XI/1. sz. melléklet.

Mialatt Mátyás Sziléziában a lengyelek és csehek ellen harcolt, a magyarok egy tekintélyes hada István moldvai vajdának egy a törökök fölött elért igen szép győzelem kivívásában volt segítségére.

Mohamed szultán nem elégedett meg azzal, hogy 1473-ban az oláhországi vajdaságba István moldvai vajda pártfogoltja, Bajazid helyébe újból Radult helyezte vissza,[1] hanem egyúttal István vajdától az elődje, Áron Péter által 16 évvel előbb felkínált évi adónak pontos megfizetését is követelte. István vajda ezt egyenesen megtagadta, de egyidejűleg Magyar Balázs erdélyi vajda útján megüzentette Mátyás királynak, hogy ő török támadás esetén nyerendő segítség ellenében újból kész neki meghódolni és Magyarország fennsőbbségét elismerni, amit Mátyás tudomásul is vett.[2]

Amidőn István vajda 1474 év őszén hírét vette, hogy ellene nagy török támadás készül, nemcsak Magyar Balázst, hanem Kázmér lengyel királyt is sürgős segélynyujtásra szólította fel. Ennek folytán Magyar Balázs a király meghagyásából 1474 december havában 16.000 főnyi sereget vezetett István segítségére, amelynek soraiban 5000 székely is volt. Ezzel szemben a lengyel király mindössze 2000 embert küldött a vajda segítségére.[3]

A szultán István engedetlenségét megtorlandó, 1474 év végén az Albániából éppen visszatérő Chadim (a. m. herélt) Szulejmán ruméliai pasát küldte ki 120.000 főnyi had élén Moldvába.[4]

Mihelyt ez a had Moldva határszéléhez ért, István vajda a maga csapatjaival, maga mögött mindent elpusztítva, a Birlat folyó menti rengeteg erdőségekbe vonult vissza és ott a magyar és lengyel segélycsapatokkal egyesülve, alkalmas helyen, alighanem a Birlat folyó forrásvidékén, lesállásszerű harcfelállítást vett.

A török sereg 1475 január 17-én érkezett a fentemlített állás elé és István vajdának egy előretolt csoportját, amelyhez székely csapatok is voltak beosztva, nyomban megtámadja, sőt azt keresztül is töri. De ekkor István és Magyar Balázs a völgyoldalak szegélyén levő hegyormokon elfoglalt és köd által teljesen eltakart oldalazó állásukból hirtelen a törökökre rohannak, akik az erdős-hegyes terepen sem gyalogságukat kellőképpen fejlődtetni, sem lovasságukat előnyösen felhasználni nem tudják s így rövid, de makacs harc után Chadim Szulejmán hadait előbb rendetlenségbe hozzák, majd tökéletesen megverik.[5] A török sereg nagy része a csatatéren maradt, akiknek pedig megmenekülniök sikerült, azok éhség és fagy által kínozva, üldözés, illetve a Dunán való átkelés közben, amelynek jege alattuk beszakadt, vesztették el életüket. Az egész tábor, rengeteg zsákmány, 4 előkelő basa és mintegy 100 zászló jutott a győzők kezébe. A győztesek vesztesége szintén igen jelentékeny volt, bár számszerű adatok erre nézve nem maradtak ránk.[6]

István a foglyok legnagyobb részét nyársra húzatta, a 4 pasát 36 zászlóval Kázmérnak küldte el, több zászlót és a zsákmány egy részét pedig Magyar Balázsnak adta át, aki a szép győzelemről nyomban jelentést küldött Mátyás királynak Boroszlóba.

[1] Lásd a 154. oldalon.

[2] Sanuto, Duchi di Venezia, Muratorinál, Script. Rer. Ital. XXII., 1197. – Pray, Annal. IV., 97.

[3] Dlugoss, Hist. Poloniae, XIII., 526. – Cromer, De Rebus Pol. XXVII., 600. – Engel, Gesch. d. Wal. u. Mold. II., 139. – Curaeus, Annal. Silles. 348.

[4] Hammer, Osm. Gesch. Chron. I., 522.

[5] Dlugoss, Hist. Poloniae, XIII., 526. – Cromer, De Rebus Pol. XXVII., 600. – Michovius, Pistorinál II., 232. – Epist. Math. Corv. IV., 15.

[6] Hammer, Osm. Gesch. Chron. I., 523. – Leunclavius, Script. Byz. X., 258.