A nősüléssel kapcsolatos előkészületek és a Frigyes császárral fennálló feszült viszony Mátyás figyelmét és tevékenységét egy időre annyira lekötötte, hogy bár a folyamatban levő seregszervezési, felszerelési és kiegészítési munkálatokat nagyban véve serényen tovább folytatta, de azért az ozmánok ellen tervezett nagyszabású hadjárat folytatását, a magyar nemzet és az egész kereszténység ügyének nagy kárára, egy későbbi időpontra halasztotta és a határok mentén hol itt, hol ott fellángoló török veszedelem elhárítását egyes alvezéreire bízta. A délvidéki kapitányok egymással szövetkezve, remekül meg is feleltek feladatuknak. Igaz, hogy erre a szép részletgyőzelemre az elbizakodott Michalogli testvérek adták meg az alkalmat azáltal, hogy gyengeségük ellenére komoly harcba bocsátkoztak a náluk sokkalta erősebb ellenséggel, de nagyon valószínű, hogy ők ezt nem egészen önként, hanem a pillanatnyi helyzet által kényszerítve cselekedték, nem lévén bizonyosak afelől, hogy a teljesen közel jutott ellenségre való tekintettel tömérdek zsákmányukat és foglyaikat harc nélkül bántatlanul át fogják-e szállíthatni a Dunán. Nevezetes ez a pozazini győzelem már azért is, mert ebben az ütközetben nem kimondottan a már nagyhírűvé vált fekete sereg, hanem nagyrészt a régi bandériális rendszer alapján mindenünnen hamarosan összeszedett lovascsapatok játszották a főszerepet és hogy ez alkalommal ezek is derekasan megfeleltek feladatuknak. Ezek a hamarjában összeszedett-vedett csapatok fegyelem, felszerelés, kiképzés stb. tekintetében bizonyára nagyon is heterogén elemek lehettek, annál dicséretre méltóbb, hogy azok egységes vezetése akadályokba nem ütközött; ez alkalommal úgy látszik, a különböző elemek mindegyike szívesen rendelte magát alá a közös főparancsnokká kijelölt, vagy a legfőbb vezetést imperative magához ragadt legbátrabb, legügyesebb, legtekintélyesebb vezérnek. Hogy ez ki volt, arról a feljegyzések nem tesznek említést; ránk nézve a fődolog az, hogy az egyszer a valóban nagyszámban levő szakácsok nem sózták el a levest. Ki kell még emelnünk, hogy a kedvező döntést ezúttal is a mindig leghatásosabbnak bizonyuló átkaroló, oldal-, illetve háttámadás idézte elő és hogy ez oly szépen sikerült, azt elsősorban a fővezéri minőségben szerepelt parancsnok ügyességének és helyes intézkedési képességének tudhatjuk be.
Báthori országbíró erdélyi csoportja, nem tudni mi okból, későn lépett akcióba. Ez a csoport szintén nagyobbára fölkelőkből, nem pedig zsoldosokból alakult; lehet, hogy ez volt egyik legfőbb oka a seregcsoport későn történt megalakulásának. Hogy ez a megalakulás és az egész hadművelet elég nagy surlódásokkal járhatott, ez kitűnik Mátyás királynak egy 1476 szeptember 6-án kelt rendeletéből,[1] amelyben szigorúan megparancsolja az erdélyi szászoknak, hogy a közülük némelyek Báthori István országbíró alatt a törökök ellen Erdélyben gyüjtött hadseregből hazatértek vagy elszéledtek volna, e rendeletének vétele után azonnal újra keljenek fel, menjenek át az említett vezérrel Havasalföldre, akinek mindenben engedelmeskedni tartoznak; ha ez nem történnék meg, nevezettet felhatalmazta, hogy az engedetleneket letartóztathassa és javaikat elfoglalhassa. Ugyancsak támpontul és felvilágosításul szolgálhat e tekintetben Báthori Istvánnak, az erdélyi királyi sereg főkapitányának Brassóban 1476 október 2-án kelt rendelete,[2] amelyben Szeben városának és a hét szász széknek a király nevében örökös hűtlenség, fej- és jószágvesztés büntetése alatt meghagyja, hogy bizonyosszámú ágyúkat minden hozzájuk tartozó szerekkel és szekerekkel, továbbá 50 jól felfegyverzett és válogatott lovast rögtön küldjenek hozzá.
Amikor azonban Báthori a megalakulás nehézségein túl volt és hadműveleteit megkezdhette, akkor ő ezeket ügyesen és a kellő gyorsasággal is vezette. Miután ekkor a szultán már visszavonulóban, István moldvai vajda serege pedig már teljesen tönkre volt téve, nem lett volna semmi értelme, hogy Báthori hadseregcsoportját az Ojtozi és Gyimesi szorosokon át Moldvába vezesse. Sokkal helyesebb volt ennél az az elhatározása, hogy gyülekezési helyéről, Brassó környékéről, a Havasalföldre betörve, gyors menetekkel a visszavonuló szultán seregének oldalába és hátába igyekezzék kerülni. Elég kár, hogy ezt a remek hadműveletet kissé elkésve hajtották végre, minek folytán már csak a szultán utóvédjét sikerült elérniök és elég kedvezőtlen viszonyok között csatára kényszeríteniök.
A Radul elleni hadjárat persze már könnyebben ment, de hogy ennek helyére más, alkalmasabb embert nem lehetett ültetni, mint a rettenetes előéletű karóvajdát, az mindenesetre jellemző az akkori viszonyokra nézve.
