Temesvár már a Hunyadiak korában fontos szerepet játszott a törökkel szemben és Hunyadi János mint szörényi bán és az alsó részek főkapitánya, fontos véghellyé tette s a várban 1447-ben külön megerősített díszes várkastélyt építtetett. Később, Szörényvár, Nándorfehérvár és Pétervárad eleste után Temesvár még nagyobb hadászati jelentőségre tett szert s így kiépítésére és felszerelésére fokozatosan mindig nagyobb gondot fordítottak, minek folytán a XVI. században már az elsőrangú erősségek közé tartozott, amelyet természetes fekvése és a várat környező mocsarak majdnem bevehetetlenné tettek. Akkoriban a Temes és Béga folyók többszörösen egymásba folytak s Temesvár a két folyó között, nem úgy, mint ma, a Béga mentén, hanem azon a helyen feküdt, ahol a Temes folyónak ma már nem létező két-három ága a Bégába torkollott; ezért is nevezték el nem Bégavárnak, hanem Temesvárnak. Tinódi, Forgách és Istvánffy szerint Temesvár akkoriban három részből, a hasonnevű városból, a várból és a Sziget nevű külvárosból állott. Centorio és Ferdinánd király egyik udvari tisztviselője[2] azonkívül még egy külvárosról tesznek említést; a Szigetkülváros a vártól keletre feküdt, a másik pedig a várostól északra és nyugatra terült el; előbbi volt a kis palánk, utóbbit pedig a XVII. században nagy palánknak nevezték. A vár és város között volt egy külön kis erősség, a vízi-torony; az ezen keresztül épített híd közvetítette a közlekedést a vár és a város között. A városnak négy és pedig az erdélyi vagy karánsebesi, a prajkói vagy lippai, az aradi és a várba vezető, a várnak pedig három kapuja volt: a városba vezető északi, a Sziget-külvárosba vezető keleti és a nyugati, vagy tatai kapu. Az erősségtől délre és délnyugatra az Újpécsre vezető út mentén terült el az ulicsi mező.
Czímer megállapítása szerint[3] a várost észak és nyugat felől egymás mellé vert és vaskapcsokkal összerótt cölöpök közé rakott földtöltések és fabástyák fogták körül… Ellenben a város másik része – dél és kelet felől – már kőfallal és tornyos körbástyákkal (rondella) volt körülvéve, amik még régi modorban, négyszögű kövekből voltak építve. „A nagy-palánk – Centorio szerint – már 1551-ben is nagyobb volt a Sziget-városnál és a várost mintegy félkörben fogta körül. A nagy-palánkot csak a Bégából táplált vizes árok fűzte a város védőműveihez… A vár a középkori erődítés szerint szintén kőfalakkal, bástyákkal és tornyokkal volt megerősítve… A várban még külön meg volt erősítve a belső vár: a Hunyady-kastély, melyet a Béga egyik bevezetett ága vett körül. A vár ezen kastélyerőddel együttvéve jóval kisebb volt, illetve fele sem volt a mostani várnak, melyet III. Károly 1719–1729-ig Vauban rendszere szerint újjá építtetett… Temesvárt a legrégibb időktől kezdve északról, keletről és délről a Béga és Temes számos szigetet képező ágai és mocsaras kiöntése vették körül. Ezen nádasokon és ingoványokon magas vízállásnál sem gyalog, sem lóháton nem lehetett átgázolni, s ennélfogva azok a régi Temesvárt mintegy bevehetetlen erősséggé tették – amíg ki nem száradtak… Ha azonban forró nyárban vagy tartós szárazságban az erősséget környező ingoványok vize leapadt, akkor az erődöket a mocsarakban épített rőzse-utakon is meg lehetett közelíteni.“
Losonczy István nyomban azután, hogy a vár parancsnokává kinevezték, azonnal hozzáfogott az erődművek kijavításához és megerősítéséhez. Tudván azt, hogy a város leginkább csak észak és nyugat felől, a Sziget-külváros pedig keletről volt sikerrel megtámadható, mindenekelőtt a város déli oldalán levő kőfalakat, amelyek nagyobb ostromlövegek romboló hatásának sokáig ellen sem állhattak, erősítette meg. Intézkedéséből kifolyólag a spanyol gyalogság a falvak belső oldalán erős földfelhányást (trincea) készített, mely az északnyugati bástyára támaszkodott. Ebben a földgátban gyalog lövészek számára födött lőállásokat, a védőmű belsejében pedig bombamentes kazamatát építtetett. A falon kívül a középen álló kapu és az egyik kőbástya közé, megfelelő mélységű cölöpművet készítettek, hogy a fal minden oldalról megvédhető legyen. E földből készített védőművekből a puskás gyalogság hatásos tűz alá foghatta a város falai és a nagy palánk közötti terepet.