Szulejmán szultánnak és hadseregének az országból való kitakarodása után itt a helyzet még kellemetlenebbé és bonyolultabbá vált, mint amilyen annakelőtte volt. Mindenekelőtt csakhamar nyilvánvalóvá lett, hogy a szultán beavatkozása a magyarországi ügyek sanyarú helyzetén semmit sem változtatott.

Ferdinánd helyzete csak annyiban javult, hogy a törökök elvonulásával Bécs és az osztrák tartományok egyidőre felszabadultak a lidércnyomás alól, de másrészt, mihelyt a Bécs fel útban levő németbirodalmi, cseh, morva és egyéb segítőcsapatok a török vészfelhő elvonulását megtudták, azonnal feloszlottak és hazasiettek, mert ők a Habsburgok magyarországi érdekeiért harcolni egyáltalában nem voltak hajlandók. Egy további nagy bajt jelentett Ferdinándra nézve az örökös pénzzavar, mely miatt még a Bécs védelmében részt vett csapatok zsoldját sem tudta rendesen fizetni. Ezért folyton kérte bátyját, a német császárt, könyörüljön meg rajta s küldjön neki pénzt, csakhogy ennek sem volt ez valami nagybőviben[1] s így csak ritkán és keveset adott.

János király Szulejmán közbelépése folytán visszakapta ugyan Buda várát, de ezzel szemben az ő általános helyzete is jelentékenyen rosszabbra fordult. Az inkább kém, mint segítőtárs gyanánt visszamaradt Gritti folyton zsarolta őt, úgy hogy már a szultán elvonulása előtt 2000 aranyat kellett neki közbenjárási és tiszteletdíj gyanánt átadni. Még nagyobb zsíros falathoz jutott Gritti, amikor János őt kincstartójává s egyúttal egri püspökké nevezte ki, csakhogy ez a kincstár a Danaidák hordójához hasonlított, mert abban sohse volt, mert nem maradt meg benne a pénz.[2] A Kászim pasa alatt védelmére visszamaradt 3000 főnyi török had eltartása szintén rengeteg pénzt emésztett fel anélkül, hogy ebből valami kézzelfogható haszon hárult volna az ő ügyére. Épigy folyvást zsarolták nemcsak őt, hanem a közelfekvő vidéket is a határmenti pasák s neki mindezekhez az embertelenséggel határos örökös zaklatásokhoz még jó arcot is kellett vágnia.

Kellemetlen fordulatot vett Jánosra nézve az akkori európai külpolitikai konstelláció is. Az V. Károly császárral megbékült hatalmak, Franciaország, Velence kötelezettséget vállaltak, hogy mindannyian részt vesznek a törököt Európából kiűző hadjáratban s az általuk, főkép pedig a német császár által gyakorolt nyomásra VII. Kelemen pápa a törökkel szövetkezett János királyt és híveit 1529. december 21.-én egyházi átokkal sújtotta.[3]

Mindezek a kellemetlenségek annyira megbénították János akaraterejét és tevékenységét, hogy helyzete napról-napra nem hogy javult volna, hanem ellenkezőleg, folyton rosszabbodott, míg végre szemtanúk állítása szerint csakhamar odafejlődtek a viszonyok, hogy a budai királyi udvar olyan nagy szegénységben sínylődött, hogy még a mindennapi kenyérre se tellett s hogy még maga a király is gyakran éhezni volt kénytelen.[4]

