| « Megjegyzések. Elmélkedések. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
Ali pasának elutazása előtt a szultán különösen Szigetvárt ajánlotta figyelmébe, amelynek őrsége a Duna és Dráva közti török helyőrségeket szünet nélkül háborgatta.
Ali pasa annyira sietett a szultán kivánságának eleget tenni, hogy mihelyt magyar területre lépett, nyomban intézkedett Szigetvár megtámadása iránt. Parancsára Dervis pécsi, Achmed babocsai, Naszuh koppányi bég és még néhány török várparancsnok már 1556. május 21.-én Szigetvár közelében Szent Lőrincnél táboroztak és három nappal később már megkezdték a vár ostromát.
Szigetvár, mely Kanizsával egyetlen védőbástyája volt a Dunántúl déli részének, szerencsére jó karban és jó kezekben volt. A vár erődítéseit annak 1566. évi ostromának előadása alkalmával fogjuk bővebben ismertetni s most csak azt jegyezzük meg, hogy legerősebb része a három mély árokkal környezett belső vár volt, melyhez teljesen önálló erődített hely gyanánt, kettős fallal és vízi árokkal körülvéve, az Ó- és Újváros csatlakozott.[1] A három részből álló erősséget az Almás vize által képezett nagykiterjedésű és nehezen járható mocsár és ingovány környezte. Szigetvár tulajdonképpen Török Bálint tulajdona volt, de fiai nem bízván annak megtartásában, azt Ferdinándnak adták át, aki annak védelmével Gradeci Stansics-Horváth Márkot bízta meg, akiről Szalay[2] nem is nagyon túlozva azt mondja, hogy „a Szondyak, a Dobók társa volt hazafiasságban, vitézségben.“ Az őrség ereje állítólag 2000 főre rúgott s a főbb alparancsnoki tisztségeket Újlaki Sebestyén várnagy, Szecsődy Máté, Topándy Benedek és Radován Jakab töltötték be.
Ali pasa tetemes haddal június 10.-én Pécsre érve, megadásra szólította fel a vár parancsnokát, de ez széttépte a levelet és feleletül erőteljes kirohanást intézett az ostromlókra, mely Dervis bégnek érzékeny veszteséget okozott. Június 13.-án Ali pasa is megérkezett hadával s a várostól délre szállt táborba. Ezáltal az ostromló sereg ereje most már mintegy 25.000 főre emelkedett, sőt egyes írók, annak létszámát mindenesetre túlozva, 40.000-re teszik.[3]
Ali pasa beérkezése után rögtön lövetni kezdte a várost, melynek háztetői és palánkjai tüzet fogtak, úgyhogy utóbbiak csakhamar az úgynevezett Keszási bástyától a Hennyei bástyáig, mintegy 200 lépés kiterjedésben leégetve és elrombolva voltak. Az ostrom első hetében a törökök négy rohamot intéztek a város ellen, de sikertelenül; a június 20.-án végrehajtott ötödik rohammal azonban sikerült az Új-Várost hatalmukba keríteni, úgyhogy a védők az Ó-Városba és a belső várba voltak kénytelenek visszahúzódni. Ali erre nyomban közelebb hozta ágyúit s azokkal élénken kezdte lövetni a belső várat. A vár parancsnoka erre a török ágyúk elfoglalása és hasznavehetetlenné tétele céljából nagyobbszabású kirohanást intéztetett, miből négyórai heves küzdelem keletkezett. Az ágyúkat ugyan nem sikerült elfoglalni, de a törökök a harc folyamán több mint 800 főnyi veszteséget szenvedtek, több bég elesett, Achmed babocsai, Mohammed szolnoki bégek megsebesültek, a janicsár aga pedig foglyul esett.
