziai nehéz lovassággal a Marosparton, a Marosra néző kapu előtt, valamivel alantabb pedig Báthory Endre és Nádasdy Tamás lovasdandárait állította fel.[17] A csapatoknak szigorúan meghagyta, hogy kijelölt állásaikba déli 12 órára vonuljanak be és ott várják a 2 órakor adandó roham-jelt. A harcfelállítás elrendezése után a tábornokok és főtisztek étkezésre sátraikba vonultak. “[18]
A roham végrehajtására kijelölt zászlóalj az elfoglalt rohamállásban eleinte nyugodtan nézte a többi csapatok felvonulását, de utóbb Botta Ferdinánd zászlótartó és Abula Péter közember arra ösztönözték többi bajtársaikat, „hogy a várak ostromában mindig kitűnt spanyol nemzettől most se engedjék a hadi dicsőséget más nép által elragadtatni, azért ne várják be a roham idejét, hanem legyenek ők az elsők a résen s a kitűzött jutalmat és dicsőséget ne engedjék át a többi csapatoknak.“[19] Erre a zászlóalj két embere a résen át a törökök által készített szorítóba behatolt és puskázni kezdett az ellenségre. Példájukat követve, az afrikai harcokban nagy hírnévre szert tett Secelnig Antal százados 7–8 spanyollal szintén a résre rohant s miután onnan a törökökre sortüzet adatott, embereivel együtt a szorítóban levő törökök közé ugrott, de a jelentékeny túlerőben levő janicsárok a hét spanyolt a századossal együtt lenyakazták.[20]
A gyülekező helyeken a rohamjelre váró Don Antonio Encenillas és Villandrando századosok bajtársaik veszedelmét látva, embereikkel szintén a réshez rohantak, sőt a szomszédos vívóárkokból a gróf Arco Félix és János parancsnoksága alatt álló német csapatok is engedély nélkül vegyültek a támadók közé. Ámde a janicsárok a szorító lőállásaiból ágyú- és puskatűzzel visszaverték a támadókat. Ekkor ért Aldano százados zászlóaljának fennmaradó részével a rés közelébe és a már visszavonulásban levő fenti csapatokat megállítván, újból megkezdte a harcot az ellenséggel, sőt kevés idő mulva lassanként a többi csapatok is belevegyültek a harcba. Ámde a pogányok nagyon vitézül viselték magukat; nemcsak ágyú- és puskatűzzel, hanem valóságos nyilzáporral is elárasztották a rohamozókat s végül az ádáz ember-ember ellen folytatott küzdelemben a pogányok kerekedtek felül s ők is maradtak a győztesek. Encenillas és Aldana századosok, továbbá D'Avilla Péter őrmester halva maradtak a küzdelem színhelyén; a Boto Fernan, máskép Botta Ferdinánd nevű zászlótartót ép akkor ölte meg egy puskagolyó, amikor a zászlót az erődre ki akarta tűzni, Villandrando és Diego Velez de Mendoza századosok súlyos sebekkel hagyták el a küzdelem színhelyét.