E szomorú állapotokat meg kellett említenünk, mert különben alig lehetne megérteni és magyarázatát adni a Szulejmán távozása után bekövetkezett eseményeknek. A török seregnek Bécsig történt fokozatos előnyomulásával Ferdinándnak magyarországi kormánya feloszlott s annak legtöbb tagja – Báthory István nádor, Szalaházy Tamás és többen mások – főleg Csehországban kerestek menedéket, ahol Ferdinánd gondoskodott ellátásukról.[5] A Ferdinánd-párti katonaság és közigazgatási hatóságok által elhagyott nyugati vármegyéket és városokat János királynak természetesen azonnal el kellett volna foglalnia és az ő pártjához tartozó emberek kezére bízni, de ő ezt teljesen elmulasztotta. Igy történt aztán, hogy mihelyt a török elvonult Bécs alól, Ferdinánd csapatai és közegei azonnal újra megszállották a nyugati megyéket és városokat, sőt egyes hadak egészen Budáig kalandozhattak anélkül, hogy bárhol ellenállásra találtak volna. Igy Salm Miklós gróf rendeletére a visszavonuló törökök nyomában az ő hadainak egy része nyomban megszállotta Sopront, Pozsonyt és Magyaróvárt, amelyet Hardeck János vett be. Katzianer és Bakics Pál még ugyancsak október havában Nagyszombatot és Trencsént újból őrséggel ellátván, a felvidéken is több várat foglaltak el.[6] Ezalatt Serédy Gáspár Egert, Bebek Ferenc és Herbertstein Ruprecht pedig Kassát vették meg, majd Serédy Bebek Ferenccel az abaújmegyei Boldogkő várát ostromolta, azonban sikertelenül. Ezalatt a Ferdinándhoz hű Török Bálint a Dunántúlon portyázott, Szlavóniában pedig Pekry Lajos Tahy Jánost, továbbá a Szulejmán táborából visszatérő Erdődy Simon zágrábi püspököt és ennek testvérét Pétert megvervén, kincseitől megfosztotta és a népeinek élén vitézül küzdő püspököt megsebesítette. Közben Ferdinánd Salm grófot Buda visszafoglalására utasította. Ennek folytán az ő hadai 3000 gyalogos és 1000 lovas, köztük 700 magyar, akiket a Dunán 50 naszádból álló hajóraj követett spanyol, német és cseh legénységgel,[7] Győrt, Szentmártont, Komáromot sőt még Esztergom városát is hamarosan elfoglalták, de Esztergom várában Várday érsek sikerrel állott ellen. Ágyúi nagy kárt tettek az ostromlókban. Majd János király rendeletére Budáról könnyű lovasság kíséretében a naszádosok is megjelentek Esztergom előtt s a két hajóraj november elején csapott össze egymással, mely alkalommal a német naszádosok győztek és sok kárt tettek ugyan a magyarok vízi erejében, de ez ennek ellenére továbbra is hathatósan segédkezett a vár védelménél, mire Salm végre mégis kénytelen volt az ostromot abbahagyni,[8] s ezzel a készületlen Budát is megmentette az ostromtól. Salm ugyanis a Buda visszavételét folyton sürgető Ferdinándot végre meggyőzte, hogy ez egyelőre lehetetlen s így december 10.-én abban állapodtak meg, hogy a pénzhiány és a téli időre való tekintettel a hadjáratot egyelőre folytatni nem lehet és csupán a már eddig visszafoglalt országrész megszállására kell szorítkozni. A tél folyamán beállott hadműveleti szünet Salm megbetegedése folytán 1530 tavaszára, sőt a nyár legnagyobb részére is átterjedt, csupán a szepesi német kapitányok kezdték meg 1600 zsoldossal az előnyomulást és szerencsésen elfoglalták Tokajt két más kisebb várral együtt, de aztán baj történt, a katonák között ragály ütött ki, minek folytán csak mintegy 600-nak sikerült a Szepességre visszatérni, akik azt állították, hogy a magyarok mérgezett borral itatták őket.[9]

Ezalatt Erdélyben a szászok újból megmozdultak,[10] akik ellen János király vajdája, Somlyai Báthory István október közepe táján ismét moldvai segítséget volt kénytelen igénybe venni,[11] mire itt hosszantartó harcok keletkeztek, melyek végül a János-pártiak győzelmével végződtek.

Ez országszerte újból fellángolt harcokkal párhuzamosan a lakosok is kegyetlenül tépték, ölték, marcangolták egymást, „mintha a magyar névre már senki sem volna méltó, Ferdinánd hívei Jánoséit törököknek szidták, ezek pedig amazéit németeknek.“[12] Hogy pedig a lakosságnak főleg az idegen zsoldosoktól kellett szenvednie, az nem is szorul bővebb magyarázatra.

Ily körülmények között Várday Pál esztergomi érsek elhatározta, hogy minden tőle telhetőt el fog követni, hogy a vetélytársak között a békét valamilyen módon helyreállítsa. De habár mind János, mind Ferdinánd hajlandóságot mutatott a békés megegyezésre, álláspontjuk, mint alább látni fogjuk, annyira különbözött egymástól, hogy Várday csak hosszas tárgyalások és követküldések révén[13] tudta a dolgot Zsigmond lengyel király közbenjárásával odajuttatni, hogy az 1530 június 24.-ére Boroszlóba kijelölt találkára mindkét fél elküldje megbizottait. Ez a találkozás azonban csak november hava folyamán Posenben jött létre.

