Ugyancsak 1493-ban, de nem kora tavasszal, hanem augusztus havában Jakub boszniai pasa Horvátországon át Karinthiába nyomult előre 10.000 főnyi haddal, részint zsákmányolás céljából, részint a múlt évben ott szenvedett nagy vereség megbosszulására.

Horvátországban ekkor igen ziláltak voltak a politikai és katonai viszonyok. A horvát-tótországi főurak, a Frangepánok, Zrinyiek, Blaskovicsok, akik inkább Miksa római királyt, mint Ulászlót ismerték el uruknak, egymással szövetkezve, ismételten túltették magukat minden jogon és törvényen és Brinjét, valamint egyéb Nona környékén fekvő királyi erősségeket hatalmukba kerítvén, épp azon törték az eszüket, hogy Zengget is birtokba ejtik, amidőn a Corvin János lemondása folytán tótországi bánokká kinevezett Derencsényi Imre és Lábatlani János a helyszínére érkezve, nyomban hozzáfogtak Brinje várának visszafoglalásához, mely ostrom alkalmával az egyik bán, Lábatlani vagy Both János, golyó által találva, életét is vesztette.

A magyar hadak ilyenformán másutt lévén elfoglalva, Jakub pasa, aki különben nagyobb kihágások elkövetése nélkül haladt át a tartományon, bántatlanul folytathatta útját az osztrák tartományok felé. Jajcánál annak várnagya, Gyulai János, rátámadt ugyan a rabló török hordára, de Jakub pasa, bár hada itt elég érzékeny veszteséget szenvedett, sietve folytatta útját kitűzött célja felé.

Derencsényi, talán felbuzdítva Telegdy tavaszi szép sikerei által, hasonló szép eredmények elérésére vágyakozott s így hamarosan kibékülvén ellenfeleivel, ezek – a Frangepán testvérek, Bernát (Corvin János jövendő apósa), Miklós és János, továbbá Torquati Károly korbáviai gróf, Blaskovics (mások szerint Vlatkovics) György és Zrinyi Péter – szintén készséggel csatlakoztak hadaikkal a szándékolt hadművelet sikere érdekében a Derencsényi által vezetett királyi hadhoz. Közösen megállapodott hadműveleti tervük abból állott, hogy megvárják, míg Jakub pasa portyázásáról visszaérkezik s akkor vetik rá magukat a Kis Kapela hegységből való kibontakozás közben az általuk fákkal és kövekkel eltorlaszolt Szádvár[1] nevű szorosban, amihez hadseregüket kissé, illetve jóval hátrább, Udbinje[2] tájékán helyezték készenlétbe.

Amikor Jakub visszatértében az említett eltorlaszolt szoroshoz ért, nagyösszegű pénzt kínált fel Derencsényi bánnak, ha ez őt szabadon átbocsájtja Horvátország területén. Derencsényi annál inkább hajlandó lett volna az ajánlatot elfogadni, feltéve, hogy Jakub a foglyokat szabadon bocsájtja, amiről azonban ez hallani sem akart, – mert a pasa hadereje nagyobb volt az övénél, de főleg Frangepán Bernát kislelkűséggel és kötelességmulasztással vádolta a bánt és nemcsak ő, hanem a többi horvát főurak is kinyilatkoztatták, hogy még magukra hagyatva is felveszik a harcot Jakub pasával. Derencsényi végre engedett a közóhajnak, csakhogy Jakub a tárgyalások folyama alatt egy erdőrész kivágása és az eltorlaszolt hegyszoros megkerülése által akkorára már kibontakozott hadának java részével az ellenfelei által gondosan előkészített akadályövből s így 1493 szeptember 9-én már nem az említett szádvári szorosban, hanem Udbinjénél került összeütközésre a dolog. A török had meglepő támadása zavarba ejtette magyar-horvát hadvezetőséget s miután mindjárt az első heves összecsapásnál Frangepán János és Blaskovics Károly életüket vesztették, Frangepán Bernát volt az első, aki hadával együtt helyét elhagyta, magával rántván a többi zászlóaljakat is. Erre nemsokára a zűrzavar és a futás általánossá vált, de a törökök körülkerítették a futamodókat és 5700 keresztényt, köztük a bán öccsét és fiát is, halomra öldöstek, mely alkalommal a horvát nemesség színe-virága úgyszólván teljesen elpusztult.[3] Derencsényi Imre és Frangepán Miklós fogságba jutottak. Jakub szemrehányással és szitkokkal halmozta el Derencsényit, hogy ő a másutt rabolt és gyilkolt Horvátországon át békésen Boszniába visszavonulni akaró török hadakat megtámadta s egyúttal az eléje tartott tálon ingerülten mutatta meg a szerencsétlen bán testvérének és fiának a törzsről levágott fejeit. Ezután Jakub valamennyi elesettnek orrát levágatta s azokat a két fogollyal együtt győzelmi jelül a szultánnak küldte be. Derencsényi számot vetett életével és büszke önérzettel lépett a szultán elé, de ez megkegyelmezett életének és valamelyik szigetre száműzte, ahol azonban a bánat három hónap alatt véget vetett a szerencsétlen bán életének, akinek helyét utóbb Kanizsai László foglalta el.[4]

Jakub pasát a szultán fényes győzelme elismeréséül értékes ajándékokon kívül ruméliai béglerbéggé nevezte ki.

[1] Bonfinius, Rerum Hungaricarum Decades V, II, 549. szerint „a modrusi területen levő Sadbar szorosban.”

[2] Szeád-Eddin szerint „Corbavia területén Adbinje-nél”, Tubero szerint „Adbinja”-nál.

[3] Tubero, Commentarii de temporibus suis. Schwandertnél V, 200: „Ea strage Nobilitas Chrovatica fere deleta est … Chrovaticum nomen prope extinctum est.”

[4] Bonfinius, Rerum Hungaricarum Decades V, III, 726. – Istvánffy Miklós, Historiarum de rebus Hungaricis, II, 27. – Hammer Geschichte der Osmanischen Reiches I, 641. – Szeád-Eddin III, 500. nyomán (Lásd Thúry, Török történetírók I, 177–181.)