A Mátyás által Bosznia királyává kinevezett Újlaki Miklós fia, Lőrinc szerémi herceg és néhány meghitt embere, így kivált Halapsicsi Kishorváth János, Bánffy Lőrinc, Brankovich Vuk szerb deszpóta fia és Beriszló Bertalan vránai perjel Szlavoniában, a Dunántúlon és Várdai Pál kalocsai érsek birtokain oly sok dúlást, rablást, erőszakoskodást követtek el, hogy miattuk egymást érték a panaszok a királyi kancelláriában. Újlaki Lőrinc herceg ellen azonkívül, mint tudjuk, még az az indokolt gyanú is merült fel, hogy titkon összeköttetésben áll a törökkel. Ulászló ennélfogva, bár Bakócz Tamás kancellár a főurak hangulatára való tekintettel a vállalatot kockázatosnak jelezte, ennek az egész társaságnak, de főkép a dölyfös és a király parancsait semmibe se vevő szerémi hercegnek példás megbüntetését, illetve tönkretevését határozta el s evégből egyes főurak bandériumainak igénybevétele mellett egy egész hadsereget mozgósított, amelyet Drágfi Bertalan erdélyi vajda parancsnoksága alá helyezett.

Drágfi 1494 november vége felé mindenekelőtt Újlaki családi várát, Újlakot, a mai Illokot fogta ostrom alá, amelynek védelmét Újlaki maga nem lévén otthon, anyja vezette a legnagyobb kitartással. Ismételt rohamok után előbb az alsó vár, majd december közepén a felső erősség is megadta magát s a herceg anyja térden állva kért bocsánatot Ulászlótól fia számára, akinek érdekében Szapolyai István nádor is közbelépett, szemrehányásokkal illetvén a királyt, hogy Újlakit a törvényes formák mellőzésével és a hazafiak jogainak megszegésével haddal támadta meg. Azonban Ulászló a nádor közbelépése miatt rosszalását fejezvén ki, a hadműveletek folytatását rendelé el s rövid idő múlva Újlakinak és Kishorváthnak szomszédos erősségei, Gara, Cserna, Daróc, Zlakóc, Zatha és Bakva is megadták magukat, Bocskai Péter pedig a hercegnek Tata melletti két birtokát foglalta el, az egyiket alkudozás útján, a másikat erőszak alkalmazása mellett. A szerb deszpóta által ostromolt Száva-Szent-Demeter kissé hosszabb ideig tartotta magát, hanem azután az is meghódolt.

Most aztán Ulászló főhadiszállását a Szerémségből Szlavóniába, Verőczére tette át, ahol törvénynapokat is tartott és Corvin Jánost újra megbízta Szlavónia és Horvátország kormányzásával.

Ezalatt Újlakiék ellen tovább folyt a hadjárat. 1495 elején Drágfi Kaposvár, Som Józsa pedig Németújvár ellen indult. Ekkor Szapolyai újból közbelépett és nyomatékosan kérte a királyt, vigye az ügyet az országgyűlés elé, de Ulászló visszautasította az ő jogkörébe illetéktelenül beavatkozó főrend tanácsát.

Kaposvárt Dombai Márton védelmezte s amidőn Drágfi hadának egy részével az egyik szomszédos úr kastélyában, ahol menyegzőt tartottak, nagyon is a kancsó fenekére nézett, Dombai várnagy éjnek idején kitört a várból s a tivornyázás után mély álomba merült ostromló hadak ágyúit elszedvén, azokat a biztonsági szolgálatot végző Bornemissza János zászlóalja ellen fordította, amelyet vitéz ellenállás után a szomszéd erősségbe űzött vissza. Most aztán Drágfi Budáról, Pestről és Pécsről friss lövészeket és ostromszereket hozatott s azok segítségével Kaposvárt hamarosan bevette.

Újlakinak egy másik erősségét, a pozsegamegyei Rahóczot, Brankovics Vuk fogta ostrom alá és az „inkább tollhoz, mint kardhoz értő” várnagy, Bakóczi László, hamarosan átadta az erősséget támadójának. Ezek után most már csak Németújvár maradt a herceg birtokában, amely egyelőre még tartotta magát, de a többi birtokok elvesztése végre megtörte őt s barátainak unszolására Pécsett Ulászló elé menve, kegyelmet kért, mely alkalommal elég férfiatlan módon minden bűnt Beriszló Bertalan vránai perjelre mint csábítójára és bujtogatójára tolt, ráfogván, hogy „a perjel volt a király becsmérlője és hogy ugyancsak ő a rabló, ő a szüzek és tisztességes nők erőszakolója, ő a törökök cinkosa.” És a király hitt a gyáva árulónak, akinek megkegyelmezett, Beriszlót ellenben vasra veretve, börtönbe dobatta.[1]

Közben 1495 április havában a már előbb Konstantinápolyba küldött Móré Péterrel török követek érkeztek Pécsre, akikkel három évi fegyvernyugvás köttetett, oly feltétel alatt, hogy annak tartama alatt a török hadak nemcsak Magyarország, hanem Stiria, Karantánia és Krajna háborgatásától is tartózkodni fognak.[2]

[1] Bonfinius, Rerum Hungaricarum Decades V, IV, 741. – Istvánffy Miklós, Historiarum de rebus Hungaricis, III, 35.

[2] Bonfinius, Rerum Hungaricarum Decades V, V, 749. – Istvánffy Miklós, Historiarum de rebus Hungaricis, III, 42. – Katona Hist. Crit. XVII, 708.