A győztes törökök a legközelebbi ostromütegeket is megrohanták, az ott talált tűzéreket leöldösték, a lövegtalpakat összetörték s aztán a hatalmukba kerített négy zászlóval és az elesett tisztek lándzsára tűzött fejeivel örömrivalgással tértek vissza a városba.[21]
Castaldo az idő előtt lángralobbant harcról jelentést véve, nyomban riadót fuvatott s így az eredetileg kitűzött időnél hamarabb megadta a jelt az általános támadásra, majd Sforza-Pallavicinit is előrerendelte a tartalékkal. Ennek folytán csakhamar az egész keresztény sereg belevegyült a harcba. A város keleti oldalán még Opperstorf János német lovasai is, létrák segítségével gyalog mászták meg a falat. A déli oldalon a bíbornoki talárja fölé dolmányt öltött Martinuzzi személyesen vezette támadásra gyalogosait.“ „Itt Tóth Mihály hajdúi voltak elsők a falon, akik először is lajtorján egy ház kiálló faerkélyére nyomultak, hol a zászlót kitűzték és azután a városba behatoltak… A több oldalról intézett kombinált támadás által a benyomuló ostromlók Uláma harcosait a falaktól visszaszorították, tartalékcsapatait pedig megkerülték, mire a pasa a várba való visszvonulást elrendelte. Ámde már későn, mert csapatait az ostromlók kettészakították és azok egy részét a vártól elvágták. – A menekülő törökök a vár felvonó-hídja előtt az üldözőkkel összetorlódtak és itt új öldöklés keletkezett. A gyors futással menekülő Uláma a sarkában járó Forgách Simonnal éppen akkor ért a hídra s az önfeláldozással harcoló janicsárok födözete alatt az összegyűlt keresztények és törökök csoportján magát keresztül törvén, a gyorsan leeresztett felvonóhídon mintegy 1500 sebesült emberével a várba menekült. A pasát üldöző Forgách Simon combjába kapott két kopja-döféssel súlyosan megsebesült. A várból mintegy 2500 török künnrekedvén, ezek az utolsó emberig levágattak. “[22] Ezzel szemben a keresztények vesztesége halottakban és halálosan sebesültekben mintegy 100 spanyolt és 300 magyart és németet tett ki s azonkívül tömérdek volt a könnyebben sebesültek száma.
A tartalékba állított 700 főnyi spahi csapat és a várból kinnszorultak egy része a Marosra néző kapun át igyekezett megmenekülni, de az ott őrt álló Török János huszárjai és Serotin Károly nehéz lovasai a rajtuk áttörni akarókat a Maros vizének szorították, mire azok egy része a folyóba fúlt, másik részét pedig Báthory Endre lovasai felkoncolták.[23]
Eszerint 4–5 órai heves küzdelem után a város november 5.-én délután 4 és 5 óra között végleg a keresztények birtokába jutott s már csak a vár bevétele maradt hátra, ami szintén nem került volna nagyobb megerőltetésbe, ha az ostromlók nem a város kirablására, hanem nyomban a vár megvételére fordították volna minden figyelmüket, sőt ez alkalommal a felbőszült harcosok nemcsak a törököket, hanem a keresztényeket is kirabolták és a törökökhöz való pártoskodásért a keresztényeket is személyválogatás nélkül leöldösték.[24] Egyébként november 6.-ikát és 7.-ikét az ostromlók a halottak eltakarításának és a sebesültek ápolásának szentelték.
Az utóbb említett napon megtartott haditanácsban Martinuzzi azt javasolta, hogy Uláma bégnek és megmaradt embereinek szabad elvonulást engedjenek a várból s azután a sereg az ekkor még mindig Galádnál táborozó ruméliai hadsereg ellen vonuljon s ha a béglerbég a támadás elől kitérne, akkor Becse és Becskerek visszavételét kiséreljék meg.[25]
Azonban Castaldo az idegen tábornokok és főtisztek és a velük egy véleményen levő alvezérek a vár kiostromlását és az abban lévő törökök foglyulejtését határozták el. Ehhez képest Castaldo a vár körül sáncokat hányatván, a törökök elmenekülését teljesen megakadályozta. Azonkívül a tűzérség vezetésével megbízott Sforza-Pallavicini által a keleti és a vízikapuval szemben, valamint a nyugati oldalon 2–2 faltörő löveggel és ugyanannyi tábori ágyúval felszerelt ostromüteget építtetett a vár lövetése céljából.[26] Egyben felszólították Ulámát a vár átadására, amit azonban ez a leghatározottabban megtagadott. Ezért november 8.-án megkezdték a vár lövetését, ami ugyanazon hónap 17.-ig megszakítás nélkül folyt,[27] sőt a tűz hatásának fokozása céljából Erdélyből és Nagyváradról még több faltörő ágyúnak elhozatala iránt is történt intézkedés.
