„Amint nem volt szó a XVI. században se egyöntetű, se önálló hadseregről, hanem azt részint a királyok fogadták zsoldba, részint az urak és nemesek jobbágyaikból állították ki, részint a vármegyék vagy egyes urak tartották fenn, olykor meg az urak és nemesek keltek fel: úgy nem lehet beszélnünk se egyenlő fegyverzetről, se egyenlő úgynevezett formaruháról, de mindenki megjelent olyannal és olyanban, amilyet urától kapott és amilyen éppen készletben volt neki.“[1]

A Reuterbestallung szerint minden lovasnak jól begyakorolt szolgákkal és jó hadifelszereléssel kellett a Musterweg helyén megjelennie. A jó hadifelszerelés tárgyai voltak: a jól takaró kötény (Schürtze), az ujjas (Ermelen), a felső kabát (Rock), az úgynevezett Kreps[2] a kézre és fejre való vért, legalább két igazi, vasból való ököl és a kovás puska. A fegyverzetet rendszerint a hadúr fegyvertárából szolgáltatták ki s annak árát a katonák zsoldjából levonták.[3]

A nehéz lovasság védő fegyvere a felső testet elfödő vértezet (Harnisch) volt, amelynek alsó része, a Blechschurtz vagy Kreps a lábakat is elfödte és védte. Kardja a lovasságnak nem volt s így egyedül a kovás puska jöhetett némi tekintetben támadó fegyver gyanánt számításba.

A lovat, mint a lovas természetes tartozékát minden úrnak és nemesnek szintén sajátjából kellett beszereznie.

A magyar lovasság rendesen könnyű fegyverzettel volt ellátva, bár elvétve egyes országgyűlési határozatokban nehéz fegyverzetű lovasokról is tétetik említés.[4] Ezek szintén páncéllal, sisakkal, pajzzsal és kopjával voltak ellátva. Kardról most sincs szó, mert annak viselése csak a nemes urak kiváltsága volt.

Hogy egyöntetű fegyverzetről és felszerelésről sem lehetett szó, szinte magától értetődik. Minden úr és nemes fegyvertárából előszedte az őseitől reá maradt hadi felszereléseket s azokkal látta el embereit.[5]

Egyébként a magyar huszárok fegyverzetéről, felszereléséről, harcmodoráról, stb. a schmalkaldi háború leírásánál bővebben is volt már szó.[6]

A zsoldos gyalogság fegyverzetéről már fentebb szóltunk. A magyar gyalogság fegyverzetéről még az 1601. évi 9. törvénycikk is csak általánosan azt mondja, hogy az urak és nemesek minden három portától egy puskával és fegyverrel (bombarda et armis) jól ellátott gyalogost tartoznak egy hónapra a táborba küldeni.

„A végvárak magyar lovasai és gyalogosai a király szolgálatában és ennek kapitányai alatt állván, éppen úgy voltak fegyverzettel ellátva, mint az idegen zsoldosok s éppen úgy meg kellett fegyvereikért fizetniök, mint ezeknek.“[7]

A tűzérség fegyverzete a kézi lőfegyverekkel párhuzamosan fejlődött ki. A Hakenbüchse-vel egyidőben szerkesztették meg a Doppelhaken-t, mely egy 4 1/2 és 6" (142–190 cm.) hosszú, 16 latos (285 gr.) ólomgolyókat lövő kisebb ágyúfajta volt. „Ezeket az akkor szokásos hadiszekereken (Streitwagen) alkalmazták úgy, hogy minden hadiszekéren volt hat Doppelhaken és szekrényben a szükséges patronok és minden hozzávaló. Minden Doppelhaken mellé be volt osztva 6 lövész (Schütz). Minden gyalog zászlóaljhoz is volt beosztva 10-10 ember, kik közül 2-2 vitt egy háromlábú állványra erősíthető Doppelhakent. – A Stückein-t, vagy Falkonetlin-t szintén a szekérváraknál alkalmazták; egy ló, vagy két ember húzta őket s egy fontos (500 gr.) golyókat lőttek. – Minden 5-10 Falkonetlin közt volt 2-3 hadiszekér. Mindezek 30-30 lábnyira (945 cm.) voltak egymástól felállítva és vékonyabb láncokkal egymáshoz csatolva. 100 ilyen kis ágyú és 30 hadiszekér nagy területet fogtak be és az ellenség váratlan támadásánál igen jó szolgálatot tettek a szekérvárral (Wagenburg) körülvett tábornak, melynek első védelmi vonalait alkották.“[8]

