Szelim, Bajezid szultán legifjabb fia, a janicsárokat is a maga pártjára megnyervén, segítségükkel 1512 április 24-én atyját megbuktatta, utóbb megmérgeztette s aztán testvéreit és közeli rokonait mind egy szálig kivégeztette.[1] A magyar határhoz közeleső pasák a trónváltozással járó zavarokat arra használták fel, hogy a meghosszabbított béke ellenére Magyarország melléktartományaiba zsákmányszerzés céljából betöréseket intézzenek. Így többek között a vrbosnai pasa Boszniának Magyarországhoz tartozó részébe és Horvátországba is betört,[2] azonban Beriszló Péter veszprémi püspök és szlavóniai bán eléje ment és kiverte őt az országból. Egy másik török had Nándorfehérvár tájékán portyázott, de ezt Báthori István temesi bán tette tönkre.

A következő évben a vrbosnai pasa megújította betöréseit, mely alkalommal a Boszna völgyében fekvő Tesanj, Szokol és Kotorsko várakat hatalmába ejtvén, tovább folytatta előnyomulását úgy Horvátországon, mint a még Magyarországhoz tartozó Bosznián át északnyugat felé, azonban Beriszló Péter június 16-án Kosztajnica mellett, augusztus 18-án pedig Dubicánál, utóbbi helyen négy óráig tartó harcban megverte a török hadakat, közülük mintegy kétezret levágott, még ennél többet is pedig a Szávába szorított.[3]

Szapolyai János vajda, egyrészt, hogy a török becsapásokat megtorolja, de leginkább, hogy magának érdemeket szerezzen, a király ellenzése dacára, Szerbiába tört be és még az erős Szendrőt is megtámadta. Itt ugyan nem boldogult, da azért mégis számos fogollyal és temérdek zsákmánnyal tért vissza portyázásairól.[4] A vállalat szerencsés kimenetele még elbizakodottabbá tette a nagyravágyó ifjút, aki még egy kísérletet tett Anna királyi hercegnő kezének elnyerésére. Ezer lovassal Budára ment s mivel annak kapuját maga előtt zárva találta, azt fenhéjázó gőggel betörette. Ulászló állítólag el akart bújni az erőszakos ifjú elől, de aztán Szathmári kancellár biztatására előbújt rejtekéből és bár a vajdát igen szivélyes és barátságos módon fogadta, azért leánya kezét mégis megtagadta tőle,[5] mire Szapolyai bosszúsan hagyta el a királyi várlakot.

A törökök folytonos betörései folytán a háború kitörése szinte mellőzhetetlennek látszott, miért is Ulászló 1513 november 23-án a nemesek felkelését elrendelvén, a királyi szabad városokra hadiadót vetett ki s egyúttal a pápát is segélynyujtásra szólította fel.[6]

[1] Hammer, Geschichte des Osmanischen Reiches I, 683, 697.

[2] Farlatus, Illiricum sacrum IV, 111.

[3] Istvánffy Miklós, Historiarum de rebus Hungaricis, IV, 60. – Verancsics Antal összes munkái, II, 234.

[4] Kerchelich, Hist. Eccl. Zagrab. 211.

[5] Turnschwamb, Engelnél. Geschichte der Nebenländer I, 196.

[6] Istvánffy Miklós, Historiarum de rebus Hungaricis, V, 63.