Az ostrom gyorsítása céljából Sforza-Pallavicini robbantó aknákat is fúratott a bástyák ellen, a rosszul elkészített aknák azonban visszafelé sültek el. Ezért utóbb aknák helyett a falak tövébe elásott ostrombombákkal tettek kísérletet, melyek november 18.-án felrobbantatván, a leomlott várfalon akkora rés támadt, hogy a roham végrehajtására kedvező alkalom kínálkozott, de a roham, nem tudni mi okból, elmaradt. Uláma pedig újból mindent megtett a támadt résnek szorítószerű védőművel való elszigetelésére.[28] A legnagyobb ellenség, a mindjobban fokozódó éhség ellen azonban hasztalan volt minden védekezés és szigorító intézkedés. „Az élelemben szükséget szenvedő törökök közül némelyek éhen vesztek, mások macska, ló és egyéb állatok húsán tengődtek, ivóvíz hiányában leölt harci mének vérével oltották szomjukat és 14 napon át kenyeret nem ettek. A bégek is csak vízben főzött liszttel táplálkoztak, azonban az is fogytán volt már.“[29]
Ily körülmények között Uláma november 18.-án 20 napi fegyverszünetet kért, igérvén, hogy annak leltelte után fegyveres elvonulhatás feltétele mellett átadja a várat, de a haditanács ennek a kérelemnek nem adott helyt. November 20.-án új megbízottak jöttek, Uláma ugyanilyen feltételeit hozván magukkal, azonban Castaldo az újra összehívott haditanácsban a leghatározottabban azt kívánta, hogy a várban levő törökök minden föltétel nélkül adják meg magukat a király kegyelmére, amit a török megbizottak el nem fogadhatván, eredmény nélkül tértek vissza a városba.[30] Ekkor Martinuzzi, mint a király által kinevezett fővezér, Castaldo tiltakozása ellenére Ulámával mégis 20 napi fegyverszünetet kötött és a várba zárt törököknek állítólag titokban élelmet is juttatott.[31] Ezek a dolgok még inkább fokozták a különben is gyanakodó tábornok ellenszenvét a barát ellen.
Közben az időjárás mind hidegebbé válván, Martinuzzi ezt és az állítólagos élelemhiányt és drágaságot adván okul és mivel november közepén az erdélyi fölkelő hadak jó része és a székelyek ugyancsak a fenti okok miatt a tábort elhagyva, hazavonultak, annak ellenére, hogy Ferdinánd előbb Becse és Becskerek visszavételét egy esetleges téli hadjárat révén is ismételten sürgette, a hadjárat további folytatását beszüntette. Hogy azonban a király óhaja mégis teljesüljön, valamelyik nap kora reggelén Ulámával a vár sáncai között megbeszélést folytatván, őt arra igyekezett rábeszélni, hogy szabad elvonulás feltétele mellett eszközölje ki a béglerbégnél Becse és Becskerek visszaadását, amit az meg is igért.[32]
Közben november 20.-án Ali budai pasa hadával Becsénél a ruméliai sereggel egyesülvén, a béglerbéget minden áron rá akarta venni, hogy közös erővel Uláma felszabadítására induljanak. Szokolli Mehemed azonban a szultánnak a hadjárat beszüntetésére vonatkozó parancsát betű szerint véve, csapatait téli szállásokba osztotta széjjel.[33]
Ali pasa hadainak a ruméliai hadsereggel történt egyesülésének híre november 25.-én ért a lippai táborba, ami új érvül szolgált Martinuzzinak, hogy az újonnan összehívandó haditanácson Ulámáék minden feltétel nélküli szabadon bocsátását hozza javaslatba, mert az egyesült budai és ruméliai hadseregek támadólagos fellépése a megfogyott és kimerült keresztény seregre kétségkívül nagy veszélyt jelentett volna. A november 28.-án megtartott haditanács, bár Fráter György a jelenvoltakat nézeteinek helyességéről meggyőzni nem igen tudta, végre mégis az ő kívánságához képest határozott s így az Uláma és 1200 kísérője (köztük 120 lovas) számára szóló oltalomlevelet Castaldo is, látszólag nyugodtan és minden bosszankodás nélkül aláírta.[34]
Mint később kiderült, Martinuzzi Uláma hadiszereinek és betegeinek elszállítására küldött kocsikon elrejtett lőfegyvereket, hadiszert és élelmet juttatott a pasának, épígy néhány napon át juhokat, mézet és kenyeret is küldött a barát az előőrsökön álló emberek által a várba. November 29.-én a barát hosszasan tanácskozott sátrában a magához meghívott pasával, akivel együtt vacsoráját is elfogyasztotta.[35]
December elején Martinuzzi a béglerbégtől levelet kapott, amelyben ez Lippa ostromáért felelősségre vonta a bíbornokot s azért a szultán bosszúját helyezte kilátásba; megegyezésről, békéről, illetve Becse és Becskerek átadásáról ebben a levélben szó sem volt.
