Hogy valamely ország jóléte, fokozatos fellendülése, virágzása, avagy másrészt szánalmas sülyedése, züllése s végül feltartóztathatatlanul könyörtelen bukása mennyire összefügg a trónon ülő uralkodók és azok tanácsosainak, kormányainak tetterejétől, jellemétől, erkölcsi derékségétől és nagyratermettségétől, arra legjobb példa Magyarországnak I. Mátyás és II. Ulászló korabeli, nem egészen hat évtizedet magába záró, aránylag rövidnek mondható, eleinte fokozatosan a legmagasabb régiókig emelkedő, majd Mátyás halála után rohamlépésekkel az enyészet felé gördülő, felette érdekes és tanulságos történelmi és hadtörténelmi korszaka. Míg Mátyás szinte hihetetlen energiájával országát hamarosan az európai politika hangadó, sőt hova-tovább legbefolyásosabb és legmértékadóbb tényezőjévé emelte, addig Ulászló, dacára annak, hogy fejét két hatalmas országnak díszes koronája ékesítette, a maga és országainak presztizsét csakhamar a fagypont alá sülyesztette. Az 1505. évi országgyűlés határozatából kitetszőleg az ország rendei már másfél évtizeddel a nagy király halála után tudatára ébredtek ennek, de a megbánás és jajveszékelés késői és hiábavaló volt; önzetlen, tetterős uralkodó és ugyanolyan segítőtársak hiányában a mindenesetre jobb sorsra érdemes ország és annak szerencsétlen népe feltartóztathatatlanul gurult tovább a meredek lejtőn a nemzetnek szinte önnön kezével már előre megásott sírja felé. Ulászló, az árnyékkirály és még szerencsétlenebb utóda, II. Lajos, a gyermekkirály nem rendelkeztek olyan tulajdonok felett, amelyek a rohamlépésekkel közelgő gyászos katasztrófa bekövetkezését meggátolhatták, vagy legalább is meglassíthatták volna. És mi mostani utódok, megfelelő történelmi távlatból szemlélve a dolgokat, a megítélésnél kötelességszerűen a színtiszta igazságot tartva szem előtt, ha vérző szívvel is, de bátran kimondhatjuk a szentenciát, hogy Ulászlónak, illetve II. Lajosnak a haszonleső és jellemtelen férfiaknak egész tömege által kormányzott és piszkos kezük alatt fokozatosan teljesen lezüllött országa méltán megérdemelte a mohácsi mezőn bekövetkezett rettenetes megaláztatást.

A velencei követtel űzött játék, a Miksa császárral és Zsigmond lengyel királlyal az ország rovására alattomosan folytatott tárgyalások, nemkülönben minden alkalommal megnyilvánult tétova magatartása még az eddiginél is kedvezőtlenebb színben tüntetik fel Ulászlót, az pedig, ahogyan az ország főbb emberei leginkább haszonlesésből Pasqualezzoval szemben viselkedtek, a magyar urak örök szégyene marad. Egyébként azok a napok, amikor a cambrayi lígával és a szent szövetséggel kapcsolatban Európa leghatalmasabb államainak követei járultak as király és az ország rendei elé, szövetséget ajánlva és kérve, futólag ismét a Mátyás-korabeli fényes napokra emlékeztetnek, de mivel a király és tanácsosai nem állottak a helyzet magaslatán, a kedvező alkalom kihasználatlanul röppent el minden kézzelfogható eredmény nélkül.

Az 1511. évi budai országgyűlés lefolyása szomorú képet nyújt az akkori politikai, pénzügyi és kormányzati viszonyokról. A kormány és a főbb funkcionáriusok méltósága és megbízhatósága oly alacsony fokra szállt, hogy tekintélyről, rendről, fegyelemről már beszélni is alig lehetett. Ily körülmények között szerencseszámba ment, hogy a szultán a békének öt évi meghosszabbításába belement.