Gritti Belgrádból alighanem újabb biztatásokkal Budára visszatérve, még fennhéjázóbban és merészebben fogott hozzá már fentebb említett titkos terveinek végrehajtásához.[1] Az ország rendeit kormányzói hatásköréből kifolyólag gyűlésre összehíván, a neki engedelmeskedni nem akaró Nádasdy Tamás helyett Dóczy Jánost helyettesévé kinevezvén, mindenekelőtt megnyugtatta a rendeket, hogy befolyásával továbbra is teljes mértékben sikerült a szultán kegyét a maga és az ország számára biztosítani, minek jeléül Szulejmán a Szerémségben egy erős seregcsoportot hagyott hátra.[2] De azért szerinte az ország mégis nagy veszélyben forog Ferdinánd részéről, akit minden áron meg kell fékezni, amihez azonban pénz kell. Ennek előteremtése végett Gritti a nemesektől és az egyháziaktól egyaránt azt követelte, hogy ingóságaik felét önként adják át. A rendek nem szivesen hozták meg a kívánt áldozatot s mielőtt végleg határoztak volna, János királytól kértek tanácsot, mit tevők legyenek, aki meglehetősen egykedvűen azt választolta: „most Gritti a ti kormányzótok, tehát hallgassatok rá.“ Ennek ellenére a követelés teljesítése elé az urak jó része igen nagy akadályokat gördített, miért is Gritti, hogy az ellenzéket megfélemlítse, mialatt a király vadászaton távol volt, a két Árthándy testvért, Pált és Balázst, akik Buda ostroma alatt a Ferdinánd-pártiakkal való összejátszás gyanúja miatt már a mult év óta fogságban voltak, 1533 január 10.-én minden törvényes eljárás mellőzésével lenyakaztatta.[3] Ez a gaztett nemcsak a magyar urakat, hanem János királyt is megdöbbentette, aki ennek hatása alatt újból és sürgősen a Ferdinánddal való megegyezés lehetőségét kereste. Miután másrészt a legutóbbi nagy csalódás Ferdinándot is gondolkodóba ejtette, János kezdeményezése termékeny talajra talált, úgy hogy 1532 december 31.-én a status quo elve alapján a két fél között a következő év április végéig tartó fegyverszünet köttetett, amely alatt a végleges békét is nyélbeüthetőnek vélték.[4]

Közben azonban még valami történt. Az utolsó hadjárat keserű tapasztalatai, valamint a küszöbön álló perzsa háború a szultánt is békülékenyebbé tették nyugati ellenfeleivel szemben s így Ibrahim Jurisics útján azt üzentette Ferdinándnak, hogy ha most küldene hozzá követséget, ez az eddigieknél jóval kedvezőbb fogadtatásban részesülne. Ferdinánd természetesen kapott az alkalmon s nyomban leküldte Záray Jeromost Konstantinápolyba, azonban úgy, hogy arról úgyszólván senkinek sem volt tudomása. Igy történt aztán, hogy miközben a két király megbízottai a február 7.-én Pozsonyban megkezdett tanácskozásokban már nagyon is közel jutottak egymáshoz, egyszerre köztudomásúvá vált Zárai Jeromosnak Lascano Tamás esztergomi várnagyhoz intézett leveléből, hogy ő Ferdinánd király nevében békét kötött a szultánnal. Ez a váratlan hír mindkét fél megbizottait felháborította; Jánoséit, mert az ellenfélnek Konstantinápolyban folyó tárgyalásairól semmi tudomásuk sem volt, Ferdinándéit, mert híre járt, hogy a béke adófizetés és Szlavóniának átengedése révén vásároltatott meg. Ehhez képest az ellenkirályok megbizottai a további béketárgyalásokat megszüntették. Nemsokára köztudomásúvá vált, hogy a konstantinápolyi béketárgyalás alkalmával a szultán Ferdinándot fiává fogadta s késznek nyilatkozott Károly császárral is öt vagy hét évre fegyverszünetet kötni, ha ez a Moreában fekvő Kóront, melyet tengeri hadnagya, Doria András nemrég elfoglalt, visszaadná. Egyébként a megegyezés a szultán és Ferdinánd között egyenlőre csak fegyverszünet és nem végleges béke formájában azon az alapon jött létre, hogy Magyarországból Ferdinánd és János király az általuk éppen bírt részt tarthatják meg, feltéve, hogy Ferdinánd Esztergom kulcsait a szultánnak beküldi.

A megállapodás ellen a magyar rendek egy küldöttsége 1533 március közepén Bécsben írásbelileg is óvást emelt. A feliratokban a rendek a leghatározottabban állást foglaltak az ország kettéosztása ellen, mert „bajos és szokatlan dolog, hogy azon egynyelvű és szokásu, azon-egy törvény szerint élő népnek két királya legyen.“ Majd így folytatják előterjesztésüket a rendek: „A török Esztergom várának kulcsát kívánja felségedtől, mint magában parányi dolgot; de mi, kik ezen emberek álnokságát ismerjük, nagynak tartjuk. A szultánnak semmi vágya a kulcs birtoka után, maga a vár is, mint vár, nem sok nyomatékkal bír a szemében; de ő Esztergomban mintegy felséged Budáját, felséged királyi székét látja s hirdetni fogja a világnak, hogy e kulcsban Magyarországhoz való jogát adta át neki felséged, melyet az ő kegyelméből ismét visszanyert, valamint János az ő kezéből kapta mind Budát, mint a koronát. Kivált ez okból nem tanácsolhatjuk az esztergomi vár kulcsának Konstantinápolyba való küldését. A török császár felségedet fiának nevezi, Anna és Mária királynékat leányainak; a pápának és a császárnak is szép nevet akar adni. Szomorú időket élünk s így nem csoda, ha felséged összeegyeztethetőnek tartja méltóságával a zsarnok e hazug jóindulatának elfogadását; de tanácsos azt is meggondolni felségednek, hogy a török szultánok, ha az uralomról van szó, édes fiainknak és véreinknek sem szoktak megkegyelmezni.“ Mindezeknél fogva a rendek arra kérték Ferdinándot, igyekezzék a törökkel a végleges békét a fentiek figyelembevételével megkötni s iparkodjék Jánost nem fegyverrel, hanem kárpótlás kilátásbahelyezésével a saját maga részének átengedésére hajlandóvá tenni. Ferdinándot ez az előterjesztés és a küldöttség szóbeli óvása meglehetősen hidegen hagyta; így többek között az Esztergom kulcsainak átadására vonatkozó aggályokat azzal akarta eloszlatni, hogy „hiszen az elküldött kulcsok helyett lehet másokat is csináltatni, egyébként – úgymond – Ibrahim kijelentette, hogy a dolog háta mögött semmiféle veszedelem sem lappang.“[5] Épígy a többi aggályok tekintetében sem osztotta a küldöttség véleményét s így úgy a maga, mint a császár újabb követe gyanánt a kérdéses kulcsokkal és mintegy 7000 arany értékű ajándékokkal Ibrahim számára Schepper Kornélt küldte le április 12.-én Konstantinápolyba. V. Károly a szultán ajánlatát elfogadva, ama reményének adott kifejezést levelében, hogy öccse segédkezése mellett nem fogja a magyar koronára való jogát elveszíteni, Ferdinánd pedig levelében atyjának nevezte Szulejmánt, Ibrahimot testvérének s egyúttal azt az utasítást adta Scheppernek, igyekezzék a császár által átengedendő Kóron ellenében egész Magyarországot számára megnyerni azokkal a végvárakkal együtt, amelyek Lajos halálakor még hozzá tartoztak. Ha a szultán értésére adná, hogy amit Jánosnak ajándékozott, azt nem veheti el tőle, úgy fejezze ki Ferdinánd készségét, hogy ő maga kíván János kárpótlásáról és jövőjéről gondoskodni s igyekezzék legalább annyit elérni, hogy a Duna és Tisza, valamint a Duna és Dráva között fekvő országrész Ferdinándnak jusson. Sőt, ha máskép nem megy a dolog, a jelen birtokviszonyok alapján is köthet, söt kössön is békét.[6]