December 4-én este végre Uláma 1200 emberével a Cserepovics Miklós vezetése mellett melléje adott 300 rác lovas fedezete alatt kivonult a várból. December 5.-én a pasa a kíséretet elbocsátotta és irányt változtatva, útját Belgrád helyett Becsének vette.[36]
A törököknek adott menedéklevél ellenére, azok üldözésére Lippáról, Temesvárról és Fellakról csapatok indultak ki és pedig Nagy-Horváth Ferenc és Balassa Menyhért egy csapat hajdúval december 4.-én titokban megszöktek a lippai táborból s Vinga felé előnyomulva, igyekeztek a törökök nyomába jutni; Temesvárról Dombay Mihály helyettes várparancsnok és Kosár Benedek alvárnagy, Fellakról pedig Vitéz György és Bosnyák Ambrus hadnagyok indultak ki egy-egy csapat huszárral; s a három különítmény egymással összeköttetésbe lépve, december 5.-én a varjasi mezőkön utólérték a tömör oszlopban elvonuló török hadat és azt meg is támadták. Uláma ekkor megállította oszlopát, harchoz fejlődtette, a szekereket a harcfelállítás közepére állította, gyakorlott lövészeivel, a janicsárokkal megrakván őket. „Balassa, Nagy-Horváth és Dombay három lovastömeggel átkaroló támadást intéztek a török harcfelállításra, de a szegezett lándzsákkal támadó huszárok csak néhány törököt ölhettek le, a zárkózott sorokat nem bonthatták meg. – Ellenben a törökök sűrű puskatűzzel fogadták a támadókat, a rohamot bátran kitartották és visszaverték. A magyarok közül sokan golyó és nyil által megsebesültek, vagy elestek… A törökök közül is sokan hullottak el…[37] A magyarok ezután felhagytak a harccal s a törököket útjukra eresztették. – Uláma éhség és üldözés folytán 400–500 főre leapadt embereivel Becséhez érkezett “, majd személyére Belgrádba tovább utazva, ott december 8.-án a történtekről jelentést tett a béglerbégnek. – „Ulámának az adott szó ellenére történt megtámadását Fráter György ingerülten hallgatta s december 6.-iki levelében a királynak bevádolta a „hitszegőket“ és mint a királyi hadsereg jó hírnevének megcsorbítóit, megbüntetni kérte. Azonban Castaldo a támadó urakat nem vonta felelősségre s az adott szó megsértését büntetlenül elnézte. Ámbár a király december 2.-án újból sürgette Becse és Becskerek visszavívására a téli hadjárat megindítását és újból utasította Fráter Györgyöt, hogy a hazaoszlott felkelő hadakat ismét hívja fegyver alá, azonban a bíbornok a király ezen akarata ellenére december 6.-án még a lippai hadat is feloszlatta, tudatván ezen a napon a királlyal, hogy a hosszú ostrom, esőzések és sáros utak által erejében kimerült fölkelő hadakkal tovább működni lehetetlen.“[38]
Miután Castaldo a Temesvárról már előbb a táborba ért Aldana Bernátot Lippa parancsnokává nevezte ki, meghagyván neki, hogy az erősséget újból hozza rendbe, december 9.-én a spanyol és német csapatokkal, bár Martinuzzi ezeket a tiszai megyékben akarta visszahagyni, téli szállásokra Erdélybe vonult el. A még fegyver alatt álló magyar hadak egyszerűen feloszoltak és hazamentek.
