Lippa esete szomorú lapot tölt be a magyar nemzet hadtörténelmében s az nekünk csak gyenge vigaszul szolgálhat, hogy utóbb még a bécsi delegált bíróság is oly súlyosaknak találta az Aldana ellen felhozott vádakat, hogy őt mégis árulásért fej- és jószágvesztésre kellett elítélnie. Hogy egy ennyire megbélyegzett embernek, akire volt előljáról és bajtársai ismételten a gyávaság bélyegét is rásütötték, a király bátyja saját seregében oly fontos állást juttathatott, azon valóban csodálkoznunk kell. Viszont ebből a bűnpörből nemcsak Aldana, a vádlott, hanem Castaldo, a fővádló is meglehetősen megtépázva és kompromittálva került ki. Ez egy újabb szomorú bizonyíték amellett, hogy az osztrák uralkodóknak, akik egyúttal a magyar koronát is viselték a fejükön, az utóbb letárgyalt időszakban soha sem volt valami nagy szerencséjük államférfiaik és hadvezéreik megválasztásánál. Mennyivel helyesebben cselekedtek volna, ha a Magyarországot is közelebbről érdeklő fontosabb helyekre kizárólag rátermett, és hazájukért mindent feláldozni kész magyarokat állítottak volna.

Temesvár eleste és annak közvetlen következményei már így is nagy nemzeti szerencsétlenséget jelentettek, de még szerencse, hogy csak ennyi és így történt a dolog, mert ha a magyarországi összes török csapatok fővezéreként működő Achmed pasa Temesvár eleste után a 2. és 3. hadsereggel karöltve és azokkal összhangzásban teljes erővel és minden nehézséget legyőzni képes eréllyel folytatta volna a hadműveleteket, úgy ez a nemzeti szerencsétlenség csakhamar igazi nemzeti katasztrófává nőhette volna ki magát, mely esetleg az egész országnak gyors elvesztését is maga után vonhatta volna. Szó sincs róla, Losonczy szinte emberfelettien hősies viselkedése oly nagy megpróbáltatás elé állította Achmed seregét, hogy az számban erősen megfogyatkozva és kimerülve rászolgált a hosszabb pihenőre és a felfrissítésre, de egy, a helyzet magaslatán álló, erélyes parancsnok még ebből az erősen megviselt hadseregből is sokat, nagyon sokat kipréselhetett volna. És ez a körülmények által teljesen indokolt, a hadműveleteknek további, minél flottabb módon és támadólagos szellemben való folytatását kierőszakoló kérlelhetetlen vas szigor tulajdonképpen a csapatokra nézve, arra való tekintettel, hogy Temesvár és Arad kézrekerítése után sehol nagyobb ellenállásra számítani nem lehetett, nemcsak, hogy nagyobb erőfeszítést nem jelentett volna, hanem ellenkezőleg egyrészt felvillanyozó hatásánál fogva, másrészt az elhelyezés, élelmezés és ellátás szempontjából is sokkal előnyösebbnek mutatkozott volna. Ámde ezt csak egy Achmed pasánál jóval nagyobb kaliberű és erély tekintetében még Szulejmán szultánt is sokszorosan felülmúló hadvezetőtől lehetett elvárni.