Amint János király megtudta, hogy Ferdinánd követet küld Konstantinápolyba, ő Grittit is nyomban odarendelte. Schepper és Záray Jeromos május 25.-én járultak Ibrahim elé, aki nagyon megörült a Ferdinánd részéről felajánlott testvéri békejobbnak és amidőn a követek Esztergom kulcsait átadták neki, a nagyvezír azokat mosolyogva visszaadta, ezzel azt jelezvén, hogy hiusága azok bemutatása által is ki van elégítve. A további beszélgetés folyamán hangsúlyozta Ibrahim, hogy a roppant török birodalmat tulajdonképpen ő kormányozza. „Amit adok – mondá – az adva marad; amit nem adok, azt a szultán sem adhatja, mert a végrehajtás tőlem függ. Kezemben a béke, a háború, a kincsek.“ Érdemleges tárgyalásba Ibrahim nem bocsátkozott, hanem Grittihez utasította a követeket. Ez viszont kijelentette előttük, hogy amíg János él, Ferdinánd nem tarthat számot Magyarországra, de igéri, hogy annak halála után megszerzi azt Ferdinándnak, ha bizalommal viseltetik iránta. Egy június 11-én tartott megbeszélés alkalmával Gritti a szultán és a nagyvezír megbízásából már azt jelentette ki, hogyha Szapolyay önként akarná országrészét Ferdinándnak átadni, az ellen a szultánnak nem volna kifogása. Végre július 14.-én a követek megkapták a szultánnak Ferdinándhoz intézett írásbeli válaszát, mely ekként szólt: „Követeid császári fenségem színe elé járultak s elmondták nevedben, hogy engem véduradul fogadtál és kértek, hogy én téged fiamul fogadjalak, amíg hozzám hű maradsz… Magyarországot, melyet szablyáimmal szereztem, kegyelmességem egészen János királynak ajándékozta. A közted és János király közt fennforgó minden viszály kiegyenlítésével Grittit, János király főtanácsosát, főkormányzóját és felséges császári portám részéről ezen ország védőjét bíztam meg. Károly császárra nézve azt a határoztatot kapták, ha ő is békét akar, küldjön külön követet a magas Portához. Egyébként Ibrahim és Gritti elejtett megjegyzéseiből ki lehetett venni, hogy ők nem vonakodnának János királyságát feláldozni Ferdinándnak, ha ez annak árát jól megfizetné s nekik elegendő befolyást engedne az országra a szultán nevében.

A megkötött békét Ferdinánd 1533 október elején hirdette ki, de a magyar urak nyiltan kifejezték elégedetlenségüket azzal szemben. Ennek hatása alatt Schepper Kornél 1534 tavaszán újból Konstantinápolyba ment nemcsak mint Ferdinánd, hanem mint Károly császár követe is, de itt, nemhogy kedvezőbb feltételeket tudott volna elérni, hanem a szultán most még a multkorinál is intranzigensebb álláspontra helyezkedett, a június 2.-ik kihallgatás alkalmával kijelentvén, hogy ő Magyarországot, melyet kardjával szerzett, rabszolgájának, János királynak ajándékozta, anélkül, hogy ezzel főúri jogáról az országgal szemben lemondott volna. János tehát még ha akarná sem engedhetné azt át Ferdinándnak. Egyébként – jelenté ki a szultán – Grittit legközelebb az országba küldi, aki ott rendet fog teremteni.[7]

Mialatt ezek a tárgyalások Konstantinápolyban folytak, otthon a két ellenkirály főleg arra törekedett, hogy az ellentáborból minél több hívet hódítson el a maga számára,[8] ezek legtöbbje pedig szép igéretek, de még inkább azonnal kézhez vett javak fejében kész volt, akár többször is meggyőződését és pártállását megváltoztatni. Ellenben a nyilt háborúskodás egyideig szünetelt, de nem a nép, kivált az ellenpárthoz tartók sanyargatása. A felvidéken kivált Serédy Gáspár és Katzianer garázdálkodtak, Fehér- és Veszprém vármegyékben pedig a Palota várából folyton kitörő More László. Ennek megfékezésére János király a nyár elején hadat küldött ki, mely a várat bevette és a 200.000 forintra becsült összerabolt mesés kincseket az ostromló had zsákmány gyanánt osztotta szét emberei között.[9] Ferdinánd, bár az ő hivei is helyeselték a rabló megfékezését, János e tettét a fegyverszünet megszegése gyanánt jelentette be Szulejmánnak.[10]

Gritti 1534 június 18.-án indult el Konstantinápolyból, 1000 görög lovas, ugyanannyi gyalogos és a szultán által testőrség gyanánt melléje rendelt 200 janicsár kiséretében, hogy Magyarországon rendet teremtsen. Az álnok ember Scheppertől e szavakkal búcsúzott: „Megyek Magyarországba és a gőgös magyar fejeket leütöm a nyakukról. János király mindig félt tőlük, de én megmondtam neki, hogy keserű orvossághoz nyúlok, ha az édesnek nincsen foganatja; megyek végrehajtani fenyegetésemet; aki uralkodni akar, az ne féljen a vérontástól.“[11] Viszont Junisz bég, a szultán udvari tolmácsa, a következő kijelentést tette Schepper előtt a távozó Grittiről: „A szajhaszülötte Grittinél cudarabb és gonoszabb ember nincs a világon; ő se nem török, se nem keresztény; végtelenül sajnálom, hogy még nem akadt magyar, aki a gazembert megölte volna.“[12]