A béglerbég a hódoltsági hűbéres hadakat december első napjaiban szintén haza bocsátotta a becsei táborból, Becsek és Csurog váraiban Malkovics béget, Becskereken pedig Kászon (vagy Kászim) pasát hagyván vissza parancsnokul. Ő maga a ruméliai hadakkal Belgrádba vonult s itt és Szendrőnél téli szállásokba helyezte el azokat azzal az elhatározott szándékkal, hogy tavasszal a hadműveleteket újból megkezdi. „Miután Fráter György meggyőzte a béglerbéget, hogy nem mint ellenség, hanem mint a török had védelmezője jelent meg Lippa alatt, a pasa december 8.-án Belgrádból tudatta vele, hogy Uláma elbocsátása után megbízik hűségében, de Becse, Becskerek és Lippa városokat nem adhatja vissza, hanem kérje azokat a szultántól. Ő egyébiránt azon lesz, hogy a fejedelmek megbéküljenekl“[39]
Ezek szerint az 1551. évi hadjárat véget ért anélkül, hogy a hadviselő felek békét kötöttek volna.
Ezek után Martinuzzi is Erdélybe ment, nem is sejtve a nagy veszedelmet, amelybe hamarosan belekerült. Castaldo ugyanis nemsokára Lippáról való elutazása után Ferdinándtól azt az utasítást vette, hogy Uláma pasát semmi szín alatt se eressze szabadon s egyben azt is meghagyta a király tábornokának, hogy hajtsa végre azt a parancsot, amelyet neki Salazar útján küldött,[40] ez pedig Martinuzzira nézve, mint tudjuk, fejvesztést jelentett.
[1] Centorio id. m. 102.
[2] Forgách id. m. 19. – Istvánffy id. m. 187.
[3] Czímer Károly, A szegedi veszedelem, Hadt. Közl. 1891. évf. 262.
[4] Istvánffy id. m. 190.
[5] Tinódi id. m. 1205–1212. v. s. – Brüsseli Okmt. II, 287, 311.
[6] Tört. Tár. 1891. évf.
[7] Hammer-Purgstall id. m. II, 214: „Lippa war vom Markgrafen Georg von Brandenburg, nachdem er sich mit Beatrix, der Witwe Johann Corvin's, vermählte, mit Mauern und Basteyen befestigt worden. “
[8] Centorio id. m. 117: „e quadro con una torre in ciascuno angolo.“
[9] Istvánffy és Centorio az id. h.
[10] Kropf Lajos, Lippa ostroma 1551-ben, Hadt. Kötzl. 1897. évf. 228.
[11] Tinódi id. m. 1205–1218. v. s.
[12] Centorio id. m. 118.
[13] Aldana id. h.: „de una pica de largo.“
[14] Istvánffy id. m. 188. – Tinódi id. m. 1228–1231. v. s. – Centorio id. m. 121.
[15] Kropf id. m. 229.
[16] Centorio id. m. 121.
[17] Istvánffy id. m. 188.
[18] Czímer id. m. 200.
[19] Czímer id. m. 201.
[20] Istvánffy id. m. 188. – Verancsics id. m. II, 172. – Centorio id. m. 122. – Brüsseli Okmt. II, 288.
[21] Forgách és Istvánffy az id. h. – Centorio id. m. 124.