Mohamednek az ez évi hadjáratra vonatkozó előkészületei, mint rendesen, most is nagyszabásúak voltak, bár a Drinápolynál felállított sereg 500.000 főnyi létszámáról kolportált hírek mindenesetre nagy mértékben túlzottak voltak.
Hadjárati tervét illetőleg feltűnő, hogy a hatalmas szultán most sem akar, vagy nem mer egyenesen Mátyással kikezdeni, illetve hatalmas seregével annak országába berontani, hanem egyelőre még mindig annak csak egyik vazallusával, a szorultságában neki és egyidejűleg a lengyel királynak is hódoló István moldvai vajdával akarja hatalmas karának súlyát éreztetni. És hogy a siker biztos legyen, nem is egyik alvezérét küldi ki, mint a mult évben, a felette ügyesnek bizonyult vajda tönkretevésére, hanem ő maga áll egy szerinte mindent eltipró hatalmas, nagy sereg élére, hadjárati tervét egyben igen nagyarányú és emellett feltétlenül helyeseknek is mondható alapokra fektetvén. Mindenekelőtt helyes volt, hogy a Michalogli-testvérek szendrői, illetve temesi betörése által a magyar hadakat lekötni és Mátyást talán egy ideig tévútra vezetni igyekezett. És nincs kizárva, hogy Mátyás részben azért is tartotta vissza minden eshetőségre a fekete sereget Buda környékén elfoglalt központias állásában ugrásra kész állapotban, mert nem volt kizárva, hogy a Michalogli-seregcsoportot talán nagyobb török tömegek is fogják követni, mert azt, hogy a szultán 500.000-re híresztelt hadseregét teljes egészében a moldvai vajda ellen fogja felvonultatni, Mátyás úgy látszik még sem tartotta túlságosan valószínűnek.
Mindenesetre helyes és célszerűbb lett volna az oláh vajdát seregével az Erdélyben megalakuló seregcsoporttal szemben oláh földön meghagyni, ha már Radul arra nem vállalkozott, hogy a szultánnal egyidejűleg ő is támadólag lépjen fel Erdély felé, ami tulajdonképpen a leghelyesebb lett volna. Ehhez Radult esetleg megfelelően meg is lehetett, sőt meg is kellett volna erősíteni török csapatokkal.
Nagyon helyes volt a tatár-csoport kontemplált alkalmazása; ez az oldalazó támadás mindenesetre igen hatékonynak igérkezett. Hogy ezt István vajda gyors és ügyes ellenakciójával egykettőre teljesen hatálytalanítani tudta, azt a szultán nem tudhatta előre. Felette célszerűek és nagyszabásúak voltak a szultánnak seregének élelemmel és egyéb szükségleti cikkekkel leendő ellátása tekintetében tett előgondoskodásai és intézkedései. Hogy Neptun Aeolussal szövetkezve, a hadjáratnak ezt a pompás anyagi megalapozását rövid néhány óra alatt teljesen tönkretette, ezt a törökök külön, minden emberi hatalmon felül álló balsorsuknak tekinthették.
Mohamednek mindenesetre nagy elégtételül szolgálhatott, hogy ellenfelét épp ott tette tönkre, ahol a mult évben az ő alvezére pórul járt, de hogy végeredményben a nagy hű-hóval kezdeményezett hadjárat mégis szégyenteljes kudarccal végződött, ez alighanem mély sebet ejthetett a magát ellenállhatatlannak képzelt nagy és hatalmas kényúr szívén. Hogy a visszavonulás elrendelésére mennyire gyakorolhatott befolyást Mátyás, illetve a magyar sereg közeledésének híre, ahogyan ezt a magyar írók előszeretettel hangsúlyozni kívánják, azt most már bajos volna megállapítani. Hogy Mohamed nagy respektussal viseltetett Mátyás egyénisége és hadvezéri tehetsége iránt, ahhoz kétség nem fér, de én azt hiszem, hogy amidőn a teljesen tönkretett tartomány legészakibb részében álló sereghez a fekete-tengeri flotta teljes elpusztulásának híre megérkezett, már ez magában véve elég volt ahhoz, hogy Mohamed sietve kereket oldjon és menekülni igyekezzék a kietlen vidékről. Ha Mátyás fekete serege ebben az időben nem Buda tájékán, hanem Erdélyben, vagy még inkább már a Havasalföldön állott volna, akkor nincs kizárva, hogy most könnyen lehetett volna a nagy Mohamed erejét megtörni, ami esetleg a török uralom fokozatos tönkretételére is vezethetett volna.
Érdekes jelenség, hogy mialatt Báthori hadával Oláhországban operált, a Szendrőnél átkelt török seregcsoport annak háta mögött Erdélybe betörni merészelt és azt rövid idő alatt annyira, még pedig bántatlanul, képes volt feldúlni. Hol voltak és miért késedelmeskedtek ekkor az alvidéki kapitányok és a híres fekete sereg zöme? Lehet, hogy ebben az időben az egész ország királyával együtt lakodalmi mámorban kéjelgett.
Hogy a hatalmas és győztes török sereg Szucsava és Chocym várakkal szemben sehogy sem tudott zöldágra vergődni, ez a már többször kifejtett okoknál fogva, szinte megszokott jelenségszámba ment.
[1] Gróf Teleki, A Hunyadiak kora XI., 563.
[2] Gróf Teleki, A Hunyadiak kora, XI., 570.