Habár az elfogult lengyel írók az e hadjáratban részt vett magyar csapatok tevékenységét minden áron kissebbíteni akarják, ahhoz nem férhet kétség, hogy Magyar Balázs és derék csapatjai nagymértékben járultak hozzá a remek győzelem kivívásához.

Figyelemre méltó, hogy István moldvai vajda ezúttal is azt a módot használta ellenfelének tönkretételére, amelyet úgy az ő elődei, mint az oláhországi vajdák mindig következetesen alkalmaztak. Ez a mód az ellenségnek járhatatlan erdős-hegyes völgyekbe való csalásából és itt lesállásokból a meglepett ellenség oldalai és háta ellen való hirtelen előretörésből, majd bekövetkezett döntés után könyörtelen üldözésből állott, mely harc- és hadakozási mód rendszerint teljes sikerrel is járt.

Miután ez annyiszor megismétlődött, szinte csodálkoznunk kell, hogy a moldvaiak és oláhok mindenkori ellenségei ennek ellenére a szükséges felderítési és biztosítási rendszabályok elhanyagolása és figyelmen kívül hagyása folytán majdnem mindig lépre mentek.

Magyarország szempontjából ez a diadal részben jónak, részben hátrányosnak volt mondható. Jó oldala abból állott, hogy István vajda hálából szorosabbra fűzte a Magyarországhoz való kapcsolatot, az érem másik oldala ellenben arra engedett biztos következtetést, hogy a szultán e fölött érzett haragjában igyekezni fog mielőbb Magyarországon is bosszút állni.