Közben Ferdinánd május 27.-én Innsbruckból Lamberg Józsefet és Jurisics Miklóst újból Konstantinápolyba küldötte, hogy nagyjából a tavalyi feltételek mellett békét, vagy legalább is hosszabbtartamú fegyverszünetet eszközöljenek ki. Ez a dolog azonban nagyon sokáig húzódott, úgy hogy a követek csak október 17.-én értek a török fővárosba, ahol nem valami szíves fogadtatásban részesültek és sokáig, december végéig, vissza is tartották őket. A tárgyalások folyamán Ibrahim nagyvezír és a szultán ismételten hangoztatták, hogy Ferdinánd semmiféle címen nem formálhat jogos igényt Magyarországra. Ez az ország egyesegyedül a szultánt illeti, aki annak fővárosát már két ízben megszállotta. Ne is gondolják a követek, hogy a szultán, amit tesz, azt a vajda (t. i. Szapolyai János) érdekében teszi; mert a magyar királyság nem a vajdáé, hanem a szultáné, akinek csak szolgája a vajda, megbízatván általa, hogy helyette a nevezett országot kormányozza.[14]

Közben a háborúskodás a felek között tovább folyt. A Boldogkő várát még mindig ostromló Serédy, Bebek és Herberstein ellen júniusban János király Nádasdy Tamást küldte ki. Ez ellenfeleit Tokajnál megvervén, június végén ismét Budára tért vissza, de csak rövid időre, mert hamarosan másutt akadt dolga. Török Bálint ugyanis szigetvári táborából egyre-másra küldte ki portyázó csapatjait, akik Fehérvárig, Budáig, irgalmatlanul dúlták a János-pártiak jószágait. Ennek kellett Nádasdynak véget vetni, mi célból saját dandárához még Szerecsen János, Kápolnai Ferenc dandárai és a Kászim bég alatt Budán levő török dandár is beosztatván, annak ereje majdnem 10.000 főre szaporodott fel. Ezzel a haddal Nádasdy Török Bálintot Szigetvárba szorítván, a Pécsről odarendelt ágyúkkal a várat ostrom alá fogta. Ámde Török emberei késő őszig eredményesen tartották magukat.[15]

Ezalatt Horvátországban és Szlavóniában Erdődy Simon és Tahy János október 8.-án a Ferdinánd-párti Pekry Lajossal és Keglevics Péterrel újévig, vagyis 1531 január 1.-ig tartó fegyverszünetet kötöttek.[16]

Mialatt Nádasdy Szigetvárt ostromolta, Ferdinánd hadait a bátyjától kapott újabb spanyol zsoldos hadakkal mintegy 10.000–15.000 főre emelvén, amelyekhez utóbb körülbelül ugyanolyan erős magyar had is csatlakozott, augusztus 2.-án Augsburgból parancsot adott a Buda megvételét célzó hadműveletek előkészítéséhez. Ezeket a hadműveleteket azonban a sereg vezéréül kinevezett Roggendorf Vilmos csak október második felében indította meg.[17] Esztergom alá érve, Várday érsek a várat, miután a János király által a Gellérthegy alatti kikötőből segítségül küldött naszádos had Lábatlan és Nyergesújfalú közt a német hajóraj által szétveretett, ellenállás nélkül átadatta Roggendorfnak, aki őt viszonzáskép Ferdinánd kegyelméről írásban is biztosította. Később 1531 február 28.-án Várday a János királyhoz intézett levelében azzal mentegette a vár átadását, hogy azt nem ő, hanem két hadnagya, Nyáry és Győry az ő tudtán kívül cselekedték.[18] További útjában Roggendorf Visegrádnál és Vácnál szintén csak egy-két napot töltött s azután október 31.-én Buda alá érkezett.

