A szultán eddigi üzeneteiből, – s különösen annak 1566. elején kézhez vett leveléből, amelyben Szulejmán világosan megmondta, hogyha Szigetet, Gyulát és Egert át nem adják neki, úgy azok elfoglalására személyesen vezet hadat Magyarországba[1] – Miksa meglehetősen tisztában volt azzal, hogy a háború a törökkel aligha lesz elkerülhető s ezért a szükséges költségek és csapatok biztosítása végett egyrészt 1565. november 28-án kelt rendeletével a következő év február 2-ikára Pozsonyba országgyűlést hirdetett s már most elhatározta, hogy hamarosan a német rendeket is felszólítja a minél hathatósabb támogatás megszavazására, hogy pedig magát utólag mulasztással ne vádolhassa, még egy kisérletet tett a béke fenntartása érdekében s Hosszútóthy György magyar kamarai hivatalnokot 1566. január 31-én a vezírek számára szóló ajándékokkal és 21 szabadon bocsátott török fogollyal azzal az utasítással küldte Konstantinápolyba, jelentse ki a díván előtt, hogy mihelyt Pankotát és Krupát visszakapja, a már ismét két év óta hátralékban levő adót is meg fogja küldeni.[2]

A pozsonyi országgyűlésen Miksa magát öccse, Károly főherceg által helyettesítette, azt hozván fel indokul, hogy neki december 7-én Augsburgba a német birodalmi rendek gyűlésére kellett elutaznia. Ezúttal a király adó fejében nemcsak egy, hanem egyszersmindenkorra évi 3 forintot kívánt megszavaztatni minden jobbágy után, még pedig nemcsak az egész házhellyel bírók, hanem a fél vagy negyed telkesek után is. Egy másik sérelmes pont volt, mely oly törvény alkotását kívánta a rendektől, mely szerint az urak és nemesek minden birtokcímeiket, az elhunyt királyok minden adománylevelét törvényes felülvizsgálat alá bocsátani köteleztessenek, a magvaszakadt családok javai pedig a mellékágak mellőzésével a királyi kincstárra szálljanak. E szerint az új király nemhogy eddigi sérelmek orvoslását kilátásba helyezte volna, hanem azokat még újabbakkal tetézni akarta s így a kedélyek e miatt annyira fel voltak háborodva, hogy a rendek az adót megtagadni s ama kívánság kifejezésével, hogy a király személyes jelenléte mellett újabb otrszággyűlést hirdessen ki, szétoszlani szándékoztak. De végre a főherceg mégis maradásra és határozathozatalra bírta őket, megigérvén, hogy írásba foglalandó sérelmeiket a királynak elő fogja terjeszteni. Az ekként megbékített rendek minden egész jobbágytelek után, ama vidékek kivételével, amelyeket tavaly az ellenség feldúlt, két-két forintot szavaztak meg, de csak a folyó évre s azonkívül megerősítették az 1550., 1552., 1553. és 1555. évben az állandó hadi legénység fentartására, valamint az általános és a részleges fölkelés szabályozása tekintetében hozott határozatokat s végül kérték a királyt, hogy 100 íven felsorolt s Károly főhercegnek átadott sérelmeik orvoslása végett még a folyó év végén, vagy legkésőbb a jövő év elején saját jelenlétében újabb országgyűlést tartson.[3]

A Miksával való paktálás s különösen a szatmári egyezség János Zsigmondot igen gyanús színben tűntette fel a szultán előtt, miért is a herceg engedélyt kért, hogy magatartásának igazolhatása céljából Szulejmán előtt személyesen megjelenhessen. Erre a herceg azt a választ kapta Konstantinápolyból, várja meg a tavaszt, amikor a szultán úgyis Magyarországba jövend.[4] Addig is János Zsigmond március 3-ikára Tordára országgyűlést hirdetett, amelyre nemcsak saját, hanem Miksa híveit is meghívta, ezeknek azonban a megjelenést Schwendi a hűtlenségbe esés büntetésének kilátásba helyezése mellett megtiltotta. A tordai országgyűlésen János Zsigmond felolvastatta a szultán levelét, melyben az Erdélyt s a hozzá tartozó részeket oltalmáról biztosította Miksa ellen és egyben azt is kijelentette, hogy ha János Zsigmond örökös nélkül találna elhalni, akkor ők szabadon választhatnak majd fejedelmet maguknak.[5]

