A mohácsi vereség után a közelben lévő lakósság nagy része a Maros–Tisza–Kőrös közébe menekült. A menekülők között nagy számban voltak szerémi és bácskai szerbek illetve rácok is, akiknek deszpótája a mohácsi csatát megelőző időben Beriszló István volt. Mivel azonban ez a veszély idején megszökött és népét a fosztogató töröknek prédául hagyta, megcsalatkozott hitsorsosai minden további összeköttetést megszakítottak vele és új deszpotát kerestek meguknak. Szapolyay János erdélyi hadához, aki maga is szerb származású volt, egy Csernoevics Nenád (Jován, vagy Iván) nevű „deli külsejű, szilaj természetű, szellemes és tekintélyt tartó fiatal ember“ is tartozott, „aki saját állítása szerint vérrokona volt a szerbek által szentnek tisztelt Angelina anyának, az I. Mátyás idejében méltóságától és szemevilágától megfosztott Brankovics István deszpóta özvegyének, Zápolya (vagyis Szapolyay) János erdélyi vajdának, a hon leggazdagabb, legünnepeltebb oligarchájának udvarában nevelkedvén, most jött ki a vajda seregével Erdélyből, s úgy látszik, azért maradt vissza Lippán, hogy a déli megyék görög hitű népét hadcsapattá szervezze s a vajda seregének gyarapítására Tokajba utána vezesse.“[1]

Ennek az embernek földiei „isteni küldetést“ tulajdonítván, őt mintegy szentnek, prófétának tartották, s e réven ő lett a szerbek illetve a rácok új deszpótája, mely tisztség Siljanovics halála óta[2] betöltetlen volt. Kibontott zászlója alá csakhamar mintegy 12–15.000 főnyi katonaság és pórnép sereglett össze. Szapolyaynak ez tudomására jutván, Csernoevicsot Tokajba magához rendelte, ahol ez e szavakkal hódolt urának, Magyarország designált királyának: „Bárhol kivánja Nagyságod, hogy legyek, ott leszek, és mint szolga követem Nagyságodat.“ A vajda a „fekete embert“ újonnan szervezett hadával eskü alatt szolgálatba fogadván és őt lovakkal és pénzzel dúsan megajándékozván, a nemesség és a föld népe által elhagyatott Bács megyébe küldte, azt tűzvén ki feladatául, hogy a Duna–Tisza közét és a Szerémséget a török ellen megvédelmezze.

1526. október végén a Bácskába érve, Csernoevics itt nagy szerb propagandát kezdett űzni, amelynek az volt a célja, hogy a délvidéken egy Magyarországtól független, önálló szerb fejedelemség alakíttassék. Ezt az eszmét csakhamar magukévá tették a mohácsi csatából megmenekült Radics Bosics, Bakics Pál, Petrovics Péter, a Jaksicsok és a szerbek többi fejei is, mire a „fekete ember“ cárnak kezdte magát címeztetni és nádort, kincstartót és más magas hivatalokat viselő egyéneket nevezett ki maga mellé az új fejedelemség ügyeinek elintézésére. Közben a törökök elől elvonult s most lassanként jószágaikra visszatérő magyarokat nem engedte be házaikba, ezt azzal indokolván, hogy most már az egész délvidéki föld az övé és saját népéé, mert azt ő idejövetelekor elhagyatva találta. A kárvallottak e miatt hiába fordultak Szapolyaihoz orvoslásért, ő a fekete emberben egyik kiváló támaszát látván, ha nem is húnyt teljesen szemet az elkövetett atrocitások felett, de kegyencének garázdálkodásait nem a kellő szigorral, hanem keztyűs kézzel igyekezett megszüntetni.