[4] Azonkívül a keleti várkapu elé lövegekkel is felszerelhető s födött lőállásokkal ellátott redoute-ot, a vízitoronyhoz vezető út biztosítására pedig a szigeten a kapu előtt szintén nagyobb csapat által megszállható földművet hányatott Losonczy. „Mivel pedig a nagy-palánk elég erős védőművekkel ellátva nem volt, épületei pedig a város bástyáiról és az újonnan hányt földművekből a kilövést akadályozták, másrészt a kellő födözéket nyujtó házakban az ellenség könnyen megfészkelhette magát, azért Losonczy a lakosokat a palánkból átköltöztette a városba, az élelem- és hadiszereket szintén a városba vitette és a palánkot azután leégettette.“[5]
A rácok által felbiztatott béglerbég már október 14-én elindult seregével Lippa alól s egynapi menet után Aradtól délre ütött tábort. Innen október 15-én egy 6000 török és rác lovasból és gyalogosból álló különítményt azzal az utasítással küldött Temesvár közelébe, hogy október 16-án kora hajnalban a várost megrohanja. Ez a különítmény még aznap tényleg el is jutott a város közelébe, ahol az éjjelt a közeli erdőkben töltötte. Ámde Losonczy még idejekorán értesült a készülő vállalatról, mire Perez Alfonzót 400 lovassal, Rodriquez de Villandrando századost pedig 300 spanyol gyalogossal a leégetett külváros házfalai közé helyezte el s amikor október 16-án hajnalban az ellenség éktelen csatakiáltással a városra rárontott, az elrejtett csapatok azt hatásos puskatűzzel fogadták, Losonczy pedig heves lovasrohamot intézett ellene. Ezt az ellenvállalatot a várlövegek hatásos tüze erősen támogatta és alig egy órai küzdelem után a török támadás vissza volt verve. A harc alatt Losonczy emberei 11 törököt lelőttek, ugyanannyit pedig foglyul ejtettek, míg a várbeliek részén csupán Losonczy egy huszárja esett el.[6]
A vállalatban részt vett bégek erősen ellenezték a támadás megújítását, de a magyarok bosszújától remegő rácok annál jobban ostromolták a béglerbéget, hogy folytassa a küzdelmet és ő ez utóbbiak szavára hallgatott. Október 17-én Temesvár alá érkezvén, még azon éjjel a vár északi kapujával szemben sáncokat ásatott és az elkészített lövegállásokban ugyancsak a mondott éjjel felállíttatta a faltörő ágyúkat. Egyben Losonczyt mindenféle csábító igéretekkel a vár feladására szólította fel, de az október 18-án többek között azt felelte, hogy ő a várat nem adhatja át, mert ő még nem feledkezett meg a katonai becsületről, mint ahogyan azok megfeledkeztek, akik Becskereket, Csanádot, Aradot és Lippát átadták. Kijelentette továbbá a hős parancsnok, hogy „habár őt senki sem kényszerítette az idejövetelre, mégis hazája és az egész kereszténység dicsőségéért vére ontásával harcolni fog és ameddig él hűségesen fogja szolgálni a hazát és a kereszténységet, amit a Mindenható segítségével és kegyelmével lesz alkalma bebizonyítani. – Jövőre nézve pedig a béglerbég tartózkodjék ily levelek írásától, mert azoknak semmi hatásuk sincs ő reá. Temesvárt nem levelekkel, hanem ágyúkkal foglalják el és itt ember ember ellen fog viaskodni. “[7]
Erre a béglerbég két nagy ostromágyúból lövetni kezdte a várat, amelyet minden oldalról körülzárt. Közben a janicsárok erős födözet alatt a nagy-palánkban a város védőműveivel szemben egy második ostromüteg számára is löveggátony építéséhez és ágyúkasok felállításához fogtak, mire Losonczy 50 lovassal és némi gyalogsággal kitört a városból és a janicsárokra vetette magát. Erre ezek a födözetükre kirendelt különítménnyel együtt visszafutottak a táborba és az egész sereget fellármázták. Szokolli Mehemed a merész ellenség visszaverésére 10.000 lovasból álló hadat rendelt ki, mely elől Losonczy a támadást végrehajtott különítmányével a városba húzódott vissza.