Hadával Szilisztriába érve, itt egy Illés nevű előkelő bojárt azonnal felakasztatott, mert az nem tudott neki hamarjában elegendő hajót előteremteni. Augusztus elején Gritti időközben 7000 emberre felszaporodott hadával Batthyány Orbán, Dóczy János, Perusics Gáspár és mások kíséretében Brassóba ért és a Hunyadon tartózkodó Czibak Imre erdélyi vajdát magához rendelte. Czibak nem szívesen tett eleget a felszólításnak, de aztán udvari papjának nógatására 200 emberével mégis elindult Brassó felé s augusztus 11-én este a Fogarastól északra fekvő Felmérre érkezett. Emberei a faluban, ő pedig a falun kívül felütött sátorában tért éjszakai nyugalomra, amelyet éjfél után Batthyány Orbán a magyar és török haddal körülfogott. A zajra felébredt Czibak, rendkívüli erejű ember lévén, kétségbeesetten védte magát, de a janicsárok a sátor köteleit elmetszvén, fejére borították a ponyvát s így a haldokló bátor férfiúnak Dóczy János hadnagya, Ghiczy István, fejét vette és azt Grittihez vitette.[13]

Czibak megöletésének híre nagy mozgalmat keltett egész Erdélyben és Patóczy Miklós, a megöltnek unokaöccse, bosszút esküdvén az ármányos olasz fejére, véres kardot hordoztatott körül a tartományban s miután Majláth István és Kún Kocsárd is a mozgalomhoz csatlakoztak, rövid tiz nap alatt már 15.000 magyar, székely és szász állott fegyverben, sőt további néhány nap mulva már 40.000-re szaporodott fel a felkelők száma.

Gritti a fenyegető mozgalomról hírt véve, Medgyes felé vonult, ahova a polgárok csak nagy vonakodással fogadták be. Szorult helyzetében az álnok olasz Péter moldvai vajdát és a szendrői pasát hívta segítségül, sőt Budára is írt Laszkynak, akinek révén az ott levő naszádhad legénységét rendelte magához s végül János királynál is sürgetett segítséget. Ámde a szendrői basa meg se mozdult, hogy az általa is gyűlölt embernek segítségére keljen, a moldvai vajda pedig éppen ellene szövetkezett Majláth-tal.

János királyt egyik legkiválóbb és legkedveltebb emberének és hadvezérének, Czibak Imrének szomorú sorsa nagyon leverte és zavarában és kétségbeesésében azonnal levelet iratott a szultánnak, hívatná vissza Grittit, aki a legnagyobb zavarba hozza az országot, sőt most már nyiltan a királyi hatalomra törekszik. Majd augusztus 29.-én mintegy 1000 főnyi haddal Nagyváradra indult, ott akarván bevárni a további fejleményeket. Itt Statileo püspöktől és Kún Kocsárdtól megtudta, hogy ő ellene is nagy az ingerültség, mert ő hozta az ország nyakára a zsarnok olasz kalandort.[14]

Ezalatt Medgyes körül a fegyveres nép ereje Majláth, Kún, Patóczy, Balassa Imre, Kendy Ferenc, Mikola László és más urak vezérlete alatt egyre nőtt, amelyhez aztán a moldvai csapatok is csatlakoztak. Ámde a szövetséges hadak rohamait Gritti ismételten visszaverte s így azok kiéheztetés utján akarták a várat hatalmukba keríteni. Ez azonban hosszú ideig hiú reménynek bizonyulván, közben odaszállított ágyúkkal is kezdték töretni a gyönge falakat. Szeptember 29.-én általános rohamot intézett az erdélyi had a Medgyesbe zárt Gritti ellen s miután ekkor Batthyány Orbán magyar hada is a törökök ellen fordult, a vár csakhamar bevétetett. Gritti mindent vesztve látván, gyöngyeit és drágaköveit, melyeknek értékét a kiséretében volt olaszok 350.000 aranyra becsülték, magához veszi s két fiával együtt a moldvaiak táborába akar menekülni, de közben elfogták s Majláth parancsára Dóczyval együtt kivégezték. A bakók gyanánt alkalmazott cigányok mindkettőnek előbb kezeit, aztán fejét vágták le s azután a törököket is egytől egyik lekoncolták. Grittinek szintén Medgyesen volt két fiát a vajda Moldvába vitette, ahol aztán nyomuk veszett.[15] Batthyány Orbánnak és magyar hadának, miután ezek a harc végső stádiumában szintén a törökök ellen fordultak, Majláth megkegyelmezett.[16]

Gritti megöletése mindkét király táborában igen magasra szöktette fel a szenvedélyek hullámait. Ferdinánd és pártja biztosra vette, hogy János kegyvesztett lesz s így most már a szultán az egész országot Ferdinándnak fogja átadni, ezzel szemben János minden tőle telhetőt megtett, hogy Szulejmánt meggyőzze arról, hogy ő nem oka semminek és hogy magas pártfogóját valamikép kiengesztelje; ezzel szemben Ferdinánd gyors futárokat küldött a perzsa hadjárat alkalmából Bagdadba indult szultánhoz, hangsúlyozván, hogy a Gritti ellen elkövetett gonosztettben Szapolyai János a főludas s így reméli, miszerint a történtek után a szultán neki, Ferdinándnak fogja átadni az egész ország feletti uralmat.[17] Azonban mire a szultán a perzsa hadjáratból visszatért, kiderült, hogy János közvetlenül nem volt oka Gritti megöletésének, miért is a szultán felfogása a magyar ügyről nagyban véve a régi maradt és a magyarországi viszályok elintézésére 1535 szeptember havában Junisz béget rendelte, aki Ferdinánd által megnyerve, szinte tüntetőleg mindenben az ő pártját fogta.[18]

Közben a reményeiben csalódott Ferdinánd ismét nagyobb súlyt kezdett helyezni arra, hogy az országban minél több hívet szerezzen magának s azonkívül, hogy Erdélyt is a maga hatalma alá hajthassa, 1535 április 4.-én Péter moldvai vajdával is szerződést kötött, amelyben ez bizonyos ellenszolgáltatások fejében a magyar korona fenhatóságának elismerése mellett bojáraival és alattvalóival együtt Ferdinándhoz csatlakozott[19]

Azonkívül nem zárkózott el Ferdinánd a Jánossal való további tárgyalások elől sem, amelyeket ez utóbbi kezdeményezett.[20] Károly császár ugyanis, akinek I. Ferenc francia királlyal újabb komplikációi támadtak, Wese János lundi érseket mindkét ellenkirályhoz azzal a misszióval küldte, hogy mindkettőjüket békülékenységre intse. Főleg Ferdinándot a legkomolyabban intette, kövessen el mindent, hogy a megegyezés létrejöjjön, nehogy a török új alkalmat nyerjen a beavatkozásra. Wese közbenjárásának azonban egyéb eredménye nem volt, mint hogy a fennálló fegyverszünet először 1535 szeptember haváig, majd 1536 március 1.-ig kiterjesztetett.[21]