Ali pasa ezután ismét több ütegállásból kezdte az Ó-várost és a belső várat lövetni. Egyidejűleg a pasa az egész vidék lakosságát munkába állította s állítólag 25.000 fuvar rőzsével és fával részint utakat készíttetett a mocsaras területen át, részint az árkokat tömette be. Azonkívül két helyen hatalmas ostrom-halmot építtetett, melyek július 5.-én már a falak magasságát is meghaladták s az azokra felvontatott ágyúk a védőkben igen nagy károkat okoztak. Ekkor Stansics-Horváth összes ágyúit a halmokon levő ellenség ellen hozta működésbe s a rákövetkező éjjel az egyiket, az utána való estén a másikat felgyújtatta a Szecsődy és Radován vezetése alatt kirohant egy-egy különítmény által. Öt napig égett a roppant famennyiség, melyet eloltani nem lehetett s az alatt az ostrom is szünetelt.
Most aztán Ali az elégett gátakat és ostrom-halmokat földhányásokkal akarta pótolni s ugyancsak földdel igyekezett az árkokat is betömetni, miközben az ágyúzás a régi telepekről tovább folyt, úgyhogy nemsokára a falakon bő rések támadtak, a bástyák pedig több helyen leomlottak. Erről Stansics-Horváth július 11.-én a következőket jelentette a királynak: „A falak már több helyütt romba dőltek, a lőrések védőgátjai leomlottak, a bástyák pedig annyira megrongálódtak, hogy azokra már fel sem mehetünk. Legénységem számereje óráról órára alább száll s ágyúimat többé nem használhatván, csak fegyverrel védjük magunkat a réseken… Ha gyorsan segítséget nem kapunk, a végvárral együtt elveszünk.“
És a segítség akkor, ha nem is közvetlen formában, de mégis közel volt már. Ugyanis a folyamatban lévő földmunkák még nem készültek el, amidőn július 15.-én azt jelentették Ali pasának, hogy Babocsát erős keresztény hadak ostromolják. A hír igaz volt, mert Nádasdy Tamás nádor és Zrinyi Miklós horvát bán mintegy 15.000 főből álló sereget azért vezettek a törökök birtokában levő Babocsa alá, hogy Ali pasát a már nagy szükségben sínylődő Szigetvár alól elvonják. Ez a sereg osztrák, stájer, bajor és a magyar csapatokból alakult. Utóbbiakat 300 főnyi létszámban az öreg Lenkowitz János vezette, a 600 nehéz stajer lovas parancsnoka Rindscheidt András, az ugyanannyi stajer gyalogosé pedig Siegesdorfer volt. Az osztrák csapatokat, a fekete ördögöknek nevezett lövészeket, a két Polweiler, Puccheim Henrik és Rueber János vezették. Ezekhez járult magyar részről Nádasdy Tamás 1000 lovasa és ugyanannyi gyalogosa, Zrinyi Miklós 1000 és Thelekessy Imre lévai kapitány 500 könnyű lovasa, továbbá Tahy Ferenc, Pethő János és a két Bánffy testvér István és László hadai.[4]
A vett hírre Ali pasa Babocsa parancsnokát, Achmed béget azonnal vára oltalmára küldé, sőt július 21.-én serege nagyobb részével, 20.000 lovassal, 10.000 janicsárral és ugyanannyi martalóccal maga is odament, miközben Szigetvár ostromát a visszahagyott gyengébb erőkkel csak mérsékelten folytattatta.
Midőn Ali előhada július 22.-én a Babocsa mellett elfolyó Rinya folyón át akart kelni, azt Zrinyi Miklós megakadályozta. Akiknek pedig mégis sikerült a tulsó partra átjutni, azok részint a Rinya mocsaraiban, részint Zrinyi huszárjainak csapásai alatt hullottak el, ki mindenütt elől járván, lelkesítette vitézeti és diadalmasan verte vissza az ellenség meg-megújuló dühös támadásait.