János király Ferdinánd nagyarányú támadó előkészületeiről és intézkedéseiről hírt vevén, a Czibak Imre és Athinay Simon parancsnoksága alatt álló budai őrséget a főváros ifjúságának bevonásával tőle telhetőleg kiegészítette s azonkívül Somlay Mihály útján a szendrői basát, Jahjaogli Mohamedet, segélynyújtásra szólította fel, Belgrádból nagyobb török naszádos had felküldését sürgette s egyúttal Gritti Lajost és Fekete Jánost a szultánhoz Konstantinápolyba küldte, hogy ott szorult helyzetéről jelentést tegyenek s végül Nádasdynak is parancsot küldött, hogy seregével Szigetvár alól Budára siessen. Ez a nagy távolságnál fogva nem volt oly egyszerű és könnyű dolog, mert közben a németek már körülzárhatták és körül is zárták a fővárost. Mindazonáltal egy Balázs nevű budai fuvaros kalauzolása mellett a Nádasdy és Szerecsen vezette csapatoknak[19] sikerült a német őrsök vonalán át a várba jutni s miután ugyanez időtájt a Konstantinápolyból visszatért Gritti újabb 3000 törököt hozott magával, mindezek folytán János király most már nyugodtan nézhetett a Budát Roggendorf részéről fenyegető ostrom elé. Gritti egyúttal azt az üzenetet is hozta a szultántól, hogy ő nem ellenzi a Ferdinánddal való béketárgyalást, de ha kell, kész újabb háborúra is Ferdinánd ellen.

Az ostromra vonatkozó előkészítő munkálatok csak igen lassan haladtak előre. Nagyobb űrméretű és kellő számú ágyúk hiányában az osztrákok aknák segítségével is igyekeztek a vár falait rombadönteni, de ezek a munkák igen sok bajjal és vesződséggel jártak. Az aknázást némely helyen a talajvíz, másutt a sziklás talaj keménysége nehezítette, amihez később a beállott fagy is hozzájárult. Azonkívül a vár őrsége igen ügyesen alkalmazott az aknák hatását kikapcsoló ellenaknákat is. Az ágyúkkal Roggendorf Budát három oldalról, a Logodi út felűl, továbbá az Országhok palotája és Ráskay Balázs háza tájékán lövette. Ezt a bombázást és a rákövetkező rohamokat a flottának kellett támogatnia, melynek azonkívül az volt a feladata, hogy Komáromból eleséget szállítson a táborba. Ámde a belgrádi flotta beérkezte után a magyar-török naszádosok, a német flottát megtámadván, azt oly alaposan verték tönkre, hogy belőle mindössze 13 naszád maradt épen.[20] Az ennek folytán keletkezett réseket a vár őrsége szorgalmasan kijavította, sőt Budának polgárai még boraikat is kifolyatták, hogy földdel megtöltött hordóikkal a támadt réseket betömhessék. Közben egyes csapatok az ostromlók zavarása céljából és hogy a védőrségben a lelket tartsák, ki-kitörtek a várból; egy ily alkalommal a várőrség részéről Nádasdy Tamás, a Ferdinánd-pártiak részéről pedig Tallóczi Bánffy Boldizsár, oly hevesen csaptak össze huszárcsapataik élén, hogy lándzsáik összetörtek egymás vértén.

Miután a Logodi út felőli részen néhány napi lövetés után a fal mintegy 200 lépés hosszúságban ledőlt, Roggendorf december elején rohamot parancsolt. A logodi út felőli résnél a törökök, a többi réseknél pedig Czibak Imre és Szerecsen János hadai állottak őrt; majd Nádasdy a Szent György-téren álló tartalékkal ellentámadásba átmenvén, az ostromlókat nagy veszteséggel visszaverte. E szép siker ellenére a várbeliek helyzete, főleg a nagy eleséghiány miatt napról-napra aggasztóbbá vált. Azonban az ostromlóknak sem volt rózsás a dolguk; soraikat a betegségek és a nagyfokú elégedetlenség ritkították, amihez hozzájárult még, hogy amióta flottáját megverték, Roggendorf sem tudta katonáit kellőleg élelmezni. Ily válságos helyzet közepette jött meg a híre annak, hogy Bánffy János, János királynak 1530 február óta nádorrá kinevezett hű embere egy erős dandárral, Mohammed szendrői pasa pedig nagy sereggel közeledik a vár felmentésére. Erre Roggendorf még egy ízben rohamot parancsolt a vár mindnégy oldala ellen, de miután ez is visszaveretett, még ugyanaznap, december 19.-én, elrendelte a visszavonulást Esztergom irányában.[21] Ezzel Roggendorfnak elejétől végig elég vontatottan folyó hadműveletei véget értek.