A tél folyamán a fekete cár Szabadkán Enyingi Török Bálint birtokán ütötte fel főhadiszállását s innen űzte mindjobban elviselhetetlenebbé váló erőszakoskodásait és garázdálkodásait. A kárvallottak s azonkívül a dunai naszádosok vitéz kapitánya, Radics Bosics ismételten ajánlották János királynak, adná meg a Csernoevics által is kért engedélyt arra, hogy rablásra éhes hadával Ferdinánd tartományaiba törhessen be, de János király következetesen megtagadta a kérelmet, mert – mint Szerémy mondja – „ő, aki vajda korában vitéz, gondos, serény vala, a trónon félénkké lett; az isten elvette bátorságát.“[3]

Ilyenformán a helyzet hovatovább tűrhetetlenné válván, Szabadka ura, Török Bálint, Bánffy Jakabbal szövetkezve, 1527 március elején saját hatáskörében igyekezett Ivánt megfékezni és ártalmatlanná tenni. Azonban állítólag János király a fekete embert az őt fenyegető veszedelemről idejekorán értesítvén, ez készen várta Szabadkánál Törökék támadását s így túlerőben levő hadával döntő csapást mért Török Bálint csapataira.

Ezek után Csernoevics Temesvárt és Csáky László várát, Csomát, dúlta fel. Ere a temesmegyei nemesség támadt a rácokra, de az Apáti mellett vívott ütközetben megint Iván maradt a győztes.

Utóbbinak és martalóc hadának távollétét ügyesen használta ki Török Bálint, amennyiben éjjeli rajtaütéssel sikerült neki Szabadkát a rácok kezéből kiragadni.

Csernoevics nem is kísérelte meg Szabadka visszafoglalását, hanem 1527 február havában Szegedet támadta meg s foglalta el, egyidejűleg ezt tevén meg új fejedelemsége székhelyéül.

Nemsokára ezután Révay Ferenc kereste fel Ferdinánd megbizásából Csernoevicset Szegeden azzal a meghagyással, hogy őt minden áron a maga számára megnyerje. Igéretek dolgában Ferdinánd nem fukarkodott; a szerb deszpóta címen és értékes posztóból és ezüst serlegekből álló ajándékokon kívül mindazokat a magyarországi várakat és uradalmakat Ivánnak igérte, amelyek Zsigmond király alatt Brankovics György tulajdonában voltak.

Ezt jóval megelőzően, 1527 január havában Ferdinánd a János király pártján álló többi magyar főurakat is a maga pártjára igyekezett csábítani, akiknek tiszteletdíjul 40–50, sőt még ennél is több ezer rénes forintnyi[4] jutalmat, uradalmakat és magas hivatalokat ajánlott fel s egyben kötelezte magát, hogy őket mind János szepesi gróf és erdélyi vajda, mind más ellenségeik ellen megvédeni és oltalmazni fogja. Ezeknél a közvetítő szerpét Podvinnyai Tamás naszádos vajda vállalta magára,[5] majd Zalathnaki Hoberdanácz János vette át ezt a szerepet[6] s ezek a fejedelmi bőkezű igéretek meg is tették hatásukat, amint azt későbben látjuk majd.

Iván cár se tudott a csábító igéreteknek ellenállni s azok hatása alatt határozott igéretet tett arra nézve, hogy ha Ferdinánd bejön az országba, akkor ő is támadólag lép fel János király ellen, még pedig a vett meghagyáshoz képest hadának egy részével Buda, egy másik részével Erdély felé előnyomulva, hogy az erdélyi csapatoknak János királyhoz való csatlakozását megakadályozza s végül egy tekintélyes részt a végvidéki török hadak szemmel tartására és lekötésére hagyván hátra.

Hogy Ferdinánd ügynökeinek munkálkodása egyébként sem maradt eredmény nélkül, az abból is kitünik, hogy 1527 május közepén már a dunai király-naszádosok is Ferdinánd zsoldjában állottak.[7] Csak az volt a baj, hogy a naszádosok parancsnoka, Radics Bosics, továbbá Bakics Pál a szerb lovasok és Balabán a szerb gyalogosok parancsnoka még Iván elpártolása után is János pártján maradtak, miért is Ferdinánd a naszádosok élére a maga számára megnyert és a vízi hadviselésben kiválóan jártas Révay Istvánt állította s melléje alkapitánnyá Podvinnyai Tamást nevezte ki.[8]