Másnap a haditanács szinte megfoghatatlanul úgy határozott, hogy átengedik a törököt a Rinyán és csak azután ütköznek meg vele. Ezért csak 25 lovast hagytak az átkelési pontnál, hogy hírül adják az ellenség átkelését. „Nádasdy pedig a Rinya jobb partján csatarendbe állította a magyar és német rendes hadakat, a gyalogságot azonban a szekerekre rakott podgyásznál hagyta, hogy a visszavonulást fedezze. De ezalatt Babocsát is szüntelenül lövette, sőt a haditanács azt határozta, hogy míg a lovasság a törökkel megharcol, a gyalogság rohamot intézzen a vár ellen és ha a szerencse nem kedvez, az egész tábor egyetlen, minden oldalról védett tömegben, megkezdi a rendszeres visszavonulást Berzencze felé.“[5]
A július 23.-iki csata lefolyását Komáromy következőleg adja elő: „Ali pasa július 23.-án virradóra egy magaslaton felállított ágyú fedezete alatt megkezdé az átkelést. A túlparton felállított egyesült sereg harcrakészen fogadta. Zrinyi, mint horvát bán, kiváltságánál fogva legelső sorban, mellette Lenkovitz János a stiriai lovasokkal, utána Polweiler a német gyalogsággal a derékhadat vezette. A jobb szárnyat Ruber osztrák vértesei, a balt pedig a magyar lovasság egy része képezte. – A támadást a török kezdé meg, nagy erővel vetvén magát Zrinyi huszárjaira. A bán vitézül tartja magát s eleinte sikerül is visszaűzni az ellenséget a folyó süppedékes mocsárjaiba, de a vízen új, meg új csapatok kelnek át, a túlpartról Ali pasa szakadatlanul tűzeltet, megdördülnek a várbeli ágyúk is s a harc kétes kimenetelűvé válik. A fővezér veszedelemtől tart s kibontja az ország zászlaját, mire Polweiler és Ruber megújítják a harcot, de a török ágyúk rettenetes pusztítást visznek véghez soraik között, az ellenség pedig rendületlenül áll s a legerősebb roham sem képes megzavarni csatarendjét. De Pethő János bátorító szavai lelket vernek a csüggedőkbe s egy végső erőfeszítéssel megbontják a török hadirendjét. Ebben a pillanatban rohan elő Thelekessy huszárjaival és eldönti az ütközet sorsát. Az ellenség ingadozik és nem képes kiállani az erős rohamot, de tüzet adva, rendetlen futásnak ered. A könnyű lovasság űzőbe veszi s csakhamar a mocsárba szorítja. Babocsa várnagya, látván a török veszedelmét, nyakra-főre menekül Alihoz, nyomában a huszárok, kik nagy harci kedvükben megfeledkeztek a Rinya mocsárjairól, de gondatlanságukért keservesen lakolnak. Ali pasa azt hiszi, még nem veszett el minden s Dervis béget a spáhikkal egy alkalmas gázlón keresztül a magyar sereg háta mögé küldi. De Nádasdy és Polweiler szemben fogadják s a puskás gyalogosok vitézül feltartóztatják a rohamot, mialatt megérkezik Zrinyi és diadallal nyomja vissza az ellenséget. A török tehát – mint ez elmondottakból láthatjuk – háromszor újítá meg a harcot s mindannyiszor nagy veszteséggel lőn visszaverve. Ali pasa megunta végre a folytonos kudarcot, s midőn július 23.-án a kora hajnaltól délután egy óráig tartó hármas ütközet véget ért, úgy látszott nem is szándékozik tovább folytatni a harcot, mely már eddig is 600 emberébe került, nem is említve a morális veszteséget, melynek súlyát rövid idő alatt az egész magyarországi török haderő megérezte. – De a fölmentő sereg vesztesége is nagy volt, bármit mondjanak az egykorú történetírók. Nádasdy az ütközet után tüstént elhagyta a csatateret és Babocsát lerontatván, lassú menetekben Berzencére, majd Csurgóra s onnan július végén Kanizsára vonult vissza. Igaz ugyan, hogy élelme fogytán volt, a lőporban is hiányt szenvedett, de ezen még lehetett volna segíteni anélkül, hogy odahagyja a csatatért, amikor már Ferdinánd főherceg jövetelét széltében híresztelték. Úgylátszik tehát, hogy a sereg nemcsak kimerült, de számban is igen megfogyatkozott és nem lett volna képes tovább folytatni feladatát. – Ali pasa jóformán nem is gondolt üldözésükkel, hanem seregét pihentetvén, július 25.