Híveinek unszolására Ferdinánd 1535 november 19.-én Pozsonyban országgyűlést is tartott, amelyen ugyan ő személyesen nem jelent meg. Az itt alkotott törvénycikkek közül bennünket leginkább a következők érdekelnek: „A féktelen urak hatalmaskodását a király minden tőle telhető módon gátolja meg; rablóváraikat, amelyeket a megyék szükségteleneknek ítélnek, rontassa le. Hadinépeit a fenség tartsa féken s azokat ne szállásoltassa el nemesek és egyháziak házaiban; az ország régi szabadságán alapuló eme rendelet ellen vétők fejeik és jószágaik vesztésével lakoljanak. A zsoldos se vétsen a pór ellen, ha nála szállásol; ha vét, bünhődjék s az igazságot szolgáltatni vonakodó hadvezér marasztaltassék el hűtlen gyanánt. Háború esetén a haza védelmére a rendek fejenként fognak felkelni s jobbágyaiknak egyötödét felfegyverezni. Az egytelkes nemesek is készek a haza oltalmára kötelességüknek eleget tenni. A zászlós urak jobbágyaik ötödén kívül a törvény értelmében hadi legényeiket is kiállítandják. Bandériumokat csak az arra jogosított urak s ők is csak annyit tartsanak, amennyit saját vagyonukból, ha esetleg a királyi zsold elmaradna, fizethetnek és élelmezhetnek, nehogy fizetetlen vitézeik, mint már szokássá vált, a szegény nép könnyeiből élősködjenek, amelynek kegyetlenül összevert meztelen testén kívül már úgysem maradt egyebe. Mihelyt az ország állapota megengedi, a külföldi várnagyokat és vártiszteket magyarok váltsák fel.[22]

Miután a János királlyal folytatott tárgyalások eredményre nem vezettek, Ferdinánd 1536 elején Barziza Jánost újabb ajándékokkal Konstantinápolyba küldte, hogy szerencsét kívánjon a szultánnak a perzsa háború diadalmas befejezéséhez s egyúttal Ibrahim közvetítésével hasson oda, hogy Szulejmán egész Magyarországot adja oda neki, Ferdinándnak, vagy hatalmazza fel őt, hogy Jánost, mert Grittit megölette s mert fegyverszünet be nem tartásával hatalmaskodásait folytatja, a fegyver hatalmával megfenyíthesse.. Ámde mire a követ Konstantinápolyba érkezett, Ibrahim már nem volt az élők sorában. Szulejmán ugyanis a görög rabszolgából a legmagasabb polcra emelt kedvencét és kebelbarátját hűtlenség gyanuja miatt, amennyiben a nagyvezír állítólag a szultán megbuktatására törekedett, 1536 március 15.-én saját szemei előtt megfojtatta. Ibrahim lefoglalt irományai között olyanokat is találtak, amelyek Gritti bűnös manipulációiról tettek tanuságot.[23] Mindez lényegesen megjavította János király konstantinápolyi helyzetét s így Barziza János nem valami kedvező híreket hozhatott onnan haza fejedelme számára.[24] Másrészt János a már hozzá is eljutott kedvező híreken kapva, most már csak a meglevő birtokállapot alapján volt hajlandó Ferdinánddal tárgyalni, ami viszont utóbbit sehogysem elégítette ki.

Ibrahim utóda Ajász, az új nagyvezír arra is figyelmeztette Barziza Jánost, tiltsák meg Krusics Péter klisszai kapitánynak, hogy a török végekbe intézett betöréseit folytassa, mert különben a Porta ellenrendszabályokat lesz kénytelen alkalmazni. Egyébként úgyis szükségessé válik hadaknak Szlavóniába való kiküldése, mivel azokat a horvát urakat, így kivált a Zrinyieket, Blagayokat, akik már régóta adófizetésre kötelezték magukat a Portával szemben, de ezt már két év óta nem fizetik, kötelességük teljesítésére kell szorítani. S végül még egy igen fontos, de ép oly sajnálatos kijelentést tett Ajász. Azt mondta, hogy János követét minden órán várják Konstantinápolyba s addig onnan el nem eresztik, amíg János ama tizenkétszázezer (vagyis 1,200.000 aranyat le nem fizeti, amelyekkel igért, de eddig még soha sem küldött évi bér fejében, valamint a Grittitől elrabolt kincsekért adós,[25] mely összeget különben, ha máskép nem megy, fegyverrel a kézben fogják behajtani.[26]

Ajásznak a szlavoniai rendeket illető intelmét János király utóbb július havában azzal egészítette ki, hogy Pozsega és Szlavónia lakosait a legkomolyabban felszólította, hogy ha életük és vagyonuk kedves előttük, szüntessék meg a Ferdinánddal való paktálást és haladéktalanul pártoljanak át ő hozzá..

Ajász nagyvezír fenyegetése nem volt hiábavaló, mert Mohammed szendrői és Khoszrev boszniai basák már augusztusban egész Szlavóniát elárasztották mintegy 20.000 főnyi hadaikkal, okul adván, hogy a szlavóniai urak, főkép az Erdődyek, a fegyverszünet megszegésével elpártoltak Szapolyay Jánostól.[27]

Azonban helyzete fokozatos javulásával János nemcsak itt, hanem Erdélyben is újabb mozgalmat szított és a maga részére immár teljesen megnyert Majláth Istvánt, akit Czibak Imre helyébe vajdává nevezett ki,[28] a még mindig makacskodó Szeben megostromlására utasította.[29]

A szebeniek megsegítésére Ferdinánd Bánffy Boldizsárt rendelte ki körülbelül 1000 főnyi haddal, de ez ahelyett, hogy csendben iparkodott volna bejutni Erdélybe, útközben Szatmárt kirabolta és felégette, miközben a magára maradt Szeben 1536 március 1.-én János királynak meghódolt s így miután utóbb Majláth Istvánnak a Péter moldvai vajda által megszállva tartott Bálványosvárt is bevennie sikerült, most már Erdély teljes egészében János hatalma alá jutott.

