Miksa császárt és királyt János Zsigmond sikerei és foglalásai felette kellemetlenül érintették s nyomban intézkedéseket tett azok megtorlására. 1565 elején Magyarországba rendelte Hohenlandbergi báró Swendi Lázárt,[1] V. Károly császár kipróbált kapitányát, akit 7000 német zsoldossal, melléje adván még Báthory Endrét, Balassa Menyhértet, Perényi Gábort és Zay Ferencet a parancsnokságuk alatt álló hadakkal, a Felvidék védelmével illetve visszafoglalásával bízott meg.

Ezzel egyidejűleg Miksa a török ügyek mikénti elintézését is fontolóra vette s az e téren követendő magatartás céljából nemsokára trónralépte után Bécsbe nagy haditanácsot hívott egybe. Ezen a legtöbb magyar s közöttük a szintén meghívott Zrinyi Miklós a háború megindítása mellett emelt szót, nyomós érvekkel bizonyítván, hogy mily ártalmas a bizonytalan és a törökök által úgysem lelkiismeretesen kezelt béke az országra, mely alatt az ellenség mind jobban megfészkeli magát s mind tovább terjeszti hódoltatásait. Azonban a többség s annak véleménye alapján Miksa is a béke fenntartása mellett foglalt állást, amihez nagy mértékben hozzájárult, hogy ép e tájban érkezett meg Szulejmán szultánnak Miksához intézett levele, amelyben atyjának halála fölött részvétét nyilvánítván, s őt a trónralépés alkalmából üdvözölvén, egyúttal igéretet tett, hogy a békét, ha az annak alapjául szolgáló feltételek teljesíttetnek, továbbra is fentartani hajlandó.

A haditanács határozata folytán Miksa Csernovics Mihály volt velencei tolmácsot és Csáby Ákos hajóskapitányt, a hátralékos két évi adóval, vagyis 60.000 arannyal és a nagyvezíreknek jutalmul szánt 30.000 arannyal azzal a kivánsággal bocsátotta Konstantinápolyba útnak, hogy János Zsigmond az általa elfoglalt Szatmár és Nagybánya visszaadására köteleztessék. A két követ 1564 december 22.-én érkezett Konstantinápolyba, de csak a következő év február 4.-én járulhattak a szultán elé, aki készségét jelentette ki a békét nyolc további évre kiterjeszteni és János Zsigmonddal az elfoglalt helyeket, Nagybánya kivételével, visszaadatni.[2]

Közben Schwendi a kemény téli idő ellenére halogatás nélkül megkezdte a hadműveleteket s február 1-én Tokajhoz érve, a várost már másnap rohammal be is vette.[3] Február 5.-én Schwendi a vár ellen is rohamot intéztetett, de Némethy Ferenc azt sikeresen visszaverte. Február 9-én Schwendi megújította a rohamot s miután ekkor Némethy Ferenc elesett, az őrség a várat feladta. Tokaj alól Schwendi Balassa Menyhértet Szerencs ellen küldte, mely négy napi ellenállás után szintén meghódolt.

János Zsigmond tiszamenti fővezére, Báthory István, ezalatt tanácstalanul állott Szatmártt. A sokkal erősebb császáriakkal nyílt mezőn szembe szállni nem mert és arra se volt kilátása, hogy Szatmár gyönge védőműveit védelmezhesse s így a várat felgyújtván, Nagyváradra vonult vissza. Ilyenformán Szatmár úgyszólván ellenállás nélkül került a Tokaj alól oda előnyomuló császáriak kezébe. Szatmár után Erdőd, majd az erdélyi őrség által elhagyott Nagybánya is könnyű szerrel jutott Schwendiék birtokába.

Ezek a sikerek annyira megfélemlítették János Zsigmondot, hogy most már Nagyvárad sorsa miatt is aggódva, egyrészt sürgős támogatást kért a törököktől, másrészt Báthory Istvánt újabb béketárgyalások felvételére Schwendihez Szatmárra küldte. Itt a tárgyalások elég gyorsan sikerre is vezettek. A két fél a fejedelmek jóváhagyása reményében megegyezett abban, hogy János Zsigmond háborítlanul Erdély birtokában marad, de ha örökösök nélkül halna el, a tartomány Miksára és utódaira száll. Egyébként János Zsigmond az általa utóbb predentált királyi címről lemond és elismeri Miksa fenhatóságát. Bihart és Váradot haláláig bírja, ellenben Munkácsot, Husztot és Máramarost azonnal átadja a királynak. Utóbbi rokonai közül szerez a fejedelemnek feleséget és ha netalán országát elveszítené, Oppeln és Ratibor hercegségeket engedi át neki.

