A törökkel 1562-ben létrejött béke egyik fontos pontja Ferdinándot arra kötelezte, hogy János Zsigmonddal szintén megegyezést létesítsen.[1] Az erre vonatkozó tárgyalások 1563. elején megindultak ugyan, de eredményre ismét nem vezettek. Ennek ellenére a felek között az ellenségeskedések továbbra is szüneteltek, amíg a garázda Balassa Menyhértnek egy meggondolatlan és erőszakos tette a nyílt háborúskodás lángját újból föl nem lobbantotta. Balassa ugyanis 1564 őszén a szatmári őrséggel együtt fölkerekedett, hogy a tokaji szüretet lefoglalja.

Mihelyt ennek Somlyai Báthory István, János Zsigmond nagyváradi kapitánya hírét vette, visszatorlásképpen nyomban Szatmár alatt termett s a várost és várat elfoglalván, a benne lévő Balassánét és gyermekeit foglyul ejtette s az ott talált kincseket a fejedelem kezéhez juttatta. Ezután Báthory Nagybánya alá szállt s csekély ellenállás után azt is hatalmába kerítette.

János Zsigmond, alvezérének szerencséje által felbátorítva, a hadműveletek további folytatását határozta el s e célból Erdélyben készen álló mintegy 12.000 főnyi hadával Báthoryhoz csatlakozván, mindenekelőtt bevette Hadadot, de annak őrségét szabadon bocsátotta, sőt a vár parancsnokát, Szecsődy Mátét, aki a roham alatt megsebesült, saját orvosával gyógyíttatta s mihelyt egészségét visszanyerte, ajándékokkal ellátva bocsátotta szabadon. Ezután Bódy Mihály Atya nevű várát s utána Nyirbátort és Szentmártont fogta ostrom alá, amelyek rövid idő alatt szintén meghódoltak. Végül Ecsed és Kis-Várda parancsnokaival oly egyezményt kötött, hogyha a királyi hadak őket két hónap lefolyása alatt föl nem mentik, akkor önként megnyitják kapuikat előtte. Kovászó ellenben minden feltétel nélkül megadta magát.

Ezek után János Zsigmond hadait Tokajnál a Tiszán átvezetvén, Kassa felé nyomult előre, de közben a beállott tartós esőzések annyira járhatatlanokká tették az utakat, hogy a fejedelem jobbnak látta seregét Erdélybe visszavezetni.

Ezzel az ez évi hadjárat véget ért.[2]

[1] Lásd a 426. oldalon.

[2] Forgách id. m. XIV. 343. – Istvánffy id. m. XXII, 441.