Szatmár felégetésének hírére János király augusztus közepén Kún Kocsárdot küldte ki Nagyváradról Bánffy megfékezésére és a jeles vezér Bánffy csapatait szétvervén, Szatmárt rohammal bevette, de eközben ő maga is súlyosan megsebesült s néhány nap múlva meg is halt. János egyik legjobb vezérének elveszte miatti fájdalmában a megerősített szatmári kolostorban elfogott Horváth Mátyást karóra húzatta, Parlaghy Ferencet lenyakaztatta, más 30 foglyot pedig felakasztatott.[30]

Kún fegyvertársai, Ödonffy László, Kállay János, akikhez Horváth Ferenc regéci várnagy is csatlakozott, Tályát és Makoviczát (t. i. Zborót) kerítették kezükre a Ferdinándhoz hűtlenné vált Nagy Lászlótól, majd nemsokára, 1536 december 4.-én Kassát is birtokukba ejtették. E napon ugyanis a város parancsnoka, Serédy Gáspár főkapitány felesége nevenapjának megülése végett a közeli Nagyidára rándult. Ezt az alkalmat használta fel Csécsey Lénárd tályai kapitány és Kállay János, hogy az említett várost Lónyay Gergely, Esztényi György és Gecsey Márton várbeli tisztek segítségével megvegyék.[31]

Ilyenformán most már nemcsak a polgárháború, hanem a rendszeres hadműveletekkel kapcsolatos hadjárati tevékenység is újból föléledt, ami a szultán közeli beavatkozására is következtetni engedett. A dolgok ily kedvezőtlen fordulata Ferdinándot arra késztette, hogy Rizi és Sprintzenstein személyében új követséget küldjön Konstantinápolyba, hogy a szultánnal való megegyezés újabb megkísérlése végett arra is kérjék Szulejmánt, hogy a határszéli basák betöréseit, amelyek a fennálló fegyverszünetbe ütköznek, szüntesse be, de valamirevaló eredményt ez a követség sem ért el. Sőt Ajász kereken kijelentette a követek előtt, hogy nem a szultán, hanem Ferdinánd vétett a fegyverszünet ellen, mert Szapolyaynak, tehát a szultánnak is híveit magához pártoltatja. De egyébként is a fegyverszünet csak a római királlyal és az osztrák főherceggel köttetett meg s így Ferdinándnak Magyarországhoz a legkisebb joga sincs. Végül április végén Szulejmán a következő üzenettel bocsátotta útnak Ferdinánd követségét: „Sem basáim, sem János nem követtek el igazságtalanságot, ha parancsomra azt igyekeztek visszafoglalni, ami a mi országunkhoz tartozik. Aki szolgám, János ellen hadat visel, az ellenem is háborúskodik; ellenben, ha a magyar királyi trón akár János halála révén, vagy más úton-módon megüresedne, akkor, ha Isten is úgy akarja, Ferdinánd talán célt érhet.“ Junisz bég tolmács, akinek Ferdinánd évi 1000 aranyat fizetett, az üzenet végpasszusát oda magyarázta, hogy a szultán Jánost esetleg méreg által fogja láb alól eltétetni és ezután országát Ferdinándnak átadni.[32]

Az újabb konstantinápolyi követséggel egyidejűleg más irányban is tevékenykedett Ferdinánd, aki elhatározta, hogy a Kassa eleste után veszélyeztetett felvidéken folytatandó háború céljaira újabb segélyt kér a rendektől, mi célból 1537 január 25.-ére Pozsonyba országgyűlést hirdetett.[33] Ezen a rendek a szokott egy forintnyi segélyen kívül minden füst után és az alsóbbrendű papságtól fejenként még két-két forintot ajánlottak fel és ha a király személyesen áll a sereg élére, általános fegyverrekelést is szavaztak meg, melyben az urak és nemesek valamennyien személyesen vegyenek részt, jobbágyaiktól pedig minden húsz után egy könnyű fegyverzetű lovast páncéllal, sisakkal és a többi hadi készlettel jól ellátva küldjenek a király zászlói alá.[34] Hogy mit értettek jól ellátott lovas alatt, azt megmondja az 1538. évi kőrösi gyűlés, elhatározván, hogy az urak és nemesek „egy jól felfegyverzett lovast, sisakosat, páncélosat, pajzsosat és kopjásat.“[35]

Ferdinánd még az országgyűlés tartama alatt Ebersdorfert küldte megfelelő haddal a felvidéki városok illetve Serédy Gáspár segítségére, aki február 11.-én Lőcsére érve, néhány nappal utóbb Eperjes tájékán állott. Az itt parancsnokló Perényi Pétert Ferdinánd megbízottai eleinte szép szerivel akarták a hozzájuk való csatlakozásra rábírni, de Perényi most kilépett eddigi várakozó magatartásából és nyiltan János mellé állott. Ennek folytán Serédyék nyomban megkezdték a háborút Perényi és a vele szövetkezett Bebek Ferenc ellen, de eredményt nem igen tudtak elérni. Erre Ferdinánd Fels Lénárd alatt még 5000 labancot (landsknechtet) 2000 nehéz lovassal és válogatott ostromgépekkel küldött a felvidékre. S miután ehhez a sereghez Pekry Lajos, Nyáry Ferenc, Bánffy Boldizsár, Bakics Péter, Ostrosith Miklós és Thurzó Elek is csatlakoztak hadaikkal, annak létszáma most már a 10.000-et is túlhaladta. Ez a sereg Fels Lénárd fővezérsége alatt támadásba átmenvén, hamarosan tért nyert s habár János király egyik alvezére május 3.-án Tokajt is hatalmába kerítette, Martinuzzi Fráter György pedig, most már váradi püspök és János kiválóan ügyes kincstárnoka, aki Gritti megöletése és Laszky Jeromosnak Ferdinándhoz történt átpártolása után János legbizalmasabb embere lett, 18.000 emberrel Göncnél ellenállást próbált kifejteni, Serédyék csakhamar elfoglalták Regécet, Boldogkőt, Tályát és Makovicát (vagyis a zborói várat), azután pedig északnak fordulva a Perényi Péter tulajdonát képező Sáros várát fogták ostrom alá, amelyet azonban csak négyheti küzdelem után 1537 szeptember 25.-én tudtak bevenni, mire a sereg Eperjes mellé szállt táborba.[36]

János király Perényi és Bebek segítségére újból Fráter György váradi püspököt és Majláth Istvánt rendelte ki tetemes sereggel. Ez az egyesített erő Fels Lénárdot Eperjes melletti megerősített táborában akarta megtámadni, azonban Fels a támadók elé menve, azokat több kisebb összeütközésben addig foglalkoztatta, míg a magyar vezérek közt az egyetértés fel nem bomlott, mire a püspök serege Tokaj mellé vonult vissza. Ennek ellenére Perényi és Bebek mégis megtámadták Fels megerődített táborát, de megveretvén, a Tiszáig, sőt még azon túl is űzettek az osztrákok által, akik egyidejűleg Fráter György seregét is átnyomták a Tiszán. Miután eszerint Tokaj is a győzelmes Fels birtokába került, ő most már Kassa visszavételét tűzte ki legközelebbi hadműveleti céljául.[37]