[22] Tinódi id. m. 1265–1268 v. s., Brüsseli Okmt. II, 289, és Verancsics id. m. II, 90. nyomán Czímer id. m. 202–203.
[23] Forgách id. m. 22. – Istvánffy id. m. 189. – Brüsseli Okmt. II, 289. – Egyes magyar parancsnokok Lippa alatt tanúsított hősies viselkedéséről Hammer-Purgstall (id. m. II, 216.) többek között ezeket írja: „Johann Török, der Sohn des in den sieben Thürmen verschmachteten Valentin, und Simon Forgács thaten Wunder der Tapferkeit; jener erlegte einen vornehmen Türken, von dem er sieben Wunden empfangen, dieser ward unter dem Haufen der Todten am goldenen Säbel erkannt, hervorgezogen und trotz eilf Wunden zum Leben hergestellt.“
[24] Verancsics id. m. II, 90. – Büsseli Okmt. II, 289.
[25] Ezzel szemben Kropf Lajos id. m. 233. old. azt írja, hogy a barát leginkább azért javasolta Uláma-ék szabadon bocsátását, mert hír szerint „a béglerbég visszafordult és közeledik nagy seregével Lippa fölmentésére, kinek erejével a kimerült ostromló had nem lenne képes megmérkőzni.“
[26] Istvánffy id. m. 189. – Centorio id. m. 131. – Brüsseli Okmt. II, 290.
[27] Centorio id. m. 131.
[28] Schradt Kristófnak a lippai táborból nov. 18-án Mária királynéhoz intézett levele. Brüsseli Okmt. II, 307. Azonkívül lásd u. o. II, 290.
[29] Centorio id. m. 132. – Batthyány Ferencnek a 695. lábjegyzetben idézett levele.
[30] Brüsseli Okmt. II, 292.
[31] Istvánffy id. m. 189.
[32] Ferdinánd levelei Castaldóhoz és Fráter Györgyhöz, Tört. Tár. 1881. évf. 59–61, 63 és 1891. évf. 436. – Nádasdy Tamás és Gersei Pethő János vallomását Fráter György megöletésének pörében. Pray, Epist. Proc. II, 316. – Horváth Mihály id. m. 372.
[33] A béglerbég levele Fráter Györgyhöz, Tört. Tár. 1881. évf. 65.
[34] Istvánffy id. m. 190. – Verancsics id. m. II, 90. – Centorio id. m. 134. – Brüsseli Okmt. II, 291.
[35] Forgách id. m. 23. – Istvánffy id. m. 190. – Brüsseli Okmt. II, 291. – Pray, Epist. Proc. 815.
[36] Forgách id. m. 30. – Tinódi id. m. II, 1395–1396. – Istvánffy id. m. 190.
[37] Pecsevi török történetíró (I, 289.) Fráter György helyett Bátorit írva és a többi neveket is összezavarva tévesen ezeket mondja feljegyzéseiben: Bátori meg is tartotta a szerződést, hanem Török Bálint fia, a Török Ferenc nevű gonosz 500–600 lovassal útját állta Uláma pasának. Mindjárt az ütközet kezdetén vértanú lőn Uláma pasa (ez persze szintén nem felel meg a valóságnak) s a többi müszülmánok is levágattak, úgy hogy csak igen kevés menekült el közülük.“(Thúry id. m. II, 37.)
[38] Tört. Tár. 1881. évf. 68, 71, 73. – Tinódi id. m. 1416–1418. v. s. – Forgách id. m. 23. – Istvánffy id. m. 190. – Centorio id. m. 138. nyomán Czimer id. m. 209–210.
[39] Szokolli Mehemed béglerbég dec. 8.-iki levele Fráter Györgyhöz.
[40] „Que efectuase lo que por Salazar le avia embiado à mandar.“
| « 4. A magyarok támadólagos fellépése. Csanád, Nagylak, Csálya és több más palánk visszakerül a magyarok birtokába. | KEZDŐLAP | 6. Martinuzzi megöletése. » |