Lehet, hogy Kinizsi halála gyakorolt döntő befolyást Ulászló ama elhatározására, hogy Szendrő megvételének eszméjét elejtse. És valóban Kinizsi nélkül ezt a hadivállalatot bajos is lett volna sikeresen végrehajtani, mert a magyar vezérek közt nem volt senki, aki az ő energiáját és hadratermettségét még csak meg is közelítette volna.

Miután azonban a török ellen szánt had nagyjából már fel volt készülve, a becsületében és hiúságában mélyen megsértett Ulászló örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy ily nagyszámú erővel törjön gyűlölt ellenfelére, akit ilyenformán végkép agyonzúzhatni vélt. Csakhogy a királynak most már még jobban annak tudatára kellett ébrednie, hogy a főurak többsége inkább ellene, mint mellette van s így a nagy garral megindult valóságos háború végül szinte nem remélt békülékeny csattanóval végződött és az egésznek legkeserűbb levét a vránai perjel itta meg, aki ugyan ludas volt a jóbarátja által ráfogott összes dolgokban, de a vezérlő szerepet a királyellenes magatartásban és cselekedetekben mégis csak Újlaki vitte. Ennek, egyik legmeghittebb cinkostársát befeketítő, vádaskodó viselkedése és magatartása – csakhogy önmagát kihúzza a hínárból és hogy magának bűnbocsánatot szerezzen – a legnagyobb mértékben férfiatlannak, gyávának, aljasnak, alávalónak mondható.

Drágfi kaposvári esete, amily mulatságos, katonai szempontból ép oly mértékben elítélni való. A háború nem gyerekjáték, s aki mulatozás, dáridó és egyéb élvezetek miatt magát és csapatját ilyen szégyenteljes kudarcoknak, ágyúi elvesztésének teszi ki, az nemcsak hogy magasabb vezéri hatáskör, hanem ennél még sokkalta szerényebb parancsnoki állás betöltésére sem való.

A háromévi török fegyverszünet mind Ulászló, mind a török szultán pillanatnyi helyzetéből kifolyólag kívánatosnak mutatkozott ugyan, de ezzel az állandóan napirenden levő nagy és fontos török–magyar kérdés megoldást nem, csak elodázást nyert.