De míg Ferdinánd hadai északon győztek és foglaltak, délen fegyvereinek nem kedvezett a szerencse. Az I. Ferenc francia király által is nógatott szultán 1537 kora tavaszán, amint azt Ajász nagyvezír előre jelezte,[38] parancsot adott a Magyarországgal szomszédos pasáknak, hogy Ferdinánd birtokaiba betörve, egyrészt azokat a szokásos módon dúlják és fosztogassák, másrészt pedig, hogy Klisszát bevegyék.[39] A vett parancshoz képest Khoszrev boszniai pasa és Murád boszniai vajda több dalmát erősséget hatalmukba kerítve, Klissza közelében két erődöt építettek, hogy ezáltal a különben igen erős várat a külvilágtól elvágják. Ferdinánd Klissza felmentésére Krusics Pétert küldte ki némi osztrák és a pápa által küldött segélyhadakkal. Ez az 5000 főnyi felmentő had még idejében érkezett a vár alá s nyomban támadáshoz fejlődött Khoszrev pasának Spalato közelében Salonanál álló hada ellen. Ekkor azonban Murád csapatai éktelen ordítozással oldalba és hátba támadták Krusicsékat, mire az ehhez nem szokott németek és olaszok hamarosan zavarba jöttek és megfutamodtak. A derék Krusics hiába iparkodott a futamodókat megállítani, végül őt is elsodorták s a tengerparthoz jutva, hajóra szállt. Ámde a hajóra a menekülők oly nagy sokasága tolakodott fel, hogy azt a parttól eltaszítani nem lehetett. Ennél fogva a törökök még a parton elérték őket s mindnyájukat Krusics-csal együtt felkoncolták. Klissza védőrsége, midőn Murad neki Krusics fejét felmutatta, miután már amúgy is vízszükségben szenvedett és megsegítést többé nem remélhetett, a várat föladta. Ezzel a híres klisszai fellegvár, mely három századdal előbb IV. Béla nejének és gyermekeinek biztos menedékül szolgált a tatárok dühe ellen, szintén török kézbe került.[40]

Mialatt mindezek a tengerparton történtek, Mohammed szendrői pasa Pozsega és Verőce vármegyékben folytatta dúlásait és hódításait. Ferdinánd az újabb török mozgolódások hírére még 1537 tavaszán, miután a magyar rendek a pozsonyi országgyűlésen a szükséges pénzt oly nagylelkűen megszavazták, összes tartományaiban nagyszámú sereg gyűjtését rendelte el, hogy azzal nemcsak a határmenti basák portyázásait megszüntesse, hanem még a legfontosabb végvárakat is kiragadja a török kezéből. A sereg gyülekező helyéül Kapronca jelöltetett ki. Innen indult ki Krusics Péter is 5000 főnyi hadával Klissza felmentésére, míg az ott visszamaradt rész létszáma augusztus végéig mintegy 12.000 gyalogosra és 5000 nehéz, továbbá 7000 könnyű lovasra szaporodott fel. Az ágyúk száma ismeretlen.[41] A gyalogság zöme a Schlick Albert parancsnoksága alatt álló csehekből, a gróf Lodron Lajos vezette, főleg görz-vidéki olaszokból és tiroliakból, a Hardeck Gyula alatt álló osztrákokból, az Ungnad János által vezérelt stájerekből és a Mager Erasmus parancsnoksága alatt álló karantánokból tevődött össze; a nagyobbára magyar és tótországi (szlavóniai) huszárokból álló lovasság kapitányai Batthyány Ferenc, Pekry Lajos, Bakics Pál, Bánffy Boldizsár, Tahy János, Zrinyi János és More László a palotai rabló lovag voltak. A sereg főparancsnokául Ferdinánd Katzianer Jánost jelölte ki, aki szeptember elején kezdte meg támadó előnyomulását Eszék felé. Ámde az említett hónap 10.-én Verőcére érve, a sereg máris élelmiszerekben érezhető hiányt szenvedett, mivel az azok előteremtésével és rendelkezésre bocsátásával megbízott Erdődy Simon püspök csak igen lanyhán teljesítette kötelességét. Ennek aztán az lett a következmények, hogy a rossz élelmezés miatt mihamar mindenféle ragályos betegségek léptek fel a hadsereg körében. Ez azonban ennek ellenére folytatta útját Eszék felé, ahol Jahjaogli Mohammed szendrői pasa 15.000 emberrel és 60 ágyúval elsáncolt táborban várta ellenfele megérkezését. Eszék várát Szulejmán 1526-ban feldúlta, de csakhamar tudatára ébredt nagy katonai fontosságának s így már 1529-ben újra felépíttette és kiadósan megerősítette, mert az nemcsak a Dráva-Száva közének védelme, hanem a Budára vezető országút kézbentartásának szempontjából is felette fontos volt. A szendrői pasa most a várat még védhetőbb állapotba helyezte, élelemmel bőségesen ellátta és haderejének támogatására Boszniából 5000 főnyi erősbítést vont magához.