Iván áruló szándéka azonban nem maradt titokban s amikor őt János király e miatt Budára rendelte s ő ott megjelenni vonakodott, az Perényi Péter erdélyi vajdának hagyta meg, hogy a „lázadó paraszt“ ellen hadat vezessen. A vett parancshoz képest Perényi 1527. évi május első napjaiban számos erdélyi lovas csapattal és 2000 gyalogossal Erdélyből elindulva, június 15.-én Aradtól délre Szőllősnél megtámadta a jóval számosabb rác hadat, azonban Iván váratlanul meglepvén ellenfelét, annak hadát teljesen szétverte, úgy hogy még maga Perényi is csak gyorslábú török lovának köszönhette, hogy a Maroson keresztül Nagylakra elmenekülhetett.

Szőllősi győzelme után Iván Erdélybe tört és azt egészen Szászvárosig pusztítgatta. Innen visszatérve, Temesvárt fogta ostrom alá, de itt nem tudott eredményt elérni.

Közben Ferdinánd június 29.-én Bécsből újból nyilt levelet intézett a magyar nemzethez, amelyben mindenkit felszólít, hogy az ő és neje jogos igényét a magyar trónra elismerve és a bitorló Szapolyay Jánost elhagyva, valamennyien ő hozzá csatlakozzanak. Egyben jelzi, hogy hadak élén az országba készül, de nem ellenséges szándékkal, hanem hogy a még tovább is makacskodókat megbüntesse. És két héttel később, július közepe felé a Katzianer János horvát tábori kapitány által vezetett elővéd tényleg átlépte a magyar határt s miután Dévény ellenállás nélkül megadta magát és a Bornemissza halála után pozsonyi várparancsnokká kinevezett Szalay János a rábízott várat szintén önként kiszolgáltatta, Katzianer Nagyszombatot szállta meg, melyet Szapolyay védőrsége szintén önként hagyott el. Maga Ferdinánd főserege élén, mint alább látni fogjuk, csak július 31.-én lépte át Köpcsénynél a határt.

Ezt megelőzően július 16.-án, amikor Dévény és Pozsony már Katzianer birtokában volt, Ferdinánd felszólította Ivánt, hogy a déli részek őrizetére csak gyenge csapatokat hátrahagyva, ő maga serege zömével a Tisza és Duna közén Buda alá vonuljon és minden tőle telhetőt elkövessen, hogy a naszádosok is mielőbb Budára evezhessenek és ott Ferdinánd seregével egyesüljenek,[9] aki itt Szapolyayt minden oldalról körülkeríteni szándékozott. Ezzel kapcsolatban Ferdinánd a dunai hajóhad parancsnokát, Révay Istvánt utasította, hogy a hajóhaddal jól vigyázzon a révekre, nehogy Szapolyay emberei a Dunán átkelhessenek, de emellett igyekezzék a hajóhaddal mielőbb Budáig felhatolni.[10]

Ennek a meghagyásnak nem volt könnyű megfelelni, mert Budán és környékén Szapolyay volt az úr, aki az odajutást könnyen megakadályozhatta, észrevétlenül pedig szintén nem igen lehetett Buda alá jutni. Mindazonáltal a naszádos tisztek minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a vett parancsnak eleget tegyenek. Kikötővárosukban, a baranyamegyei Vörösmarton biztonság kedvéért 100 lovast 100 gyalogost visszahagyva, Révay István július 13.-án 33 hajóval és 900 naszádossal elindult Budavára felé és 15.-én a csepelszigeti Kevébe (Ráczkeve) érkezett. Itt a hajóhad közel egy hónapot töltött, hogy a budai állapotokat közelebbről kikémlelje.[11]