Miután az ostrom első napjaiban kitűnt, hogy a csak gyengén megerősített Sziget-külváros sokáig nem fog tudni ellenállni, Losonczy ennek fölégetését is elhatározta. Az e célból kirendelt Aldana megfelelt feladatának, de a törökök még ugyanazon éjjel eloltották a tüzet s a nevezett külvárost megszállván, magukat benne elsáncolták és a keleti várkapuval szemben a harmadik ostromüteg felállításához fogtak.[8]
Ezt a munkát azonban Losonczy alaposan megzavartatta. Rendeletére egyik bátor alparancsnoka, Dombay Mihály, hajdúkból és spanyol katonákkal összeállított csapattal a várkapuval szemben fölhányt erődítésekbe berontva, elszánt emberei az ott talált törököket levágták, néhány löveget beszögeztek, a lövegtalpakat fejszéikkel összetörték és a lövegfödözetnek a sáncokból való kiűzése után veszteség nélkül tértek vissza a városba. Másnap, október 19-én Dombay újból kitört a városból s ezúttal gyalogosai marhákat hajtottak el a török táborból, a huszárok pedig ellenséges lovassággal összeütközvén, több törököt levágtak.
Október 20-án Losonczy a Sziget-külvárosban épen maradt házak felgyujtására Vajda Györgyöt és Buda Ferencet rendelte ki egy önkéntes csapattal. A két parancsnok ruhástól, kézíjjastól és fegyverestől úszott át a vár és a külváros között folyó vízen, amit a tutajokon átszállítandó legénység meglátván, nagyobbrészük követte bátor parancsnokainak példáját. A bátor vitézek egyébként is derekasan megfeleltek kitűzött feladatuknak, mert a magukkal szemben talált törököket sáncaikból kiűzték s a le nem égett házakat felgyujtották, sőt még az ütegállásokban levő lövegeket is szét akarták rombolni, de ezt a parancsnokok már nem engedték meg, mert időközben a törökök már mindenünnen gyülekeztek s könnyen elvághatták volna a bátor csapat visszavonulási vonalát.
Október 21-én Losonczy a nagy-palánkban befészkelt ellenség ellen hajtatott végre sikeres kirohanást, a következő két napot és éjjelt pedig a megrongált kőfalak és erődítmények helyreállítására fordította.
Október 24-én Losonczy újabb kitörést rendelt el, amiből hosszabb ideig tartó harc keletkezett. Az ez alkalommal elfogott egyik rác azt a fontos közlést tette, hogy a béglerbég még csak nyolc napig szándékozik a vár alatt maradni s ez alatt vagy elfoglalja azt, vagy elvonul alóla. Ennek oka az volt, hogy a törökök élelmiszere fogyófélben volt és másrészt, hogy a saját költségükön harcoló hűbéres csapatok már nagyon is zúgolódni kezdtek hosszas visszatartásuk miatt, holott nekik, kiváltságaik értelmében október közepén túl nem kellett fegyver alatt maradniok. Sőt a béglerbég még az említett nyolc nap leteltét sem várta be, mert október 24-én Rusztem pasa nagyvezír hirnöke azt az utasítást hozta neki, hogy hagyjon fel Temesvár további ostromával, minek folytán Szokolli Mehemed október 27.-én el is vonult Becse irányában a vár alól.[9]
[1] Temesvár 1551. és 1552. évi ostromát nagyban és egészben véve Czímer Károly, Temesvár megvétele 1551–1552. című jeles tanulmánya alapján írtam meg, akinek adatait itt-ott szószerint vettem át az ostromot tárgyaló fejezeteimbe.
[2] Centorio id. m. 106, illetve Brüsseli Okmánytár II, 278.
[3] Id. m. 56. Kár, hogy Temesvárnak 1551/52. évi állapotát feltüntető rajz nem maradt ránk. A legrégibb rajz az Ortelius, Redivivus című munkájában megjelent távlati kép, mely az 1596. évi állapotot tünteti fel, de úgy látszik, nem elég pontosan; a következő rajz pedig az 1716. évi ostrom idejéből való. Ez utóbbin az égtájak nincsenek megjelölve, de miután a belgrádi út felfelé, vagyis a rajz felső széle felé vezet, világos, hogy arra nem észak, hanem dél fekszik, ami pedig a papiros alsó szélén van, az északnak felel meg. Ez úgylátszik kikerülte Czímer figyelmét s így ő leírás közben az égtájakat rendesen eltéveszti.
[4] Centorio id. m. 106.
[5] Centorio id. m. 106. – Czímer id. m. 59.
[6] Brüsseli Okmánytár II, 275.
[7] Brüsseli Okmánytár II, 278–281.
[8] Brüsseli Okmánytár II, 278.
[9] Centorio id. m. 111. – Tört. Tár. 1891. évf. 435. – Dselálzáde Musztafa (Thúry id. m. II, 262.)