Mire a pozsonyi országgyűlés március közepe táján szétoszlott, Hosszútóthy is a szultán elé járulhatott, de mivel sem adót nem vitt, sem Tokaj és Szerencs visszaadása iránt határozott választ adni nem tudott, Szulejmán oly rettenetes haragra gyulladt, hogy Hosszútóthyt a már régibb idő óta Konstantinápolyban tartózkodó Wyss Albert követtel együtt szoros őrizet alá helyezte és azonkívül nyomban hadjáratot hirdettetett Magyarország ellen, egyszersmind tudtul adván, miszerint maga áll majd a sereg élére,[6] hogy lassanként Magyarországnak még a Miksa királyt uraló részeit is meghódoltassa.[7] Sőt első felindulásában még messzebb is terjedtek a haragos szultán vágyai. Újra előszedte csapongó képzeletének régi remek álomképeit és megint Bécset jelölte meg legközelebbi hadműveleti céljául.[8]

Nagyon biztatólag hatottak e tekintetben az új budai pasának, Jahjaoglu Arszlánnak Konstantinápolyba küldött jelentései, hogy a császári hadaknak Magyarországon se híre, se hamva és hogy a szultán, bárhova forduljon is, az országot mindenütt nyitva találja serege számára.[9]

Lehet, hogy ezek a jelentések is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Pertev pasa másodvezír 25.000 lovassal és gyalogossal, továbbá 2000 janicsárral már március közepén útnak indíttatott Magyarországba, hogy ott a belgrádi és temesvári pasák hadaival megerősítve, Gyulát megostromolja.[10]

Miksa a szultán szándékáról hírt véve, a német birodalmi rendeket az augsburgi gyűlésen sürgős segélynyujtásra szólította fel s ezek nem is zárkóztak el ez elől, de csak azon feltétel alatt, hogy Magyarország, mihelyt a török járom alól felszabadul, rögtön a német birodalomhoz kapcsoltassék s azontúl ennek rendeivel közösen vegyen részt a birodalom céljaira szükséges adó és katonaság előteremtésében, illetve kiállításában. Miután Miska császár ezt úgy a maga, mint utódai nevében kilátásba helyezte, a rendek rögtöni segítségül nyolc hármas, úgynevezett római hónapot[11] s azonfelül három egymásután következő évre még 8–8 egyes római hónapot szavaztak meg.[12]

Azonkívül az osztrák rendek pénzben és zsoldosokban tetemes segítséget igértek; V. Pius pápa 50.000 aranyat, Fülöp spanyol király a mult évben adott 100.000 aranyon kívül még 200.000 aranyat küldött; Savoya, Toscana, Ferrara, Mantua hercegei csapatokat ajánlottak; Francia és Angolország szintén igért támogatást, úgyhogy most már minden remény megvolt arra nézve, hogy nemsokára hatalmas sereg szállhat síkra a kereszténység ádáz ellenségeivel szemben.

[1] Soranzó velencei követ jelentése a tört. bizottság másolatai között.

[2] Instructio pro Hustoli a cs. kir. házi levéltárban. – Hammer-Purgstall id. m. II, 311.

[3] Corpus Juris Hung. I, 516. – Forgách id. m. XVI, 395. – Istvánffy id. m. XXII, 462.

[4] Szilágyi, Erdélyország története, I, 357.

[5] Bizarus id. m. Schwandtnernél, I, 686. – Bethlen Farkas id. m. V, 84.

[6] Arra nézve, hogy mi robbantotta ki Szulejmán 1566-iki hadjáratát, eltérőek a vélemények. Pecsevi (I. 410.) szerint (Thúry id. m. II, 384.) az egyik ok az volt, hogy Arszlán pasa, a budai béglerbég több izben jelentette a Portának a magyarok, s különösen az egriek túlkapásait és határsértéseit; másodszor pedig János Zsigmond is többször kért segítséget a szultántól Ferdinánd s utóbb Miksa ellen, aki elfoglalta várai közül Tokajt és Szatmárt. – Szelániki Musztafa 35.000 arany évi adó elmaradásában látja a legfőbb okot, míg Szolákzáde szerint (571. old.) a szigetvári őrség gyakori rakoncátlankodása gerjesztette a szultánt haragra. – És mi mindezekhez hozzátehetjük, hogy egész Magyarország elfoglalásának és a magyar király illetve osztrák-német császár hatalma megtörésének vágya volt Szulejmán szultán 1566. évi utolsó hadrakelésének legfőbb rugója.