Ferdinándhoz hasonlóan János király is mindent megtett, hogy a naszádosokat a maga pártjára visszahódítsa, mely feladattal udvarnokát Ferge (Vergei) Bálintot küldte Kevibe Révay kapitányhoz, akinek megbízója nevében várakat, kastélyokat, városokat, uradalmakat, Fogas Ambrusnak, Filléresi Jánosnak és a többi vajdáknak földbirtokokat és egyéb javakat, a legénységnek pedig kétszeres zsoldot és több más előnyt igért. Révay válasza rövid, de elutasító volt. „Nincs mód – mondá többek között – mellyel őt rábírni lehetne, hogy Ferdinánd királytól elpártolva, a szepesi gróf mellé álljon s kincsekért vagy uradalmakért a királynak lekötött hitét megszegje. Emlékezteti a követet János atyjának és magának Jánosnak a haza ellen elkövetett hűtlenségére, kik nem rettenve vissza sem bűntől, sem gyalázattól, szerencsétlenségbe és végső inségbe döntötték e gazdag országot, csakhogy hatalomra vergődjenek és uralmukat megalapíthassák. Hangsúlyozta, hogy a mohácsi veszedelmet, Lajos király korai halálát s majdnem az egész ország lakosságának pusztulását Szapolyay János okozta.“[12] Ilyenformán Bálint követ dolgavégezetlen tért vissza Budára.

A tántoríthatatlan Révay és vajdatársai július 20.-án a következő, sok tekintetben igen érdekes levélben számolnak be tevékenységükről Ferdinándnak.[13] Mindenekelőtt tudatják, hogy most Keviben vannak s aztán így folytatják: „Keviből 10 hajót küldöttünk Budára, hogy kifürkésszék és megtudják, miben van a dolog a felséged ellensége által számunkra készített cselfogásokkal. Mikor embereink visszajöttek, elbeszélték nekünk, hogy felséged ellensége csakugyan sok leshelyet állított fel ellenünk Budán is, Pesten is, de sőt még lejebb a Duna mindkét partján is. Beszélik a mieink, hogy ugyancsak lövöldöztek rájuk, de hála Istennek senkit sem sértettek meg, csak két naszádosunknak kormányrudját törték el. Mindazonáltal mi minden erőnkből készen állunk felséged szolgálatára, vérünket sem kímélve, ha felségednek segítségére lehetünk. Azonban, ha megtörténnék velünk, hogy minden erőlködésünk ellenére lehetetlen volna végrehajtanunk felséged akaratát: ne vegye azt nekünk a mi urunk rossz néven, mert felséged ellensége, a János, nagyon vigyáz ránk éjjel-nappal s azon van, hogy inkább fejét veszítse, mintsem nekünk Budánál az átvonulást megengedje. Valamennyi erővel csak rendelkezik, azt mind felállította ellenünk. Ha többen lennénk, nem igen tartanánk tőle; de ahányan most vagyunk, felséged ellensége erősebb nálunknál. Ha valami kevés szárazföldi csapattal is rendelkezhetnénk, egészen akaratunk szerint menne a dolog. Egyébiránt nemcsak azon két hónapra, melyre felséged zsoldjainkat kifizette, hanem egész életünkben hűségesen akarjuk felségedet szolgálni. Az a két hónap, május 15.-étől számítva, különben is már letelt. Méltóztassék tehát mentől előbb ismét megküldeni zsoldjainkat, nehogy a legénység szétoszoljon. Mert tudja meg felséged, hogy minden élelmünket készpénzen vesszük. Nem élünk zsákmányból és erőszakoskodásból. Azt is kérjük, hogy aprópénzzel fizessen bennünket felséged, nem pedig arannyal. A multkori alkalommal alig kaphattunk 60 magyar denárt a sok aranyért; ez pedig kárunkra van. Reméljük is, hogy felséged kárpótolni fog bennünket ama veszteségünkért. Ha pedig bevádolna valaki bennünket felségednél: kérjük, ne hallgasson az olyan panaszokra. Ellenségeink sok mindenfélével rágalmaznak bennünket, azt hazudván, hogy rabolunk és gyilkolunk; de később meg fog róla győződni felséged, hogy mindezek valólatlanságok. Aláírva: Fideles Stephanus Reway capitaneus et omnes waywodae Nazadistarum.“