Katzianer végre szeptember végén, tehát felette lassú menetekben Eszék alá érkezett és miután serege állandóan szükségben szenvedett, gyors tevékenységre határozta el magát. Folytonos tüntetések, csipkedések, nemkülönben táborhelyének gyakori változtatása révén, ellenfelét minden áron ki akarta csalogatni megerődített állásából, de ez sehogysem sikerült. Ennek folytán Katzianer, ha az utóbb szerkesztett védőiratában foglaltaknak hitelt adhatunk,[42] Batthyány Ferenc és Bakics Pál tanácsára Eszék megkerülését és seregének attól keletre fekvő térségén való csatarendbe állítását határozta el s onnan kínálta meg ellenfelét döntő csata elfogadásával. A szendrői pasa azonban, biztos tudomása lévén az ellenfél szorult helyzetéről, aminek csakhamar felbomláshoz kellett vezetnie, továbbra is eddigi taktikáját folytatta: serege zömével továbbra is nyugodtan maradt a sáncok mögött s megelégedett azzal, hogy a közelébe jutó ellenséges osztagokat a sáncok ormáról és a város falairól tűzérségével és gyalogságával lövette. A legutóbbi helyváltoztatás a Valpóval, mind a sereg egyik legfontosabb hadtápállomásával való közvetlen összeköttetést megnehezítvén, még kedvezőtlenebbül befolyásolta Katzianer seregének ellátását. A folyton fokozódó hiány és szükség, valamint annak híre, hogy Murad vrboszniai bég Eszék segítségére siet, a végső döfést is megadta Katzianer már különben is kezdettől fogva elhibázott hadműködésének, úgyhogy már csak a gyors visszavonulás nyújthatott kilátást a fenyegető örvényből való menekülésre. Ez azonban már csak elég nagy kerülővel, meglehetős nagy félkőríven mozogva volt végrehajtható, mert különben bő alkalmat adott volna Mohammednek, hogy erélyes kitörés által azt a legveszedelmesebb módon veszélyeztesse. De még így is nagy bajok történtek. Mihelyt Mohammed Katzianerék elvonulásáról tudomást szerzett, nyomban egyenes, tehát legrövidebb irányban küldött ki osztagokat Valpo felé, hogy azok az ellenség visszavonulási útját elvágják. Ebből hamarosan elég makacs harcok fejlődtek ki, amelyeknek folyamán a mindig hősiesen viselkedő Bakics Pál mindjárt kezdetben elesett. A beállott nagy zürzavarban a kishitűség mindig nagyobb arányokat öltött s az alsóbbrendű vezetők teljesen elvesztették bizalmukat a fővezetőség iránt, úgyhogy már mindenki csak a maga és övéinek megmentésére gondolt. Ily körülmények között most már Katzianer arra az elhatározásra jutott, hogy emberei megmentése érdekében tűzérségét, szekereit és összes podgyászát feláldozza s közben a csapatokkal az éj leple alatt igyekszik Valpóra eljutni. Az volt a megállapodás, hogy a kitűzött időben maga adja meg a jelt a visszavonulásra. Néhány alvezére, többek között Pekry, More és Ungnad, nem várta be ennek a jelnek a megadását, hanem már korábban, más-más irányban igyekezett elillanni csapatával. Az elrémült Katzianer seregének bomlását látván, még a kitűzött idő előtt s anélkül, hogy a megállapított jelt megadta, vagy alárendeltjeinek utasítást adott volna, a maga személyére is megszökött, cserben hagyta seregét és szintén futásban keresett menedéket.„Elfutottak, mint a hűtlen pásztorok – mondja róluk Ferdinánd egy október 19.-én Bécsből Cles Bernát trienti érsekhez írt levelében – csúfosan odahagyván nyájaikat.“[43] Amikor ezt a hallatlan dolgot a derék Lodron grófnak megjelentették, ő ezt nem akarta elhinni s amikor másnap reggel – a dátumot pontosan nem lehet megállapítani, de valószínűleg október 6–7.-ike körül történt a dolog – a keserű valóságot saját szemeivel is látta, a hátramaradottakat, így kivált a maga és Mager csapatát hősies kitartásra intette, ismételten hangsúlyozván, hogy ha kell, mindenki bátran nézzen a halállal is szembe. Ámde Schlick még az ütközet kezdete előtt néhány bizalmas csehével szintén elhagyta a csatateret, Thurn Miklós grófnak ellenben már csak veszélyesen megsebesülve sikerült megmenekülnie. Lodron gróf a gyalogság élére állva egyideig hősiesen küzdött a támadásba átment törökök ellen, mígnem súlyosan megsebesülve fogságba került. A súlyos harcban elesett Mager is és még számos tiszt a sereg nagy részével, míg a többi fogságba jutott.[44] Csak igen kevésnek sikerült az útvesztő mocsarakból, amelyek közt mindenütt leselkedő török csapatok cirkáltak, kimenekülni. Sőt a menekülők nagy része október 9-én Gorojannál utóléretvén,[45] az utolsó szál emberig könyörtelenül lekaszaboltatott. Katzianer tábora az egész podgyásszal és tűzérséggel mind az ellenség kezébe került. A haldokló Lodron grófot a győztes pasa lenyakaztatta, hogy fejét Bakicséval és Mageréval együtt nagy diadala jeléül Konstantinápolyba küldhesse.

Ily szomorú véget ért az akkori fogalmak szerint méltán nagynak és hatalmasnak tartott sereg,[46] amelynek műveleteihez Ferdinánd oly sok reményt fűzött. A csúfondáros vereség híre október 16.-án vált Bécsben köztudomásúvá és az a hivatalos körökben, valamint a lakosságban a legnagyobb elkeseredést keltette. Általános volt a vélemény, hogy a mohácsi csata óta nem érte ily csapás a kereszténységet[47] s különösen a tűzérség elvesztét fájlalták legjobban. Az ágyúk között úgylátszik igen nagykaliberű ostromágyúk is voltak[48] és ennek ellenére Katzianer nem merte Mohammed eszéki megerődített táborát komolyan megtámadni. A közvélemény dühe főleg a küzdőtérről az éj leple alatt meglógott három hadvezér ellen fordult, mert hamarosan a következő plakátokat lehetett nemcsak Bécsben, hanem a vidéken is a templomok ajtajára kifüggesztve városszerte olvasni:

[1] Lásd a 89. oldalon.

[2] Hatvani, Brüsseli Okmánytár I, 179.

[3] Szerémy id. m. 312.

[4] Kovachich, Supplem ad Vest. Comit. III, 150. – Gévay id. m. II, 1. füz. 59. – Hatvani, Brüsseli Okmánytár I, 181.

[5] Istvánffy id. m. Katonánál XX, 883: „Verum Ferdinandus, posse pro clavibus facile, si sit necesse, alias confici, et Ibraimum jurasse maximo jurejurando, nullam subesse fraudem.“

[6] Gévay id. m. II/1. 106.

[7] Gévay id. m. II, 31.

[8] Pray, Epist. Proc. II, 48. – Horváth Mihály id. m. IV, 104.

[9] Pray Epist. Proc. II, 34. – Istvánffy id. m. XII, 189.

[10] Gévay id. m. II/l, 150.

[11] Gévay id. m. II/1, 65.

[12] Szalay László id. m. IV, 165.

[13] Szerémy id. m. 327. – Zermeghy, Schwandtnernél II, 403. – Istvánffy id. m. XII, 196. – Francesco della Valle de Padova, Tört. Tár. III, 37.

[14] Contarini velencei követ levele, Tört. Tár. III, 83. – Francesco della Valle u. o. 41.

[15] Fomée, Hist. gen. des troubles de Hongrie et Transilvanie, 48. old. szerint Gritti gyermekeit Kendy Ferenc menekülésük közben utolérte és lefejeztette.

[16] Nagy Iván, Gritti Alajost illető eredeti emlékiratok, a Magyar Tört. Tár. III. kötetében. – Schuller, Grittis Ende, Archiv des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde, Neue Folge, II/2, 167. – Verancsics, Magyar Krónika. Magyar Tört. Eml. III, 36. – Szerémy id. m. 335. – Istvánffy id. m. XII, 196.

[17] Gévay id. m. II/3, 12.

[18] Gévay id. m. II, 3, 69.

[19] Pray, Annales, V, 277. – Buchholtz id. m. IV, 143. – Engel, Geschichte der Nebenländer des ungr. Reichs, IV/2, 176.

