Vlád oláh vajda már 1492. évi december végén figyelmeztette a nagyszebeni szászokat, hogy a törökök ismét betörni készülnek az ő területükre. Vlád magyarbarát poltikája sehogy sem tetszett Bajezid szultánnak s így ez János bojár fiát, Radult emelte az oláh fejedelmi trónra, aki aztán tőle telhetőleg segítette az 1493 február elején a Vöröstorony szoroson át Erdélybe betört Ali Mihaloglu szendrői béget, aki hat hétig könyörtelenül dúlta és fosztogatta az oltvölgyi szászok birtokait.

Ez ép akkor történt, amikor a rászedett Báthory lemondott vajdai tisztéről, az újonnan kinevezett vajdák pedig még nem érkeztek volt meg vajdaságuk területére. Azonban Telegdy István alvajda a török pusztító had háta mögött a Vöröstorony szorosban, amerre a rablóknak visszamenniök kellett, a székelyeket és szászokat nagy számban összegyüjtvén, meglepően rajtaütött a visszatérő Ali bégre, mely alkalommal döntő győzelem révén nemcsak a foglyokat és zsákmányt sikerült tőle elvenni, hanem annak több ezer emberét levágták, a megfutamodottak közül pedig többeket elfogtak, vagy az Oltba öltek.[1]

[1] Bonfinius, Rerum Hungaricarum Decades V, II, 706. – Brassai felírás, Schwandertnél I, 887. – Gróf Kemény János, Notitia archivi capituli Albens. 195. – Engel, Geschichte der Nebenländer des ungrischen Reichs IV, 183. – Eder, Observ. crit. et pragm. ad Felmer. 166. – A király győzelmi jelentése a pápához: Burchardi, Diar. Urb. Romae, Eccardnál, Script. medii aevi. II. – Szeád-Eddin, A történetek koronája, (Thúry, Török történetírók, I, 176.) című művében erről a műveletről a következőket írja: „Ali bég emberei ... Magyarország vidékeire (azaz Erdélybe) nagyon messze behatoltak és a kapzsiság ördögétől megszállva, csak élő és élettelen zsákmány szerzésével foglalkoztak. Míg ezek ezt csinálták, Magyarország királya (recte Telegdy alvajda) hátuk mögé kerülve, elvágta visszatérő útjukat, amennyiben visszavonulásuk idejét lesve, az átjáróul szolgáló hegyszorosokat elállotta. Amint a gondatlan fosztogatók töméntelen zsákmánnyal kezdtek visszatérni, az ellenség ravaszságának tőrébe kerültek. A hit harcosainak nagyobb része vértanuságot szenvedett az ellenség keze alatt; míg azok, akikben több bátorság volt, ezerféle baj és küzdelem közt s csillogó kard segélyével a menekülés útjára értek ugyan, de a szerencsétlen kapzsiságokkal gyüjtött zsákmánytól elestek.”