Nádasdy, aki meg is sebesült, Fogaras földét kapta jutalmul,[22] Grittit pedig, a magyar urak nagy ellenzése és megbotránkozása ellenére, Magyarország kormányzójának címével és Mármaros vármegyével, fiát pedig, a még csak 16 éves Antalt, az egri püspökséggel jutalmazta meg János király december 26.-án, ami újból sok ellenséget szerzett neki a főurak soraiból.[23]

Alighogy Roggendorf hada Buda alól elvonult, megérkezett Jahjapasaogli Mohammed szendrői pasa Bali nándorfehérvári pasával és több más béggel és mintegy 25.000 főnyi sereggel. Most már egyéb dolga nem akadván, seregének kielégítés céljából engedélyt kért János királytól egy nagyobbszabású portyázásra. Erről utóbbi 1530 október 6.-án a Konstantinápolyban levő Grittihez intézett levelében a következőket mondja: „Mehmed bég, felszólítva, hogy segítségünkre jöjjön, e napokban mintegy 25.000 emberrel ideérkezett. Személyesen beszéltünk vele s könyörögtünk neki, ne pusztítson magyar földön és ő eskűvel fogadta, hogy Magyarország határain belül nem fog dúlni. Figyelmeztetjük őt Morvaország és Ausztria ama részére, mely tavaly bántatlanul maradt s ahol kénye-kedve szerint fosztogathat. Gondoskodtunk értelmes kalauzokról s Petrovics Péter atyánkfiát is melléje adtuk, kikkel innen (Budáról) eltávozván, nem Morvát, nem Ausztriát, hanem országunk azon részét, mely eddig annyi vésztől mentes maradt (vagyis a Nyitra és Vág vidékét), Budától kezdve felperzselte, kifosztotta s heted napra legalább is háromszor annyi rabbal tért vissza, mint amennyi török volt seregében. Kérdeztettük őt: mi oknál fogva bántott így bennünket, eskűjének és a szultán ígéretének ellenére? és válaszul nyertük: hogy ő a mi elleneink, Thurzó és a nyitrai püspök uradalmait pusztította. Pedig ezeken kívül az esztergomi érsekéit, Ráskay Gáspáréit és számos másoknak jószágait is feldúlta. Kértük, adná vissza legalább azokat a rabokat, akik hűséggel viseltettek irántunk: de ő, hogy az egész világ haragját ellenünk lázítsa, annyi ezer rabból még csak egy részt sem akart szabadon bocsátani s irgalmatlanul odébb állott.“[24]

Azalatt, míg Roggendorf Budát ostromolta, az ellenkirályok megbízottai Posenbe egybegyűlve, megkezdték az egyezkedésről, fegyverszünetről szóló tanácskozásaikat. János király megbízottai ama nézetüknek adtak kifejezést, hogy Magyarországnak osztatlanul kell maradnia s így csak egy királya lehet. Ferdinánd ez nem lehet, mert ebbe a szultán sohase egyezne bele. Ennek folytán neki teljes egészében le kell mondania az ország birtoklásáról, ellenben tartsa meg a királyi címet, hogy örökösödési jogai az esetre, ha János fiúutód nélkül halna meg, érvényben maradjanak. Kárpótlásul János király Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot a kikötött váltságösszeg kifizetése nélkül akarta Ferdinándnak végleg átengedni, Mária özvegy királynét pedig hitbére fejében 100.000 arannyal akarta kielégíteni. Ezzel szemben Ferdinánd megbizottai útján ragaszkodva a bátyjával is közölt ama elhatározásához, mely szerint „a becsület, a lelkiismeret, a kereszténység és Németország java épúgy, mint fejedelmi házuknak érdekei, neje és gyermekei és Mária özvegy királyné iránti kötelességei egyaránt tiltják az ország birtokát kezéből kiereszteni,“ kijelentette, hogy mostani birtokállományának megtartásához feltétlenül ragaszkodik. Ezt különben Ferdinánd már Alsó-Ausztria rendeihez 1529 december 13.-án intézett leiratában is hangsúlyozta, kijelentvén, hogy a törökkel szemben most már Ausztria lett a határország[25] s hogy Magyarországnak, vagy legalább annak Ausztriával határos egy bizonyos részének azért kell osztrák főherceg, vagy minden esetre német fejedelem kezén maradnia, hogy Ausztriát a törökkel szemben meg lehessen oltalmazni.[26]

Miután mindkét fél mereven ragaszkodott álláspontjához, végleges megegyezés ugyan nem jöhetett létre, de mindkét király utólag beleegyezett abba, hogy a tárgyalások folytathatása és újabb követségeknek egy évi fegyverszünetnek kieszközlése céljából Konstantinápolyba leendő kiküldhetése céljából itthon három hónapig fegyvernyugvás legyen. Ennek folyományaként Roggendorf és Laszky 1531 január 21.-én Visegrádon három havi fegyverszünetetet kötöttek, amelyet utóbb ismételten meghosszabbítottak. Ez a fegyverszünet azért nevezetes és kíválóan fontos, mert az – habár csak provizórium formájában – elvileg már az ország kettéosztásának alapján jött létre, kimondván, hogy mindegyik fél mindazokon a területeken, amelyek tényleg kezén vannak, kizárólag maga parancsol s az adót magának hajthatja be.[27]

