A leírt időszak alatt főkép az a kétszínű játék ragadja meg figyelmünket, melyet a német császár és az általa befolyásolt Ferdinánd király a magyarokkal szemben űzött és alig van szánalmasabb látvány annál, mint amikor az uralkodó hamis, hazug frázisokkal és üres hitegetésekkel igyekszik alárendeltjeiből véradó fejében még az utolsó garast is kipréselni. Az ily eljárás az évezredes történetek tanusága szerint mindig meg szokta magát bosszulni. Azok a kifogások és panaszok, amelyeknek az ország rendei uralkodójukkal szemben a letárgyalt országgyűléseken kifejezést adtak, a magyar és osztrák uralom évszázadokra terjedő további közössége alatt, sajnos, többé úgyszólván sohasem akartak elnémulni. Ez az indignáló, bánatos hang csendül ki a magyar rendek, a magyar vezető személyek és az egész magyar közvélemény mindenkori megnyilatkozásából, valahányszor ezek a faktorok a nemzet és a mindenkori Habsburg-uralkodó közötti viszonyt akár hivatalosan, akár magánúton pertraktálni kénytelenek voltak, jeléül annak, hogy ez a viszony az osztrák-magyar monarchiának a világháboru után történt végleges megszűnéséig soha, még átmenetileg sem volt ideálisnak, sőt mi több, a kölcsönös kellő megértésen alapulónak sem nevezhető. És hogy a magyar nemzet ennek ellenére évszázadokon keresztül igazi önzetlenséggel teljesítette a királya és hazája iránti kötelességét, ahogyan az a legutóbb említett országgyűléseken is megnyilvánult, ez ennek a nemzetnek örök időkre igazi díszére és becsületére válik.