Ferdinánd július 29-én válaszolt Révaynak Bécsből, a következőket mondván: „Megkaptuk szent Illés napján (júl. 20) írt leveledet s megértettük, hogy mit tettél eddig a naszádos vajdákkal együtt érdekünkben. Tudomásodra hozzuk, hogy mindent teljes megelégedésünkre végeztél. Egyszersmind komolyan intünk, hogy amint az első alkalmat megragadhatod s az idő és körülmények megengedik, csatlakozzál előbb János Nenád cár (a „fekete ember“) szeretett hivünk[14] csapataihoz s aztán haladéktalanul siess fel hozzánk.“ Ha ez nem volna lehetséges – írja tovább – cselekedjék legjobb belátása szerint s ne hallgasson senki tanácsára. Elvárja, hogy Révay és társai híven fognak neki szolgálni. A kért pénzösszeget, a zsoldokat most nem küldheti az utak bizonytalansága és más veszélyek miatt, de mihelyt a hajóhad fölhatol, a legénység zsoldja is elő lesz készítve. Azonkívül tudomására hozza, hogy Pozsony, Dévény és Nagyszombat már meghódoltak s ő most a sereg egy részével Buda ellen nyomul előre.[15]

Mialatt mindezek történtek, Csernoevics Iván helyzete fokozatosan mind rosszabbra fordult, majd végül teljesen katasztrófálissá változott át. Perényi Péter erdélyi vajda fentemlített kudarca után János király Czibak Imrét, a nagyváradi püspökség igazgatóját bízta meg a „fekete ember“ elleni műveletek végrehajtásával. Ez seregét július közepe után Aradnál összegyűjtvén, a sződi vagy szőgyfalvi mezőn, Arad és Lippa között, szállt táborba, ahova még a karánsebesi bán hadát is várta. A két had egyesülését megakadályozandó, Csernoevics július 25.-én megtámadta a magyar sereget, azonban a karánsebesi dandár jókori beérkezése folytán Iván elvesztette a csatát s felbomlott hadával Szeged irányában vonult vissza. Itt azonban a város hazafias polgársága a rácok távollétét felhasználva, Zákány István gazdag kereskedő és főbíró vezérlete alatt fegyvert fogtak és tűzzel fogadták a visszatérő szerbeket. Az ebből kifejlődött harcben Csernoevics Iván is megsebesült, mire kétszeresen megvert hada Szeged alól is elvonulni volt kénytelen. A rác vajdák a súlyosan sebesült Ivánt Tornyos faluban visszahagyván, ők maguk Bács megyébe, sőt nagy részük még tovább a Szerémségbe vonultak vissza.[16] Török Bálint Tornyoson Csernoevicsre ráakadván, őt nyomban megölette s fejét Budára küldötte.[17]

János király ekként egyik legveszedelmesebb ellenfelétől, aki a Ferdinánddal küszöbön álló harcban hátát fenyegette, megszabadulván, figyelmét ismét a naszádosok felé fordította. Miután igéretekkel Révayra hatni nem tudott, most más eszközhöz fordult: fenyegetésekkel igyekezett őt megfélemlíteni. E célból elküldte neki Csernoevics Iván és egyéb szerb főnökök levágott fejeit s egyidejűleg azt üzente neki, hogy ha ő fel nem hagy makacsságával, akkor pár nap mulva ő is hasonló sorsra fog jutni. Erre Révay állítólag mosolyogva azt válaszolta János király követének, hogy az effajta fenyegetések nem újak előtte; ámde halálos fenyegetésekkel legfeljebb asszonyokat lehet megfélemlíteni, de férfiakat nem.

János király erre még egy utolsó kísérletet tett; négy nagyobb várat ajánlott fel Révaynak s midőn ez se használt, 1000 darab aranyat tűzött ki az áruló fejére.[18] Azonban Révay most is hajthatatlan maradt és Iván leveretésének és halálának hírét véve, követet küldött Szeged tájékára Nesthe Lukács századoshoz, akit felszólított, hogy a szerb hadsereget, bár vezére megöletett, együtt tartsa és ne engedje meg, hogy az szétoszoljék, vagy a szepesi gróf mellé álljon.[19]