Pótlólag meg kell még említenünk, hogy Erdélyben a vajdává kinevezett Báthory István a havasalföldi vajda segítségével a szászokat lassanként majdnem egészen leküzdötte s miután Segesvár elesett, Brassó meghódolt, a János pártjára állt Majláth István Fogarast átadta, Czibak Imre pedig Hunyadot megvette, az egész tartományban jóformán csak az egy Szeben maradt Ferdinánd pártján.[28]

A mindkét fél által 1532 május 9.-ig kiterjeszteni kért egyévi fegyverszünethez utóbb a szultán is hozzájárulván, a hadjárat egyelőre tényleg végleges befejezést nyert.[29]

[1] Gévay id. m. 49.

[2] Kretschmayr id. m.

[3] Pray, Annales, V, 228. – Riederer, Nachrichten zur Kirchengeschichte I, 449. – Martin du Bellay, Mémoires, IV, 90. – Parula, Hist. Venet. VII, 580.

[4] Brodarics szerémi püspök 1530 május 24.-iki levele.

[5] Sasinek, Regesták, Tört. Tár. 1891. évf. 313.

[6] Spervogel, Wagnernél, Analecta Scep. II, 154.

[7] Ipolyi, Oláh Miklós levelezése (Monumenta Hungar, Histor. XXV, 20.). – Ursinus Velius id. m. VIII 140.

[8] Buchholtz id. m. IV, 56.

[9] Spervogel, Wagnernél, id. m. II. 160.

[10] János király Budán 1529 december 3.-án kelt levele Báthory vajdához, Praynál, Hist. reg. Hung. III, 22: „Intelleximus illud quoque, quod de deditione Bassoviensi et fidefragio Saxonum scribitis.“

[11] Simigianus id. m. I, 68.

[12] Szermeghy id. m. 401.

[13] Várday egyik Jánoshoz küldendő követéül Hoberdanácz János jelentkezett önként. Ez a szenvedélyes ember abban a tudatban, hogy szülőit és testvéreit a szerb deszpóta János parancsára ölette meg, bosszút forralt utóbbi ellen. János, bár nem szívesen, végre mégis maga elé bocsátotta Várday követét, azonban szerencséjére éber figyelemmel kísérte ennek minden mozdulatát s íme, alig hogy a levél olvasásához hozzáfogott, észrevette, hogy Hoberdanácz tőréhez nyúl. János erre zajt üt, mire a szolgák berohannak, a gyilkost elfogják, aki a vallatásnál kertelés nélkül beismerte, hogy a királyt meg akarta gyilkolni. Hoberdanácz hosszas vizsgálati fogság után 1531 nyarán zsákbavarrva a Dunába fojtatott. (Buchholtz id. m. 269. – Istvánffy id. m. X, 152.)

[14] Gévay id. m. 47.

[15] Istvánffy id. m. XI, 167.

[16] Pray, Hist. regum. Hung. III, 26.

[17] Buchholtz id. m. IV, 579.

[18] Buchholtz id. m. IV, 544.

[19] A szintén Buda felé tartó Kápolnai Ferenc ellenben jobbnak látta Ferdinándhoz átpártolni.

[20] Gömöry Gusztáv, Hadiátkelések a Dunán a legrégibb időktől kezdve (Hadt. Közl. 1895. évf. 244.)

[21] Szermeghy id. m. 401. – Szerémy id. m. 280. – Ursinus Velius id. m. 167. – Verancsics id. m. 33. – Istvánffy id. m. XI, 169.

[22] Bethlen János, Hist. Rer. Transsylvanicarium I, 172.

[23] Szalay László, János király és a diplomatia, Budapesti Szemle, VIII, köt. 62.

[24] Pray, Epist. Proc. 359.

[25] Neuwald id. m. 99.

[26] Bidermann, Mitheilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung, 1896. évf. 276.

[27] Buchholtz id. m. IV, 540. – Pray, Epist. Proc. I, 372. – Pray, Hist. reg. Hung. III, 29.

[28] Rónai Horváth id. m. II, 17.

[29] Buchholtz id. m. IV, 543.