A magasállású tisztek a XVI. században az egyébként élvezett kedvezményeken kívül aránylag igen magas fizetést húztak. A hadseregparancsnokok havi 300, évi 3600 forintot kaptak, és ugyanannyit azon a címen, hogy egyúttal magyar fővezérek is; tehát összesen évi 7200 forintot, ami az akkori árviszonyokhoz mérten óriásinak mondható díjazás, főleg, ha meggondoljuk, hogy a pénznek akkori vásárlóképessége az egész XVI. századon át legalább is a tizszerese volt a világháború előtti, 1910. évi vásárlási képességnek. De a magyar főbb tisztek és funkcionáriusok sem panaszkodhattak. Nádasdy Tamás 1537-ben mint Horvát–Szlavon–Dalmátországok bánja ruházatra és asztalának fentartására évi 2000 forintot kapott. Amikor 1554-ben nádorrá választották meg, e minőségében a 30-ad jövedelmekből 4000 forintot, sóban pedig még 1000 forintot kapott évente. Azonkívül mint főkapitány és királyi helytartó újabb 4000 pengő járt neki a 30-adokból.[1] Íme az álláshalmozás egy tipikus példája, mi ellen a mostani társadalom is hiába emeli fel szavát.

Egyes főuraknak Ferdinánd katonatartásért, miután a zsoldot nekik már fizetni nem tudta, óriási birtokokat adományozott, de amellett a király adósságai velük szemben évről-évre óriási módon megszaporodtak. Erre nézve hadd álljanak itt többek között Dr. Demkó következő adatai:[2] „Báthory István nádor, Perényi Péter, Balassa Menyhért országos főkapitányok évi salariumait nem ismerem, de azt tudom, hogy csak Felső-Magyarországon az első 188.278, a második 449.212, a harmadik többszöri pártváltoztatása mellett is, 612.345 kat. holdnyi birtokokat szereztek, mindenki több várral. Serédy Gáspár felvidéki főkapitány és fivére György kassai főkapitány szegénylegényekből 707.805 kat. holdnak, Zay Ferenc dunáninneni főkapitány és a naszádosok kapitánya 70.000 kat. holdnak tulajdonosaivá lettek… Főurainknak a királyok úgy az általuk tartott seregek zsoldjával, mint az ő salariumaikkal rendesen adósak voltak. Serédy Gáspárnak 1534–1548-ig 155.800, Serédy Györgynak 1545–1553-ig 46.400, Pekry Lajosnak 1534-ben 32.000, Pálffy Miklósnak 1585–1603-ig 20.532, Dobó Ferencnek 1592-ben 13.521, Rákóczy Zsigmondnak 1583–1588-ig 50.448 forinttal maradtak hátralékban.“

A kisebb emberek javadalmazására nézve dr. Demkó nyomán a következő adatokat soroljuk fel: Gereczy Bertalan Kanizsán állomásozó császári alezredes személyes fizetésül évi 747 frt. 60 krt. és 16 huszárlóra 768 frtot, tobábbá az ezredesi hivatal kezeléséért és kémek fizetésére 1200 frtot, összesen tehát 2715 frt.60 krt. kapott. A sorhadnál a lovaskapitányok havonta 40-50, a gyalogos kapitányok a sorhadnál havonta 26, a magyar csapatoknál 7 frt. 20 denárt kaptak. A várakban igen változó volt a fizetés. Tatán a főkapitány havi 250 frtot, Egerben a hajdú kapitány 150, Szigetváron ellenben csak 60 frtot, Kassán pedig csak 20 frtot kapott. – A vármegyei kapitányokat a megyék egyezség szerint fogadták fel; Liptóban a kapitány és a tisztek 5 1/2 hóra 150 frtot kaptak. Trencsénben a kapitány félévi díjazása 50 frt és 20 frt asztalpénz, Zólyomban havi 25 drt. Baranyában havi 16 frt asztalpénz, Zemplénben havi 150 frt. – Distlinger Vencel zárdi kapitány évi konvenció mellett volt felfogadva, mely következőképpen nézett ki:

Ámde a királytól kijáró fizetés ritkán, sőt lehet mondani sohasem járt ki rendesen és a főurak, de még a tisztek is mégis még vagyonra is szert tettek. Hogy miképpen, erre dr. Demkó[3] következőleg adja meg a feleletet: „De hol és hogyan szerezték a király seregére költött, neki folytosan kölcsön addogált és a megélhetésükre szükséges pénzt? Hát szerezték ott és úgy, a hol és ahogy lehetett. Még a leggazdagabb és legnagyobb urak sem riadtak vissza a rablás, fosztogatás, zsarolástól. A nagyok példáját követték a kisebbek. És itt nem volt különbség külföldi és hazai nemes urak és közkatonák között. Ellenségnek és barátnak vagyona egyaránt közprédája volt a fizetetlen katonaságnak.“

A legénység zsoldját csak a következő néhány adattal akarom illusztrálni: Egy vértes lovas 8, a könnyű lovas 3, a gyalogos pedig 2 forintot kapott havonta. A tizedesek rendes havi díja 3, az őrmestereké 3 1/2 frt. volt.

[1] Országos levéltár, Libri debitorum, I, 1.

[2] U. o. 318.

[3] U. o. 325.