[7] Hammer-Purgstall id. m. II, 312: „Durch mehr als einen Grund bewogen beschloss Suleiman, selbst an der Spitze seines Heeres ins Feld zu ziehen. Er hoffte, dass der Sieg, der so oft seine Fahnen begleitet, auch diessmahl nicht ungetren, dieselben auf Erlau's und Szigeth's Mauern pflanzen werde, welche die Streitmacht seiner belagernden Heere geböhnt; Erlau's und Szigeth's Fall werde den Flecken der misslungenen Belagerung Malta's auswaschen, und es werde ihm vom Glücke gegeben seyn, die Laufbahn seiner Siege, welche in Ungarn mit dessen südlicher Brustwehre, mit Belgrad's Eroberung, begann, mit der Einnahme der nördlichen Gränzfestungen, Raab und Komorn, zu vollenden.“

[8] Erre nézve török és keresztény írók vegyesen nyujtanak támpontokat műveikben. Katib Mohammed Zaim (Thúry id. m. II, 384.) ezeket írja: „A hidsre 973. évében (1565. július 29–1566. július 18) a padisah őfelsége azt mondva, hogy élete vége felé jár, feltámadt szívében a szent harc vágya és hadjáratra készült Bécs ellen.“ – Ugyanezt mondja Mohammed Eszád is, Gülsen-i meárif című munkájában (I, 558.) – Forgách id. m. 308. ezeket írja: (Solimanus)… in hostili solo atque ipsa in hostis patria, ad ipsius urbis Viennensis moenia felici victoria velit confirmare.“ – Bizarus szerint (id. m. Schwandternél, III, 11.) Szulejmán a divánban „addebat, se quoque ad eam militiam iturum, quo tandem Viennam, bis prius a se oppugnatam, suae ditioni adjungeret.“ – Sőt ugyancsak Bizarus szerint (u. o. 46.) Miksa császár is így tudta, hogy Szulejmán Bécs ellen készül, ezért: „…necessitatem declaravit, qua quidem cogebatur, se contra Solymannum Turcarum regem armare, quem certo costabat, maximis cipiis paratis in Pannoniam verturum, so consilio, ut mox Viennam Noricam invaderet.“ – Még egy újabb okot hoz fel Zinkeisen, id. m. II, 905. oldalán. Szerinte a török flotta által 1565-ben Malta előtt szenvedett szégyenletes kudarc kiköszörülésének vágya is serkentette volna Szulejmánt egy újabb nagyszabású hadjárat személyes vezetésére. „Dieser Krieg (1566) – írja Zinkeisen – war für Suleiman selbst… eine persönliche Ehrensache. Nur durch glänzende Siege in Ungarn glaubte er die Schmach austilgen zu können, die er auf Malta erfahren hatte, und eine festere Begründung seiner Herrschaft in diesem Lande schien ihm am Ende auch noch den Besitz von Wien, das Ziel seiner Wünsche, sichern zu können.“

[9] Hammer-Purgstall u. o.

[10] Hammer-Purgstall id. m. II, 313. – Wertheimer Ede, Zur Geschichte des Türkenkrieges 1565–1566. (Archiv für öst. Gesch. LIII.) szerint Pertev csak április 25-én indult volna el Konstantinápolyból. – Pecsevi I, 430. szerint (Thúry id. m. II, 386.) Pertev pasa másodvezír a szultán előtt csak két nappal, április 27-én indult el Konstantinápolyból 2000 janicsárral, az ulufedsik (a zsoldos lovasság) balszárny-hadtestével, a garibok (idegen zsoldos lovasság) jobbszárny-hadtestével, továbbá a topcsikkal (tűzérekkel) és dsebedsik-kel (rendes zsoldos gyalogság) s útközben maga mellé vette a szendrői és viddini bégek és a temesvári béglerbég hadait, továbbá a tatárokat s az oláh és moldvaországi csapatokat. – Ugyanezt mondja Szokolzáde (573. old.) is, csakhogy nem említi a szendrői és viddini bégek csapatait, hanem helyettük János Zsigmond seregét. És én azt hiszem, hogy e tekintetben inkább a török írónak, mint Hammer-Purgstallnak adhatunk hitelt.

[11] A „római hónap“ (Römermonat) a XVI. században a birodalmi segítségnek rendes formája volt. Ez eredetileg a császár római koronázására adott hadi erőnek egysége volt és 20.000 gyalogosból és 4000 lovasból állott. A lovasok havi zsoldját 12, a gyalogosokét 4 forintjával számítva, egy-egy római hónap 128.000 forintnak felelt meg. (Szekfű id. m. IV, 139.)

[12] Reichsabschied von 1566. – Bizarus id. m., Schwandternél, I, 682. – Häberlin, Deutsche Reichsgeschichte, VI, 250.