A mezei hadaknál a Feldschlange, Falkone, Falkonette és Viertel- és Achtel-Karthaun nevű ágyúkat használták. A Feldschlange az általa lőtt golyó átmérőjének 30-50-szeresét kitevő hosszú ágyú volt. A nagyokat nagy súlyuk miatt csak erődített helyek falain használhatták, ellenben tábori használatra a Halbe és Viertelschlange-k szolgáltak, amelyek 12-8 fontos golyókat lőttek. A Falkone 7" hosszú, 6 fontos vasgolyókat lövő, 6–9 mázsa (3–4 1/2 mm.) súlyú ágyú, ellenben a Falkonette csak 5 1/2" hosszú, 4 mázsa súlyú, 4 fontos ólomgolyókat lövő tábori ágyú (Feldgeschütz) volt. Hasonlóképpen nem használhatták nagy súlyuk és hosszúságuk miatt nyilt ütközetben a Karthaunok közül az egészeket és feleseket, amelyek 40-24 fontos golyókat lőttek, de használták a 10 és 5 fontos golyókat lövő negyed- és nyolcad karthaunokat.

Erődített helyek ostromához nagy, nehéz ágyúkat: egész és fél Feldschlange-kat és ugyanilyen Karthaunokat (Gross-Geschütz), továbbá mozsarakat (Mörser) vittek. – A XVI. század vége felé találták fel a petárdát, amelyet kapuk felrobbantására használtak.

A zsoldos lovasok ruházatáról röviden már fentebb volt szó.[9] A gyalogosoktól a Reichs-Articul megkivánta, hogy mindegyiknek felső kabátja, vagy köpenye legyen, mellyel az eső és hideg ellen védekezhet; különösen kell ez a lövészeknek, hogy puskájukat és lőporos palackjaikat betakarják is így azokat annál jobban használhassák.[10]

Egyébként a csapatokat a ruházathoz szükséges posztóval, nadrágokkal, kabátokkal, továbbá ingekkel, csizmákkal a lehetőséghez képest szintén hivatalból látták el, mely cikkeknek árát szintén levonták a zsoldból, még pedig nem ritkán szemtelenül drága árat számítva. Volt olyan ezred, ahol egy rőf posztót egy hópénz ára fejében, sőt még drágábban is, adtak. „Ha tekintetbe vesszük, – írja Dr. Demkó[11] – hogy ebben az időben pl. Kanizsán egy lovasnak 6, egy gyalogosnak 3 forintot kellett volna kapnia havonként, egy rőf posztó nekik átlagosan 4 1/2 forintba, mostani – nem háborús értékét véve alapul, legalább 45 frtba = 90 koronába került. Egy öltözetre a köpennyel együtt legkevesebb 6 rőf posztó kellett, ami ugyanannyi hópénznek felelt meg. Hol volt még az alsóruházat?… A táborokban volt katonaságról a ruházat tekintetében a hadat kiállító uraknak, nemeseknek, vármegyéknek kellett volna gondoskodniok. De ezek sem kapták meg sem a királytól, sem a vármegyéktől rendes időben a katonaság zsoldját, vagy ha a kapitányok és más főtisztek olykor kaptak is pénzt a katonaság fizetésére, az szőrin-szálán úgy eltünt, hogy a legénységnek igen ritkán jutott belőle. Igy történt azután,… hogy akinek csizmája nem volt, akinek ruhája nem volt, az szabót választott gazdájának, aki felruházza. – Igy ment ez végig az egész vonalon és a katonaság ruházatát is leginkább zsákmányolás útján szerezte be. Egyforma ruházatról tehát szó sem lehetett. Akinek milyen ruhája volt, olyat vett fel és úgy védekezett az időjárás viszontagságai ellen, ahogy tudott és ahogy lehetett.“

[1] Dr. Demkó, Magyarország hadiereje a XVI. században. Hadt. Közl. 1917. évf. 186.

[2] A Kreps a rák páncéljához hasonló, vassínekből készített vért volt. Innen nyerte nevét is.

[3] Schwendi, Kriegs Discurs. 113.

[4] Lásd az 1537/1538. évi határozatokat a 122. oldalon. Az 1542. évi pozsonyi országgyűlés pedig ugyancsak kimondta, hogy „amennyiben némely felvidéki részekben még vannak nehéz fegyverzetű lovasok, az urak és nemesek minden 36 jobbágy után egy nehéz fegyverzetű lovast állítsanak ki. Az 1542. évi besztercebányai országgyűlés szintén kimondotta, hogy az urak és nemesek minden 20 jobbágy után egy fegyverrel jól ellátott lovast vigyenek magukkal.

[5] Dr. Demkó id. m. Hadt. Közl. 1917. évf. 188.

[6] Lásd a 225–226. oldalon.

[7] Dr. Demkó u. o. 189.

[8] Schwendi, Kriegs Discurs 32–33. nyomán Dr. Demkó u. o. 190.

[9] Lásd az 519. oldalon.

[10] Schwendi, Kriegs Discurs, 119. és 151.

[11] U. o. 195.