A szörényi győzelem után[1] a fekete sereg Szeged tájékán szállásoltatott el, ahol, miután zsoldját hosszabb ideig nem kapta meg, lázongani, majd rabolni és pusztítani kezdett. Az erről érkezett számos panasz folytán a kormány Kinizsi Pált bízta meg a rakoncátlankodók megfenyítésével. Ez oly ürügy alatt, mintha ismét a török ellen készülne, nagy hadat gyüjtött s azonkívül az alföldi kaszás népet is magához rendelte.

Úgy látszik, hogy a fekete sereg megszimatolta, hogy mi készül ellene, miért is gyülekezés után készenlétbe helyezkedve, a mintegy 8000 főnyi csapat Halas tájékán megerősített táborba szállt. Ennek megtámadását a seregével odaérkezett Kinizsi nem tartotta tanácsosnak, hanem mindent elkövetett, hogy a feketéket táborukból kicsalja. E célból, amellett hogy lovasságával a szekértáborban levőket ingerelte, azt egyidejűleg kisebb ágyúkból lövetni is kezdte, míg ő páncélos lovasságával csatarendbe állva, kaszás népét két oldalt lesekbe állította fel. És a feketék megtették Kinizsinek azt a szívességet, hogy elhagyták táborukat és tömör négyszögalakban rohamra indultak az előttük álló Kinizsi-féle rendes had ellen,[2] amelyet áttörniök és hamarosan megingatniok is sikerült. De a rettenthetetlen vezér hamar feltalálta magát; hadának színlelt visszavonulást parancsolt, melyet addig hajtott végre, amíg a feketék jó messze el nem távoztak erődített táboruktól. Ekkor aztán futó hadát gyorsan megállítá s míg ő maga nehéz lovasságával arcban vetette rá magát az üldözés közben némi rendetlenségbe jutott és felbomlott fekete hadsorokra, addig könnyű lovassága és kaszásnépe minden oldalról körülfogta azt. Erre igen heves és veszteségteljes küzdelem keletkezett, amelynek folyamán némelyek szerint 400, mások szerint 700 fekete esett el s végül a végső diadal mégis Kinizsi Pálé lett, aki a teljesen körülfogott feketéket megadásra kényszerítvén, rövid ellenállás után azok erődített táborát is hatalmába kerítette.[3]

A győzelmes vezér az elfogott főbűnösöket részint felakasztatta, részint kerékbe törette. Ezek után a fekete sereget királyi rendelettel feloszlatták, mely alkalommal annak egy része a király, a nádor és a temesi gróf bandériumába osztatott be, a többiek pedig, mintegy 2000-en, miután esküvel fogadták, hogy megrendszabályozásukért nem állnak bosszút, és sem a király, sem a főurak, sem alattvalóik ellen fegyvert nem fognak, Haugwitz vezérük alatt Ausztriába mentek át, ahol Morvaország szélén telepedtek le. Itt emelt erősségeikből még egy ideig folytatták dúlásaikat és rablásaikat, míg végre 1493 május havában az osztrák kormány szintén hadat vezetett ellenük, mely alkalommal igen sokan elpusztultak, 800-an pedig az osztrák urak és városok foglyai lettek, akik közül a bécsiek 300-at felakasztottak, ugyanannyit pedig Eyzinger István égő mészkatlanokba dobatott.[4]

[1] Lásd a 26. oldalon.

[2] Istvánffy Miklós, Historiarum de rebus Hungaricis, 17: „Nigri simul et equites Bohemi ad hostium conspectum fere omnes densato agmine castris egrediuntur.”

[3] Nagy vonásokban így adja elő Bonfinius az esetet. Tubero annyiban tér el tőle, hogy szerinte Kinizsi támadása nem Halasnál, hanem a kalocsai mezőn (ager Colocensis) játszódott volna le és pedig alkonyatkor, mely alkalommal a feketék határozott győzelmet arattak s utána gondtalanul tértek éjjeli nyugalomra. Amikor aztán Kinizsi a sötétség leple alatt újból megtámadta őket, akkor ők húzták a rövidebbet s reggelre sorsuk meg volt pecsételve. A fekete sereg kötelékében harcolt egyik zsoldos feljegyzése szerint (Freiherr v. Tettau, Erlebnisse eines deutschen Landsknechts) valami Száva menti Segethyn (Segethyn an der Sauwe) nevű helységnél történt volna a dolog és ő tőle tudjuk meg, hogy a fekete sereg létszáma 8000-et tett ki, s hogy körülbelül 2000-en mentek át az eset után Ausztriába. Tóth Zoltán „Mátyás király idegen zsoldosserege (A fekete sereg)” című munkájában a fenti Landsknecht adataira támaszkodva, a fekete sereg megsemmisülését, nézetem szerint meglehetősen erőltetett okfejtéssel szintén a Száva mellékére teszi. Ebből kifolyólag közte és dr. Czimer Károly között igen éles hangú polémia fejlődött ki. (Lásd Czimer Károly de., Kitől eredt Mátyás király feketeseregének elnevezése? című tanulmányát és Tóth Zoltán válaszát a Századok 1927. évf. 1–3. számú füzetében.

[4] Bonfinius, Rerum Hungaricarum Decades V, III, 725. – Tubero, Commentarii de temporibus suis. Schwandertnél V, 184. – De Roo, Hist. Austr. X. –Linck, Annal. Claravall. 311. – Freiherr von Tettau, Erlebnisse eines deutschen Landsknechts.