Báthory ezekkel az egyességi pontokkal sietve Bécsbe utazott s Miksa bizonyára szívesen elfogadta volna azokat, ha időközben más dolgok közbe nem lépnek. Szulejmán ugyanis a budai pasa révén Miksa támadólagos fellépéséről és foglalásairól tudomást szerezve, szörnyű haragra lobbant és a budai és temesvári pasákat nyomban János Zsigmond támogatására, a boszniai pasát, Szokolli Musztafát, az Ali elhalálozásával első nagyvezíri tisztségre emelkedett Szokolli Mehemed öccsét pedig a Horvátországba való betörésre utasítván, Miksa egyik követét, Csábyt letartóztatta, Csernovicsot pedig Hedajet nevű csausza kíséretében oly üzenettel küldte vissza Bécsbe, hogy a békét fenn kivánja ugyan tartani, de nagyon rossz néven veszi, hogy válaszát a király Szatmár és Nagybánya iránt be sem várva, maga szerzett magának elégtételt, sőt még újabb foglalásokat is tett a fejedelem rovására. Követeli tehát, hogy Tokajt és Szerencset a fejedelemnek azonnal adja vissza.

János Zsigmond, Békés Gáspár nevű követe útján a szultán szivélyes jóindulatáról tudomásba helyezve, most már bátrabbá lett s április 24-én Báthory Istvánt oly utasítással küldte el Miksához, hogy annál a szatmári megállapodás megváltoztatását eszközölje ki, nevezetesen, hogy nemcsak a legutóbb elfoglaltakat adja neki vissza, hanem mindazt is engedje át, ami a Tiszán túl még a király birtokában van, amikért ő maga viszont Munkácsot és Husztot adná cserébe. A békének ezen új alapon való kieszközlése végett még a lengyel király is elküldte Krazinski Ferenc nevű követét Bécsbe Báthory István támogatására.

Miután közben Hasszán temesvári pasa a szultántól vett meghagyás értelmében eljárva, Pankotát megszállotta, ez és a szatmári békepontok megváltoztatásának kivánalma Miksát annyira felbőszíté, hogy Báthory Istvánt mint csalfa közbenjárót, fogságba vetette, Krazinszki lengyel követet királyához visszaküldte, Kendy Sándort pedig, akit János Zsigmond újabb utasításokkal küldött Bécsbe, mint kémet elzáratta.[4] Egyidejűleg Miksa Csernovicsot azzal a követeléssel küldte vissza Portához, hogy ez Pankotát adassa vissza, János Zsigmondot pedig a szatmári egyezség megtartására kényszerítse. A válasz megérkeztéig Hedajet csausz Bécsben visszatartatott.

Szulejmán harcias szellemű új nagyvezírének, Szokolli Mehemednek tanácsára, Csernovicsot és Csábyt augusztus 7-én azzal a válasszal küldte vissza, hogy a szatmári egyezség, melyet János fejedelem a Porta megegyezése nélkül kötött, érvénytelen s ha a király a békét fenntartani kívánja, az elfoglalt helyeket Jánosnak adja vissza, Schwendi csapatjait rendelje hátra, Hedajet csauszt pedig bocsássa szabadon.

Mire a követek Bécsbe érkeztek, a háború már ismét javában folyt az országban. Miután Miksa János Zsigmond követeléseit visszautasította, utóbbi a temesvári pasa hadaival egyesülve, bevette Világost és Jenőt, majd június 1-én Erdődöt fogta ostrom alá. Az őrség derekasan tartotta magát és csak az ostrom 44-ik napján, amikor a főbb tisztek közül Weller, Laubenberger és Gyóni már hősi halált haltak és már csak Bay Ferenc és Zeleméry Miklós maradtak életben, adta meg magát. A vár falait Hasszán, hogy ezentúl Miksának oka se legyen a hely miatt a padisahnak alkalmatlanságot okozni, leromboltatta.[5]

A híres, de óvatos Schwendi Lázár, bár serege időközben a Sziléziából érkezett lovasság és az Ágost szász herceg által küldött segédhadak által 18.000 főre szaporodott fel, a magyarok nagy bosszúságára tétlenül nézte az ellenséges hadak előnyomulását s midőn azok Világos és Jenő alól tovább indultak, Debrecen fölégetése után Szatmárra húzódott vissza s ottani körülsáncolt táborából nézte Erdőd hosszantartó vívódását.