-én ismét Szigetvár alá szállott,“ de miután itt az erődítéseket kijavítva, saját ütegállásait és a mocsarakon át készített közlekedési vonalait elrombolva találta s mivel a várbeliek naponkénti erőteljes kitöréseikkel még mindig törhetetlen ellenállóképességük biztos jelét adták, július 31.-én az ostrommal felhagyva, seregét Pécsre vezette vissza.[6]
Azonkívül Stansics-Horváth még egy tekintetben adta kiváló leleményességének és ügyességének jelét. Amikor ugyanis Ali pasa oly hirtelenül távozott el Sziget mellől Babocsa felmentésére, hogy a hadsereget kisérő kalmárok, kereskedők és a podgyászról és élelmiszerről gondoskodó csapatok nem voltak képesek őt elég gyorsan követni, a várparancsok a kedvező alkalmat felhasználva, rajtuk ütött és sokakat elvágván, sokakat elfogván közülük, annyi marhát és eleséget szállított a várba, hogy az őrség megint hosszú ideig bőven el volt látva.[7]
A teljesen eredménytelenül végződött hadjárat Ali pasának több mint 10.000 emberébe került,[8] ellenben Nádasdy serege az írók feljegyzése szerint a babocsai harcok alatt 270 embert, köztük Nádasdy Jakabot, Csobor Jánost és a stajer Ziegler Tiboldot és Siegesdorfer Kristófot vesztette el halottakban.
Közben Ferdinánd még további csapatokat gyűjtött s azok élére másodszülött fiát, a 27 éves Ferdinánd főherceget állította. A hír, hogy királyfi jön hadakozni a török ellen, Magyarország nagy lelkesedést keltett, aminek Batthyány Ferenc Miksa főherceghez írt levelében a következő szavakkal adott kifejezést: „Régen kellett volna már főherceget közénk küldeni; én ezt teljes alázattal több ízben tanácsoltam, de nem hallgattak szavamra. Köztiszteletben álló főre van szükségünk, nem pedig holmi részeges, kockavető, kártyás kapitányokra, mint azok voltak, akik e napokban Bebekkel szemben oly pórul jártak.“ Mindazonáltal a Ferdinánd főherceghez és hadjáratához fűzött remények nem teljesültek, de nem is telhesülhettek, mert a főhercegnek nem az volt a feladata, hogy komoly, döntő hadműveletekbe bocsátkozzék, hanem csak az, hogy Szigetet fölmentve, katonai tüntetéssel, nyomatékot adjon a Konstantinápolyban folyó béketárgyalásoknak.[9] A sereg létszámát eredetileg 3000 lovasra és ugyanannyi gyalogosra kontemplálták, de mire a főherceg Bécsből augusztus 24.-én a Nádasdyval való egyesülés céljából Kanizsa felé elindult, hadának állománya már majdnem 10.000 főre szaporodott fel és azt rengeteg podgyász követte.[10]
A sereg szeptember 4.-én ért Kanizsa alá, ahol Nádasdynak már meglehetősen bomladozófélben levő seregével egyesült.[11] A Hidvégen megtartott haditanácson azt az eszmét vetették fel, hogy Pécset rajtaütéssel kellene megvenni, de azt a többség elvetette. Hogy mégis valami történjen, a haditanács Korotna megvételét határozta el s e célra Zrinyi, Pallavicini, Polweiler és Lenkovitz vezetése alatt egy megfelelő erejű had rendeltetett ki, mely szeptember 11.-én az erősséget rohammal be is vette, mire Szent-Márton, Szent-Lőrinc, Sellye és Görösgál megrémült török őrsége futva elmenekült helyéről.