[20] Hatvani, Brüsseli Okmánytár, I, 227.

[21] Pray, Annales, V, 278. – Eder, Script. rer. transsylv. II, 137.

[22] Corpus juris hung. I, 357. – Kovachich, Suppl. ad Vest, Comit. II, 159.

[23] Zinkeisen id. m. II, 823: „Den Sturz Ibrahim's brachte man insofern mit den jüngsten Ereignissen in Ungarn in gewisse Verbindung, als man wissen wollte, dass er mit Gritti ein geheimes Einsverständnis zu dem Zwecke gehabt habe, sich in demselben Augenblicke der Herrschaft in Constantinopel zu bemächtigen, wo jener Johann Zapolya aus dem Wege rämmen und sich selbst in den Besitz der ungarischen Krone setzen würde.“

[24] Gévay id. m. II/3, 128. – Buchholtz id. m. 65.

[25] Buchholtz id. m. 65. – Gévay id. m. II/3, 128.

[26] Johann Maria Barziza's Bericht, Innsbruck, 24. August 1536.

[27] Hatvani, Brüsseli Okmánytár 375.

[28] Pray, Epist. Proc. II, 57.

[29] Szilágyi Sándor, Erdélyország tört. I, 261.

[30] Verancsics, Magyar Tört. Eml. II, 42. – Szermeghy id. m. 406. – Istvánffy id. m. XII, 203.

[31] Szermeghy id. m. Schwanternél II, 407. – Spervogel, Wagnernél, Analecta Scep. II, 185. – Verancsics, id. m. 46. – Muffat id. m. 497. – Istvánffy id. m. XII, 202.

[32] Gévay id. m. III/1. 1–14.

[33] „Equitem levis armaturae lorica et galea caeterisque apparatibus bellicis bene instructum.”

[34] Corpus Juris Hung. I, 363.

[35] „Unum equitem bene armatum, galeatum, loricatum, clypeatum et hastatum.“

[36] Spervogel, Wagnernél, Annalecta Scepus, II, 187. – Szermeghy, Schwandtnernél, II, 410. – Istvánffy id. m. XII, 204.

[37] Spervogel és Szermeghy az előbb idézett helyen.

[38] Lásd a 119. oldalon.

[39] A helységneveket és azok fekvését lásd a XI /1. számú mellékleten.

[40] Istvánffy id. m. XIII, 209. – Buchholtz id. m. V, 101. – Ferdi, A törvényhozó Szulejmán szultán története (Thúry id. m. II, 95.) – Dselálzáde Musztafa (Thúry id. m. II, 223.) szerint Klissza megvétele a 943. év Servál havának 13. napján, vagyis 1537 március 25-én történt.

[41] Ferdy (Thúry id. m. II, 97.) a sereg állományáról ezeket írja: „Az átkozott Kocsián (t. i. Katzianer) 200 nagy badsaluska ágyúval és zarbuzánnal (azaz kisebb fajta ágyúval) 40.000 egészen vasas és páncélos válogatott lovassal s 10.000 gyalog puskással Szirém vilajetébe ütött és több helyet elpusztított.“

[42] Ezt a védőiratot egész terjedelmében közli Valvasor, Ehre Krains című munkája III, 30. oldalán.

[43] „Certum autem est capitaneos illos, de quibus superioribus litteris dom. v. revmae scripsimus, turpiter relietis ovibus tanquam infidos pastores aufugisse.“ – Lutfi pasa (Thúry id. m. II, 25.) Katzianer visszavonulásáról és az azzal kapcsolatos eseményekről a következőket írja: „Ekkor a boszniai hősök és szemendrei főnökök, amint Kocsián (vagyis Katzianer) seregének nyomorult helyzetéről értesültek, egymással szövetkezve, egyik részük a gyaurok seregét egyik oldalon, másik részük pedig a másik oldalon kísérte s a gyaur seregből elmaradókat, mint a farkasok, el-elkapkodták, takarmányozóikat pedig nem engedték takarmányt gyűjteni. Igy folyt ez négy-öt napig, minélfogva a gyaurok az esőzés, sár és takarmányszükség miatt egészen kimerültek s ilyen módon legyőzetvén, szökni készültek. Kocsián előkészületet tett arra, hogy a lovassággal megszökjék; ezért a gyalogságnak azt a rendeletet adta: „ti táborotokban tartózkodjatok, ne jöjjetek ki szekereitek közül, én megyek és a török ellen éjjeli támadást intézek.“ Tehát mihelyt beállt az éj, Kocsián és a vele levő lovasok lovaikban bízva megszöktek. Reggel az iszlám sereg erről értesülvén… a boszniai és szemendrei hősök, segíttetve az iszrimi (szerémi) gyauroktól is, az itt maradt gyalogságra és ágyúkra rohantak s kemény tusába keveredtek. Végre a hitetlenek – mivel fej nélkül maradtak – kénytelenségből otthagyták ágyúikat és szétszóródva az erdőbe menekültek. A boszniai és szemendrei hősök azonban egyenkint elfogdosták őket és leaprították.“

[44] Ferdi (Thúry id. m. II, 98.) szerint: „Az életben hagyott hitetlenekből Mohamed bég tetőtől talpig vasba öltözött 1000 gyaurt küldött“ Konstantinápolyba.

[45] Katib Mohammed Záim (Thúry id. m. 376.) említi, hogy az a harc, amelyben Katzianer ágyúit otthagyta, „Pozaga szandzsákban, Gorján és Diakova várak közelében folyt le.“

[46] Fessler–Klein id. m. III, 485: Es „sammelte sich aug Ferdinand 's Befehl aus allen seinen Landen bei Kaproncza ein Heer, wie er es in diesen Gegenden noch nie gehabt hatte.“

[47] Morone Giovanni bíbornok, pápai követ október 16-iki jelentése.

[48] Fessler–Klein id. m. III, 486. „Eine der hier genommenen Kanonen, die sich durch ihre Grösse auszeichnete, spielte unter dem Namen der „Katzianerin“ eine halbes Jahrhundert lang in den Kämpfen eine hervorragende Rolle.“

[49] Voigt id. m. 188. – Dimitz, Geschichte Krains, I, 161.

[50] Hatvani id. m. I, 385. – Buchholtz id. m. 271.

[51] Buchholtz id. m. 271. – Istvánffy id. m. XIII, 210. – Valvasor id. m. IV, 449. – Verancsics, id. m. 38. – Voigt Johannes, Der Freiherr Hans Katzianer im Türkenkriege (Raumer's Historisches Taschenbuch.).

[52] Buchholtz id. m. 291. – Istvánffy id. m. XII, 217.

[53] Hatvani id. m. II, 3–17. – Bethlen János id. m. I, 237. – Verancsics id. m. I, 68.