Erdőd megvétele után János Zsigmond a magyar csapatokkal Nagybánya megvételére indult, ami sikerült is neki, Kővárral azonban nem boldogult, sőt ágyúinak egy részét ott el is vesztette. Ezalatt Hasszán pasa 25.000 főnyi török hadával Szatmár felé nyomult előre, honnan Schwendi és Zay Ferenc Kis-Ar-ra a Tisza felé húzódott vissza. Hasszán követte őket és Fehérgyarmatnál megállapodva, a két sereg, bár a két tábor közel volta naponként adott apróbb tusákra alkalmat, jó hosszú ideig semmiféle döntő vállalatba bocsátkozni nem mert; Schwendi túlságos óvatosságból, Hasszán mivel megtudta, hogy ellenfele újabban tetemes erősbítést nyert. Végre Schwendi a Bécsből vett utasítás szerint szeptember 13-án a pasával fegyverszünetet kötött, János Zsigmond nagy bosszúságára, aki ennek folytán Erdélybe tért vissza, míg Hasszán ismét Temesvárra vonult. Schwendi a fegyverszünet ellenére hatalmába kerítette Nagybányát és Csehit s aztán ragályos betegségektők kínzott seregét Kassára vezette vissza.[6]

Mialatt mindezek a Felvidéken történtek, Szokolli Musztafa meghagyásához képest betört Horvátországba és június 23-án 19 napi ostrom után hatalmába kerítette a vár vitéz kapitánya, Bakics Máté által hősiesen védett Krupát, menynek őrségét a nőkkel és gyermekekkel együtt mind egy szálig lemészároltatta. Ez a dolog annál felháborítóbb volt, mert az úgyszólván Auersperg Herbert krajnai kapitány szemeláttára történt, aki 7000 főnyi sereggel egészen közel az Una balpartján állott.[7] „Frangepán Ferenc, Farkasics Péter és Ghiczy Farkas, a magyar horvát dandárok hadnagyai, hasztalan ösztönözték Auersperget a támadásra; hasztalan kérték őt, adna erősítésökre csak 1000 embert, hogy az Unán átkelve, a törököt hát mögül támadhassák meg: Auersperg sem maga nem mozdult tétlenségéből, sem a nevezett hadnagyokat nem engedé működni.“[8]

Szokolli Musztafa, miután Auersperg Krupa eleste után seregével óvatosan visszavonult, Novi várát vette meg, amelynek őrségét szintén felkoncoltatta, majd e sikerek után neki bátorodva, mintegy 17.000 főnyi, nagyobbára martalócokból álló hadával a Száván is átkelt és Kőrös megyét kezdte tűzzel-vassal pusztítani. Ámde itt Kőrös mellett, Obreska-nál Erdődy Péter bán által 1500 lovassal és 3000 gyalogossal megtámadtatván, serege szétveretett, ő maga pedig annak roncsaival – az ejtett zsákmány és 128 fogoly visszahagyásával – visszafutott Boszniába.[9]

[1] Akit a magyarok gúnyosan Semmi Lázárnak neveztek.

[2] Verancsics id. m. II, 105. – Forgách id. m. XIV, 340. – Istvánffy id. m. XXII. 438. – Bizarus Petrus, De bello pannonico, Schwandtnernél, I, 667. – Kovachich, Script. min. I, 121. – Gróf Mikó Imre, Erd. tört. adatok I, 22. – Hammer-Purgstall id. m. II, 307.

[3] Tokajnak 1565. évi képét a XIII /8. számú melléklet mutatja. (Lásd Szilágyi–Acsády V, 365. – Ortelius I, 98.

[4] Forgách id. m. XV, 352. – Istvánffy id. m. XXII, 456. – Bethlen Farkas id. m. V, 46. – Pray kéziratai, Tom. H. 58. a magyar tudományos egyetem könyvtárában.

[5] Verancsics id. m. II, 109. – Forgách id. m. XV, 359. – Istvánffy id. m. XXII, 456.

[6] Szilágyi, Erdélyország története I, 355. – Istvánffy id. m. XXII.

[7] Hammer-Purgstall id. m. II, 310: „Auersperg kam mit 7000 Mann, mit denen er auf der anderen Seite der Unna lagerte, so dass die Soldaten, nur durch den Fluss getrennt, nicht nur Kugeln und Pfeile, sondern auch Schimpfreden und Ausforderungen wechselten.

[8] Horváth Mihály, Magyarország történelme, IV, 318.

[9] Forgách id. m. XV, 350. – Istvánffy id. m. XXII, 446. – Bethlen Farkas id. m. V, 45. – Hammer-Purgstall id. m. II, 308. – Valvasor id. m. IV, 18.