Viszonzásul Kászim pasa 6000 emberrel Csurgót rohanta meg, de eredményt nem tudott elérni, a rumilii béglerbég helyettese pedig Szigetvár ellen kísérelt meg rajtaütést, de pórul járt, mert elfogták.
A beérkezett kedvező hírekre Ferdinánd főherceg mégis megkezdte az előnyomulást Pécs felé, de ama kósza hírre, hogy a Dráva felé 60.000 főnyi török had közeledik, visszafordult és Szigetvárt friss csapatokkal, hadiszerrel és pénzzel eláttva, nem különben Kanizsa tökéletesebb helyrehozatalát elrendelve, néhány heti tétlenség után, mivel az időjárás is hidegre fordult, eltávozott az országból.
Mialatt a szultán és a király seregei, nem sokat művelve, egymással szemben állottak, Loosdorf, Győr parancsnoka, a török megszállt területet Székesfehérvárig bekalandozta, sőt néhány órára még Esztergomot is hatalmába kerítette.
[1] Lásd a vár képét a XIII/10. számú mellékleten. Bár ez az 1566-iki állapotot tűnteti fel, nagyban véve úgy nézhetett ki a vár már 1556-ban is (Ortelius, I, 110.)
[2] Szalay, Magyarország történelme, IV, 332.
[3] Dr. Komáromy András, Thelekessy Imre, 1497–1560. Hadt. Közl. 1889. évf. 476.
[4] Dr. Komáromy András id. m. u. o.
[5] Dr. Komáromy András id. m. 477.
[6] Forgách id. m. VI, 145. – Istvánffy id. m. XIX, 359. – Oláh, Bélnél, Apparat Dec. I, 41. – Sigler, Chronol, Bélnél, Monum. Decad. I, 76. – Miller id. m. 149. – Herold, Schwandtnernél, I, 626. – Pray, Epist. Proc. III, 93. – Wagner, Analecta Scep. I, 176. – Buchholtz id. m. VII, 336–346. – Szalay Ágoston, Négyszáz magyar levél, 187.
[7] Történelmi Tár. 1881. évf. 282.
[8] Hammer-Purgstall id. m. II, 259: „Der Verschnittene (Ali pasa) hatte mehr als 10.000 Mann in diesem Feldzuge verloren, der rühmlich für die Ungarn, nur schändlich für die Deutschen durch die aug demselben sich herschreibende Sitte deutscher Soldaten, die Leiber der Todten versteckten Goldes willen auszuweiden.“
[9] Hirn, Erzherzog Ferdinánd von Tirol, I. – A hadjáratot részletesen leírja az abban személyesen résztvett Amadonus Péter Rajmond, az olmützi püspök orvosa.
[10] Fessler–Klein id. m. III, 574.: „Der Einzug des Erzherzogs erweckte freudige Siegeshoffnung; aber sein Aufbruch war zu spät im Jahre geschehen und die Zahl der Truppen zu klein, als dass er etwas Wichtiges hätte ausrichten können. Dazu bestand seine Reiterei grossentheils aus Söhnen österreichischen, böhmischen und mährischen Adels, die einen Tross von Gepäck mit sich führten, zu dessen Frotschaffung einige tausend Pferde erforderlich waren.“
[11] Fessler–Klein folytatólag: „Das Heer, zu dem er stossen sollte, litt schweren Mangel, weil der Sold ausblieb und die Lebensmittel, die aus Steiermark geliefert werden sollten, nur unordentlich oder gar nicht eintrafen. Die hungernden Soldaten durchbrachen die Schranken der Mannszucht und lebten vom Raube; die gemishandelten Landleute dagegen rotteten sich zusammen, lauerten den Räubern auf und erschlugen die, welche ihnen in die Hände fielen.“
| « Megjegyzések. Elmélkedések. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |